Késsel a kézben (kisregény – 20/20) A kés!

Kő-Szabó Imre, k, 09/15/2015 - 00:18

            Igazat adott Évának. Így kell ezt csinálni. Most már ő is, azon a ponton van, hogy elmegy. Pötyivel szeretik egymást, elveszi feleségül, erről beszéltek már. Ma délután hatkor, találkoznak.

  A melóból eddig egyenesen ide jött a térre. Még csak három óra. Legalább beszélget a srácokkal, de nem érti, hol vannak? Egyik sincs itt.

  Körülnézett.

  - Az öreg Marosi! - jutott eszébe hirtelen.

  A kocsma, teli volt emberekkel. Kért egy fél konyakot, aztán megállt a pultnál, nézelődött. A régi ismerősök, mind ott ácsorogtak. Grúber Pali észrevette.

  - Szervusz, egy komám! - mondta, de a nyelve rettenetesen akadozott. - Mit iszol?

  - Köszönöm, csak ezt! - mutatta a poharát.

  - Konyak?

  - Igen.

  Hozott egy újabbat, erősködött, igya vele meg. Vágó Géza a békesség kedvéért engedett. Közben nézte óráját, lassan menni kell, közeleg a hat óra. Mosakszik, borotválkozik, aztán már gyorsan elszalad az idő.

  Elindult haza, a téren, kint a levegőn érezte, valahogy a fejébe szaladt, ez a két konyak. Otthon, csak az öreg Vágót találta. Nem szóltak egymáshoz. Az öreg, egyszer megállt az ajtóban, figyelte mit csinál, de nem kérdezett semmit. Cigarettára akart gyújtani, a mosdás után. Nem talált cigarettát a nadrágjában, sem a konyhában. Pedig emlékezett, hogy kért egy dobozzal, az öreg Marositól.

  - Hol a cigarettám? - kérdezte.

  - Nem láttam - mondta az öreg Vágó.

  - Mindennap elmegy két dobozzal - mérgelődött. - A fene enné meg!

  Hiába kereste, nem találta. Benézett mindenhová, semmi eredmény. Aztán hirtelen, az újságok mellett, ahol az öreg ült, ott volt a cigaretta.

  - Hogy kerül ez ide? - mutatott a dobozra.

  - Elvettem.

  - Akkor miért mondta, hogy nem látta? Nem értem magát apám? - csóválta fejét. - Nincs pénze cigarettára? Van! - felelt a kérdésre is. - Csak azt másra költi! - megállt egy kicsit. - Megmondjam mire?

  - Kíváncsi vagyok! - vetette oda az öreg, de hangja feszült volt.

  - Italra! Tudom, stikában a nagymama hozza haza. Tessék, itt az üveg! - kihúzta a szekrény mögül. - Ez is az! - mondta és az üveget a pokróc alól, vette elő. - Az orvos megmondta, vége lesz! Nincs tovább! Vagy meg akar halni?

  - Nem.

  - Akkor miért iszik? - kérdezte és levette magáról az inget, kiment a konyhába, hogy közben borotválkozzon. - Most is ivott - magyarázta tovább. - Különben, semmi közöm hozzá, napok kérdése és elmegyek. Itt hagyom magukat, mint Éva.

  Szappanozni kezdte az arcát.

  - Aztán verheti a mellét, milyen szép kis családot, tudott összecsinálni. Nyugodjon meg, a Lali is elmegy innen. Egyedül maradnak. Aztán elpiálhatják az életüket.

  Dugó pukkanását hallotta. „- Biztos iszik, megint.” - gondolta. Nem nézett hátra, nem érdekelte az egész. Pengét vett elő, belehelyezte a készülékbe, de a zsilett felakadt. Sehogy sem tudta kiszabadítani, a kezével nem akarta piszkálni, hátha elvágja az ujját. A konyhaszekrényből kést vett elő, azt dugta alá, feszítette. Így már helyre ugrott. A kést ezután az asztalra dobta.

  - Nagyon lesüllyedt maga faterkám. Szégyellem, hogy az öregem ilyen, senki ember.  Az  ilyen  részeges   palikat, összegyűjteném - mondta a magáét Vágó Géza.

  A borotva jól fogott, simán fénylett az arca.

  - Maga, sohasem gondolkozott azon, mit tett eddig? Valami értelmeset? Mit csinált? A három gyereken kívül? Mit? Semmit faterkám, semmit!

  Ahogy így beszélt, hirtelen megvágta az arcát. Timsót keresett, bekente. Arcának másik oldalát borotválta.

  - Így élni? - folytatta. - Megáll az ember esze. Semmire se vitték, elpocsékolták az életüket, a szép éveiket. Nem baj, én másképpen csinálom. Az biztos! Elfelejtem ezt a pocsolyát.

  Zörgést hallott, de nem nézett oda.

  - Nem fogod elfelejteni! - sziszegte az öreg. A hang közvetlen közelről jött. Vágó Géza megfordult, vele szemben az apja, kezében a kés, az asztalról. Megijedt, el- akarta venni tőle, előbbre lépett. Az öreg döfte a kést, de a szúrás a vállát érte. Felhasította a bőrt, a vér végig szaladt csupasz mellén.

  - A kést! - kiáltotta. - A kést adja ide! Hallja, adja ide! - de az öreg görcsösen szorította, nem engedte. Megfogta a csuklóját, csavarta, de az öreg továbbra is ellenállt. Dulakodtak, lökdösték egymást, majd leestek a konyha kövére. A forgásban a kés először az öreg bordái közé fúródott, majd a combjába. Olyan éles volt az a rohadt kés, hogy a dulakodásban, a szőrt egy kisebb bőrdarabbal levitte a bal kézfejéről. Végre sikerült kicsavarni kezéből az éles, hosszú, villogó pengéjű kést.

  Az öreg ott feküdt a kövön. Vágó Géza, ahogy felállt, akkor vette észre, hogy két helyen is vérzik, ez a lesoványodott öregember.

  - Most mit tegyen? - villant át agyán és remegő idegesség fogta el. - Telefonálok a mentőknek!

  Feltépte az ajtót és úgy félmeztelenül, véresen, kirohant az utcára.

  - Telefon a szemközti házban! - jutott eszébe.

  Tárcsázott. Az első búgó hang mire kiment, olyan volt, mint maga az örökkévalóság. Mintha nem akarna odaérni, sohasem! Aztán megszólalt, egy férfihang:

  - Tessék, mentőszolgálat!

  - Halló mentők? Kérem, azonnal jöjjenek. Tomori utca ötvenkettő... Vágó Géza vagyok... Megöltem az apámat... Még él, siessenek... - de többet nem tudott mondani, mert minden ereje elfogyott.

 

 

 

            Négyen ültek a téren, a játszótér melletti padokon:

  - a huszonegy éves, szőke, alacsony termetű, farmernadrágos Kapás Mihály, segédmunkás;

  - a húszéves, barna, nyúlánk, sárgapulóveres Temesi Géza, hegesztő;

  - a tizennyolc éves vöröses hajú, szeplős, középtermetű, sportzakós Gedó György, targoncavezető;

  - a huszonhárom éves, fekete hajú, vastaghúsú, középtermetű, fehér balon dzsekis Ibári Lajos, autószerelő, amikor a mentő, szirénázva kifutott a Tompa utcából a térre.

  Szirénája élesen hasított a levegőbe, ezen a csendes őszi délutánon. Elhajtott a mozi előtt és a KÖZÉRT-nél, befordult a Tomori utcába.

  - Már öt óra - mondta Temesi és felállt. - Hol császkál Vágó Géza? - kérdezte csodálkozva a többieket.

  - Ki tudja! - legyintett a farmernadrágos Kapás.

  - Ennyit, nem szokott késni - aggodalmaskodott Gedó.

  Ibári szótlanul ült a padon, csak nézett mereven a Tomori utca irányába. Látta a mentőautó fehér végét, meg azt, amint egy fehér köpenyes, fiatal, meg egy szürke ruhás, középkorú férfi, sietősen futnak a kihúzott hordággyal. Egyenesen az ötvenkettes számú házhoz, Vágó Gézáék udvarába.

  Ekkorra már a kíváncsiskodókból kisebb tömeg verődött össze az utca végén.

  - Odanézzetek!  - kiáltott fel Ibári és a mentőautó irányába mutatott.

  Egyszerre mozdult meg mind a négy fiú, futottak a téren át.

  - Ez a Vágó Gézáék háza!

  A tömegtől nem kerültek közelebb a kapuhoz.

  - Történt valami? - kérdezték többen is.

  - Helyet, helyet! - kiabált egy szürke kalapos férfi.

  Ibári látta meg elsőnek a hordágyon, az öreg Vágó Antalt. Fehér, sápadt arca olyan volt, mint az irkalap. Ráncai kisimultak, apró szemei még kisebbek lettek.

  - Gézának a faterja! - mondta többieknek.

  A fehérköpenyes, meg a szürke ruhás, hozta a hordágyat a mentőautó felé. Ahogy közeledtek, a tömeg úgy engedett. Többen, a hordágyat vivő két ember után futottak.

  - Miért tette? - kérdezte kíváncsian egy overálos férfi.

  - Megölte az apját! - hangzott a kijelentés egy ősz hajú férfi szájából.

  - Az apját? - kérdezett vissza csodálkozással Temesi.

  - Azt, láthatja!

  - Él még! - kiáltott fel Temesi.

  - Késsel szúrta meg! - mondta tudálékosan egy alacsony, gyűrött ruhájú, kalapos ember, aki a házból jött éppen az utcára és hallotta a beszélgetést.

  Kérdően néztek többen erre az emberre, aki megállt egy pillanatra.

  - Verekedtek. A fiú az apjával. Nem szégyenletes? - tette hozzá még, aztán lassan tovább sodródott a tömeggel.

  Mind a négyen ott álltak szótlanul, a kapubejárattól talán hét méterre. Nézték a mentőautót, ahogyan visszatolatott a térre. Ügyesen megfordult és vijjogó szirénája felverte a Vasvári utca csendjét, ahogy végig hajtott rajta.

  Az autót már régen nem lehetett látni, de a sziréna hangja időnként vissza-visszatért az esti csendben, a Baross utca felől.

  Gedó György, indult el elsőnek Vágó Gézáék lakásához. A többiek szótlanul követték.  Az udvari lakások ajtajában, ott álltak a lakók. Értetlen, csodálkozó, réveteg arccal néztek maguk elé, mintha a történtekből, nem értenének semmit. A baloldali első lakásból, kihallatszott a rádió hangja, valami zene szólt, a megdermedt csendben. A hátsó lakásban ajtó csapódott, fakanál dobbant a lábas szélén, ahogy keverés után, a háziasszony leverte az ételmaradékot róla. Krumplisszag keveredett a zenével, meg egy kislány keserves sírásával.

  Vágó Géza, a szőke hajú, középtermetű bőrgyári művezető, ott ült fehér ingében, melyen a vállánál átütött a vér, szétszaladt rajta, mint itatóson a tinta, lehorgasztott fejjel a nyitott konyhaajtó küszöbén.

  A srácok megálltak előtte. Nem szóltak, csak nézték Vágó Gézát, egyszerűen, értetlenül.

  - Géza! - szólt elsőnek Ibári Lajos.

  Vágó Géza a megszólítás ellenére, mozdulatlanul ült tovább, mintha nem történt volna semmi. A szomszéd lakás ajtaja, nyílt csak ki, egy kisfiú állt meg a küszöbön, kíváncsi tekintettel.  Rágott valamit, monoton egyhangúsággal.

  - Mi történt veled? .- próbálkozott meg újabb kérdéssel Gedó. Vágó Géza most sem felelt, csak ült szótlanul, a sáros küszöbön.

  Ez a csend nagyon hosszan tartott. A srácok Vágó Gézát nézték. Ő, pedig csak arra gondolt, az a pillanat bekövetkezett, amit olyan régen tervezett már, hogy elválni, elhagyni őket, elmenni innen. Csak az a baj, hogy nem így, ezt még a kezdetben sem akarta. Nem értette, miért ragadta fel a kést az öreg, miért hadonászott vele. Ő nem akarta, tényleg nem, csak elvenni tőle, tényleg csak elvenni...

  A srácoknak kellene mondani valamit, ha többet nem is, talán pár mondatot, magyarázatként. Most azonban, nem jutott eszébe semmi, semmi olyan, amelyet ők elfogadnának.

  Az ajtóban autó állt meg, hallotta a fék csikorgását. Látta a kékruhás rendőröket, amikor kiszálltak a kocsiból. Ekkorra már, mindenre elkészült. Várta is őket. Látta, amint egyre közelebb kerültek.

  - Jó napot! - köszönt az egyik rendőr, megállt, tisztelgett. A másik rendőr, kissé távolabb maradt.

  - Vágó Gézát keressük! - mondta nyomatékkal és körbenézte a fiúkat. Vágó Géza lassan felállt, tett egy lépést a rendőr felé, aztán nagyon halk hangon, csak ennyit mondott:

  - Én vagyok!

  - Ön volt, aki hívta a mentőket?

  - Igen

  - A kórház, jelenlegi megállapítása szerint, a sérülések szúrt sebektől származnak. Mit tud erről? - kérdezte a rendőr.

  - Dulakodtunk és apám kezében kés volt!

  - Parancsunk van, hogy előállítsuk! - magyarázta a rendőr.

  - Ahogy gondolják.

  - Akkor szíveskedjék velünk jönni - mondta a rendőr.

  - A lakást? - kérdezte Vágó Géza bizonytalanul.

  - A törzsőrmester  itt marad! - magyarázta és a kapuban álló, harmadik rendőrnek intett, aki megindult az udvaron keresztül.

  Ott az ajtóban megállt egy pillanatra, körülnézett. Erre a házra, az udvarra, amelyben eddig élt, egy negyedszázadot, ahol a kiöntött mosogatólé, feláztatta a virágágyások földjét, ahol a lakók súrolták fehérre a küszöböket, hogy némi tisztaság maradjon utánuk, ahol a sufnik szürke deszkái visszaverték a délutáni tűző napot, ahol a vécék, fehér sora, lezárta ezt a szűk kis világot, ahol élt eddig. Látta barátait, döbbent és kérdő arcukat, leolvasta a kérdőjelek sorává alakult, egyhangú miértet.

  - Menjünk! - mondta a rendőr és megérintette a vállát.

 

 

¯

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap