A kilencven éves Parasztok

Lukáts János, cs, 10/01/2015 - 00:12

 

 

 

Inkább szellemes, mintsem igaz megállapítás, hogy a XIX. különösen hosszú évszázad volt, a XX. pedig különösen rövid. De akár igaz ez a bonmot, akár nem, a Parasztok 1903 és 1909 között íródott, a kalendárium szerint tehát a XX. század első évtizedében, miközben ízig-vérig a XIX. század világát idézi fel és menti át a következő század(ok) olvasói számára. A Parasztok nem történelmi regény, írója Wladislaw Reymont alig egy nemzedéknyi idővel tekintett mindössze hátra a saját korából. Az utókor olvasója mégis úgy érzi, térben és időben valahol a bizonytalan múltban lebeg (vagy inkább gomolyog) ez a méretében és értékében egyaránt súlyos lelet (vagy inkább hiteles tanú).

A XX. század első évtizedei politikai és katonai válságoktól feszültek, a világháború alapjaiban rendítette meg a társadalmi, erkölcsi, sőt a művészeti világrendet is, a jövőt új eszméktől, új eszközökkel és új törvények nyomán kellett megteremteni. Reymont regénye nem ebbe az irányba mutat. Egy letűnőfélben lévő kor és közösség életét és makacsul túlélő szokásrendjét, erkölcsi világát mutatja be. Amikor ez a talán legnagyobb lengyel regény létrejött, Európa politikai térképén nem létezett Lengyelország, Európa társadalmi atlaszán már megfogyatkozóban volt a feudalizmus, a katolikus egyház pedig jobbára a kontinens déli országaiban őrizte korábbi hatalmát. A francia forradalom óta a polgárság ideái voltak a vezető eszmék a társadalomformálásban, a művészetben, a morálban. A kultúra mellé vetélytársként felnőtt a civilizáció, a falu helyett egyre inkább a város lett az európai létezés helyszíne. Oroszországban 1905-ben lezajlott az első (még elbukó), majd 1917-ben a második (immáron győztes) proletárforradalom, 1914-től majd’ öt éven át tombolt az I. világháború, országok csonkultak meg, és hajdan volt országok nyertek újra létjogosultságot. A Parasztok 1924-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Ehhez az elismeréshez a regény nyilvánvaló értékei mellett talán a megújult Lengyelország megbecsülése, és a szerző hősies múlt- és értékmentése is hozzájárult. Ennek éppen kilencven éve… A XXI. századi olvasó vajon miért nyúl vissza mégis érdeklődéssel a Parasztok-hoz, mit ért és (esetleg) mit nem ért meg belőle, mi a regénynek az a többlete, amit egy sor később született műből hiányol? Mivel magyarázható a regény változatlan népszerűsége – az olvasói közvélemény kutatások tanúsága szerint – mind Nyugat-, mind pedig Kelet-Európában?

Reymont regénye megközelítően ezer oldal, négy részből áll: Ősz, Tél, Tavasz, Nyár. Vagyis a regény cselekménye egyetlen év idejére zsúfolódik össze. A hagyományosnak elfogadott sorrendet azonban az író a paraszti világ munkarendje szerint alakította át. Az egy(etlen) év az emberi kapcsolatok, konfliktusok, sorsok, jellemek teljességre törekvő ábrázolására roppant szűk idő.

A Parasztok-at szokás családregénynek nevezni – joggal, de hitelesebben járunk el, ha nemzedéki csoportregénynek nevezzük, ha egy kicsi (de a szűken vett családnál nagyobb) falu közösségét tekintjük a regény szereplőinek, akik összesen mintegy ötvenen vannak, szűkebb vagy lazább rokonsági kötelékben, vagy gazda-béres viszonylatban.

A regény a Mazuri-tavak vidékén játszódik, a kicsi Lipce faluban (a mai Lengyelország észak-keleti részén). Szereplői valóban parasztok, elsősorban középbirtokosok, akik bizalmatlan viszonyban vannak a földesúrral, és lenézik a zselléreket. Valójában kicsiny birtokaik „rabjai”, akik egész életüket a földdel folytatott küzdelemben töltik. A föld megszerzése és megtartása, megművelése és (gyermekeik számára) minél későbbi átadása alkotja világukat, ez sikereik és kudarcaik forrása, egyúttal a nemzedékek (sőt akár a testvérek) szembekerülésének az okozója. Maciej Boryna a falu legmódosabb parasztja, már majdnem „gazdag”, de ez a gazdagság messze alatta marad az európai (de még akár a közép-európai) gazdagság fogalmának is. Ez a köztes helyzet és az elengedhetetlen élethalálharc adja erős paraszti öntudatukat, összetartásukat, szívós kötődésüket az évszázados hagyományokhoz, az anyanyelvhez (amely esetükben a lengyel), és a valláshoz (amely esetükben a katolikusságot jelenti).

A regényben az arisztotelészi esztétika kétezer éves követelményét, a tér-idő-cselekmény egységét érezzük érvényesülni. A Parasztok világa zárt világ, a jellemek nagy gazdagságban bontakoznak ki, a közösségi szerepek pontosan működnek. Reymont, mint a századforduló lengyel értelmiségének többsége, együttérzéssel (bíráló szocialista megfogalmazás szerint „parasztimádattal”) fordul regénye szereplői felé. A nyilvánvaló rokonszenv azonban nem homályosítja el írói látását, a közösségben teremtő és pusztító jellemek egyaránt élnek, békítően dolgos és viszálykeltő indulatok feszülnek egymásnak. Az összezártság, az elszigeteltség is gyakran eltorzítja a jellemeket, viszont segít megőrizni azonosságukat.

A munka szépsége és görnyesztő hatása, a szerelem lelki harmóniája és erkölcsi mélységbe rántó kísértése végigvonul a csekély számú közösség életén, a falu lakói valamennyien ismerik egymás tetteit, szándékait, titok nem marad titokban. Nagyszerű és hitvány jellemek élnek egymás mellett és egymás ellen, de gyakran egyazon testen és lelken belül is.

A hit, a vallás napi természetességgel fonja át a kis lengyel falu életét. Munkájukban, lakásuk berendezésében, napirendjükben, sőt szóhasználatukban is folyamatosan és evidenciaként élnek az istenhit fogalmai, az egyházi ünnepek értelmezése, a liturgia kifejezései (pl.: „egy miatyánknyi idő telt el”). Ünnepeik – akár a vallási, akár a családi, vagy a természet nyújtotta alkalmak – szokások, babonák ébrentartására, a viselet féltett darabjainak a bemutatására, táncaik eltáncolására alkalmasak, a munkát könnyebbé, a lelket vidámabbá teszik.  Az ünnepeken kívül fontos szerepet kapnak a vásárok, a jószág piacra hajtása, az adás-vétel, más megközelítésben: az utazás, a világlátás, a hírek „beszerzése” és továbbítása. Ne feledjük: jószerével az írásbeliség előtti állapotot tükröz a parasztok mazuri világa, az olvasás legfeljebb az imakönyv „öreg betűit” képes meghódítani. Ha valaki levelet kap (például a katonafiútól), akkor a kocsma zsidó bérlője olvassa el a címzett számára a levelet – szívességből, de nem ingyen. A zsidó amúgy is nagy úr, ő méri a vodkát (mindenkinek, mindig), gyakran hitelre, ami a lipceiek legtöbbje számára előbb-utóbb anyagi lekötelezettséget jelent. De ő szerez be bizonyos „városi” árucikkeket, ő közvetít üzleteket, ebből fakadó haszna szálka is lesz a falusiak szemében. A kereskedő, a kistőkés vállalkozó, a hitelező tevékenysége óhatatlanul azonosul a zsidó személyével, ami idővel látens ellenszenvet és bizalmatlanságot von maga után.

A falu élete szoros kapcsolatban van a földdel, de inkább magával a természettel, valójában a természet folyamatos megújulása és megpihenése szabályozza a munkarendet, alakítja a környezetet, egyúttal hat az emberi kedélyre, az érzelmekre. Reymont regénye bizonyosan a legérzékenyebb és leggazdagabb természetleírások egyike az európai irodalomban. Tablói, allegóriái befonják a mindennapokat, a növények, állatok, természeti jelenségek és változások tobzódnak a könyv lapjain. Színek, szagok, hangulatok érzékletes leírásai sorakoznak a cselekmény valamennyi elemében, a négy rész bevezetéseiben pedig az évszakok páratlanul szép és emlékezetes képeit olvashatjuk. Nem az a panteizmus ez, amelyik a XVIII. században filozófiai kibújást jelentett a tételes istenhit alól (már szinte eretnekséget), nem is valamiféle relativista egybemosása a látványoknak és az érzéseknek (ahogy azt a városi ember elképzeli), hanem az élővilág egységének és egyetemességének a boldog felismerése, amelybe az ember és munkája, a világ közeledő és távolodó jelenségei dinamikusan és harmonikusan megférnek egymással.

A Boryna családban elkövetődik egy ősbűn: az idősödő nagygazda újra nősül, és elveszi azt a lányt, akit fia is szeret (meg még a faluban sokan). A nemzedékek szembekerülnek egymással, a birtok prédálódik - Boryna az új feleségre irat egy birtokrészt, fiát viszont kikergeti házából és szeretetéből. A konfliktusok kitörnek és lezajlanak, az elöregedő nemzedék kihal, az ifjabb öntudatosodik, az esztendő végére – némiképp megváltozott nevekkel – ugyanolyan emberi és családi viszonylatok alakulnak ki, mint egy évvel korábban volt. A falu – kínnal ugyan -, de képes megújulni, a munka, a szerelem (vagyis az élet) a maga törvényei szerint folytatódik. A falu összetartó ereje fennmarad, az erkölcs (vagy inkább: a szokásrend) mintha győzedelmeskednék, - amiként az esztendő is visszatér önmaga törvényei szerint.

Arról a (nem elhanyagolható) történelmi körülményről, hogy önálló Lengyelország ekkor nem létezik, illetve az orosz cári birodalom egyik tartománya már évszázadok óta, meg-megrázzák felkelések, amelyeket kegyetlenül vérbe fojtanak, és csak emlékük marad fenn, az állam hivatalos nyelve az orosz, írása a cirill, - minderről csak érintőlegesen esik szó. Az írástudatlan faluba iskolát akar telepíteni a hatóság, orosz nyelvvel és tanárral, a lipceiek nem kérnek ilyen iskolából, de az iskola sorsa végül is nem a regény keretein belül oldódik meg. Reymont Varsóban élt, dolgozott és írta regényét, amely akkoriban a cári kormányzóságok egyike volt. Regényének első két része már elkészült, amikor lezajlott az első szocialista forradalom (1905), ennek hatása csak nagyon áttételesen szüremkedett be a regénybe. A cselekmény csúcspontja, amikor a parasztok fegyverrel szállnak szembe a földesúr csatlósaival, akik a községi erdő kivágásába kezdenek. Vér folyik, az idős Boryna súlyosan megsebesül, a fia – a falu majd’ minden férfijával együtt – börtönbe kerül. Innentől kezdve a család és a falu női veszik át a szerepet a munkában, a regényben.

Reymont világszemléletéről, alkotói módszeréről kilencven éve tart a vita, hogy realista, naturalista-e, vagy a romantika megújítója. Némiképp mindhárom megközelítésnek van alapja, mindhárom szemlélet érdemi részt kap a regényben.  A falu társadalmi feszültségei, emberközi kapcsolatai a paraszti élet hiteles realitásain alapulnak, a jellemek a maguk érdes és gyakran bántó (máskor gyönyörű) egyéniségében mutatkoznak meg, az ünnepek, a természet és az érzelmek szabad folyást kapnak a regényben.

Az európai irodalmi közvélemény egyértelmű elismeréssel, sőt rajongással fogadta Reymont Parasztok-ját. Egy Európa peremvidékén, egy nemzedékkel korábban élő, túlhaladottnak érzett társadalmi formációban olyan emberi közösségről, érzelmi hitelességű embercsoportról adott hírt, amely értékek sorát mutatta fel, és őrizte meg a polgárosodásban meghasonlott kontinens nyugati része számára. A két háború közötti magyar író és kritikus, Szerb Antal leplezetlen rajongással minősíti Reymont regényét: „utolérhetetlen egyetemessége teszi nemzetek fölötti, közös irodalmi értékké”.

A szocialista irodalomtörténet írás (a lengyel is, a magyar is, és bizonyosan a „tábor” többi országáé is) nem tudott mit kezdeni a Parasztok-kal. Erényeit és hibáit patikamérlegre tette, de ez a mérleg sehogy sem akart működni. A mű megítélésében folyamatos, megoldhatatlan zavart okozott egy sor ideológiai probléma. Csak jelzésszerűen: a mazuri lengyel parasztok nem voltak a szó szocialista értelmében „szegényparasztok”, saját kisbirtokkal rendelkező gazdák voltak, földhöz értők és munkához szokottak, akik a földnélküli zsellért nem becsülték sokra, legfeljebb béresként alkalmazták, lakodalomra-ünnepre nem hívták meg őket a házukba. A regényben lipcei zsellér nem szerepel.

A földesúrral szembeszállnak, amint törvénysértést éreznek, de magával a nagybirtok létével nem állnak osztályharcos ellentétben. Maguk is földet akarnak vásárolni, módjuk és pénzük is van rá hellyel-közzel, sőt még a földesúr is támogatja valamelyest ezt a törekvést, ha nem is egészen jószántából, - mindez a szemlélet és sugallat vállalhatatlan vakságnak minősült a rövid XX. század téeszes-kolhozos évtizedeiben.

Továbbá nincs szó a regényben munkásosztályról, osztályharcról, a fennálló hatalom erőszakos megdöntéséről, - ilyesmire még 1905 után, a sikertelen proletárfelkelést követően sem buzdított művében Reymont. Egyetlen proletár szereplő, pláne államellenes szervezkedés, párthoz kötődés sem szerepel a műben, amint hogy kivándorlás vagy az orosz nyelvbe-kultúrába asszimilálódás sem. Reymont a lengyel nép-nemzet fennmaradásának a zálogát a paraszti életforma és világszemlélet, a magántulajdonú földbirtok, a kemény munka, az összetartó család és az istenhit alapján álló erkölcsi magatartás megőrzésében és természetes vállalásában látja. Mindez így nyilvánvalóan „nem fért bele” a szocialista ideológiába, istenhite és természetszeretete nem illeszkedhetett a szocialista realizmus diktált normái közé. Mindehhez járult – kimondva, kimondatlanul – a (lengyel) nemzeti nyelv és nemzeti szokásrend (még ha kevésbé is a kultúra) megőrzése, az államhatalmat jelentő orosz hatás figyelmen kívül hagyása, ha nem is szándékolt szembefordulás vele. Reymont Parasztok-jának művészi és morális értékei, gazdag és sokszínű világa mintha sikerrel élte volna át az elmúlt kilencven évet.

 

Lukáts János

2014. október

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap