Kellene

Kalász István, cs, 07/24/2014 - 00:12

Először a diszkók előtt álló, beengedő embereket. Kétszer akár, de mindig könnyedén, ugrásra készen. Aztán a biztonsági őröket is meg kell a metró előtt. A huzatban. De őket is, ahogyan a diszkós embereket, óvatosan, mert bizalmatlanok. És erősebbek is, van náluk gázspray és vipera titkokban; nem lesz jó vége, ha félreértik a dolgot. Aztán a kerületi polgármestert mindenképpen. Ha készül erről fénykép, nem baj, a hírnév soha nem árt. Aztán az államelnököt. Ezt levélben kell kérvényezni, és eltart egy ideig. Biztosan kijönnek valami hivataltól, megnézik az ember lakását, az ágyat, ahol alszik, lehallgatják a telefonját, faggatják a szomszédot, de ezzel nem kell törődni. Ilyenkor mindenkit üdvözölni kell, aki a telefonvonalban van. És azt is mondani kell, hogy azért, mert az ember az államelnököt szeretné, még nem bolond. És a főbíróit lehet, hogy nem kell. A parlament elnökét? Talán. Aztán még. Néhány minisztert mindenképpen. A kulturális ügyekért felelős minisztert? Igen. A szociális ügyekért felelős államtitkárt? Őt is. Felmelegszik a lelke. A belügyminisztert? Őt is, neki sem árt. Aztán még kit? Papot mindenképpen, az egyháznak sem árt, ha kap belőle. Néhány színházigazgatót is. Mert félő, hogy nem szeretik az igazgatói irodát, sok a bajuk, sok az akta, gyűlnek a kérvény, az igazgatók fáradtak, ezért gyakran csúnyán beszélnek régi barátaikkal. Az öreg színészekkel, a borostás világosítókkal. Szóval az igazgatóknak biztosan jót tesz. És utána lemennek ők is a büfébe beszélgetni. Esetleg egy bankvezért is meg lehet, bár ez nehéz lesz, ők nem szeretik, ha az idejüket, ami pénz, ilyesmivel rabolják. Mondjuk a liftben, ott nem tudnak kitérni. Akik semmiképpen nem maradhatnak ki, a hivatalnokok. Őket okvetlenül meg kell. Váratlanul és gyorsan. Hogy ne mondhassák, töltse ki a 678/b1-es kérvényt és a 44c/2.00 kiegészítését is. Szóval nekik jót tesz. Kit még? Mondjuk a dinamikus programigazgatót, a reklámszakembert. A szóvivőt. A magabiztosan ítélkező újságírót. A hitelügyintézőt a banktól is, hátha megzavarodik kicsit a magabiztossága, nem árt neki, ha hirtelen azt érzi, nem tud mindent a világról, az emberekről. Egy tanárt? Igen. Keressük a matematikatanárt a szertárban, ott ül a szünetben. A vajas kenyerével. A tanárra minden időben ráfér. Aztán egy eladót a sarki boltban. A pénztárnál dolgozót akkor is, sőt akkor csak igazán, ha megint szándékosan keveset adott vissza. Ezzel nem kell törődni, arra kell gondolni, hogy beteg lehet valakije, műteni kell, az orvos hálapénzt kér… Ki tudja? És egy vasutast is. De azt a vasutast, aki kint dolgozik a hajnali vonatok poklában. És orvost, nővért is kell a kórházi folyosón. Ők érteni fogják, nem is kérdezik, miért kapják. Portásokkal óvatosan, bizalmatlanok, ezért is van rá szükségük. De nehéz ezt beismerni és elfogadni. És az aluljáróban is lehet. A bolíviai zenészt? Igen, messze a hazája, dalokat énekel a hegyekről a sötét aluljáróban…, bizony, egy bolíviai zenésznek sem könnyű. És a gyerekeket, a nagymamákat, a várandós nőket óvatosan. Valaki a lépcsőházban. És öregembert is kell. Haldoklót is kell, pontosabban kellene. Azért, hogy békében menjen el. És csak utána kívánhatjuk, hogy minket is öleljen meg valaki. 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap