A Kismadár

Jászter Zoltán, sze, 07/04/2018 - 00:11

     Mindenkinél korábban kelt, aki a kakasnál később ébredt föl. Makulátlan hozzáértéssel, kivárta a csöndet. A kakasnak ekkorra, már elege lett abból, hogy csak lóvá teszik. Hiába lármázik. Már minden házban van ébresztőóra vagy más ketyere, amire az emberek felébrednek.

      A Kismadár, a hangjával maradásra késztette a Holdat és még néhány kíváncsiskodó csillagot. A Nap sem akarta félbeszakítani a dallamot, ezért maga elé húzott néhány sötét felhőt, hogy aztán égi kulisszák mögül hallgatózzon. A sötétvörössé vált felhős égboltozat, színházi titkokra emlékeztető gesztussal takarta el a Napot. Az meg úgy tett, mintha még aludna. Igazából attól félt, hogy tündöklésével megzavarná a Kismadarat.

   Tollazata selymes volt, akárcsak a hangja. Élénk színekkel van feldíszítve, imitt amott mesterien használt ecsetvonásokkal tarkítva. Nyakán, fehér gyöngysorra emlékeztetve bámulóját, előkelő mozdulattal van körbe rajzolva. Hogy a párját hívta e, vagy csupán szeretett volna valami szépet hozzátenni az élethez, az nem derült ki akkor sem, és azután sem. Egy valami azonban tökéletesen érthető volt. Azon a reggelen a Kismadár ébresztette a világot.

      A fűszálak felegyenesedtek a felkelő Napkorong előtt. Talán tiszteletből, talán meg azért, mert a Nap, a harmatcseppeket a levegőbe szólította, hogy imitt amott megöntözhesse a földet. A fűszálak között a csöndesen eleven éjszaka után, beindult a nappali élet. A rovarok és egyéb izgő-mozgó állatkák, és a létfennmaradásukért küzdő más élőlények milliói, beláthatatlanul hatalmas piactérré változtatták a földet. Adtak-vettek, öltek és ettek. A Nap már más tájékokon járva is látott ilyet, és mindig lelkiismeret furdalása támad, hogy talán ő, asszisztál is ehhez.

Ilyenkor tavasszal az élet, ismét birtokába veszi a földet. Jó stratéga lévén megszállja a hegyeket is. Mindig lentről kezdi. Először a sík vidékeket, és a völgyeket bújtatja zöld uniformisba.

      Amikor a tavasz a hegyekhez ér, elkezdődik a bűvölet. Makacs unokaöcsémmel, lesből figyeltük az egyenruhába öltöztetett fákat, és a bokrokat, amint azok napról napra kapaszkodtak fölfelé, egyre magasabbra jutva, majd még magasabbra. Imitt amott maguk után hagytak néhány tisztást, ahol éjszakánként letáboroztak, mielőtt tovább masíroztak volna. Se szeri, se száma nem volt a seregüknek. Messziről, rengetegnek látszottak. Napok alatt zölddé varázsolták a meghódított hegycsúcsokat. Persze, nem mindegyiket. A sziklás hegytetőket, képtelenek voltak megmászni, mert azok vagy túl meredekek voltak, vagy nagyon határozottak.

     Hirtelen eleredt az eső. A Kismadár odébb lépkedett a faágon a lombok alá, ahol egész éjjel bóbiskolt.

Vajon mennyi ideig fog esni az eső? Eszembe jutott Bíró Pali bácsi. Kis házának tornácán állt. Bő fehér inget, és régies bő gatyát viselt. Kalapját, csak akkor emelte meg, ha nagyot szólt. Újságpapírba tekert dohányt szívott. Mindent gondosan előkészített. Maga törte le a nagy dohányleveleket, azután vékony ujjaival kiteregette, és tenyerével simította el azokat. Gondosan szárította, majd összemorzsolta őket. Már legalább nyolcvan évet gyaníttattak szép arcvonásai, amelyeket az idő, ez az irigy, ráncokkal próbált elcsúfítani.

     Ő mondogatta:

     - Tye Zoji, ez, ahogy jött úgy is megy.

     - Mi? – kérdeztem.

     - Az eső. Reggeli vendég, hamar el is megy.

     - Á, értem.

     Az öreg szerette, ha figyeltünk rá. Mindig óriásit mondott. Most is szívesen hallgatnánk, ha ez az irigy…

     A Kismadár a hajnal után, elénekelte a reggelt. A baromfiudvar is ébredezett. A sorstársak. A csőrük hegyét sem kell mozdítaniuk, hogy élelemhez jussanak, úgy is megetetik őket. Sőt tömik beléjük a finomságokat. Szárnyuk van, viszont elröpülni nem tudnak.

     - És mi van, ha az udvaron kívül ott leselkedik a… Én nem élném túl. – mondogatják, félelmet keltve nem csak önmagukban.

     A kacsa hápogni kezdett. A liba gágogott. A pulyka hangja az teljesen különbözött a többiekétől. Igaz ő ritkábban szólal meg, mint a többiek. De, ha megszólal, akkor mindenki máson triumfál.  

     Jó, eddig is tudtuk, hogy ő pulyka, de most, hogy hangot ad maga felől, még jobban el hisszük róla, hogy az. Ugyanígy bizonyítgatják jelenlétüket a többi tojást gurító udvarhölgyek is. Csakhogy most, más dolog miatt emelték fel a hangjukat. Ezúttal közösen. Persze nem tudtak egybehangzóak lenni ekkor sem. Nem láttak ezek, de még csak hírből sem hallottak zenekari árokról. Már megkapták a früstököt, akkor meg mi bajuk lehet? Lármás protestálásba kezdtek, mert ehhez értenek.

      Bojkottálták a Kismadarat.

     A kutyák ugatásba kezdtek. Néhány legény, akik munkába siettek, arra következtettek, hogy biztosan róka, vagy patkány zavarta meg a baromfiudvart, azért van ez a nagy felfordulás a kerítésen belül.

     A Kismadár tovább énekelt, és bár már nem lehetett minden hangot tisztán hallani, amiről neki is tudomása volt, mégis, esze ágában sem volt, hogy abba hagyja szép énekét.

     Egy kisfiú szaladt ki a házból az udvarra. Tágra nyitotta a csűr kapuit, és azon keresztül a rétre űzte az összes aprójószágot. 

     A kismadár is elröpült. Azóta, csak a kutyaugatás zavarja meg a csöndet néha-néha.

 

Pilisborosjenő, Pest 2018, június

P.S. Mennyit ér a szép?

       Két nap múlva.

      Hazaértem ausztriai bérelt lakásomba. Első dolgaim között volt, hogy az imitt amott még hó fedte hegyekre nyíló erkély ajtót, ki nyissam. A szobában, a betolódó hűvös szellő hatására végre megmozdult a két hetes, áporodott levegő. Kiléptem a balkonra. Tekintetem legurult a hegyekről. Szépségük elpárologott és a magaslatok meddővé váltak. Egy kismadárra pillantottam. A hátán feküdt az összecsukható széken. Fényét vesztette tollazatából látszik, hogy több napon át hevert ott mozdulatlanul. Ha elraktam volna a széket…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap