Késsel a kézben (kisregény – 20/19) Kemény csend

Kő-Szabó Imre, szo, 09/12/2015 - 00:24

            Két hónapnál jóval több telt el, amikor egy szerdai napon az öreg Vágó Antal, Nusi néni kíséretében, elhagyta a kórházat. Taxival jöttek haza, úgy féltizenkettő felé. A nagyvizitet kellett megvárni, ekkor dőlt el, hogy elhagyhatja-e a kórtermet, mehet átöltözni, aztán haza.

  - Nagyon szigorúan betartani, minden utasítást! Szeszt többé nem ihat, nagyon kell vigyázni a cukornál! Ez lényeges! - mondta Kovács doktor, akinek Nusi néni a végén adott egy ezrest, egy sárga, gyűrött borítékban.

  Vágó Géza délután háromkor ért haza. Amikor meglátta az apját, a konyhában ülni, még köszönni is elfelejtett.

  - Maga? - kérdezte fölényes kíváncsisággal meglepetésében.

  - Kiengedtek - felelte az öreg.

  - Jobban van?

  - Valamennyivel - magyarázta.

  Többet nem kérdezett, bement a szobába, ahol a nagymama nézte a tévében, a délutáni műsort. Később az öreg is leült, egy távolabbi székre. Hosszú ideig nem kérdezett semmit, csak nézte a készüléket. Majd a nagymamához fordult:

  - Vették?

  - Lali csinálta!

  - Ügyes fiú - mondta az öreg.

  - Abból lesz még valaki, egyszer sokra viszi! - magyarázta a nagymama. - Van kitartás benne.

  Az öreg nem szólt, nézte a tévét.

  Nusi néni később jött, mert Évával elment a KÖZÉRT-be, vásárolni.

  - Mindenki itthon! - örvendezett, ahogy letette a csomagokat.

  - Csak Lali hiányzik - mondta a nagymama.

  - Focizni ment a Dózsa pályára - magyarázta Éva.

  Nusi néni megkérdezte az öregtől:

  - Nem fázol?

  - Nem! - felelte röviden.

  - Kérsz valamit?

  - Semmit.

  Nusi néni boldog volt, nem titkolta örömét. Most, csak egy volt a fontos számára, hogy az ő jó öreg Tónikája itt van. Talán még, egészséges emberként is üdvözölheti. Vigyázni fog rá, majd iparkodik a kedvébe járni. Nem akart a múltra emlékezni, abból elege van, torkig van az egésszel. Azt befejezték, akkor, most mindent elölről kezdenek, van még idejük, erejük.

  - Gyerekek! - kiabálta a konyhából. - Hoztam sört. Nagymama kérsz?

  - Természetesen - válaszolta elcsukló, vékony hangján.

  Nusi néni bevitte az üveget, meg a poharakat. Az öreg nézte egy darabig, aztán megkérdezte:

  - Kocsmát nyitottatok a lakásból? - és ebben a kérdésben, a hangsúlyban Vágó Géza megérezte a régi, öreg Vágót.

  Kedvetlen lett, már annak sem örült, hogy így váratlanul, hazajött. Nusi néni teljesen eltitkolta érkezését. A körülbelüli időt sem mondta meg.

  Kiment a konyhába és leült az asztalhoz. Két kezével megtámasztotta fejét.

  - Veled mi van? - kérdezte Nusi néni.

  - Semmi.

  - Olyan kedvetlen vagy.

  - Minek örüljön az ember?

  - Eddig nem volt semmi bajotok - mondta Nusi néni.

  - Majd lesz! - magyarázta Éva.

  Nusi néni mérgesen vágta a hagymát, a vacsorához.

  - Hallgassatok, legalább most - kérte őket.

  Vágó Géza csak ült, szótlanul, nézte anyját, ahogy szorgos mozdulatokkal készítette a vacsorát. - Mikor lesz kész? - kérdezte hirtelen.

  - Fél óra.

  Felállt.

  - Megyek, veszek cigit - mondta és kinyitotta a konyhaajtót.

  - Elkísérlek - ugrott fel Éva.

  Ezen nagyon meglepődött, csodálkozó arccal nézett húgára. Ilyen még nem fordult elő, hogy Éva vele ment volna, valahová.

  Szótlanul mentek a téren keresztül.

  - Géza! - kezdte Éva, lassú beszéddel. - Én elköltözöm!

  - Hová?

  - Palotára.

  - Minek?

  - Férjhez megyek.

  Vágó Géza megállt, a hír hallatára.

  - Komoly?

  - Igen.

  - Bejelentjük! - mondta örömmel és megcsókolta a húgát.

  - Nem! - vágott közbe Éva. - Erre akartalak kérni. Még nincs lakás, vagy albérlet. Az a fiú, a Sanyi, most keres.

  - Értem.

  - Nem bírom én itt tovább - magyarázta Éva. - Lázadoztam, meg csitítottam magamat. Az öreg változatlan. Most talán úgy néz ki, de ez nem igaz, a régi lesz nemsokára. Én már nem bírom, meg a magam életét akarom élni.

  Gondolkozott azon, amit a húga mondott.

  - Lehetséges, hogy meggyógyították! - próbálta magyarázni, önmagának is, meg Évának is, de érezte mennyire gyengék érvei.

  - Bár úgy lenne - helyeselt Éva.

  Tovább mentek. A kocsmánál beszaladt, kért két doboz cigarettát, Rágyújtott, némán fújta a füstöt. Egyenletes lépésekkel járták körbe a teret.

  - Megleptél - dörmögte Vágó Géza.

  - El kell szakadni innen - magyarázta Éva. Meggyőződéssel beszélt, kiérződött szavaiból, hogy amit mond, többször végig gondolta. - Neked is! - folytatta. - A saját életünket kell élnünk. Nem akarom, veszekedésben, nyomorban, eltölteni az életemet.

  Rövid szünetet tartott. Ahogy mentek, egy lámpa alá értek.

  - Boldogságra vágyom! Egy kis simogatásra! - szögezte le. - Meg gyerekekre.

  Tudta, hogy Évának, teljesen igaza van. Amit tesz majd, azt helyesen teszi. Így van ez rendjén. Aztán önmagára gondolt Most vette csak észre, hogy a szürkés estében, eleredt az eső és kövér cseppekkel verdeste, ezt a nyomorúságos, külvárosi aszfaltot.

 

 

 

            Az öreg Vágó, pontosan három hete, hogy kijött a kórházból. Valami keveset javult ugyan az állapota, többet evett. Csak egyetlen baj költözött a Vágó család otthonába, vagy a régi jött vissza, más formában, hogy csak vele kellett és szabad volt törődni. Vele, a beteggel! Sokat nyafogott. Bosszantó kifogásokat talált ki. - Miért olyan meleg a tea? Miért keserű? A pirítóst nem szereti égetten. Bömböl a tévé. Most világos, most sötét a kép. Hozzanak neki vizet, újságot. Ezt reggel is, meg este is. Aztán egyszer sem olvasta. Almát akar enni. Diabetikus csokoládét.

  Nusi néni pedig, talpalt reggeltől, estig. Korán kelt, elkészítette az öreg reggelijét, ebédjét. Aztán rohant dolgozni, néha túlórázott, hogy egy kicsivel több legyen. Fáradtan jött haza, ott folytatta, ahol abbahagyta. Este elaludt a tévé előtt, mert fáradt volt. Az öreg ezt nem látta, nem vette észre, csak azt a vacak készüléket bámulta. Néha kiment a napra egy kicsit, de azt sem bírta sokáig.

  A gyerekek csak aludni jártak haza. A nagymama ugyan otthon volt, de legtöbbször ő is elmenekült, és inkább csak délután jött vissza, amikor Nusi néni is megérkezett.

  Vágó Géza Pötyivel, vasárnap hajókiránduláson volt Esztergomban. Azt mondta múltkor Ibárinak, hogy ez a lány tartja benne az életet. Bízik benne, és úgy érzi, a lány is hasonlóan vélekedik róla.

  Másnaponként találkoztak.  Bejárták az egész várost. Aztán, egy-egy ilyen nagy séta után mindig hazakísérte Pötyit. Felment hozzájuk. Egyszer szerencséjükre kifogták, nem volt otthon senki. Végre, ágyban szeretkezhettek, meztelenül.

  Ezen a szerdán, nem találkoztak, Vágó Géza azt tervezte, megnézi tévében a labdarúgó mérkőzést. Közép-európai kupadöntőt közvetítenek majd Prágából, az esti órákban. Amikor hazament, Nusi néni, főzte a vacsorát, az öreg ott ült a konyhában. Csodálkozott, hogy a készülék még nincs bekapcsolva. Felgyújtotta a villanyt, égett, tehát volt áram.

  - Mi van a tévével? - kérdezte.

  - Nem tudom - mondta közömbösen az öreg.

  - Lali?

  - Még nem jött - magyarázta Nusi néni.

  Bekapcsolta a készüléket és várt. Semmi! Megnézte a hátulját, a lámpák nem világítottak.

  - Ennek is most kellett bedöglenie! - mondta mérgesen.

  A nagymama csoszogva kinyitotta az ajtót. A küszöbnél már észre lehetett venni, hogy ivott. A szemek hirtelen összevillantak, de nem szólt senki.

  - Kapcsold be! - mondta a nagymama és bement a szobába.

  - Nem jó! - magyarázta Vágó Géza.

  - Miért?

  - Nem tudom.

  A nagymama várt egy kicsit. - Délelőtt Tóni piszkálta - krákogott, amint beszélt, szünetet tartott. - Pedig jó volt!

  Vágó Géza mérges lett.

  - Csak rombolni tudnak! - csattant a hangja.

  Az öreg Vágó fiára nézett.

  - Nem tetszik? - kérdezte fölényesen.

  - Persze, hogy nem, a fene enné meg! - dühöngött. Rohad itt minden. Az ember hazajön, szeretné megnézni a meccset, aztán ez van!

  Nusi néni félt, hogy összeveszik a két férfi.

  - Ne mérgeskedj fiam - próbálta csitítani.

  - Mindig ez a szöveg! Egyszer hagynának már elmenni innen. Csak egyszer! - dünnyögte mérgesen.

  Belefájdult a feje, ebbe a rohadt veszekedésbe. Mérgében leült az asztalhoz, de a vacsora sem készült még el. Újságot kezdett olvasni, amikor a kivágódott ajtóban, Éva állt, kezében egy nagy utazóbőrönddel.

  Körülnézett, majd bejött és a hokedlire fektette. Az öreg nézte a bőröndöt, majd Évát.

  - Mi ez? - kérdezte.

  - Bőrönd - mondta Éva.

  - Minek ez?

  - Elmegyek!

  - Mikor?

  - Tudtam, hogy ezt kérdezi - nevetett cinikusan. - Most, azonnal! - és pakolni kezdett a bőröndbe.

  - Hová mész? - kérdezte az öreg.

  - Férjhez megy - mondta Vágó Géza.

  - Férjhez? - csodálkozott. - Legalább megkérdeznéd! - csattant a hangja és egyből a régi, öreg Vágó Antal lett belőle.

  - Nem érdekeltek! - kiabált Éva. - Nagykorú vagyok, azt teszem, amit akarok! - itt tartott egy kis szünetet, a hatás, meg a levegő miatt. - Ha tudni akarjátok, együtt élek majd egy fiúval.

  - Mikor esküdtök? - kérdezte Nusi néni barátságosabb hangon.

  - Semmikor! Együtt élek vele, csak úgy, mert szeretjük egymást.

  Az öreg nagyon mérges lett. Nusi néni is harcias elszántsággal állt a konyha közepén.

  - Nem mész sehová! - mondta kiabálva. - Mit képzelsz, te kis ringyó? Én tisztességes lánynak neveltelek, és tessék, mi lett belőle?

  - Nem érdekeltek, akkor is elmegyek! - kiabálta Éva.

  Az öreg Vágó egészen közel ment lányához és nagyon mérgesen kérdezte: - Hogy képzeled ezt?

  - Maga, ne szóljon bele! - ordította Éva. - Maga kijátszotta az összes kártyáját. Örüljön, hogy lyuk van a seggén.

  Az öreg felemelte kezét, ütni akart, de Nusi néni elkapta.

  - Nem szégyelled, így beszélni az apáddal? - csattant a hangja hirtelen, közelebb lépett Évához és arcul ütötte.

  Éva feltépte az ajtót és kirohant. Az udvarról kiabált vissza:

  - Ebbe a kurva, rohadt házba, többé be nem teszem a lábam!

  Dermedten álltak mindnyájan. Hallották az utcai kapu csattanását, aztán csend lett, súlyos, kemény csend.

*

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap