A kitalált Középkor. A történelem nagy időhamisítása

Bakay Kornél, sze, 07/25/2012 - 00:07

 

 

 

 

 

HERIBERT ILLIG: DAS ERFUNDENE MITTELALTER DIE GRÖßTE ZEITFÄLSCHUNG DER GESCHICHTE.

/A KITALÁLT KÖZÉPKOR. A TÖRTÉNELEM NAGY IDŐHAMISÍTÁSA/

München, Econ Ullstein Verla

 

München, Econ Ullstein Verlag, első kiadás: 1996, negyedik kiadás: 2000. Magyar nyelvű kiadás 2002. Budapest, Allprint.

CÍMŰ MUNKÁJÁNAK ISMERTETÉSE ÉS KRITIKÁJA

A ma 55 esztendős bajor szerző kultúrtörténésznek vallja magát, jóllehet történészi végzettsége nincs, s a meglehetősen vegyes színvonalú Zeitensprünge (Időugrás) c. folyóirat kiadójaként vált ismertebbé a saját hazájában. Több mint jellemző s persze érthető is hogy a szerző nagy felfedezése" a magyar érdeklődő közvélemény egy részét csak hat év késéssel érintette meg, (nyilván a nyelvi akadályok miatt, elvégre 411 oldalnyi német szöveget nem könnyű áttanulmányozni, kivált, ha figyelembe vesszük rendkívül nehézkes és nyakatekert fogalmazásait), ám a közelmúlti magyarra fordítása "elemi erővel robbant be" a kiválasztottak körébe, mivel nem kisebb személy, mint Pap Gábor professzor úr írt előszót a kötethez és népszerűsíti a művet mind a mai napig. A köréhez tartozók a legelemibb kritika nélkül ismételgetik a bizarr állításokat, mégpedig úgy, mint sziklaszilárd tényeket. Vannak olyan un. népszerű előadók, akik már rendszeresen így beszélnek: 896-ban, 596-ban ugyebár, mint tudjuk. Nemrégiben a KAPU is foglalkozott a kötettel.

Az időszámítások és a különböző naptárak (kalendáriumok) elsőrendűen alkalmasak arra, hogy rámutassunk számos bizonytalanságra, pontatlanságra, sőt hamisságra is. Miért van ez így? Azért; mert bár az Időt az írásos történelem kezdeteitől igyekeztek mérni és meghatározni, különböző népek, különböző hatalmak, különböző kultúrák és vallások más és más módon végezték az időmérést. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a kalendáriumok elsősorban az ünnepek és a kereszténység korában a helyi egyházak ünnepfelsorolásai voltak, az első ilyet Kr.sz. utáni 465- 494-ből az andalúziai Carmona-ból ismerjük, ahol egy kőlapra vésve maradtak meg ezek az ünnep-felsorolások. A középkorban igen nagyszámú ilyen kalendárium készült. Volt természetesen naptáruk a régieknek is; az egyiptomiaknak, a kínaiaknak, a mezopotámiaiaknak, hinduknak, a perzsáknak, a görögöknek, rómaiaknak, az amerikai indiánoknak, a zsidóknak, az araboknak, etc.

Azt senki sem vitatja, hogy az alapvető időegységek kezdettől a következők: Egy nap -a Föld egyszeri forgási idejével.

Egy hónap -a Hold fázisidejével, azaz 29,5 nappal.

Egy év -a Föld Nap körüli keringési idejével, amely (mint un. tropikus év ) 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperccel (annus solaris).

Mivel az időszámítás megalkotói sokáig az állatövi csillagképek segítségével határozták meg az esztendő hosszát, vagyis, hogy a Nap meddig tartózkodik egy-egy állatövben, így például a hinduknak 365 és 1/4 nap volt egy év, az egyiptomiaknál viszont 365 nap tett ki egy évet, amelyet ők pontosan 12 harmincnapos hónapra, a hónapokat pedig négy hétre osztották fel. Holott a hónapok hossza 29-31 nap valójában. A napot viszont napnyugtától számították, vagyis az estétől s nem a reggeltől, mint mi. A babiloniak a Hold-évet használták, amely 354-360 napból állt s így állandó korrekcióra szorultak a naptárak. Az eltérések okán jöttek létre a szökőévek, vagyis hogy minden negyedik év 366 napos legyen. A zsidók az időszámítás kezdetét a Teremtés napjától veszik s ezt Hillel Hanaszi rabbi 358-bon 3760-ra tette, mint egyik lehetséges változat. A zsidó időszámítás szerint ma 5162-ben vagyunk. S itt nyomban idéznünk kell Illiget, aki a "Von Zeiten und ihrem Ende" (A korokról és azok végéről.) c. fejezetében azt írja, hogy a zsidók megpróbálták kiszámítani a Világ üdvösségtörténetét: jüdische Historiker die Heilsgeschichte Dauer des Weltenlaufs zu errechnen suchten. Majd azt kérdezi: Hogyan lehet megteremteni az időbeli kapcsolatot a teremtés és Krisztus születése között? (Wie konnte die Zeitspanne zwischen Schöpfung und Christi Geburt bestimmt werden?). Ezt a kérdést összekapcsolja azzal, hogy Nagy Károly születési ideje mindenképpen essen egybe Krisztuséval (?!). A Komputisztikus végidőbeliség (Computistische Endzeitlichkeit) ennek a fejezetnek a címe. A computatio, a computus latinul számvetést, számítást jelent, de a számított végidőbeliségnek sincs sok értelme. Sextus lulius Africanus Kr.sz. utáni III. században élt egyházi történetíró készített egy Chronologia c. művet, amelyben a világ teremtését Krisztus előtt 5500-ra tette, mégpedig azon az alapon, hogy ezer év egyenlő egy nappal, azaz a Teremtés hét napja hétezer év s mivel az ember teremtése a hatodik napon történt, ez megfelel az Üdvözítő születésének, ami, középarányosan 5500 évnek mondható. Ezt a mesés számítási módot Illig úgy jellemzi, hogy Africanus rábukkant az Isten által akart számítási módozatra (I. Africanus war im 3. Jh. auf den gottgewollten Rechenmodus gestoßen). Később a Kr.sz. utáni VII. században egy meroving szerzetes (Computus Paschalis, 727) ezt az időt 5200-ra tette, mivel szerinte a Világ teremtésétől az ő koráig pontosan 5928 esztendő telt el.

Már ez az egy példa is jelzi: van egy matematikai és egy un. technikai időszámítás. Az előbbi szerint 0. év nincs, az utóbbi szerint természetesen van! Itt jegyzem meg, hogy Iliig operál is a nullával, mivel arra hivatkozik, hogy Beda Venerabilis (673-735) használta a nulla fogalmát holott az csak az arabok révén 1000/1100 után vált ismertté: nachdem aber die Null frühestens um 1100 in Europa, heimisch wurde. Ám itt is hamiskodik, mert Beda, az Egyháztörténeti művében, 730-ban nem az arab 0 számjegyről beszél, hanem nullum eum aequiparare, azaz valamely érték hiányát jelzi vele. Magam is azt a történeti időszámítást tartom helyénvalónak, amely Krisztus születését a 0. évre teszi s örömömre szolgált, hogy Illig Heribert is így vélekedik: die meisten heutigen Zeitgenossen das nächste Jahrtausend schon am 1. Januar 2000 beginnen lassen, nicht erst - matematisch zwingend - am 1. Januar 2001. (86.oldal) A mai időszámításunkból hiányzó 0. év Dionysius Exiguus bűne!

Illig később is bevet egy újabb trükköt s azt mondja: a hetedik világnap az Isten fiának lenne fenntartva, tehát Kr.sz. utáni 500 lenne Krisztus születésének valóságos napja, mivel azonban az idézett Computus 300 évvel korábbra helyezte a Teremtés napját, ezért az, vagyis Jézus születése, a Kr. születése utáni 500 + 300, azaz 800-nak felel meg (sondern jetzt dem Jahr 800 n.Chc). S ez csodálatos, mert így Jézus születése és Károly császárrá koronázása egybeesik (die Kaiserkrönung Karls und der Beginn vom Regiment des Gottessohnes auf Erden zusammen) ! Más szóval: Jézus és Nagy Károly azonos: Gleichsetzung von Karl und Christus!) Majd kijelenti: az én kezdeményezésem alapján tudjuk, hogy mind a prófétákat, mind a prognózisokat visszamenőlegesen találták ki (In meinem Ansatz wissen wir, daß sowohl Prognose wie Prophet rückwirkend erfunden sind.) Ebben a megállapításban sok igazság van, de haladjunk tovább.

Mivel a csillagászati évben minden nap 11 perc és 14 másodperccel rövidebb, mint a Nap-év, ezért 129 év alatt egy nap eltérés keletkezik, ám ez reciprok nem igaz, vagyis egy nap eltérés nem egyenlő 129 évvel! A rómaiak 717 óta valójában 355 napos, január 1-el induló, 12 hónapos Holdéveket használtak, de minden második évben beiktattak egy 22-23 napos hónapot is, s az időt Róma alapításától, Kr.sz. előtti 754-től számították, de hiába igyekeztek korrigálni, Kr.sz. előtti 47-re a valóságos tropikus évtől már 67 nappal tértek el. Ezért Julius Caesar elrendelte, hogy Kr. születése előtti 46-ban 23 + 67 nappal ki kell egészíteni a naptárt (Annus confusus). Ez lett a Julianus naptár, amelyet a görög-keletiek például mind a mai napig használnak, de már itt megjegyzem az évszámításuk csak 13 nappal tér el a miénktől s nem 300 esztendővel! A keresztény hagyományok nagyon erősek, erre példa lehet a koptok időszámítása is, akik máig a Diocletianus- féle keresztényüldözésekre alapozott naptárt használják, tehát az időt 284. augusztus 29-től számítják ma is. A Julianus naptár-reform következtében a tavaszi napéjegyenlőség március 24-re esett s az évek egységesen 365 naposak lettek, de minden negyedik év szökőév lett (egy nappal több). Azonban ez a számítási mód sem volt pontos s így Kr, születése utáni 325-re, amikor a híres niceai zsinatot tartották, a tavaszi napéjegyenlőség megint 3 nappal hátrébb került, azaz március 21-re.

S most ismét forduljunk Illig felé, mert a nagy mutatványt éppen a niceai zsinat átértékelésével igyekszik megalapozni. Ő ugyanis azt írja, hogy az angolszász Alkuin (Albuin, Albinus), aki Nagy Károly gyermekeinek is a tanítója volt, s aki Toursban halt meg 804-ben, 798-ban az év kezdetet Húsvétról Karácsonyra tettette át, ami megegyezett a rómaiak régi év kezdetével. Ezt Illig; célja érdekében, címke svindlinek (Etikettenschwindel) nevezi, mondván ezt csak azért csinálták, hogy Károlyt 801. január 1-én koronázhassák meg, ami így egybeesik (?!) Jézus születésével. Azaz: a császárkoronázás, az Úr születése és Isten uralmának kezdete egybe esik: der Kaiserkrönung; der Geburt des Herrn und des Beginns der Gottesherrschaft auf Erden! Tovább csűri-csavarja a dolgot azzal, hogy a teremtés utáni 5200 évhez még hozzászámoltak újabb ezer évet (6200), amely megfelel a Kr.sz. utáni 1000-nek! Károly császár magát szimbólikusan az ószövetségi Dávidnak! nevezte, viszont kései utóda, III. Ottó császár, Szent István királyunk kortársa, az 1000. esztendőt, mint a hetedik világnap kezdetét értelmezte. Ezért kívánt III. Ottó Jézus és az apostolok szolgája lenni. Ez utóbbit a források igazolják, ám a szerzőnek Jézus születésére vonatkozó kijelentése alaptalan. Majd kijelenti: mind a 800. év, mind az 1000. év utólagosan lett kitalálva: das Kaiserjahr 800, und das Jahr 1000 genauso rückwirkend fixiert worden sei. Ugyanakkor az 1000. esztendő világvége hangulatát ecseteli, mondván ez egyáltalán nem 1000-ben volt, hanem Barbarossa Frigyes korában, azaz a XII. században, ekkor volt a félelem éve (Schreckensjahr). A kiliazmus jelenségét igyekszik felhasználni a visszakeltezési manőveréhez, mondván 1158-ban, 1160-ban, majd 1260-ban is a végidőket várták nagy szorongással. Freisingi Ottó, Barbarossa nagybátyja, valóban azt írta a Világkrónikájában, hogy a világvége akkor következik be, amikor a római birodalom lehanyatlik, de ez egyáltalán nem az utolsó ítéletet jelentette nála. Az 1492-ben megjelent Schaedel-féle Világkrónikában olvasható számítások szerint a világvégének 1998-ban kellett volna bekövetkeznie.

Hogyan próbálja Illig bizonyítani, hogy éppen és pontosan Kr. sz. utáni 614. szeptemberétől 911. augusztusáig csak "kitalált Idő" volt (Die fiktive, erfundene Zeit reicht von September 614 bis August 911) ?

E kérdés valós megértéséhez fel kell elevenítenünk a naptár-reformok történetét. Addig eljutottunk, hogy Julius Caesar erőteljes javítást eszközölt, de 371 év elteltével (niceai zsinat) ismét zavarok keletkeztek, mivel ekkor még nem ismerték fel a napok valóságos hosszát. Így hiába rögzítették március 21-ében a tavaszi napéjegyenlőséget, ezzel felszámolva az addigi három nap hiányt, 1583-ra újabb tíz nap "lemaradás" keletkezett. Hogyan tálalja mindezt Heribert Illig?

1582-re az eltérés 12,7 napra gyarapodott. XIII. Gergely pápa tíz napot korrigált, október 4 után; október 15 következett, ám itt egy elvi kérdés merül fel: Hier stellt sich eine Frage prinzipieller Natur. Mivel csak egész napokat javítottak, folytatja, 13 napot kellett volna venni, de miért csak tíz napot ugrottak? (Warum wurden nur 10 Tage übersprungen?) A szakemberek ismerik a problémát és rafináltan úgy válaszolnak erre a kérdésre, hogy a pápa a niceai zsinaton helyre akarta állítani a Égi Rendet: Die Spezialisten kennen das Problem und antworten raffinierter: Der Papst wollte den Himmel über dem Konzil von Nicea, 325, wiederherstellen. Kitaláltak egy zsinati határozatot, amely szerint a naptárt utólagosan helyesbítették volna, de erről nem lehet szó, mert a fennmaradt zsinati akták között erre nincs adat, sőt ellenkezőleg van. Übereifrige Computisten erfanden einen Konzilbeschluß von 325, dass schon damals der Kalender nachjustiert worden sei. Doch davon kann kelne Rede sein: es gibt in den erhaltenen Konzilsakten keinen Hinweis auf eine Kalenderjustierung; im Gegenteil. Az igaz, hogy a niceai zsinat hivatalos jegyzőkönyve (Aktenprotokolle) nem maradt fenn, de fenn maradt a zsinat anyaga kopt és görög átírásban, tagadhatatlan sok későbbi bővítéssel s ezek között hamisítványok is vannak, mint például az az állítás is, hogy I. Szilveszter pápa személyesen is jelen lett volna a zsinaton. Az azonban igazolt, hogy megállapodtak a Húsvét idejének meghatározásában, azaz kimondták, hogy a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte utáni vasárnap lesz Húsvét (ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor egy héttel később). A Húsvét meghatározza a többi un. mozgó egyházi ünnepet, mint az áldozócsütörtök, a pünkösd, az Úrnapja, etc. Viszont ugyancsak Niceában döntöttek Jézus születésének napjáról, december 25-ről, tehát az állandó egyházi ünnepek legfontosabbikáról. Állandó ünnep még január 6-a, Vízkereszt és Szent István király napja, augusztus 20.

Ezt Illig úgy adja elő, mintha semmit sem tudnánk, kijelentvén: az egyház akkoriban még egyáltalán nem volt abban a helyzetben, hogy a tavaszi napfordulót és a Húsvét időpontját egységesítse. Alexandria és Róma különbözőképpen számolt, a nyugatiak március 25-el, a keletiek március 21-el, de egyik sem felelt meg a valós égi napfordulónak. Nicea március 21-et nevezte meg, anélkül azonban, hogy naptár-javítást csinált volna (Die Kirche war damals noch weit davon entfernt Frühlingspunkt und vor allem Ostertermin vereinheitlicht zu haben. Alexandria und Rom gingen von zwei unterschiedlichen Terminen für den Frülingsbeginn aus: der Westen vom 25. März, der Osten vom 21., doch beide beachteten nicht die tatsächliche Himmelsituation. Zu Nicea ist der 21. März genannt worden, ohne daß es dazwischen zu einer Kalenderkorrektur gekommen wäre. Majd ezzel érvel: Itt a források homályába keveredünk: Wir geraten hier ins Düster der Quellen. Az igaz, hogy a történeti források javarésze homályos és nem ritkán többértelmű, az Illig-féle nagy csavar azonban ott rejtezkedik, hogy ő úgy tesz, mintha minden józanul gondolkodó osztaná az ő vélekedését, hogy ti. ha a csillagászati számítás szerinti 11 perc 46 másodperc 128,2 év alatt egy nap eltérést mutat, akkor két nap 256 évet, három pedig 384 évet jelent. Tehát a Gergely-naptár ennyivel rövidebb lett. S itt van bizarr elméletének nagy abszurditása. Nézzük ezt a döntő részt is eredetiben: wir stellen fest, daß jeder Korrekturtag für jene Abdrift steht, um die sich der Julianische Kalender binnen 128,2 Jahre von der astronomischen Himmels situation enfernt hat. Zwei fehlende Korrekturtage bedeuten 256 Jahre, drei solche bedeuten 384 Jahre, um die Gregors Korrektor zu kurz gegriffen hat.

Ezen nyilvánvaló képtelenség legnagyobb cáfolata, hogy 1582. október 4-én a pápa nem 300. október 4-et jelölt meg, tehát 128,2 év szorozva 10 nappal, hanem csak tíz napot! Az már csak ráadás, hogy Illig, minden indoklás nélkül, azt mondja: Én munkahipotézisként 297 évet nevezek meg, amit ki kell törölni a Gergely-naptárból (?!), hogy az megfeleljen a caesarinak. (Als Arbeitshypothese nenne ich 297 Jahre, die zu streichen.sind, damit Gregors Korrektor direkt zu Caesar zurückführt.) Azt még elképzelni sem tudja senki, hogy például Moszkvában, ahol a Julianusz naptár van érvényben ma is, valójában most 128,2 X 13 évvel kevesebb volna, vagyis Kr. sz. utáni 336-ban járnának. Az 1582 óta eltelt időszak gondját ugyanis 3200 esztendőre előre jól megoldották a beiktatott szökőévek. A szerző is tisztában van észvesztő fantáziálásával, ezért írta le: ez a naptárkritika semmiképpen sem kényszeríti ki egymagában a középkori fantomidő tézisét (diese Kalenderkritik....keineswegs die These einer mittelalterlichen Phantomzeit im Alleingang erzwingt), hanem ezt megtámogatja, kiegészíti és korlátozza sok más körülmény. A tulajdonképpeni érveket, a forrásokkal összevetve, az építészeti és régészeti evidenciák adják: Die eigentlíchen Argumente ergeben sich im Vergleich zwische den Quellen selbst, vor allem...architektonischer wie archäologischer Evidenz.

S itt, képletesen szólva, kardjába dőlhet a szerző. S nemcsak azért, mert maga is tisztában van azzal, hogy vagy átírható és átírandó minden naptár vagy egy képtelen játéknak egyszer s mindenkorra véget kell vetni. S ez számunkra is alapvető kérdés, hiszen az időrend, a kronológia minden történeti kérdés legfőbb alapja és tartópillére. Ezzel nem szabad felelőtlenül játszadozni, semmiféle álságos szenzációkeltés érdekében. Sem Németországban, sem nálunk.

A mindenáron óriási szenzációt tálalni kívánó Heribert Illig is tudatában van bűvészi mutatványának, ezért így fogalmazott: Természetesen minden olvasónak az a kérdés ég az ajakán, ha ez a tézis így volna, igaz volna, nem kellene-é a naptárok időszámítását azonnal megváltoztatni, már ami a Krisztus születése utáni időre vonatkozik? (Non brennt natürlich jedem Leser eine Frage auf den Lippen: Müßten wir nicht, wenn diese These stimmt, sofort unsere Kalenderrechnung Ändern, nachdem sie auf Christi Geburt bezogen ist? S akkor ma például 2002. helyett 1705-ben járnánk. Majd azt fejtegeti, s ebben helyes úton jár, hogy még Krisztus születési évét sem tudtuk vitathatatlanul meghatározni, nemhogy a hónapját és napját. A Krisztus előtt 7 vagy 4 vagy 2 augusztus 30. volt a születésnapja? Dionisyus Exiguus, aki egyébként szkíta származású volt (497-540), Kr.sz. utáni 525- ben az időszámításunk kezdetét Krisztus születési időpontjával indította, azaz Kr.sz. előtti 1 és Kr.sz utáni 1 közé helyezve ezen eseményt, ami időrendi képtelenség s így kétségtelenül tévesen járt el, és abban igaza van Illignek, hogy ez csak egy közmegegyezés (nur eine Übereinkunft) volt, mindenfajta történeti tény-alap nélkül (ohne historische Faktizität). Azt gondolja Illig, hogy egy lyuk van az időrenden s ez sokak számára elfogadhatatlan (Loch der Chronologie). Majd hirtelen azzal áll elő: ami tíz nappal lehetséges volt, elvileg lehetséges három évszázaddal is: Was mit 10 Tagen möglich war und ist, ist im Prinzip auch mit rund drei Jahrhunderten möglich. De ez egyáltalán nincs így, így a kérdés fel sem vethető, hiszen ha három nap egyenlő három évszázaddal, akkor 10 nap is egyenlő ezerkétszáznyolcvankét esztendővel. Majd belátja, hogy mindez abszolút káoszba torkollana (aber würden ins Chaos führen) s ez valóban így is van.

Micsoda badar zavarosság lett máris úrrá az érdeklődő misztikusok egyre népesebb és fanatikusabb köreiben!

Szerencsére Illig is tudja, hogy ilyen, általa kitalált naptárreformot nem lehet végrehajtani a közeljövőben (in der näheren Zukunft nicht möglich ist), de azért biztatja a történettudományt, hogy egy új korszakot nyithatna, amelyben minden esemény egy új időtengelyre lenne felvíve. A nagyközönség számára lényegében semmi sem változna ezáltal (?), legfeljebb csak annyi, hogy az eddig "sötét évszázadoknak" ismert századévek nem létező századokká válnának. Németül ez így hangzik. ) Allenfalls die historischen Wissenschaften könnten sich eine neue Ära geben, um jedes Ereignis eindeutig auf einer ununterbrochenen Zeitachse zu fixieren. Insofern wird sich für die Allgemeinheit nichts anders Ändern, als daß schon bislang kaum bekannte "dunkle Jahrhunderte" zu ganz Zeit und geschichtslosen Jahrhunderten werden. Ámde itt is nagyot lódít, mert a VIII-IX-X. századot nem azért nevezték (egyébként csak a XVI. században!) sötét évszázadoknak (saecula obscura), mert kételkedtek a létükben, hanem azért, mert elsősorban a pápaságban szörnyű dolgok történtek.

Az építészeti érvek közül az aacheni templomot emeli ki, kivált a kupolaépítés kérdéseit taglalva, s azt állítja, hogy Károly korából hiányoztak a megfelelő előzmények. Egyszerűen lehetetlen volt az aacheni kőkupolát a VIII. században megépíteni, erre csak a XII. században lehettek képesek, holott a konstantinápolyi Hagia Sophia és a ravennai San Vitale kupolái a VI. században készültek!

Felhozza, hogy Nagy Károly korában városok sem voltak, sőt maga Aachen is csak 1356-ban lett koronázó város, majd részletesen elemzi a bizánci képrombolás korszakát, amelyet nem létezőnek jelent ki, hasonlóképpen törli a vikingeket Európa történetéből a VIII-IX. században, és csak a 900 utáni adatokat tekinti hitelesnek. Szemére veti a történettudománynak, hogy nem találták meg Nagy Károly sírját Aachenban, tehát minden un. sírfelnyitás hazug ámítás volt (1000-ben III. Ottó, 1165-ben Barbarossa Frigyes és 1215-ben II. Frigyes), holott például a magyar királysírok zöme is megsemmisült.

Az avarok esetében joggal kritizálja, hogy Einhard leírása képtelenség, ám abból a tényből, hogy a nyugatiak az avarokat gyakran húnoknak mondják, azt a következtetést vonja le, hogy máris megvan a háromszáz év, hiszen 700 - 300 - 400, azaz máris Atilla korában vagyunk. A VII. századi forráshiányosságokat is ilyesféleképpen igyekszik magyarázni.

Közben persze sok helyes észrevétele is van, például az avarok királyi kincstárával kapcsolatosan, hogy - állítólag -15 ökrös szekéren Aachenba szállított "temérdek kincs" megváltoztatta a frank birodalom egész gazdasági életét, ugyanakkor Harun al Rasid Bizánc ostroma után 20 000 teherhordó állattal hordatta el Bizánc kincseit, aranyát s alig volt ennek jelentősége a kalifátus gazdasági életében. A szerzőnek minden igyekezete arra irányul, hogy Nagy Károly korát törölje a történelemből (Karl als Fälschungsprodukt), ezért veszi bonckés alá a Nagy Károly féle klenódiumokat, szobrokat, ruhákat, településeket, templomokat s ezeket gyakorlatilag nem létezőnek nyilvánítja, illetőleg azzal érvel, hogy a Nagy Károly herma XIV. századi (igaz), a Lothar-kereszt X. századi (igaz), az aacheni trónus X. századi átépítésű és XX. századi rekonstrukciójú (igaz), de ezzel nem bizonyít semmit, hiszen eddig is ismert volt mindezen tény. Világos számunkra is, hogy a nyugati építészeti emlékek keltezése, jellemzése, eredete, építészeti jellegzetességei számos esetben igen vitathatók, amint a hazaiak is, kivált a sokszori átépítés és módosítás következtében, valamint az elégtelen régészeti kutatások miatt is. Vitatja és kétségbe vonja az un. karoling reneszánsz egészét és benne a karoling könyvművészetet.

A Visszapillantás és kitekintés (Rück- und Ausblick) c. fejezetben az addig 380 oldalon keresztül kifejtett nézeteit összegzi ezzel a nyitó mondattal: Die hier entwickelte These läßt kaum etwas im Bereich abendländischer Geschichtsschreibung unberührt. A kifejtett tézisek a nyugati történetírásban alig hagynak valamit is érintetlenül! Az egész középkor egészen az újkorig radikálisan újragondolandó. A frank, az itáliai a német uralkodóházaknak egészen új eredetük lesz s a középkor mozgatórugói az alapoktól újak lesznek. (Die Herrscherhauser in Frankreich, Italien, und Deutschland erhalten ganz neve Ursprünge, die Triebkräfte im Mittelalter stellen sich von Grund auf neu dar. Németország és Franciaország közvetlenül a meroving Ausztriából és Neustriából fejlődött ki (Deutschland und Frankreich entwickeln sich nun direkt aus den Merowingerreichen Austrien und Neustrien.) és csak 1032-ben lesz császári birodalom! De újra kell gondolni Európa kereszténnyé válását is: Die Christianisierung des europäischen Kontinentes ist von Grund auf zu überdenken! Például az ír Columbán (615) misszióját nem követi az angolszász térítés, avagy az itáliai templomépítések is sokkal korábban indultak meg.

Amennyire nem lehet elfogadni az időrendi és naptár-zsonglőrködéseit, annyira egyetérthetünk azokkal a megállapításaival, amelyek a történelem érteméről és a történelemkutatás valódi céljairól szólnak: egészen új módon kell felvetni a kérdést a történetírás értelméről, hogy vajon kizárólagosan a mindenkori hatalmak érdekeit szolgálják-e avagy a népbutítás eszközei vagy tán egyenesen a nép felheccelése az igazi cél? (Darüber hinaus ist die Frage nach dem Sinn von Geschichtsschreibung ganz neu zu stellen. Dient sie ausschließlich den Interessen der jeweils Mächtigen, ist sie blanke Volksverdummung ja sogar Volksverhetzung

Vagy a semmiből gyártottak értelmet? Volt-e indíték arra, hogy ezek a nagy hazugságok megtörténjenek, amelyek az egyszerű hatalmi politikán túlléptek? (Und gab es für diese massiven Fälschungen Antriebskräfte, die über relne Machtpolitik hinausgehen?)

Még az a kérdés-feltevése is jogos, hogy vajon miért lett Nagy Károly csúcspont és etalon a történelemben, miért mérték magukat az uralkodók nemzedékeken át Nagy Károlyhoz? S miért lett Nagy Károly legnagyobb teljesítménye a legenda-gyártás? Itt gondoljunk a magyar király szó eredetéhez fűzött magyarázatra, hogy ti. az a Carolus szláv (?) král változatából való. De Károly nem legendagyártó volt, hanem ő maga volt a legenda: Karl hat natürlich nicht seine eigene Legende geschaffen, sondern er ist Legende. S itt Sigurt Pfeil grófra is hivatkozik, aki szerint Nagy Károly csak egy mondai figura (Sagenfigur).

De ha nincs Nagy Károly, akkor nincsenek a többiek sem: Laoni Heribert, Martelt Károly, Pipin, nincs 732-es Poitier-i csata sem. S ezzel a kijelentéssel immár sokadszor letér a józan útról, mert az nem érv, hogy a csata leírásában számos rémes túlzás olvasható. De kihullik a történelemből: Jámbor Lajos, I. Lothar, II. Lajos, II. Kopasz Károly, Vastag Károly, Spoletoi Wido, Spoletoi Lambert, a mi karantán Arnulfunk és Provencei Lajos is. De likvidálta Widukindet, III. Taszilót, majd a bizánci császárok közül 25-öt és a pápák közül 50-et! Ezzel a megsemmisítő hadművelettel eljut oda: akkor eltűnik a középkor? Verschwindet damit das Mittelalter? Igen, de ez senkinek sem hiányzik (die niemand vermissen wird). Annál inkább zavaró, hogy a középkort sokáig 476-tól 1492-ig határozták meg, holott ez valóban rossz, amint erre határozottan rámutatott Regine Pernoud már 1979-ben.

 

   

Clodjo
(ca. 425-455)

   
   

I Merowech
(ca. 455)

   
   

Childerich I.
(457/58-482)

   
   

I. Chlodwig 1.
(481-511)

   

Theoderich I.

Chlodomer

Childeben I.

Chlothar I.

 

(511-534)

(511-524)

(511-558 )

(511-561)

 

Theudeben I.

Chuiben

I.Gunthram

Sigibert I.

Chilperich I.

(534-549)

(561-567)

(561-592)

(561-575)

(561-584)

 

Teeudebald I

Childebert II.

Chlothar II

 
 

(548-555)

(575-595)

(584-629)

 
 

Theudeben II.

Theuderich II.

Dagobert I.

Chuibert II.

 

(595-612)

(595-613)

(625-639)

(629-632)

   

Sigiben II.

   
   

(613)

   
 

Sigiben III.

Chlodwig II.

   
 

(634-656)

(639-657)

   
 

Dagoben II.

Chlothu III.

Childerich II.

Theuderich III.

 

(656-679)

(657-677)

(662-675)

(673-691)

 

Chlodwig III,

Childeben III.

   
 

(691-695)

(695-711)

   
   

Chilperich II.

   
   

(715 -721)

   

A Meroving dinasztia tagjaiban magam nem értek egyet abban a tekintetben, hogy a középkor akár a jelenkorig is kiterjeszthető: es kann sich sogar bis zur Gegenwart ausbreiten. Ez nem lehetséges. A középkor Közép-Európában s így nálunk is például a XVII. század végéig tartott. Az antik világ, Illigék szerint is 1000-ig tartott, s csak ekkor született meg a feudalizmus. Ebben a történetszemléletben van igazságmag s ez a magyar fejlődésre is vonatkoztatható. Ez persze eredetileg a jeles francia történész Guy Bois nézete és nem Heribert Illigé! S nagyon is figyelemreméltó ez a X. századi cezura (Einschnitt des 10. Jahrhunderts), amely helyre teszi a magyarok, a csehek, a lengyelek, a dánok, a kijevi ruszok históriáját is.

Az 1998-ban írt utószónak (amelyet megismétel a 2002. évi magyar kiadásban is) ezt a címet adta: Ein Schwelbrand breitet sich aus, azaz A parázs (a tűz) tovább terjed! Itt összegzi mondanivalóját, majd további kérdéseket tesz fel és megkísérli a válaszadást. Úgy véli az írott forrásokat meghamisították és a visszakeltezett források valójában XII-XIII. századiak (Beda pl.) Nézete szerint nem kerülnek elő eddig hiteles karoling építmények, mert amit annak tartanak, például Saint Denis, az egyszerűen nem létezett, csak az ásató fantáziája szülte a meroving- és a karoling-kori templomalaprazokat, állítja Jan van der Meulen, akárcsak nálunk a zalavári nagy szláv templomokat. Ilyesmi lehetséges.

Heribert Illig be- és elismeri, hogy ő és csoportja a krónikákat és az okleveleket nem tartja szent és sérthetetlennek - Unsere Gruppe hält Chroniken und Urkunden nicht per se für sakrosankt: Csak akkor hisznek a benne foglaltaknak, ha ezeket az állításokat régészeti és/vagy régészeti tények is

Aki őt vakon követi, tévútra kerül, aki viszont tanul a művéből, az megvalósíthatja a jeles német történész Johannes Fried, frankfurti professzor képletes beszédének valódi tartalmát, aki szerint minden történetkutató egy képzelt kilátótoronyban ül, amelynek, mondjuk, öt nagy ablaka van. Ha valaki egész életében csak egyetlen ablakon (például a régészet, a nyelvészet, az antropológia, az írott források, a természettudományos módszerek: DNS, számítógépes matematika, csillagászat, etc.) képes kinézni s mindig mereven egy irányba tud csak bámulni, akkor a múlt hatalmas és sokszínű világából csakis egy sávot, egy szeletet lesz képes észrevenni, de azt is torzan, hiszen a teljeshez képest nem az igazit látja. Aki viszont minden ablakon kinéz és váltogatja a nézőpontját és az ehhez szükséges valódi és tudományos módszereket használja, akkor a mérhetetlen információ és forrásadat-tömeg ellenére kevésbé fog eltévelyedni, botladozni, ide-oda kapkodni, mindenféle elmeszüleményeket gyártani és azokat vadul terjeszteni.

A magyar kiadásban, a kötet második felében a "Ki állította vissza az órát?" c. Illig-művet is közzétették, ahol a szerző arra próbál magyarázatot adni, hogy kik, mikor és miért hamisították meg az időrendet? Illig úgy gondolja s ezt szuggerálja az olvasóba, hogy VII. Biborbanszületett Konsztantinosz bizánci császár ötlötte ki a nagy trükköt a X. században, mégpedig azért, hogy "helyreállítsa a bibliai időszámítást" és a perzsák által elrabolt szent ereklyéket visszaszerezzék. Az ő nagy ötletét vitte magával a német császári udvarba Teophanu bizánci hercegnő, II. Ottó felesége és III. Ottó anyja. S ez utóbbi, II. Szilveszter pápával közösen, vitte végbe a nagy hamisítást. És hogyan? Parancsba adták (?!), hogy mindenütt meg kell semmisíteni, mégpedig záros időn belül, a régi írásokat és az új időszámítás szerinti hamisítványokkal kell azokat helyettesíteni.

Azt hiszem, mindehhez nem kell kommentár. A történettudomány mindig, szolgálóleánya volt a politikának, tulajdonképpen ma is az. Kétségtelenül tele vannak a könyvek hamisságokkal, hazugságokkal, ferdítésekkel, ám az nem járható útja a gyógyításnak, hogy a múlt valós megismerhetőségébe vetett hitet és bizalmat egyesek ki akarják ölni az egyre hiszékenyebb és egyre befolyásolhatóbb emberekből. Erre a feladatra pedig állandóan vannak jelentkezők. Nálunk is egyre-másra jelennek meg cikkek és könyvek e témakörben s mindegyik szerző Illigre hivatkozik.

*** Itt jegyzem meg, hogy bár a fordítás elég jó, - mégis helyénvalóbb az eredeti német szöveget idézni a pontosság és az ellenőrzés hitelessége miatt.

A téma rendkívüli fontossága miatt kritikámat szerettem volna a viszonylag nagy példányszámú és olvasottságú "História" c. lapban megjelentetni, ámde erre mindmáig nem kerülhetett sor.

(Megjelent a Kapu 16 (2003/4. szám, 24-28.)

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap