A kézirat útja a szemétkosárig

Balogh Bertalan, sze, 05/11/2011 - 07:55

 

 

 

Nem olvasnak kéziratot a könyvkiadók Amerikában. Annyira csakis a tucatregény és a szemétirodalom képviseli az abrakot, amit a közönség kap, hogy nem akarja a kiadó rontani a szemét ilyesmivel. Ügynökökre hárult az olvasás feladata. Az agent aztán, ha kiadhatónak ítél egy művet, az égig feldicséri azt, és bebeszéli a kiadónak, hogy jó pénz van benne. Ám újabban az agent sem olvas már, hanem ragaszkodik a kézirat benyújtása előtt az anyagot leíró "körvonalhoz", ami voltaképpen egy-két oldalas, szakszerűen összeállított - áruajánlás. És akkor sem biztos, hogy fárasztja a szemét. A kéziratot inkább "elolvasóknak" továbbítja, akik általában másod-harmadéves egyetemi hallgatók, és jól jön nekik egy kis mellékes. Így került egyik könyv-kéziratom egy közgazdasági egyetemre járó lány kezébe. Az meg egy kukkot sem értve a dologból, egyszerűen, leszavazta.

Azzal vigasztalnak, akik szeretnek engem, hogy a Keresztapa (Godfather) kéziratát is huszonnyolc agent és kiadó ejtette, mígnem egyszer, valószínűleg véletlenül, bejutott a kézirat a sok ügyetlen kézen keresztül a nyomdáig vezető tövises ösvényre.

Milyen kilátásai vannak a lényeges munkáknak, ha egy jó kriminálhistória (amit egyetemista lánykák is képesek megérteni) ilyen kálváriát kell megjárjon?!

Sok író itt a saját költségén publikálja műveit, és felkopik az álla, ha nincs valami másodállása, a költők pedig, minthogy itt senki sem olvas verset, főállásból élnek, mint az amatőrök.

Kultúrsivatagban élek. 

*

*

Szégyellném magamat, ha vittem volna valamire. Nagyon szégyellném, mondta a hippi, és a bankot nézte, meg a gyárépületet, amely jellemeket és húst darál évszázadok óta. Három műszakban.

*

Arra gondolok most, a nagyfene nyugati civilizáció kellős közepén, hogy mi, magyarok, voltaképpen mindig ismertük a betűvetést.

Valószínűleg nem elveszett nép az, amely késsel szokott írni. 

 

*

Nem vigasztal a tény, hogy Proust saját költségén jelentette meg az Eltűnt idők nyomában című könyvét, ami mellesleg a világirodalom egyik csúcsteljesítménye. Azt hiszem, mindig úgy volt, hogy sok kiadó azért lett kiadó és nem író, mert nem érte el a szükséges szellemi szintet.

Az amerikai kiadót azonban nem holmiféle intellektuális tétovaság tartja vissza a remekművek publikálásától, hanem a szimpla kalmár meggondolás. Mert hiszen, áru a könyv is, mint minden a mai korban, vagy mint még soha. A kiadó tehát úgy tekint a benyújtott kéziratra, mint a harisnyabugyi-nagykereskedő az új modellre: "Hányat tudok majd ebből eladni?" És dönt. Bestseller-re vágyik. Profitra. Azonnali profitra. Vagyis, csakis a vásári érték, nem pedig a mű fontossága a mérvadó. Olyat kell tehát írni, amit ma jól el lehet adni. És ez nagyon nehéz kezd már lenni. A legjobb témákat ugyanis már majdnem mind felhasználták, és milliomos is lett sok író. Ronald Reagan hetven-egynéhány éves feleségének Frank Sinatrával való titkos szerelmi malackodásáról is írtak már egy légből kapott könyvet.

Mihez kezdjek én?! 

 

*

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap