A kés meg a villa

Bodó János, k, 11/24/2015 - 00:15

 

Pali bácsi, az előmunkásunk faluról járt be a vasútra dolgozni. Akkorában kezdődött a városokban az ipar túlfeszített ütemű fejlesztése, amikor Pali bácsi is kezdte pályáját, a vasút is ennek szolgálatán állt, és minden, de minden. Mivel a falusi emberek zöme szakma nélküli volt, a betanított munkások alkották a bejáró emberek nagy részét. Pali bácsi is így került a vasúthoz, pályamunkásnak. Nem kellett ide különösebb szakképzettség, erő és munkabírás volt a lényeg, annak pedig, nem volt híján a falusi ember. Az időjárás viszontagságaihoz is hozzászokott, hiszen a paraszti munka sem nézelődésből áll: a szántás, trágyahordás, kapálás, aratás mind olyan munkák, amit a szabad ég alatt kell végezni, ha esik, ha fúj. De azért a vasúton jobb dolga volt az embernek, ha időnként meg is kellett fogni a munka végét.
A nyolc óra, az, nyolc óra, biztos kereset, nem beszélve a majdani nyugdíjról, ami öreg korára is biztos megélhetést jelentett. Így gondolkodott nagyon sok falusi ember, amikor otthagyta a földet, és a város felé vette az irányt. Szabályosan kiürült a falu reggel, és csak a délutáni vonatok érkeztével telt meg ismét élettel. A kocsma is ehhez igazította a nyitva tartást, amikor elment az utolsó vonat, nyolc órakor, a kocsma is bezárt. Majd háromkor ismét kinyitott, amikor a legkorábbi vonat érkezett, és nem is hiába, mert a bejárók a munkából egyenesen a kocsmába mentek, hazajövet. Ritka kivétel volt, aki elkerülte a kocsmát. Persze a lányok, asszonyok, akik szintén a vonattal jöttek, azok siettek haza, hogy elvégezzék a "második műszakot", az otthoni munkát.
Pali bácsi, akit a faluban a villás Palinak ismertek, vagy ahogyan arrafelé mondták, a vellás Pali, ő nem tartozott a törzsvendégek közé. Ez a ragadvány név akkor maradt rá, amikor az apját védve, a vasvillával felfogta a támadó cigány embert, és a késsel támadó ott halt meg a villája szúrása nyomán, mintegy halom veszélyt okozó rettenet, az orvul támadó valaki.
Az eset akkor történt, amikor trágyát vittek ki a földre, és a cigányt rajtakapták a cseresznyefa dézsmálásán. Apja rászólt a cigányra, hogy ne lopja a másét, és egészen közel ment a tolvajhoz. Erre a cigány tőrkést húzott ki a csizmája szárából és fenyegetően az apja felé indult, a gyilkos szerszámmal. Pali, akkor még suhanc legény, hogy védje apját, a vasvillát kapta elő a trágyakupacról, amellyel a lerakták volna a kocsi trágyát. A cigány olyan lendülettel futott az öreg után, hogy nem tudott megállni, és a villába szaladt. Kezében a tőrrel még akkor is hadonászott, meg akarta szúrni, amikor a legény már a testébe szúródott vasvillával tartotta. Majdnem elérte Palit, az ingét felszaggatta, és a bőrét is össze-vissza karcolta a kés hegye. A cigányból dőlt a vér, és Pali is csupa vér volt.
Iszonyatos volt a helyzet: a halál néhány centire hadonászott a cigány ember kezében. Ha elérte volna, biztosan végzett volna a suhanc legénnyel. Ezt tudta, ezért erősen tartotta a vasvillát
Még élt a cigány és még mindig hadonászott, bár már nem olyan erővel, amikor emberek jöttek segítségül, szomszédok, akik látták az esetet. Leszedték a villáról a támadót, akiben már alig volt élet, kocsira tették, és bevitték az orvoshoz. A legény megúszta karcolásos sebekkel. Az orvos ellátta a sérülteket, de a cigány közben bele is halt a vasvilla okozta szúrási sebbe. A bíróság felmentette Palit és az apját. Nyilvánvaló volt a jogos önvédelem.
A faluban lakó négy-öt cigány család el is költözött, féltek a család bosszúállástól, pedig végül a cigány ember húzta a rövidebbet.
Ez a falu messze földön híres volt öntörvényűségéről, az igazságosztás sajátos értelmezéséről. Ezt tiszteletben tartotta nemcsak kés vesztese, hanem a nyertes is. Tudta, hogy időlegesen lehet nyertes, amíg a közösség ítélete le nem csap rá, ha indokolatlanul használták.
Igen sok legenda járt, megtörtént vagy meg nem történt esetekről, amikor a nép adott elégtételt a bíróság helyett, kacifántos ügyekben. De az igazság, a nép igazsága mindig diadalmaskodott.
Ebből a faluból járt minden nap Pali bácsi dolgozni, most már jó harminc éve. Már csak pár éve volt hátra a nyugdíjig, ereje is fogytán, de kitartott becsülettel. Nyáron a botcsinálta pályamunkásokat, a diákokat bízták rá, más időszakokban a pályamesteri főnökség körüli tennivalókat látta el. Söprögetett, leveleket vitt ide-oda az állomás területén, a kisasszonyoknak mindig volt valami kényes ügye, amit csak Pali bácsival intéztethettek el.
Olyan, nélkülözhetetlen bútordarab volt már, aki azzá vált, a maga megkopottságával.
Egyik reggel hiába várták, az öreg nem jött. Jött helyette egy falubelije, aki elmondta, az éjszaka meghalt Pali bácsi. Megfulladt szegény, nem kapott levegőt, mire a mentőket hívták, már halott volt.
Ilyen esetekre szokás mondani, hogy saját halottjának tekintik az illető elhunytat. Mert nem csak a pályafenntartási főnökség, de az egész állomás megsiratta Pali bácsit, a hűséges vasutast, az egyszerű pályamunkást.
A temetésére eljöttek a szomszéd kis állomásokról is a vasutasok, mert ismerték mindenütt a pályamunkást, aki sínek és környékük hűséges munkása, kiszolgálója volt. Aki az égi vonatok előtt tiszteleg most már. 
Pali bácsi, a vasutas, a pályamunkás.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap