A király- koronázások eredete kritikai megvilágításban

Bakay Kornél, v, 10/07/2012 - 00:03

Bakay Kornél előadása 2006. december 27-én a Magyarok Házában

Történeti közhely, hogy a koronázás szokása és szertartása nyugati eredetű. Ezt igazolja, úgymond, a keresztény egyház kiemelt szerepe, de leginkább a királyok szent olajjal való felkenése, amely a zsidók ószövetségi szertartásaiból származik. (Lásd Áron felkenése a Kivonulások könyvében, Saul felkenése, Sámuel könyvében és Dávid király felkenése uott). Ám a királyok, császárok koronázásában  az egyház csak a Kr.sz. utáni V. századtól vesz részt, jóllehet a zsidó ószövetségi hagyomány szerint Salamon királynak volt már koronája.

Az első adatunk az egyházi részvételre Bizáncból ismert, ahol I. León császárt (457 – 474) a konstantináplyi pátriárka koronázta  meg. A szent olajjal való felkenés azonban Bizáncban  és Európában sem régebbi a VIII. század végénél.

Az antik világban a görögök és a rómaiak nem ismerték az igazi nemesfém koronákkal (corona ex metallo) való felékesítést, a fej köré övezett arany vagy ezüst, ékkövekkel teli hatalmi  jelvény neve: diadéma, amely felváltotta  az eredetileg varázserővel (vis magica) rendelkező növényi anyagból (többnyire borostyánból vagy babérlevélből) készített koszorút, amelynek görög neve sztépho, sztephanon, sztéphanósz a körbevesz, körbekerít, körbefon igéből. Ugyanez a jelentése a latin corona-nak is. A koszorúval vagy koronával körbevett fej védetté és szentté válik. (bűvkör, gyűrű)

A diadéma eredetileg hajat lefogó fejszalag volt. A rómaiaknál fehér szalaggal átkötött borostyán-koszorú, amely hatalmi jelvényként szolgált. Caesar szobráról letépték, amikor valaki ráhelyezte a fejére, mert a zsarnok diktátorok jelképévé vált.

A római császárok keleti, elsősorban perzsa hatásra kedvelték meg az arany és ékköves fejékeket a Kr.sz. utáni III. századtól kezdve (Különösen jellegzetes Septimius Severus császár diadémája. Aurelianus császár tette a császári viselet részévé, Diocletianus korától pedig elöl ékkövekkel díszített lett s gyöngyökkel megrakott). Ezek a diadémok egyre népszerűbbek lettek, jóllehet eredetileg elsősorban női fejdíszek voltak. Ezt látjuk Egyiptomban, ahol általában az Ureusz kígyó diszítette, ezt látjuk Mezopotámiában (a sumereknél) s ez a szokás volt a szkítáknál, és megmaradt a hunoknál is, keleten és Európában egyaránt.

Az uralkodói diadéma tulajdonképpen nyitott pántkorona, amely a fejet szabadon hagyja, mégis nagyon alkalmas a viselőjének exkluzív megjelenést és fénylő méltóságot biztosítani. Ezért lett népszerű az asszír, a türk, a szogd és a bizánci uralkodók körében. I. Nagy Konstantin (a IV. században) készítette először a diadémáját aranyból, Justinianus császár (a VI. században) is ilyet visel a ravennai San Vitale mozaikján. Többen vallják, hogy a diadémából fejlődött ki, mégpedig Bizáncban, a boltozatos, zárt korona. Ez a megállapítás azonban téves, s ennek azért van különösen nagy jelentősége számunkra, mert a magyar Szent Korona boltozatos, zárt korona, amelyet mindmáig – hivatalosan - bizánci készítésűnek tartanak.

A diadémák általában mentesek az abroncsból kiemelkedő díszítményektől, mint például a pártáktól, és figurális ékítmények sincsenek rajtuk, kivéve a keleti szkíta diadémokat és fejdíszeket !

Átmenetet alkotnak azok a fejdíszek, amelyek kiemelkedő díszítményeket hordoznak, mint például a Kr.sz. előtti V. századból való iszik köli aranyruhás szkíta fejedelem vagy a Kr.sz. utáni X. századból való (Liao dinasztia: 916 – 1125) arany férfi és női lemez figurák.

Mind az írott források, mind a régészeti adatok egyértelművé teszik, hogy minőségi változást jelent a zárt koronák viselete. Nem véletlen, hogy a méltóságjelvényekként használt fejékek, mint a pápai tiara, a hercegi koronák zártak, míg a grófi, bárói  és nemesi koronák nyitottak. Ugyanakkor mindeddig nem részesítettük kellő figyelemben azt, hogy a magyar Szent Koronával, mint beavató zárt koronával uralkodóvá szentelt és így szent királyaink – Szent István nagyharsányi denárja és az arany pénze kivételével – pénzérméikre általában nyitott koronás királyfejeket verettek. Hasonló képen a Képes Krónika is nyitott koronákkal ábárzolja királyainkat. Azért tették volna, mert a Szent Koronát nem volt szabad ábrázolni ? De akkor miért szerepel Kálmán király nagy pecsétjén zárt korona, I. András (a Katolikus, Fehér) billógán viszont liliomos nyitott ? Más kérdés, hogy sokkal később a Habsburg királyok (pl. II. Mátyás, 1608) ábrázoltatták a Szent Koronát.

A boltozatos, zárt koronát kamelaukion névvel illetik s egyértelműen bizánci eredetűnek vélik. Fontos jellemzője a császári koronáknak a pendiliumok megléte. A magyar Szent Koronán látható pendiliumok (9) egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar király egyenjogú volt a bizánci császárral.

A korona Keleten évezredek óta a rang, a méltóság megtestesítője és kifejezője, akár nyitott, akár zárt. Ezt láthatjuk Pazyrikben, Tillia Tepén, az afrasziábi falfestményeken, és nálunk pl. Nagyszentkilóson.

Ám a zárt koronák létrejöttében, úgy vélem, nemcsak a keleti világ pompára, csillogásra törekvése nyilvánult meg, hanem elsősorban a Fény, a Nap tündöklésének  megjelenítése s annak látványos kifejezése, hogy az uralkodó, a király, a királyok királya, a császár a hatalmát közvetlenül a Teremtő Istentől kapta s így ő valóban az Ég földi helytartója, az Ég Fia, mint a keleti hun nagykirályok mindegyike.

Ezért kell zárt koronáján viselnie a Nap vagy a Hold képét, vagy a háromágú szigonyt, vagy a Nap-állatok jelképeit, amint a perzsa, a párthus és a kusán érméken látható. A párthus királyok Mithrász Napisten földi helytartóinak tekintették magukat, amint erre Tábori László is rámutatott. Innen ered az angyalhozta korona ideája is, amely a magyar Szent Korona mitoszából kerülhetett el nyugatra, akár III. Ottó, akár II. Henrik példáját vesszük.

Le kell tehát számolni azzal a felfogással, hogy a magyar Szent Korona Bizáncban készült, el kell vetni a nyugat-európai hatások teóriáját, a pápai koronaküldés legendájával egyetemben, ugyanakkor óvakodni kellene az álmodozó, kitalált mesék egyre vadabb burjánzásának terjesztésétől. Ilyen például az a történet, mely szerint Nagy Károlyt az avaroktól elzsákmányolt magyar koronával  koronázták volna meg, majd pedig – trónusán ülve – ezzel a koronával temették volna el.

Miközben minden erőnkkel fokozni szükséges a magyar Szent Korona védelmét, hiszen napjainkban is veszély fenyegeti a koronázási jelvényeinket, (mint tudják, el akarják távolítani az Országházból !) ki kell terjesztenünk az elmélyült, komoly kutatásokat a magyar sajátosságok kimutatása irányába. Ilyen például az összehordott koronázási domb, a négy égtáj felé tett kardvágás, s legfőképpen a királyválasztási jog, mint a magyar nép ősi joga (acclamatio).

A boltozatos, zárt koronánk keleti eredetének hangoztatása a koronakutatás egyik alapkérdése, kivált ha tudjuk, hogy az uralkodói lándzsa is keleti eredetű, ezt viseli a nagyszentmiklósi kincs 3. korsóján látható vezér is. De keleti eredetű a trónszék is, sőt az uralkodói jogar is. A gömbös végű jogar mezopotámiai eredetű, különösen kedvelték az asszír uralkodók, akiktől átvették a szkíták, a párthusok, a kusánaok, majd az avarok. A koronázási jogar hegyikristály gömbjének oroszlánjai szintén keleti eredetű címerállatok.

A magyar Szent Korona keleti eredetének felismerése több, mint 150 éves múltra tekint vissza, hiszen Kállay Ferenc már 1839-ben leírta: a magyar korona rokona a perzsa koronáknak, amelyeknek kankali volt a neve (a khunkár koronát jelent), perzsa minta szerint készült. Arra a kérdésre nem könnyű válaszolni, hogy mikor és hol készült ?

 Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap