Ki ár -- az király

Bilecz Ferenc, h, 02/03/2014 - 00:14

Király szavunk – általában elfogadott, közismert – etimológiáját megismerhetjük például a Wikipédia megfogalmazásából: „A magyar király szót Nagy Károly nevéből származtatják. A többség szerint szláv közvetítéssel került a magyarba (Karl→kral→király). A térségben a 9. században csak a németeknek és a horvátoknak volt királyuk, ezért felmerülhetne a horvát közvetítés, de a korabeli források a pannóniai szláv és a magyar vezetőket is király (rex) címmel illették, ezért teljes joggal gondolhatunk arra, hogy ez is a legtöbb átvételünkhöz hasonlóan a pannóniai szlávoktól került hozzánk. Károllyal a szlávok álltak közvetlen kapcsolatban, a magyarok a 9. század elején még Etelközben éltek, s első megjelenésük a frank területeken csak Károly halála után fél évszázadra tehető”. Természetesen vannak más vélemények is. Hogy az internetnél maradjunk, bemutatom mindjárt a WikiSzótár.hu változatát: „Eredet [király < ómagyar: király < ősmagyar: királ (király, vezető) < dravida: kirlán (vezető, öreg) < kirla (idős) < ál (személy)]. Megjegyzés: ugyaninnen ered a szláv: kral, korol (király) is”.

Az alternatív gondolkodók kedvenc témája a király szó elemzése. A Wikipédia is megemlíti, hogy „Egyesek szerint könnyebben indokolható hangtanilag a fordított átvétel, miszerint a szláv nyelvekbe került a király szó a magyarból”. A király elnevezése a legtöbb európai nyelvben nem más, mint a Karl tulajdonnév hangváltás által önállóvá vált származéka. Cézárhoz hasonlóan Nagy Károly (latin: Carolus Magnus, 742-814) neve is uralkodói titulussá vált. Vagyis egy király olyan, mint Nagy Károly volt.

A hangtani, alaktani indoklásokon kívül vannak más, logikai fejtegetések is. Sokan a kir- tőből kiindulva a körkörösség fogalmát elsődlegesnek tekintik, mivel ide tartozik korona szó is. Az -ály képző pedig a hatalom birtoklását jelenti.

A szláv átvételt még alátámasztják azzal, hogy a magyarok a 9. század végéig lovas nomád nép volt, közös vezető (uralkodó, király) nélkül, tehát nem volt szükség arra, hogy nyelvükben kialakuljon egy saját megnevezés az egyeduralkodóra. Látva azonban, hogy a körülöttük élő szlávoknak mennyire tetszik Nagy Károly neve, úgy gondolták, hogy sem a rómaiak által használt rex, vagy a görög bazileusz, de a szomszéd bolgárok cárja sem felel meg az ízlésüknek (a régi kagán név meg kazáriai rossz emlékeket idézhetne fel), ezért fejedelmüket szláv mintára elkezdték králnak hívni. Mivel a magyar nyelv a szóeleji mássalhangzó torlódást nemigen tűri, ezért beiktattak egy magánhangzót, így lett királya a magyaroknak. Hogy miért nem a karál szó nyert a tenderen – ezt én nem tudom megmagyarázni, hiszen a Karolhoz ez jobban illene.

Jelen írásom nem foglalkozik az uralkodói hatalom tartalmi részével, hiszen királyi hatalom az ókortól kezdve létezik. Maga a „latin” rex elnevezés etruszk eredetű, és a királyság intézményére alkalmazták. A népvándorlás korában a nagyobb törzsszövetségek vezetői is felvették a királyi („rex”) címet (például gót, gepida, longobárd királyok). Itt, most kizárólag a „király” alak eredete az elemzés tárgya. Tehát a kérdés: szláv, vagy magyar eredetű szó a király szó? Mint a bevezetőben láthattuk, az általános válasz az, hogy Nagy Károly volt a névadó. De talán van más magyarázat is. Nézzük meg, hol tűnik fel először – magyarokhoz kapcsoltan – a király forma.

Ilyen a Magyar Országos Levéltárban őrzött legrégebbi dokumentumunk, a Kálmán király (1095-1116) által 1109-ben kiadott privilégium, amely átírja, és egyben megerősíti Szent István király monostoralapítását és birtokadományozását a veszprémvölgyi apácák részére[1]. A monostor alapítása legvalószínűbben 1015–1018 táján történhetett. Az eredeti okirat görög nyelvű. Nyelvezete a 9-10. századra mutat, amikor az ógörögöt már kezdi felváltani az újgörög nyelv. Magyarországon az okleveleket latinul írták, mert az lett az egyház és az államigazgatás hivatalos nyelve. (Ma úgy mondhatnánk: az ingatlan bejegyzésének nyelve!). De erős volt a bizánci kapcsolat is. Géza fejedelem (és elődjei) a bizánci kereszténységet vették fel. Kálmán király átirata mind a görög, mind a latin változatot tartalmazza. Bár a latin szöveg egyértelműen Szent Istvánnak tulajdonítja az alapítást, több kutató mégis lehetségesnek tartja, hogy a monostort a keresztségben szintén István nevet kapott Géza fejedelem alapította. Véleményüket arra alapozzák, hogy a görög szöveg nincs keltezve, így az is elképzelhető, hogy 997 előtt írhatták. Esetünkben, a szöveg elején és végén olvasható (mindkét esetben királynak fordított) „kralesz” (Κραλης) és „bazileusz” (βασιλεύς) szavak a lényegesek. Egyébként a sokat vizsgált, értelmezett és vitatott szövegben ezek a szavak nem keltettek különösebb feltűnést. Lásd pld. Érszegi Géza: Szent István görög nyelvű okleveléről szóló munkájában a lábjegyzetet: „Κραλης typicon Moravcsik: краλ edd.”[2] A bevezető mondat az alábbi: „Én, István, keresztény s egész Hungria királya (Κραλης), miután létesítettem, felállítottam és berendeztem a szentséges Istenanya veszprémi, érseki monostorát, s összegyűjtöttem benne apácák seregét a magam, nőm és gyermekeim, valamint egész Pannónia lelki üdvéért, így rendelkezem”. Az oklevél végén: „Ha pedig valakit azon kapnának, hogy abból, amit én a monostornak adtam, elszakítana vagy elidegenítene valamit, legyen az az én nemzetségemből vagy bárki más, akár király (βασιλεις), akár főúr, akár ispán, akár püspök, akár más valaki...” Tehát egy magyar uralkodó (akár I. István, akár az apja Géza, alias István), a 10-11. század határán, magát görögül „králesz”-nek nevezi! Mondhatnánk, „elírta” az oklevél készítője, vagy később toldották be a másolatba.

De van még egy -- szintén görög nyelvű -- írott emlékünk hasonló szóhasználattal. Ez a szent koronán lévő egyik zománcképen olvasható (amit valamelyik Géza királyunk képének tartanak) így: GEÓBITZÁSZ PISZTOSZ KRÁLESZ TOURKIASZ. (Geobitzász Turkia hívő királya). Ha leválasztjuk a görög -lesz toldalékot, akkor teljesen világos, hogy a görögök azért hívták „král”-nak a magyarok (turkok/türkök) királyát, mert azt a magyarok is így használták. (Lásd az adománylevélben!). Különben görögül βασιλιάς a király szó megfelelője. Vagy talán kevertek volna bennünket a szlávokkal? Ez nem valószínű, mert a délszlávokat nagyon jól ismerték (volt velük elég gondjuk), és különben is, a bolgároknak cárjuk volt. Maradtak a morvák (csehek), a horvátok, a lengyelek és a ruszok. A keleti szlávok közül egyedül Halics hercege kapta meg hivatalosan a királyi címet. (Galíciai Dániel Romanovics, uralkodott: 1254-1264-ben). Igaz, hogy a németeknek is volt királyuk, de az könig (rex) volt, aki fölött csak a császárnak volt hatalma. (Kaiser, Imperator Caesar Augustus nevéből). A királyi cím helyi alakja, és az első királyok neve és uralkodásuk (királyságuk) kezdete időrendben így néz ki:

Kralj – horvátul (I. Tomiszláv, 925-től)

Király – magyar (I. István, 1000-től)

Król – lengyelül (Vitéz Boleszláv 1024-től)

Краљ – szerbül (Mihály, 1077-től)

Král – csehül (Vratislav II., 1085-től)

Karalius – litván (Mendog, 1253-tól)

Коро́ль – oroszul (Dániel Romanovics, 1254-től)

Крал – bolgárul (nem volt királyuk, uralkodóik a baltavár, kán, kagán, cár nevet viselték).

Nagy Károly 768-tól, 814-ig volt frank király (rex/roi). Nagy Károlyt tartják Franciaország és Németország atyjának, sőt úgy is emlegetik, mint Európa atyja. Ő volt az első császár Nyugat-Európában a Római Birodalom bukása óta. (Wikipédia). Cézártól eltérően, utódai mégsem vették fel nevét uralkodói címként, ezt a tisztességet meghagyták az általa leigázott ellenfeleknek! Mindez igen népszerű lehetett a frankok által elpusztított avarok földjén, ahol (egyesek szerint) a magyarság kialakult, és úgy gondolták, hogy Árpád utódai megérdemlik a karol címet annyira, hogy meséikben, legendáikban is ezt használták.

Nagy Károly anyanyelve ma már nem létezik, így eredeti nevét nem is ismerjük, csak következtethetünk rá a frank nyelvekből. A Károly név a germán nyelvekből ered, ahol „embert” vagy „szabad embert” jelent. Ezt hozták összefüggésbe az óangol Churl névvel. Születési helye is ismeretlen. Heribert Illig, az 1998-ban kiadott „Kitalált középkor” című munkájában egyenesen azt állítja, hogy Nagy Károly története – egyszerű koholmány, amit VII. (Bíborban Született) Konstantin bizánci császár, a vele rokonságban lévő III. Ottó német-római császár és II. Szilveszter pápa hozott össze.

Komolyra fordítva a szót – teljesen komolytalan a Közép-európai király címet Nagy Károlytól eredeztetni. Akkor honnan? – adódik a kérdés.

Térjünk vissza a dravida változathoz. Nézzük meg a térség uralkodó Y-DNS mintáit. Az R1a és R1b haplocsoportba tartozó férfiak száma azon a területen ahol a rex král/karol/király, ott jóval meghaladja az 50 %-ot! Ráadásul az R mutáció másik ága, Közép-Ázsiából kiindulva, Dél-India felé mutat! Az R haplocsoportról (M207) azt kell tudnunk, hogy Európa, Közép-Ázsia és India leggyakoribb haplocsoportja. Ide tartozik a magyarok több mint fele. A gyarmatosítás után az amerikaiak többsége is az R alcsoportjaiba tartozik. Kb. 25 ezer éve jelent meg Közép-Ázsiában. Az R1a1 (M17), a szláv és türk népek (Lengyelországtól Pakisztánig félkörívben kb. 50%), valamint az indiaiak jellemző csoportja (felső kasztokban 30-40%). A magyar férfiak egyharmada tartozik ide. Kb. 15 ezer éve jelent meg a Balkánon vagy Pakisztánban. Eredete és elterjedése szempontjából az egyik legvitatottabb csoport. Egyesek szerint közép-ázsiai vagy pakisztáni eredetű, és még az árja bevonulás előtt megjelent Indiában. Ez esetben mind a dravidákhoz, mind az uráli népekhez köthető. Mások szerint a Balkánról származik és Ukrajnából az indoeurópai népvándorlással terjedt el. Nyugat-Európában a viking hódításokhoz köthetők. A honfoglaló magyarok egyik jellemző génje lehetett. Azonban a türk R1a1-et nem lehet elkülöníteni a szláv R1a1-től, ami nehezíti a magyarországi R1a1 férfiak eredetének megítélését. Az R1b1 (P25) csoport kb. 18 ezer éve jelent meg, valószínűleg Közép-Ázsiában vagy Iránban. Alcsoportjaiba tartozik a nyugat-európai kelta (és ebből következően az amerikai) férfiak kb. kétharmada, a magyarok kb. 20%-a. Az altájiak közül a kumanok (kunok) 49%-ban hordozói az R1b1a1 hgnak. Az R1b1a egy része (feltételezetten) Észak- Anatóliába költözött és az egész Kaukázust belakta a neolitikum során, majd szétvált: R1b1b1 (M73) és a R1b1b2 (M269) alcsoportra. Az R1b1a2 (R-M269), (ahova jelen sorok írója is tartozik) legismertebb képviselője Tutankhamon fáraó volt. Ennek a csoportnak a keletkezését 9500 évvel ezelőttire, és kaukázusira teszik, akik 7000 évvel ezelőtt vándoroltak be Európába és Észak-Afrikába. A közel-keleti vándorlás oka a hükszoszok térhódítása volt, 500 évvel Tutankhamon születése előtt. Az R1b férfiak csak a bronzkorban érték el Nyugat-Európát.

A fenti genetikai kalandozás bemutatásának egyetlen célja volt az, hogy érzékeltessem annak a hipotézisnek a genetikai alapjait, amely szerint a Közép-Európában olyan népek maradtak fenn többségben, amelyek több ezer évvel ezelőtt már találkozhattak az ősi AR szótő nagyságot, hatalmat kifejező értelmével. (Ismeretes a „SAR” = „Király” magyar megfeleltetés, és magyarázata). Ebből adódóan már máshol levezettem a „cár” uralkodói név téves Caesar származtatását, és ezt teszem most a „király” szavunknál is. A gyök közös: AR. A régi, beszédes neveknél – pld. Sarrukin, akkád királynál, kinek neve „igaz király” jelentésű – a „Ki Ar”, az Kiar forma teljesen elfogadható, és magyarázható. A ki- kezdő szótag személyként mutatja be a fogalmat. Ki ár pedig, hangváltással: ki rá + l(y), ami a hatalom elemi fogalmát adja hozzá. Jó, jó – mondhatnák – de ennek hol vannak a bizonyítékai, nyomai a helynevekben, krónikákban?

Az arab, örmény, de más keleti krónikákban, oklevelekben se szeri, se száma a sok „sar”, „ar” tövű szavaknak. Természetesen a mesterségesen létrehozott nyelvcsaládok rendszere itt nem jelent akadályt. Azok átjárhatók, mint a Turgáj-kapu, vagy a Kárpátok hágói. Csak megemlítem, a Volga-menti Ar földet, vagy az örményeket, akik egyenesen az Ar népének tartják magukat. Nem is beszélve a magy-ar, bolg-ar, tat-ar, kaz-ar, hung-ar népnevekről. Ezek az „ar” szó ősforrásai, beleértve az egyiptomi isten nevét is. A magyar nyelvben sok szó megőrizte ezt az ősi tövet. Pld.: sár, szár, sárga, arany, arat, jár, ár, sarló, Sarolt, Árpád, árpa stb. No, és a helynevek! Nem sorolom fel azokat a helyneveket, amelyek az előbb említett szavakból eredeztethetők, mert túl sok van belőlük. Például csak a Sár, Szár, Ár tövűekre mindenki tud példát hozni. Itt csak azokat említeném, amelyek a király szóval kapcsolatba hozhatók. Úgy gondolom, hogy a puszta „király” (vagy ilyen értelmű) helyneveink „hungarikumok”. Nem ismerek König, Rex, Caesar, Bazileusz nevű helységeket. (Alexandria, Caesaria, Bad König stb. – nem ilyenek, de Ur városa – igen!). Nálunk van/volt Király (Quiar), Sár (Abasár), Ar (Kisar, Arka), Baltavár, Arad nevű helység. Ebből a megfontolásból természetesen Sarolt, Sarkel szavak is az uralkodói címre utalnak. (Szerintem!).

Összegezve: én úgy vélem, hogy a „király” szavunk keletről származik, olyan távlati időkből, amikor a szláv etnikum (főleg a nyelv), még nem alakult ki. Hogy kitől vették át? Ezek lehettek a hunokhoz, avarokhoz, vagy a magyarokhoz tartozó népek bármelyike, akik már meséikben is királyokról szóltak. Hogy ezen népek közül egyedül a magyarok tartották meg az ősi nyelv alapszavait – arra létünk és nyelvünk a bizonyíték.

 




[1] Az 1109. évi latin oklevél levéltári jelzete: MOL DL 11.; regesztája: SZENT-PÉTERY–BORSA: Reg. Arp. 42a.; a latin szöveg átírása: DHA. 366–7, ÁrpOkl. 36–7

 

[2] Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. Szám.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap