Ki volt Wass Albert 16/18

Turcsány Péter, h, 03/04/2013 - 00:01

 

 

 

Boldog szomorúság


„A Bánffy-palota erkélyéről pompás magyar lobogó csüngött alá.
Csillogott, ragyogott az öreg város, mintha angyalok sikálták volna fényesre.
A magyar Kolozsvár élete fölébredt húszéves álmából,
mint Csipkerózsika, kit megcsókolt Szabadság-királyfi.”

(Wass Albert: Kard és kasza)

Ez a könyv az évek alatt egyre erősödő, de impulzusaiban felgöngyölíthetetlen empátia története, egy benső késztetésre egymásra találó közösség szellemi gyűjtőmunkájának eredménye; mézét, kedves Olvasó, fogyassza jólélekkel és szeretettel!
Szerzője 15 esztendeje találkozott először Wass Albert könyvével, ekkor jelentette meg az 1940-es 2. bécsi döntés erdélyi történéseit bemutató Jönnek! című szociorajzot és az Adjátok vissza a hegyeimet! című második világháború után írt magyar mementó-regényt. A két könyv közös kiadása akkor társadalmi tettnek számított: íróként szólt Wass Albert a huszadik századi magyarság el nem évülő megrázkódtatásairól, de öröméről és bánatáról is. Csak az öröm fennsíkjáról tudjuk valóban számba venni fájdalmaink suvadó völgyeit.
Kosztolányi híres versének kettős jelzőszerkezetét (Boldog-szomorú dal) Wass Albert egy visszaemlékező feljegyzésében oximoronná alakította: „Boldog szomorúember Észak Erdélyben”. Életének nem ez volt egyetlen fájdalmas-örömteli ellentmondása. És nekünk, a 20. századi magyarságnak sem!
A szabadság-vágyó és igazság-termő sorspillanatokat hosszú megtorlások, erkölcsileg kétes időszakok váltották történelmi eseményekben és veszteségekben talán legdúsabb évszázadunkban.
Wass Albert nem véletlenül vált mindannyiunk szívében a Hazaszeretet és a Hontalanság költőjévé. Ugyanakkor a szigorú számonkérés és a szárnyaló szépség felkent író-papjává. Minden munkájában a teljesség és az emberség igényével szól hozzánk. Teljességünk pedig a lét ellentmondásos döbbenetének átéléséből fakad.

Szólni Wass Albertről: maga is boldog szomorúság. Anya nélküli gyermekkora, a nagyszülői ház hagyományos magyar értékrendje, a léha békeidők és háborús haláltáncok Kolozsvára, Mezősége… Román megszállás, Trianon ránk kényszerített diktátuma, a mezőségi tavak álomvilága, a havasok kegyetlen valósága és titkai, főiskola és egyetem külvilági tapasztalatai. Elhaló szerelmek és – a sajnálatosan szokás számba menő – érdekházasság. Írói siker és háborús helytállás a fronton. Visszavonulás. Erdély exodusa. Száműzötten és egzisztenciálisan tekintve „rabkoszton” Németországban Mi lesz a jövője a vesztes népeknek Európában? A magyar emigráció erkölcsi hivatástudatával még messzebbre kerül a szeretett Erdélytől: számkivetve a „szabad népek” Amerikájába. A hontalanság álma a szabadság államáról… A skót származású új feleség felvállalja a négy gyermekével Amerikába érkező apát, és csodálatos életerőt lehel a „magányos farkas” lelkébe. Szervezőmunka, írói munka, közéleti feladatvállalás 1964-től 1989-ig – míg végül „a kivénült harcos leteszi a fegyvert”. Fiai pedig „elvesztek a magyarság számára” – néz szembe Wass Albert idős korában a szomorú családi mérleggel. Az öngyilkos pisztoly kézbevétele már csak egy utolsó kísérlet, hogy élete utolsó évei ne süllyedjenek bele a családi viták áldatlan iszaptengerébe. Az élet és a létezés nagy írója mindezekkel együtt Isten iránti maradandó hittel vallja tervezett életrajzi munkájának örökhagyó jeleként: „Fuit” (Voltam). Élt, volt, alkotott: ehhez kellett az elhivatottak „boldog” hite, a táltosi csodavárók hegy-éleket bejáró és barlang mélyeket belakó biztonsága, és ugyanakkor a tapasztalatok terhével megrakott lélek már-már feloldhatatlan „szomorúsága”. Nemzetlétünk vagy nemzet-nemlétünk nagy kérdésének örök feltevése – minden írásában.

Ahhoz, hogy Wass Albert életét és írói-költői munkásságát hitelesen átadhassuk kortársainknak és az utókornak, nagy utat kell bejárnunk: egy 800 évnél korosabb históriájú család múltját és az egyik legősibb magyar terület (nyelv és néprajz tekintetében is!), a Mezőség dombjait, völgyeit és tavait, legalább is azon a birtokterületen és környékén, aminek sorsát Wass Albertre, sőt a kis Albira is rátestálták az ősök évszázadai.
Mielőtt célomat, az „élet és mű” bemutatást megvalósítottam volna, körültekintő kutatásokba fogtam. Persze e hatalmas múltba tett utakhoz társakat is adott a sors: feleségemet, családomat, munkahelyi munkatársaimat, kutató barátaimat, erdélyi egyházi embereket, lelkészeket, írókat, művészeket, muzeológusokat, a magyar emigráció nagyrészt segítő szellemű gárdáját. Bárhová is mentünk, bárhol is bontottuk ki Wass Albert szavaival a „láthatatlan lobogót”, mindig örömmel fogadott minket az „Isten áldotta” és szeretettel befogadó nép, nemcsak a magyar, a román (az oláh), a cigány, az indián és az amerikai is: Erdélytől Floridáig. De ne feledjük: szomorúságaikat, megbántottságaikat, írónk teljességgel méltatlan meghurcolásának szégyenbélyegét is felpanaszolták nekünk. Könyvemmel – korszerű igénnyel élve – nemcsak irodalmi, költészettani és prózapoétikai ismereteket, hanem élettapasztalatot, társadalomrajzot, sőt fotó-dokumentumokat is kívántam nyújtani.
Ha lehetnek „szegény” gazdagok, s lehetnek „gazdag szegények”, akkor lehetnek s lehetünk mi magunk is „szomorú” boldogok és boldog „szomorúemberek”. Talán leírhatjuk, kell is, hogy azokká legyünk: a Lét elviselhetőbb, megértő derűjével, a szomorúságban is „boldoggá” tevő hittel. A Kard és kasza gyógyító öregjének vallomása hitelesebb, emberibb a ma oly divatosan reklámozott életelixírek hirdetéseinél:

„Ült, ült a vak ember, és talán életében először érezte, hogy öreg és fáradt. Elnehezedett lelke, kapcsolatot keresve az örökkévalóság nyugalmával, Isten hullámhosszára próbált rákapcsolni.
De lassan ment az is, nehézkesen. S a békesség derűje tépett foszlányokban tért vissza csupán, mint amikor szélsodorta fellegek közül cafatokban hull alá a napfény, záportól könnyes dombokra.”

Gondolataim lezárásaként tartozom még (tervezett) munkám szerkezetének bemutatásával. Érdekes módon: 12 részre bomlott számomra (is) a teljesség.
A hatalmas, 0.1 megnevezésű nyitó részben a napokra, hónapokra, évekre, életszakaszokra bontott életutat mutattam be, közkívánatra, állandóan jelentkező igényt kielégítve, az olvasót a szerzővel egyenrangú alkotóvá tévő, dokumentáló módszerekkel élve.
A 0.2. rész  = család-, sors- és lételőzmény. A múlt idő és a jelen tér felnyitása is egyben.
S csak a következő nagycímmel ellátott rész: A régi Erdély lép be könyvünk író hősének életébe. Ettől kezdve Wass Albert Voltam című tervezett életrajzi munkájához írott életszakasz-felosztását követtem. Régies elnevezéssel a következő 9 „könyv” fogja majd összefogni a 90 esztendős élet hivatástudatra épülő történéseit és irodalmi munkáinak értelmezési kísérleteit.
A tervezett 10. részben olyan műfaj- és kortörténeti írások kapnak majd – a következő kötetben – helyet, amelyek összefoglalják és időlegesen berekesztik a Wass Albert munkáival és élettörténetével kapcsolatos részkutatások eredményeit.

Adós vagyok írásom „kétkezességének” feloldásával: ezzel azt a többletet szeretném jelezni olvasóimnak, amit Wass Albert könyveinek közel 15 esztendő alatti folyamatos megjelentetése ajándékozott meg. Írásaira való figyelésem, ráhangolódásom teszi, hogy e könyv elkészítését a nagy író szellemével és lelkületével való „együttműködésnek” érzem. Két kéz (két írólélek) közös üzenete szól itt megszenvedett magyarságunkról, 20. századi létünk és életünk történelmi „mélyrepüléséről” és mégis kirajzolható távlatairól.  

(Wass Albert, a boldog szomorúember I. előszó)

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap