Késsel a kézben (kisregény. 20/17) Keserű ital

Kő-Szabó Imre, szo, 09/05/2015 - 00:19

   - Téglát! - kiáltotta Kapás.

  - Maltert! - folytatta Temesi.

  - Mozogjatok! - sürgette a többieket Vágó Géza. - Ilyen melósokkal soha nem építjük fel, ezt a nyári konyhát.

  - A Szalóki barátunk „szocializmusát”.

  - Ez lesz az ő, mini birodalma - mondta Gedó, és most jó hangulatban volt.

  - A boldogság szigete! - révedezett Kapás és a többiekkel rakta a válaszfalat. Teljes szakszerűséggel, mintha mindig ezt csinálta volna.

  - Ne magyarázz! - mondta Vágó Géza Kapásnak. - Add ide azt a lécet!

  - Hozzál vizet! - kiáltotta Gedó Szalókinak, aki közben téglát cipelt az udvarról.

  - Elég lesz! - intette le Vágó Géza.

  A munka lázas ütemben folyt. A Fiumei úton, egy nyári konyhát alakítottak át Szalókinak. Ez a Szalóki, Vágóval dolgozott együtt, a Váci úton, abban a bőrgyárban. Még a tavasszal szólt, ha lehetne, egy szombat délután, segítsen neki ebben a munkában. Kisbabát várnak és a szoba-konyhás lakás rettenetesen szűk, hatan laknak benne. A szomszédban, pedig ez a konyha, ott az udvar hátulján, üresen állt. A tulajdonosa egy öreg, nyugdíjas néni. Havi háromért beleegyezett az építésbe is. Vágó Géza meg úgy gondolta, elhívja a srácokat is, biztosan eljönnek.

  - Sok sör legyen, akkor megyünk! - mondta Temesi, mikor megkérdezte őket.

  Szalóki három ládával hozott.

  - Ibári hol lehet? - kérdezte Vágó Géza, mert csak ő hiányzott a bandából.

  - Azt mondta, jön! - magyarázta Gedó.

  - Melózik.

  - Valami „jó” tragacsot bűvöl! - vágott közbe Kapás és a „jó” szót, hosszan elhúzta. Ezzel akarta érzékeltetni a minőségét.

  - Olyan karosszériát, mint az a fekete.

  Vágó Géza naivul, a múltkori Opelra gondolt.

  - A földije! - tette hozzá Kapás nevetve.

  - Lehet. Ahhoz is ért.

  Kezük, azonban beszéd közben sem állt meg. A közfalból három sor hiányzott, Kapás volt a legügyesebb kőműves.

  - Jó kégli lesz ez! - mondta Gedó Szalókinak.

  - Amíg nincs jobb, megfelel.

  - Itt legalább csak ketten lesztek.

  - Nem dumál bele az anyós.

  - Ez is igaz.

  A beszélgetést Vágó Géza kiáltása szakította meg.

  - Odanézzetek!

  Ibári a kertajtóban állt, botra támaszkodott. A jobb lábán, bokában, egészen a térdéig, vastag gipszkötés.

  - Veled mi történt?

  - Semmi.

  - Ez mi a lábadon?

  - Kötés.

  - Azt látom.

  - Gipsz, öregem gipsz - mondta Temesi, mert közben megkopogtatta Ibári lábán a kötést.

  - Pozsonyiné! - szólt csendesen Ibári. Ezt magyarázatnak szánta. A többiek értetlenül néztek rá.

  - Az a fekete?

  - Igen.

  - Az tette? A földi származású?

  - Lelökte az ágyról - nevetett Kapás és közben csapkodta a maltert a falra.

  - A férje - folytatta Ibári. - Megtudta a dolgokat. Akart adni, egy-két fülest, ott a Csillag kocsmája előtt.

   A többiek figyelemmel hallgatták a mesét.

  - Leléptem a küszöbről, kitérve az ütés elől és kibicsaklott a lábam.

  - Hülye helyzet...

  - Mit tettél? - kérdezte Szalóki. - Már az asszonnyal?

  - Hogy lehet ilyet kérdezni?

  - Autóztatta, mi láttuk - bizonygatta komoly arccal Gedó.

  - Nem akartam én semmit - nyögte Ibári fájdalmasan. - Rám tapadt. Mondtam, hagyjuk ezt, nem lesz úgysem jó vége! Csak jött, aztán, ha már itt van, miért ne?

  - Így van ez! - bizonygatta Kapás és megállt a munkában egy kicsit. - A jó csődör, vagy megvakul... - mondta lassan, szünetet tartva.

  - ... vagy lesántul! - fejezte be Temesi.

  - Legjobb, ha lemossuk a foltot!

  - Egy sörrel! - javasolta Szalóki Feri és kiosztotta az üvegeket.

  Ittak, nevettek és folytatták a munkát.

  Estére minden készen állt. Sikerült a válaszfalat felhúzni, bevakolni. A hibás részeket is kijavították.

  - Az anyós majd kimeszeli, megígérte - mondta Szalóki a többieknek. - Kösz a segítséget!

  Az udvari csapnál megmosakodtak, aztán megitták még a maradék sört, lementek a térre és leültek.

  Temesi cigarettáért szaladt az öreg Marosihoz. Hozott három dobozzal. Mindnyájan rágyújtottak és csöndben fújták a füstöt, a felmelegedett estébe, ahol a csillagok mellé, tört lámpafények vegyültek. A szombaton is dolgozó üzemek füstjei pedig, az égen, ehhez keskeny koszorút fontak, szénszagú leheletükből.

 

 

 

            Ezen az estén is, üldögéltek, beszélgettek, a hallgatások szüneteiben bámulták a körülöttük folyó mozgást. Tíz óra körül hárman hazamentek, csak Vágó Géza és Temesi maradt még ott. Szótlanul, csöndben cigarettáztak.

  - Géza, figyeld! - bökte oldalba Temesi.

  - Mit? - kérdezte hirtelen.

  - A húgodat - és a mozi irányába mutatott.

  Évát kísérte egy fiú.

  - Megy haza - mondta egyszerűen.

  - De nem egyedül.

  - Na és?

  - Udvarol neki.

  - Jövőre húsz éves lesz.

  - Többször láttam, azzal a sráccal.

  - Ez a vége.

  - Nála, de te lassan megöregszel.

  - Hagyj ezzel a szöveggel - mordult Vágó Géza mérgesen Temesire. Bosszantotta ez a beszélgetés. Arra gondolt, legjobb, ha elmegy, mert a végén, szétveri Temesi pofáját, ha itt most, elkezdi fűzni az öregséggel. Majd annak is eljön egyszer az ideje. Nem találta meg az igazit, mint a mesékben. Ez van!

  Felállt, eltaposta a ma esti, tizedik cigarettáját.

  - Én megyek! - mondta csöndes határozottsággal.

  - Szevasz! - köszönt Temesi. - Én még maradok.

  Vágó Géza kiment a villamos sínekhez, majd lassú lépésekkel, elindult a Tomori utcába.

  Mindenki otthon volt, ott ültek a tévé előtt. Valamilyen vetélkedőt közvetítettek, Vitray vezette. Nusi néni nem jött ki a konyhába, csak kikiabált:

  - A vacsorád a sütőben van! Vágjál kenyeret!

  Vágó Géza leült az asztalhoz. Zöldborsó főzelék volt vacsorára, fasírozottal.

  - Évának is hagyjál! - kiáltott még egyszer Nusi néni.

  Megfelezte a főzeléket, Évának egy gombócot tett a tányérjára, a magáéra kettőt. Lassan evett, nem sietett. A műsor különösen nem izgatta. Arra gondolt, amit Temesi mondott: az öregségre. Két hónap múlva, huszonhat éves lesz, durván van még negyven éve. Huszonhat aránylik a negyvenhez! Ez az arány így, semmit sem mond. Valóban az elmúlt huszonhat évben, mit is tett ő? Csinált valami lényegeset? Semmit! Egyszerűen semmit! Élt, dolgozott, csak lődörgött a világban. Pedig tehetett volna valamit. Nem nagy alkotásra kell most gondolni. Csak olyanra, ami maradandó.  Igen, ehhez van még bő negyven éve. Ez a negyven év, ugyan nem sok, de mégis rengeteg, egy emberöltő!

  Aztán eszébe jutott hasonlításként, hogy tíz másodperc alatt, Tokióban az olimpián, Robert Hayes, amerikai futó, száz méteren, új világcsúcsot futott. Tíz másodperc alatt, felállított egy világra szóló eredményt. Erre csak tíz másodpercre volt szüksége, neki, pedig van még bő negyven éve.

  Ez sok idő! Ha ugyanis, egy évet 365 napnak veszünk, és azt átszámítjuk másodpercekre, akkor van még 315.360.000 másodperce. Ennyi idő alatt pedig, lehet még egy-két világcsúcsot felállítania.

  Majd elmondhatja, érdemes volt még negyven évet élni. Örült ennek a következtetésnek, de hirtelen eszébe jutott: - Egyet nem kalkuláltam a számításba, hogy Robert Hayes arra a tíz másodpercre tíz évig, 78.840.000 másodpercig készült. Ettől aztán teljesen elment a kedve.

  Éva hangos köszönéssel tárta ki az ajtót. Mosolygott, a boldogság sugárzott arcáról.

  - Egyél, Géza félretette - kiáltott ki Nusi néni a következő ajtócsapódásra.

  Éva leült az asztalhoz, Vágó Géza odaadta a tányért.

  - Apa? - kérdezte anyjától.

  - Jobban van! - kiáltott vissza a tévétől.

  - Fekszik még?

  - Sajnos. A lába nem akar javulni. Azt mondja az orvos, érszűkület.

  - Megoperálják?

  - Nem döntöttek még. A mája az lassan rendbe jön, csak diétázni kell. Nagyon fontos - kiabált továbbra is Nusi néni. Nem jött ki a konyhába, nézte a tévét, közben valamilyen terítőt horgolt. Ezt is, legalább tíz évvel ezelőtt kezdte, a veszekedéseknél aztán abbahagyta.

  - Azt hiszi, betartja majd?

  - Vigyázunk rá! - mondta Nusi néni.

  - Ez az üveg, miért van a táskájában? - kérdezte Éva.

  Nusi néni nem válaszolt. Éva megszagolta.

  - Bor!

  Vágó Géza is megszagolta.

  - Az! - erősítette meg.

  - Így nem lesz jó! - kiáltotta Éva.

  - Micsoda?

  - Ha maga titokban, bort visz a kórházba - magyarázta Éva és bevitte az üveget Nusi néninek.

  - Csak egy kicsit kért. Úgy könyörgött - próbálta szépíteni tettét.

  - Megnézheti. Hazajön, és ott folytatja, ahol abbahagyta! - legyintett Éva. Az üveget letette az asztalra. - Sokkal jobb, ha ott van. Nem hiányzik itthonról, senkinek! - tette még hozzá.

  Nusi néni felugrott és kiabálni kezdett.

  - Nem szégyellitek magatokat. Így beszélni az apátokról?

  - Mit mondjunk?

  - Ha hazajön - mondta Nusi néni, - ő is látja itt a változást. Bele illeszkedik.

  Kifújta az orrát.

  - Biztos vagyok benne! - szögezte le végül.

  - Azt én nem várom meg! - magyarázta Éva.

  - Csak jár a szátok - mondta Nusi néni. - Szégyen, hogy ilyen gyerekei vannak az embernek, akik az apjukat is megtagadnák.

  Kiment a konyhába és a szekrényből egy üvegsört vett elő, letette az asztalra.

  - Igyatok! - mondta szomorú arccal és bement a szobába.

  Vágó Géza, két pohárba öntötte és megkóstolta, de a sör „így” nagyon keserű volt.

*

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap