Készül?

Kiss Dénes, h, 07/21/2014 - 00:04

 

 

 

 

 

 

Néha, fáradtan azt mondjuk: „kikészültem”. Azaz elfogyott az erőm, megerőltettem magam és így tovább. Máskor ugyanezt a szót használva mondjuk: „na ezzel készen vagyunk, ez is elkészült”. De lehetünk készenlétben is, használhatunk készüléket, beszélünk kész­termékről, szólhatunk kézségesen kézségről, és ekkor már a szemünk elé kerül a „kéz” szavunk. De nem gondolunk arra, hogy ez a kéz-köz-eli esz-köz, ősi és alapvető jelentések forrása, azaz valósága. Mert ha jól meggondoljuk, akkor bizony a kéz volt az ember első eszköze. (Az esz-köz szavunkban is mintha benne lenne ez a kéz-köz-e-li-ség s benne elrejtve maga a kéz szavunk?) Alighanem így is van. Használjuk a szót egészen távolinak tűnő cselekedet megnevezésére, például akkor, amikor úgymond orvosi kezelésre járunk. Sőt, ha valamit – legalábbis a mi véleményünk szerint –, rosszul csináltak, elrontottak a gyógyítás közben, azt is szoktunk mondani, hogy „elkezelték”. De nemcsak emberre vonatkozhat ez a megjegyzés, hanem valamilyen eszközre, amit rosszul használnak. Például ezt is mondhatjuk, rosszul kezeli a szerszámot, az eszközét, a gépet, a rábízott valamit. Azaz rosszul használja a kezét! Mint ahogy az orvosi kezelés régi hátterében is ott volt a kézrátétellel való gyógyítás, a kezelés! A kéz szerepe az emberiség vonatkozásában már a tudomány szerint is mintegy kétmillió évvel ezelőtt alapvető volt. Tehát a kez-detektől! Amúgyis a kézzel kezdünk közeledni bármihez. Így a kéz és a köz között kezdeti és közeli kapcsolat van. Amikor valami a kezünk ügyében van, az közel van hozzánk, azt a kezünkkel elérhetjük. A kéz alakító, formáló szerepe az orvosi gyógyítás – kézrátétellel való kezelés – mellett sokrétű. Jól ismerjük a pusztai emberek fontos túlélési csomagját a „kézséget”. Ez többnyire bőrzacskóféle volt, amiben tarhonyát, szárított húst stb. tartottak. Ehhez tartozott a tűz csiholására való kovakő, kés, kanál és így tovább. Így a pusztai ember, csikós, juhász, akár több napig is eltengődhetett, amíg újra élelmet hoztak neki. Ha mindezeket elemezzük, akkor láthatjuk és készségesen elfogadjuk, hogy nyelvünk megint a valóság nyelveként jelenik meg előttünk és ez az egyik leglényegesebb tulajdonsága. Lássuk azonban azt is, hogy milyen gazdag a változatok és leágazások lehetősége. Korábban már említettünk, hogy a kéz szerepét ősidők óta elismerjük. Olyannyira így van ez, ha valamit a lábunkkal csinálunk ügyesen például a labdával, akkor azt mondjuk, hogy „jól kezeli a labdát”, vagy lekezeli, azaz biztosan birtokolja. Ezt is kézséggel elismerjük, hiszen így van. Talán itt jegyezzük meg, hogy a láb szavunkat sokféle vonatkozásban használjuk ha valaki átmegy a patakon, akkor „átlábal”. Ha valaki sír, akkor könnybe lábad a szeme. Majd ha a láb szavunkról szólunk, akkor megpróbáljuk kideríteni, hogyan kapcsolódik a síráshoz a láb? Mert ha valaki gyógyul, arra azt mondjuk, hogy lábadozik. Ezt azonnal értjük is, hiszen aki beteg, az általában ágyban fekszik. S ha gyógyul, akkor lábra áll, sétál kicsit, tehát lábadozik. Aztán amikor teljesen meggyógyult, akkor azt mondjuk, hogy „kilábalt” a bajból.

Íme ilyen csodálatos a nyelvünk kézsége. Megtartó ereje olyan, mint a pusztai emberek ügyes kézsége, ami sok ezer éves tapasztalat nyomán alakult ki. És már sejthető, hogy hova is akartunk eljutni ezzel a kis eszmefuttatással. Sehova máshova, mit a kéz szavunkhoz, amely olykor kissé elváltozva, de jelen van a következő jelentésekben: kéz, kezd, küzd, kezel, kezes, kézség, és így tovább. Azonban a legfontosabb az, hogy mivel készült mindaz, amit öt, tíz, sőt százezer éve is készítettünk? Csakis kézzel! Kézzel készült – kézült, lett kész. Tehát a kéz szavunk finomult változata a „kész” és ezt használjuk ma nemcsak a készség, de készülék, készenlét, elkészült, készítmény stb. szavainkban is. S ha így van, akkor megkérdezhetjük, milyen régi is a magyar nyelv. Önmaga válaszol, valami olyasmit mond, mint amit a jeles angol tudós, Sir John Bowring utazó és műfordító mondott és írt már az 1830-as évek elején: „A magyar nyelv kezdete az idők homályába vész…” vagyis nagyon-nagyon régi! És mindebből sok biztató tanulságot múltunkra nézve, aminek meg kell határoznia mai méltóságunkat is!

 

 

EZEN AZ ARCON A VIRÁGZÁS

ÖRÖK KOPORSÓ UTÁN JÁRÁS

 

(Agy-Magyarország,2005)

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap