Költészet napi gondolatok ( Költészet napjára)

Kondra Katalin, cs, 04/11/2019 - 00:14

 

 

 

 

 

Érhet-e embert nagyobb „elismerés”annál, amikor azzal vádolják meg, hogy versének sorait valamely nagy költőtől „kölcsönözte”? Velem megtörtént, mégpedig az általános iskola hatodik osztályában. A magyar szakos tanárnőnek „mániája” volt minden órán verset szavaltatni. Néha egy adott költőtől, néha szabadon választhattunk. Az irodalomóra fénypontja az volt, ha a verset nem szavaltuk, hanem énekeltük. Ezek mindmáig megmaradtak emlékezetemben. A tanárnő költészet iránti rajongása aztán engem is megfertőzött, és felmerült bennem a mi lenne ha… Írnék mint Petőfi, Arany, Ady, vagy József Attila, hogy csak a kedvenceket említsem. Olyan szép volt azon az éven az ősz, hogy megpróbáltam temperával lefesteni, de nem sikerült. Megpróbáltam hát szavakkal lefesteni, rákaptam az ízére. Minden évszaknak volt illata, színe, hangulata, mely magával ragadott. Meg akartam fogni, rögzíteni, mint amikor egy fotós elkapja a pillanatot. Próbálkozásaimat felolvastam az osztálytársaimnak, ők biztattak, mutassam meg a tanárnőnek. Ő egyáltalán nem lelkesedett „műveimért”. Azzal vádolt, hogy elloptam Petőfi sorait. Gyermek voltam, egy erdélyi kisfaluban éltem, nem ismertem a plagizálás fogalmát. Hogy is juthatott volna eszembe más művét a magaménak tulajdonítani? Valószínüleg sikerült annyira azonosulnom Petőfi gondolatiságával, érzésvilágával, hogy ez visszatükröződött soraimból. Idézni már nem tudom a versem, mert megsértődtem a negatív vélemény hallatán és kidobtam. Írogattam azután is, de csak a fióknak. Szüleimnek néha felolvastam, de a szülő mindig elfogult. Amikor megismerkedtem József Attila életrajzával József Jolán, „A város peremén” című könyve által, vagy elszavaltam a Kedves Jocó című verset: „De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni”, úgy éreztem, a költők élete nehéz és zavaros. Sorsuk szerencsétlen, méltatlanul bánnak velük, ahogy arra Petőfi is utalt „Távolból” című versében: „Ah, ha tudná, mily nyomorban élek”. Ez az! Nyomorogva lehet meglátni a világban, ami még szép. Elutasítva lehet megértő lenni másokkal. Akivel igazságtalan a sors, az kimeri mondani az igazságot. A versírást önmagam gyógyítására művelem, közben aktív tagja vagyok a lakhelyemen működő „Verskedvelők társaságának”, ahol én vagyok az egyetlen, aki még nem nyugdíjas. Költészet napján azt kívánom, hogy ne csak a Költészet napján olvassunk verseket. Ha pedig verset olvasunk, érezzük azt. Lássunk a költő szemével, halljunk a költő fülével. Aki klaviatúrát ragad, mielőtt kikiáltaná magát költőnek, tanulja meg Petőfitől: „Ne fogjon senki könnyelműen/ A húrok pengetésihez! /Nagy munkát vállal az magára, /Ki most kezébe lantot vesz. /Ha nem tudsz mást, mint eldalolni /Saját fájdalmad s örömed: /Nincs rád szüksége a világnak, /S azért a szentfát félretedd.” 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap