Képzelt levelek Kazinczy Ferenc és a magyar nyelv világából 4/4 - Kazinczy Eugénia levele

Szerkesztő A, h, 10/30/2017 - 00:02

Levél Kazinczy Eugéniától, Kazinczy Ferenc másodszülött lányától

Tavasz van, madárhangos kikelet, a széphalmi öreg fán már ott szendereg a bölcs fülesbagoly, s a kúria ablakain derűsen csillan meg a márciusi fény. Reggelente sokat sétáltunk a kertben jó apámmal, mondókákat tanultunk, verset szavaltunk, vagy csak csevegtünk, magyarul, olykor franciául s németül is. Széphalom mindig csodálatos: tavasszal, amikor megérkezik a gólya, s virágba borulnak a fák, a forró nyárban, a zöld lombok között, ősszel, a színes avarszőnyeg fölött, ködös hajnalokon, s télen is, a havas kertben, zúzmara-szakállú ágak alatt. Ha behunyom szemem, gyermekkorom kedves képei ragyognak elém: a hat testvér, anyám tarka tyúkjai, apám megannyi könyve, s a tubákosszelencéje, mely a szegénység miatt gyakran üresen állt, ezért ha megkívánta, csak megsimogatta a jó öreg; eszembe jutnak az esti táncok, a csengő énekszó, az őszes szülői hajfürtök, a közös imádságok… s mindez benne van egyetlen varázsos zsongású, csodás-bűvös névben: Széphalom.

Itt állok most, a nagy akác alatt. Apám kedvelt helye volt ez: terebélyes, erős fa, sok-sok ággal s oltalmazó lombokkal. Itt állok, s érzem a múlt idők illatát, hallom a neszeket, látom a régi árnyakat. S látom a dolgozószobát: ősz hajú, szikár ember ül az asztal mellett, előtte gyertyaláng lobog, keze ügyében porcelán tintatartó. Az asztalon kinyitott könyv hever, és papírok… S az ember csak olvas és ír, olvas és ír, egyedül az éjszakában, csendesen, olykor hajnalig… Ő az én apám.

Ide vágyott mindig, e kies dombra. Házunk tágas volt, de szegényes, sokat szenvedtünk, ám szeretett szüleim tündérkertté varázsolták Széphalmot. Itt dolgozott apám a hazáért. Mert szenvedélye volt a haza, benne mindig, minden pillanatban a hazaszeretet lobogott, óriás lánggal égett, s örökké munkára ösztökélte. S e szeretet a nyelv szeretete is volt. Gazdag, alkalmas nyelvet akart, olyat, mely önmagunk hű képe. Olyan nyelvet, melyen mindent elmondhatunk, amit érzünk s gondolunk, amely gondolatainkat s érzéseinket legvékonyabb, legtestetlenebb hanyatlékjaiban is festeni tudja. Mert minél több a festék, annál szebben dolgozhat a festő. És új irodalmat akart, méltót, európai rangút. Alkotásokat melyek művelik az olvasót, s így az emelkedik lélekben, és halad a tudományban; egyre magasabbra, és nemzetünk művelt lesz, ereje kifejlődik. A kultúra lesz éltető forrása. Mert a szép, jó és igaz szó karikát csinál az emberekből: közösséggé formálja őket. Az igyekvő gyertyát gyújt a másika gyertyájánál. Apám példa volt, másnak lángot adó gyertya.

Sokat dolgozott, olykor erején felül is, de nem pihent, nem csüggedt. Munkáját nem végezhette el teljesen, ám létra volt, melyen a méltó utódok a magasba hághattak. Jöttek az ifjak, az angyalok nyelvén szólók, a merengő költő, a természet lángeszű vadvirága és a hitet-vigaszt nyújtó nagy mesemondó. És apám neve s műve fennmarad, míg a magyar él; az pedig él – míg a világ áll.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap