Ki volt Wass Albert 17/18

Turcsány Péter, h, 06/11/2012 - 00:02

 

 

 

Wass Albert magyar humanizmusáról

Kedves Testvéreim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Rákos-menti ünneplő közösség! Példa és példázat kedvéért gyűlik össze ma is az ember fia és leánya, ezért emlékezik, s ezért állít szobrot jeleseinek. Mi is ezt kell, tegyük. Wass Albertnek egy őseitől megörökölt példázata világít rá mai helyzetünkre, a mi helyzetünkre, a szoborállítók helyzetére is:

„Majdnem minden székely falu fölött van valahol egy hegygerincnek fölé emelkedő sziklás csúcs, amit Bajkiáltónak, vagy Bajhegynek nevez a nép. Hajdani időkben onnan kiáltották meg egymásnak őrt álló székelyek a közelgő veszedelmet: török hadat, tatár portyát, császári dúlókat.
Előbb baltafokkal megdöngettek odafönt egy odvas vén fát, s a mély bongó hang átívelt a völgyek fölött, gerincről gerincre. Odalent a falvakban abbamaradt a munka. Az emberek figyeltek. Aztán hosszúra nyújtott, öblös hangon jött is már a kurjantás föntről:
– Halljad, havas, halljad! Szentgyörgy felől hadak közelegnek!
S lent a völgyben már kötötte is a nép a batyut, s menekült lábas jószágával együtt a havasba.
Így vészelte volt át a székely Erdély csücskében az első ezer évet. De használatban volt ám a Bajkiáltó újabb időkben is. Innen adták hírül szemfüles hegyi népek fináncok érkezését, román csendőrök jöttét és sok egyéb veszedelmet.”

Kárpát-medencénk ma: bajkiáltó fák erdeje!
A 2008-adik esztendőben mi – Jókai Anna meghitt kifejezésével – „barátunk Wass Albert” emlékét és életművének nagyságát ünnepeljük. Ha róla szólunk, az erőszakoltan szétszabdalt és már szétzuhant Kárpát-medencei magyarság nemzetegyesítő és nemzet-újjáteremtő vágyáról is szólunk. Wass Albert „irányt mutató” gondolatával: „a néppé alázott magyarságot kell újra nemzetté emelnünk.”

Ki kell újra és újra mondanunk: az úgy nevezett szocializmus korszaka, kiváltságosainak és szekértolóinak „új osztálya” nem teremtett közösségi társadalmat; nem is akart, ahogy azt magáról már akkor is hazugul és álságosan hirdette. Éppen hogy hatalomátvétele első pillanataitól kezdve közösségeket vert szét, évszázados nemzeti és civil hagyományokat kísérelt meg kiirtani a nép emlékezetéből – s ez ellen emelte fel tollát Wass Albert, már az Adjátok vissza a hegyeimet! megírása idején, 1948-ban, s ennek kiáltott Floridából is Erdély földje felé fordulva, megálljt!  Ez az ő „töretlen hitének” törhetetlen nagysága: számkivetve is megőrizte nemzetsorsunk megtagadott igazságait, amelyek így nemzetlétünk nagyságának zálogai maradhattak. S művei által átöröklődhetnek a ma és a jövő új nemzedékeihez.

Ma őt, és megtartó eszméit ünnepeljük. És igenis mondjuk ki: hirdetjük szerte a Kárpát-medencében. Bajkiáltó fák vagyunk mindannyian. Zúgjon csak a bajkiáltó fák erdeje.
Hirdetjük, ha csak azt sorolom is fel, amit ebben a centenáriumi évben tettünk, és tesznek nemzettársaink: ünnepeltük emlékét 2007. október 23-án a Szarvas városi ártér ünnepi szoboravatásán és ugyanezen a napon a budapesti Szabadság téri Hazatérés Templom előterében elhelyezett portré alatt; majd november 9-én a marosvásárhelyi református Nagytemplom közössége előtt, 2008. január 8-án a Magyar Kultúra Alapítványának budavári nagytermében, lépcsőroskasztó, csodálatos Wass Albert rendezvényünkön a művészvilág nagyjaival közösen, és január 12-én Budakeszi egész magyar fővárosunknak példát adó szoboravatásán.

Pomázon irodalomtudósok, nyelvészek, lelkészek, írók elemezték munkáit a Nekünk szükségünk van Wass Albertre! címmel rendezett konferencián. A Magyar Művészetért Alapítvány posztumusz Árpád fejedelem-díjjal tisztelte meg az írót, amelyet örök megőrzésre a Kráter Műhely Egyesületnek adott át. A sport terén 300 résztvevővel emléktúrát és jelentős íjászversenyt is rendeztek lelkes fiatalok a Wass Albert emlékére. Budapesten ismét ünnepléssel kezdete az évet a Hazatérés Temploma református gyülekezete. A Szabad Tér filmrendező-csapata emlékfilmmel ünnepelt. Nagymaros, Érd, Siófok, Hatvan, Nagyatád, Veresegyháza, Zsámbék is emlékezett. Csepel után az idén Taksony, Zalaegerszeg, Debrecen városa emelt szobrot szeretett írónknak.

A Kultúra Lovagrendje emlék-kopjafa állításával adózott emlékének, amit Erdélyben a Wass-birtokhoz közeli Feketelak presbitériuma fogadott be. Márciusban a dési református egyházkerület második alkalommal Ördöngösfüzesen rendezte meg nagy sikerrel a Wass Albert szavalóversenyt. Ebben az egyházkerületben, amelynek 1938 és ’43 között ő volt a főgondnoka, a lelkészek is külön gyűlésen emlékeztek meg nagy szülöttükről. Marosvécsi síremlékénél és a holtmarosi reformátustemplomban a messziről odasereglettek együtt ünnepelték a helyiekkel az emlékét.

Szoboravatásra készült az itt egybegyűlt Rákosmente-i közösség is.  Utánunk a holnapi napon Újpest, majd októberben Csurgó és az Emlékév zárásaként jövő januárban Pomáz következik, hogy csak azokról a már tudott településekről szóljak, akik az Emlékév keretei között helyezik el példaadó lelki panteonjukban a költőírót. Ez a nagyszerű ünnepléssorozat, nemcsak Wass Albert írásművészetének, hanem jellemének, magatartásának is szól. Közéleti és politikai üzenete mindenkor egyértelmű volt és lesz:

„Tartsa azonban mindenki észben: bajkiáltónak lenni súlyos és nagy felelősséggel jár. Úgy rostálja meg mindenki lelkén át a szót, hogy igaz jó szándékon kívül más indulat abban ne legyen.
Jelszónk immár ötödik éve: »Mindég magunkért, soha mások ellen!«”
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mi, Kárpát-medence bajkiáltó fái bátran visszhangozzuk az ő szavait. A magyarságot éppen az általa megfogalmazott magatartás emelheti ki annyi egymásra fenekedő nép és nemzet közül. Bajkiáltó fákként, vagy netalán honfoglalás-kori Őrtüzekként kell szembenéznünk mai társadalmi- és történeti kihívásainkkal. A Wass Albertet ünneplők serege apró falvainktól nagyvárosainkig, szórvány-magyarjainktól a messze idegenbe szakadt emigráns közösségekig egyként jeleznek egymásnak őrtüzeikkel. Mi, Wass Albert ünneplői "vállvetve" élő és alakító testvériség szellemében nézünk a jövő elé, ahogy ezt nagy írőnk is teette, de magyar jövőt akarunk mindenhol ebben az ősi Kárpát-hazában.

Wass Albert ellenfelei egyszerűen nem tudják kiről, és mit beszélnek. Sem esztétikailag sem politikailag.
A „még meleg a kezünk” kézfogásának szellemében kell közénk idézni az író meghitt és szeretetre méltó személyes alakját. Mi, írók és irodalmárok még emlékezünk Illés Endre mecénási alakjára, a kezdőket istápoló vezérszerepére. Éppen ő volt, aki Erdély távoli szülöttjét, Wass Albertet Baumgarten-díjhoz segítette; Babits Mihálynak ő hívta fel a figyelmét a páratlan érzékenységű és kivételes ábrázolóképességű íróra. Különös tanúságtétele a sorsnak, hogy Illés Endre éppen ’43 őszén vetette papírra Wass Albertet méltató bekezdéseit, az erkölcs- és emberpróbáló második világháború súlyosbodó napjaiban, Illés Endre üzenetéből érdemes volna Wass mai ellenfeleinek is kihallania az őt elismerő, baráti szót:

„Wass Albertről csak finoman lehetne beszélni, híven az ő költői stílusához.Körülbelül olyan hangon, mint amilyent ő ütött meg a Titokzatos őzbak-ban, ebben a költői vadásznaplóban. Mindketten (Asztalos Istvánnal, TP) a mai világ bonyolult problémáit kutatják és finoman és tiszta kézzel nyúlnak ehhez, mint az orvos, aki operálni és gyógyítani akar.”

Ahogy a Tejutat, a Hadak Útját beragyogják gazdag nyári éjszakákon a távolban égő csillagok, úgy világítják be a Kárpát-medence magyar településeit a Wass Albertet ünneplők lelki lámpásai. Járja át ismét a remény hite nemzettársaink szívét!
Wass Albert a „barátunk” marad. S minket, mai írókat és irodalmárokat is barátokká tesz az erdélyi író által megálmodott „Csaba hit”:
„Hátul a kipányvázott lovak, elől a tűz s fáradt, szótalan, rosszkedvű húnok.
Ő aztán felállt és azt mondta.
– Ne búsuljatok. Elölről kezdünk mindent. Építünk új országot. Szebbet. Boldogabbat. Csak a magunk számára. Ne féljetek, megsegít az Isten. Most pedig előre, utánam! Ők pedig felugráltak mind a tűz mellől, arcukon kinyílott a lelkesedés s ujjongva kiabálták.
– Úgy van! Éljen Csaba királyfi! Elölről kezdünk mindent! Éljen az új ország!
Szép volt, hatalmas, boldog pillanat volt.”

Kárpát-medencénk: ma a bajkiáltó fák erdeje. De Wass Alberttel – nem csak ebben az esztendőben – az élni- és megújulni akarás, a győzni tudás üzenetei járják be nemzettársaink lelkét. Ne feledjük! Ez az egyre hangosabban zúgó erdő a történelem során már nem egyszer borult virágba és még nem egyszer fog lelkében és tetteiben fölegyenesedve gyümölcsöző jövőt és végre áldott otthont is teremteni magának itt Budapest peremén és szerte a Kárpátok alatti tájainkon. Meg fogja tenni, mert ez őseitől örökölt kötelessége. S abban az ünnepben velünk lesz Wass Albert, mert ez a kis helyi közösség azzal nyilvánította ki akaratát, hogy velük legyen az Írófejedelem, hogy szobrát ide álmodta meg, gyermekei játszótere közé, polgártársai szellemi terébe.
Rákosmente elsősorban nem a Bajkiáltás erejében hisz, hanem a Wass Albert által megénekelt Látóemberek igazságában, és abban, hogy éppen a nemzetmentő szellem Őrtüzeinek lángjánál tudjuk felmelegíteni szívünket, hogy látva láthassuk egymást, és adjuk át egymásnak azt a magyar humanista kultúrát, amiről a II. Világháborús nagy világégés után Wass Albert szólt talán a leghitelesebben és leginkább hitet adóan:

„Segítsetek megteremteni azt a független és szabad magyar szellemi pólust, mely méltó módon képviselhesse a világ közvéleménye előtt a hazájából kiüldözött ezeréves magyar humanista kultúrát, és tovább vigye azt a szellemi irányvonalat, mely egy Balassán, egy Vörösmartyn, egy Arany Jánoson, egy Petőfin, egy Ady Endrén és egy Babits Mihályon keresztül mindenkor az egyetemes emberi jogokat és igazságokat hirdette.
Ne koldusalamizsnával segítsetek, hanem öntudatos és céltudatos kötelességvállalással, melynek parancsa véretekben él és kötelez!
Mindnyájatok karjára szükség van, hogy magosra tarthassuk azt a kis megmentett lángot, egyetlen örökségünket, ami az ezeréves magyar múltból maradt! Ennek a lángnak égnie kell tovább, hogy az emberi kultúrák tüzei között és azokkal együtt messzire látszó fénnyel hirdesse ma is és a jövőben is a legszentebb magyar örökséget: az örök humánumot!
És azon keresztül jogunkat az élethez.“

(Szoboravató beszéd Rákosmenén 2008. szeptember 27-én. A felhasznált Wass Albert szövegek lelőhelyei: Wass Albert, a nemzetféltő című tanulmánykötet és a Csaba című regény)

 

 

Magyar Irodalmi Lap   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap