Keresd a kiutat!

Kühne Katalin, p, 09/25/2015 - 00:06

 

 

 

 

 

 

Fanni nagyapjával sétálgat az erdőben. Hallgatja a madarakat, csicsergésük kis szívébe hatolva, vidám kacajra indítja. Arra gondol, ha majd ő felnő, gyermekei lesznek, velük ugyanígy járja a környező hegyek ösvényeit, tanítgatja őket mindarra, amit most hall, lát. Zsong körülötte minden, itt a tavasz, apró neszezésekre lesz figyelmes, odanéz, de nem lát a cserjék alá, biztosan valamilyen bogár vagy gyík halad a száraz avaron, az kelt ilyen hangokat. A fák koronáin át besüt a nap, így a bimbózó virágokban is gyönyörködhet, de az enyhe szellőnek is olyan friss illata lengedez, hogy felpezsdíti vérét. Gyorsan lépked, nagyapja alig bírja követni, hiszen már a nyolcvanadik évét tapossa. Évtizedeken át sokat túrázott itt és a távolabbi erdőkben, de nemrég fedezték fel orvosai, hogy a szívével valami nem stimmel. Nehezen lélegzik, a szíve szabálytalan ritmusban ver. Nem bír már a fennsíkra menni, többször meg kell állnia pihenni, mert úgy érzi, mindjárt megfullad. Azóta már csak kisebb utakra vállalkozik, de unokáját mindig magával viszi.

Egy ilyen kiránduláson fedezték fel együtt, hogy megváltozott a jól ismert táj. Az időjárás az utóbbi időben annyira átalakult, sorra jönnek a frontok, télen igazán nincs hideg, hó alig esik, a nyári meleg már tavasszal elkezdődik, és egészen novemberig tart. Az évszakok már nem különülnek el egymástól, a rend felborult. Évekig aszálytól szenved a föld, kiszárad minden, aztán jönnek az özönvíz-szerű esőzések, amikor mindent elborít a víz, kiáradnak a patakok, folyók, tengerek, a termés elpusztul. A civilizáció káros hatásai mutatkoznak mindenhol a Földön.

Tudósaink évszázadokkal ezelőtt már foglalkoztak Földünk kialakulásával, az élőlények – növények, állatok, emberek fejlődésével – könyvtárnyi szakirodalom áll rendelkezésünkre. A modern technikák, technológiák alkalmazásával egyre magasabb szintre jutottak el a tudomány különböző területein tevékenykedő kutatók. Einstein régen megmondta, hogy minél többet ismerünk meg a világról, annál inkább rájöhetünk arra, mennyire keveset tudunk. Természetesen szükség van minden kutató munkájára, ma még nagyobb, mint régebben. Ők egész életükben dolgoznak, hipotéziseket állítanak fel, majd ezeket mások megcáfolják. Új felismerésekről cikkeznek, egymásnak felelgetnek, hol egyező a véleményük, hol különböző, de mind értünk kutat, tudását akarja megosztani velünk. Azt biztosan tudhatjuk, hogy világegyetemünk részei vagyunk, mi emberek is. Földünk kincseit védeni mindannyiunk kötelessége.

Hubert Reeves írta:

„Emberi létünk egésze, az anyag, amiből vagyunk és ami körülvesz bennünket, rokonságban áll a világmindenség jelenségével. Az égbolt minden csillogó pontjához valamilyen kapcsolat fűz bennünket.”

Az emberiség hatalmas lépéseket tett előre, a kezdetektől máig, számtalan kérdésre mégsem találtak válaszokat. Kijutottak az űrbe, jártak a Holdon, a technika hatalmas méretű fejlődésével csodálatos eszközeink, gépeink vannak, amelyeket használunk, de a nagyfokú elgépiesedés az emberek számára nemcsak jót, mérhetetlen károkat is hozott.

A könyvekből, előadásokból, filmekből tudjuk, hogy az ember maga pusztítja el saját életterét. Az elmúlt százezer év során az emberi társadalmak meghódították az egész bolygót, nyomukat mindenütt ott hagyták a Földön és átalakították egész környezetüket. Az ember elkezdte irányítani a természetet, ami együtt járt a Föld felszínének jelentős megváltoztatásával. Az erdőirtások hatására talajerózió lépett fel, a völgyekben felhalmozódtak az üledékek, megjelentek a bányák, csatornák, utak, települések. Tízezer évvel ezelőtt elődeink felfedezték a földművelést és az állattenyésztést. Ötezer évvel ezelőtt megszületett az írás, megjelentek a nagy történelmi civilizációk. Kialakultak a nyelvek. Azt jósolják a tudósok, hogy néhány milliárd év múlva a Nap abbahagyja tündöklését, el fog tűnni. Az égitestek sorsa ugyanaz, mint az embereké: megszületnek, életük tetőpontjára érnek, majd elpusztulnak. Az éghajlat változásai miatt néhány száz év múlva Dél-Európa könnyen kietlen, száraz övezetté változhat, húszezer év múlva viszont talán gleccserek fogják borítani.

Nem tudhatjuk, így lesz-e, mert ezt mi már nem érjük meg. Utódaink számára az ajándékba kapott világot meg kell őriznünk, hogy még élvezhessék mindazt, ami elődeinknek és nekünk természetes volt. Az utóbbi évszázadokban annyit pusztítottunk el ebből a csodálatos természeti környezetből, ami már ellehetetleníti életünket. Termőterületeinket tönkretettük, bányáink kincseit kizsigereltük, annyira felsőbbrendűnek képzeltük magunkat, hogy mindent megtehetünk. Elpazaroltuk mindazt, ami eddig minket segített. Levegőnket gázokkal, mérgekkel árasztottuk el, szennyeztük vizeinket, a talajt. Mára odáig jutottunk, hogy hiába léteznek környezetvédelmi törvények, amelyek a Föld minden országában ugyanazok, mindenhol be kellene tartani ezeket, mégis vannak olyanok, akik nem törődnek ezzel. Saját életünket tesszük nap mint nap tönkre. Lehetőségeinket addig szűkítettük, amíg kétségessé tettük fennmaradásunkat. A klímaváltozásokat is mi teremtettük, az ózonlyuk egyre tágul, a jég elolvad. A felmelegedés miatt a tenger szintje emelkedik, az alacsonyabban fekvő területek víz alá kerülnek. Elsivatagosodnak földjeink, nem terem meg rajtuk semmi. Nem hajtanak ki az elvetett magok, nem lesz víz a patakokban, folyókban, szennyezzük tengereinket, óceánjainkat.

Felborult az egyensúly. A természet ilyen mértékű kizsákmányolása a rendet végleg megbontotta, káosz uralkodik. A szárazság, az aszályos időszakok egyre gyakrabban erdő- és bozóttüzeket okoznak, veszélyeztetik településeink lakosságát. Orkánok, cunamik elviszik a generációk által felépített vagyonunkat, nincstelenek, hajléktalanok lehetünk. Állataink elmenekülnek más vidékekre, de oda is elér a veszedelem. Egyre több növény- és állatfaj hal ki, egyre több a védett állatok és növények száma. Az emberek éheznek, új területekre vándorolnak, elhagyják házaikat, földjeiket. Újabb és újabb betegségekben szenvedünk, mert a kemikáliák mérgezik a talajt, vizeinket, ezáltal növényeinket, állatainkat, melyekből ételeink készülnek. A nagyvárosok ipartelepein a gyártás során keletkezett mérgek kiáradnak mindenhová, a repülőgépek kondenzcsíkjai sokáig láthatóak, ezek is mutatják, hogy olyan anyag került a légtérbe, ami káros.

A civilizáció elterjedése számos hátránnyal jár. Az iparnak több energiára van szüksége, gépeinkhez több villamos áram kellene, házunk fűtéséhez már nincs elég gáz, autónk üzemeltetéséhez szűkülnek gázlelőhelyeink kincsei. Az olajban gazdag országok uralkodnak a föld népei felett, tönkreteszik azok gazdasági életét, megnyomorítanak milliókat. Egyszer azonban a kutak is elapadnak, újabb és újabb energiaforrásokra lenne szükség, de a hatalmasok érdekei nem egyeznek meg ezzel, ráadásul széles körben való elterjesztése sok pénzbe kerül. A kisebb államok függnek a nagyobbaktól, az erőegyensúly is felbomlott. Sok millió ember küzd azért, hogy fennmaradjon, de az írányítás a gazdag államok kezében van. Életünket oly' mértékben határozzák meg, amellyel nekünk nincs lehetőségünk szembeszállni.

Új utakat kell keresni, ez mindannyiunk érdeke. Lehet, hogy mi, kisemberek is tudunk ebben segíteni, ha körülnézünk, és ezen dolgozunk saját környezetünkben. A civilizáció hatására az emberek életkora megnövekedett, egyre több az idős ember, akiket utódaik nem képesek eltartani. Nőtt a munkanélküliség, a szegénység, a nyomor. A halálozások száma néhol több, mint a születéseké, a népesség egyes területeken túlszaporodott és szegény, máshol csökkennek az élveszületések. Így a világ minden részén gondok vannak, amik megoldásra várnak. Nemcsak az államok vezetőinek, de a lakosságnak is vannak feladatai, hogy ezek megszűnjenek. A gyermekeket taníttatni kell, hogy tudásukkal később szolgálni tudjanak.

A biológusok, mezőgazdászok, erdészeti szakemberek arra törekszenek, hogy olyan növény- és állatfajok megtartásával pótolják a kihalóban lévő állományt, amelyek alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez. Szárazságtűrő gabonafajtákat, fafajokat keresnek a természetes ökoszisztémákban, amelyek az aszályos években is meg tudnak gyökerezni. Begyűjtik a terméseket és azokból csemetéket nevelnek. A védett kis- és nagyvad állományban is ugyanezt szeretnék elérni, ezért az állatkertekbe begyűjtik őket, és így nem halnak ki fajok, tovább szaporodnak. Utána a természetes élőhelyükre áttelepítik, így láthatják még évszázadok múlva is, saját életterükben.

Ha mindenki összefogna, és eszerint élne, megállíthatnánk ezt a folyamatot. Tiszta lehetne levegőnk, vizünk, földünk, erdőnk. Megújulhatna a természet, kevesebb lenne a beteg ember, egészséges gyermekeink születhetnének, akiket már pici korukban arra nevelünk, hogy védje és ne pusztítsa környezetét. Ha minden szülő arra tanítaná utódait, hogy ne szemeteljen, tisztán tartsa házát, kertjét, földjét gondozza, ne szaporodjon el a gaz, és csak annyit termeljen, amennyire szüksége van. Autója helyett a tömegközlekedést vagy a kerékpárját, a gyaloglást válassza, máris sokat tett saját egészségéért és a tiszta környezetért. Ha gyakran túrázik a hegyekben, szedhet gyógyfüveket, a drága és káros mellékhatásokkal bíró gyógyszerek helyett természetes praktikákat használ gyógyulásához, kevesebb méreg kerül szervezetébe. A földjeit kapálja, gyomláljon, ne kemikáliákkal mérgezze azt. Egy évre pihentesse, majd újra vethet, így egészséges gabonát arathat. Saját szükségletére megtermesztheti a jó ízű zöldséget, gyümölcsöt a mirelit helyett, egészséges búzából vagy rozsból süti kenyerét az import, génkezelt, káros adalékokkal dúsított gabona helyett. Ha tehenet, kecskét tart háza közelében, naponta friss tej, vaj, túró, sajt kerül asztalára a tartósító szereket tartalmazó tejtermék helyett. Ha csirkét nevelne, gyakran főzhet húslevest, még rántott combot, mellet is kisüthet. Kertjéből szedheti a zöldséget, burgonyát, amiből finom köreteket készíthet. Így sok pénzt megtakaríthat. Ha sokat mozog minden nap, ízületei nem savasodnak el, idős korában is aktív lehet. A tiszta levegőn töltött órák testüket erősítheti, a természet szépségeiben gyönyörködve lelkileg is felüdülhet, nyugodt lesz álmuk, a mindennapok stresszeit feloldhatják.

Rend lesz életükben, a természet is megújulhat, erdeink fái, vadjai növekednek, szaporodnak, úgy élhetnek, mint valamikor, az ún. aranykorban. A családokban és munkahelyeken nyugalom, szeretet, egymásra figyelés és nem viták, harcok dúlnának. Ha ezt mindenhol így alakítanák, megkaphatnák mindazt, amire szükségük van. Ehhez azonban mindenkinek össze kell fogni, így lehetnének újra virágzó gazdaságok, sivatagok helyett virágok illatoznának a mezőn, nem száradnának ki fáink erdeinkben, egy nagyobb vihar nem döntené ki őket, friss levegőt ontanának. A gyümölcsök megédesíthetnék ajkunkat, vizeinkben halak úszkálnának. Kisebb és nagyobb emlőseink között a természetes kiválasztódás működne, az erős fennmaradna, a gyenge elpusztulna, az egészséges egyedek tovább élhetnek. Földünk újjászületne, minden embernek lenne elegendő élelme, tiszta levegője, vizei, földjei. Természeti katasztrófák, háborúk, betegségek nem sújtanák az emberiséget. Ehhez azonban a fejekben is rendet kell teremteni, előbbre vinni, megőrizni világunk értékeit, nem úgy élni, hogy megsemmisítjük mindazt, amit ajándékba kaptunk.

Fanni apókájával hazatért. Elálmosodtak, lefeküdtek. Mellette szuszogott nagyapja is, a fáradalmak után végre megpihentek, mély álomba merültek. Fanni lehunyt pillái mögött megjelent a jól ismert erdő. Valaki ezeket a szavakat suttogta fülébe. Ő hallgatta és másnap lejegyezte az elhangzottakat:

 

 

Keresd a kiutat!

 

Gyermekszívvel szárnyalhatnak,

csillagokba eljuthatnak.

Léptük alatt virág nyílik,

vidám mosolyuk felvidít.

Apó fia után siet,

fákon kismadár csilingel.

 

Vajon meddig énekelnek

fecskéink a fészekben?

Gólyáink visszatérhetnek?

Elűzik sötét fellegek?

dús földjeinken kiszárad,

nyoma sincsen gabonának?

 

Erdeinkben nem találok

vadat. Öreg fák kidőlnek,

sivatagban a fenyőnek

nincs élettere, sem őre.

Pusztaság lett csodás Földünk,

némán zokog minden ősünk.

 

Siratják, mi elmúlt végleg,

remélik, jön új élet.

Fiaik gondolatában,

tetteiben megtalálva

a megoldást, kiutakat,

jobb lehet a jövő, a ma.

 

Védjük, őrizzük a rendet,

így világunk egyre szebb lesz.

Természeti értékeket,

kincseinket sokszorozzuk,

kietlen Földünkre hozzunk

áldást, szeretetfényeket.

 

Én is erre gondoltam, hogy szeretnék olyan világban élni, ahol unokáimat városunk utcáin, a környező erdők ösvényein sétáltathatnám anélkül, hogy szám előtt maszkot viselnék a szmog ellen. Szeretném, ha ereszünk alatt minden évben megjelennének fecskéink. Ha kertünk fáiról a gyümölcsöket leszedve, azonnal megehetném, nem kellene előtte többször átmosni. Ha virágainkat fertőzések nem bántanák, ha a levegő újra felfrissítene, ahelyett, hogy állandó bronchitisben, vagy gyógyíthatatlan tüdőbetegségben szenvednék. Védjük meg Földünket, mielőtt késő lesz! Így minden évben újjászülethet a természet, szépségeivel mindenkit elvarázsolva, lelkünk erősödhet. Az ember gondolataival, tetteivel pusztíthat, ami mérhetetlen károkat okoz. A szűk teret, ami megadatott számunkra, talán kiszélesíthetjük, gazdagabbá tehetjük. A világ mi vagyunk, együtt és külön-külön valamennyien. Világunk csodálatos, az ember tehet azért, hogy az is maradjon.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap