A későn jött tavasz

Bodó János, k, 09/08/2015 - 00:19

 

A türelmetlen, sietős emberek kedves hónapja a február. Bár a szökőév némileg megnyújtja, de mindenképpen ez a legrövidebb hónap, már alig pár lépés, és itt a nyár! Hacsak közbe nem jön valami: megrázza szakállát a tél, és utoljára úgy oda tud sózni az embereknek, hogy arról koldulnak. Hányszor örültünk, vigadoztunk egy-egy napsütötte február végi szép idő láttán, és gondoltuk, talán már a tavasz közeledik. Annyira finom érzés tölti el az embert a napon sütkérezve. Aztán, már márciusba fordult a naptár, és lett olyan dermesztő hideg és vadul fújt a szél, s a megeredt égi csatornákon ömleni kezdett a hó, és csak ömlött, csak ömlött. A megvadult szelek hóhegyeket halmoztak fel, mintha a makacs tél egész évre berendezkedni akarna, és kegyetlen módon azt hajtogatná: 
- Nem adom a világot, tudjátok meg, még az enyém!
Az éjszakák is kemény fagyokat hoztak. A madarak megfagytak röptükben, a Szabad Csövik Egyesülete megfagyott tagjait számolgatta, egyetlen éjszaka több százan fagytak meg. Hiába, a madár sem tud ilyenkor ellenállni a hirtelen jött télnek, s a csövi sem, hiába szabad. Mit ér a szabadság a dermesztő hidegben? Az okosabbja még időben feladta büszkeségét, és a nyomorúságos fedett helyet választotta, pedig gyűlölte magát, hogy elfogadta a társadalom kegyelem melegét.
A csalódottság társadalmi méreteket öltött: a szerelmesek résnyire húzták szívük ajtaját, és csak suttogva mondták a szerelmes szavakat. A Kormányzat kapkodni kezdett, hol az utak járhatatlansága, hol meg a fűtőanyag hiánya okozott gondot, de a kincstári optimizmus kötelezően megszólalt mindig:
- Népünk úrrá lesz a nehézségeken, a kormány tudja, mi a kötelessége!
Az a pár ember, akit még érdekeltek a közügyek, a szokás szerint két csoportra oszlott: a kormánypártiakra és az ellenzékkel szimpatizálókra.
A kormánypártiak a kormányzat hősies helytállását méltatták, az ellenzék meg pont az ellenkezőjét állította. Ahogy a demokráciában szokás.
De a hideg megmakacsolta magát, nem engedett a negyvennyolcból! A félősebbje a jégkorszak előjeleként értékelte a jelenlegi helyzetet, az igen félősek meg egyenesen az örök fagy országának eljövetelét látták az eseményekben. Persze a lét meghatározója a tudatnak, hiszen aki központi fűtéses meleg lakásból látta az eseményeket, az kevésbé volt pesszimista, mint az, akinek erősen fogytán volt a tüzelője, vagy már el is fagyott, és a fűtetlen lakásban didergett. A fagyhalál itt is utolérte az embereket, nemcsak az utcán. Sokan fagytak meg saját fűtetlen lakásukban, mert nem volt tüzelőjük.
A többség nem volt ilyen közvetlen veszélyben, de a hófúvásos, kegyetlen hideg a munkába járást is nehezítette. Az iskolák már napokkal előbb rendkívüli szünetet tartottak, és a lakosságot felszólították, akinek nincsen halaszthatatlan ügye, ne hagyja el a lakását. Lassan március közepe lett, de a hideg nem mérséklődött. Némelyeknél ez a depressziós állapotot váltott ki: a "sosem lesz már tavasz" szindróma volt a leggyakoribb tünet. Számosan lélekben is elhidegültek egymástól, mintha a lélek is fázott volna, olyan hatással volt az emberekre a váratlan, kemény tél bekövetkezte. Csak a lélekben erősek tudták tartani magukat, és bíztak a tavasz eljövetelében. És bíztak a párjukban szilárdan. Ők is fáztak persze, mint mindenki, de a hitük nem csorbult.
És ők lettek a győztesek!
Amikor már sokan a kétségbeesés szélén jártak, megadva magukat a sorsnak, egyszeriben megváltozott minden. Egyik reggelen elállt a hideg szél, a levegő is melegedni kezdett, és megcsordultak az ereszcsatornák! Eljött a várva várt fordulat, tavaszi szellő lengte be a fagyos lelkeket is, és vidámság költözött az emberek közé. A tehetősebbek, akik a déltengeri szigetekre költöztek a kegyetlen hideg elöl, kezdtek visszaszivárogni és éltették a tavaszt.
A rendesebbje azért el-elpirult, amikor szóba került a helytállás, a hősies kitartás, ami az embereket jellemezte a nagy hideg idején. De nem nagyon beszéltek róla, mert aki helytállt a hidegben az nem olyan fajta volt, aki meg nyaralni ment, az nem ismerte a konkrét helyzetet.
A közmondás azért megmaradt: január, február, itt a nyár!
A tavasz bejött, szinte berontott a világba, mintha a kését be akarná pótolni, a fák szinte kirobbantották lombjaikat.
A természet győzött, a hitetlen emberek is boldogan sütkéreztek a nap melegén.
Nincs olyan tél, ami után ne jönne el a tavasz.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap