Költőlelkek könyvtükrökben (könyvek között)

Madarász Imre, p, 11/24/2017 - 00:02

 

 

 

 

(Péter I. Zoltán Ady és Léda, Valachi Anna
“Irgalom, édesanyám…” és Buda Attila
Szabó Lőrinc című köteteiről)

A részmonográfiák kora is elérkezett: egyre több könyv lát napvilágot híres emberek életének, neves alkotók pályájának egy-egy időszakáról, mozzanatáról, szereplőjéről. Péter I. Zoltán Ady és Léda. Egy szerelem története című, a Noran Kiadónál megjelent krónikája azonban meglehetős túlméretezettsége (több mint négyszáz oldalnyi terjedelme) ellenére sem vádolható azzal, hogy bolhából csinálna elefántot: a Léda-szerelem élménye Ady életében és költészetében egyaránt meghatározó volt. Ezt nem cáfolja, hogy a szerző által elénk tárt dokumentumok és tények Kovalovszky Miklós és Király István vitájában inkább az utóbbinak adnak igazat: nem Léda faragott Adyból Adyt, nagy költőt, hanem Ady volt az, aki Brüll Adélt Lédává, a magyar irodalom egyik mítoszává, legendás alakjává tette. Legendák és tények, “költészet és valóság” különbözőségét és távolságát döbbenetesen jól mutatja a könyvbeli rengeteg idézet egyrészt a hatalmas Léda-versekből, másrészt a szerelmespár leveleiből. Utóbbiak irodalmias cizelláltságuk ellenére komoran hű tükörcserepei a költői magasságok alatti lelki mélységeknek, a “Léda asszony zsoltárai” hol infernálisan drámai, hol nyomorúságosan kicsinyes magánéleti “nyersanyagának”. A zseni és múzsája “héja-násza” levelezésükben gyakran egy alkohol-, vér- és idegbajjal küszködő koravén férfi és fél­ művelt, féltékeny, hisztérikus szeretője kölcsönös kínzásának tűnik. Az asszony uralkodott a fér­ fin, ám a zseni fölött már nem volt hatalma. Műve e fő “tanulságát” a kutató szinte elrejti idézetei mögé vagy közé, melyeknek sokasága okán a könyv sokszor nem is szakmonográfia, de levél­ antológia, a dokumentum-kollázs benyomását kelti. Levélregénynek is nevezhetnénk, csakhogy
a szónak nem tizennyolcadik-tizenkilencedik századi, idealista-szentimentális értelmében. Dokumentatív tényregény lehetne a műfaji meghatározása. Bőséges, de rendszerint érdekes, néha kínosan indiszkrét, időnként kiábrándító, de egészében véve igen tanulságos.

József Attila volt már “a legnagyobb marxista költő”, a marxizmus és a freudizmus legnagyobb “összeházasítója” – most, a jelek szerint, “a lélekelemző József Attila” kanonizációja van soron. Legalábbis ez a hipotézise és az alcíme (A lélekelemző József Attila nyomában) Valachi Anna “Irgalom, édesanyám…” című, a Háttér Kiadónál napvilágot látott tanulmánykötetének. A könyv nem nélkülözi a harcos elkötelezettségből adódó elfogultságokat, egyoldalúságokat, túlzásokat: ezeknek tudható be, hogy éppen a “freudista (vagy ferenczista) József Attila” koncepcióját legközvetlenebbül és legmarkánsabban képviselő tanulmányai a legkevésbé meggyőzőek. Reménytelen feladatra vállalkozott például a szerző, amikor a József Attila-kutatás szinte teljes konszenzusával szemben megpróbálta rehabilitálni a Bókay Antal–Jádi Ferenc–Stark András “triász” stigmatizációs teóriáját (“Köztetek lettem én bolond…”). Szerencsére vannak a kötetben sokkal kiegyensúlyozottabb és hitelesebb dolgozatok is, ilyenek például a költőnek az istenhittel, saját nevével, álneveivel, névtelenségével, a pénz valóságával, mítoszával és szimbolikájával, a mesével, nagy emberi és költői vetélytársával, Illyés Gyulával, vagy az őt megörökítő fényképekkel való kapcsolatát elemző munkák. Valachi Anna újabb József Attila-könyve azon művek közé tartozik, amelyek mintegy az alaphipotézisük ellenére mutatnak fel nem lebecsülendő eredményeket és érdemeket. Inkább “profi”, tájékozott “józsefológusoknak” szól, mint olyan olvasóknak, akik még csak most ismerkednek a huszadik század alighanem legnagyobb magyar költőjének életművével.

Az Elektra Kiadóház égisze alatt Fráter Zoltán által szerkesztett Élet-kép sorozat, gazdag kíná­latával, rangos szerzőgárdájával, általában magas színvonalával egyike a legjobb mai magyar iroda­ lomtörténeti könyvsorozatoknak; és különösen hasznos azoknak, akik közép- vagy felső szinten tanítják/tanulják a magyar irodalmat. A könyvsorozat legerőteljesebb darabjai – például Kerényi Ferenc Petőfiről vagy a sorozatszerkesztő Krúdyról szóló műve – mellett Buda Attila Szabó Lőrinc című kismonográfiája azért is érdekes és tanulságos olvasmány, mert éppen “közepességében”, illetve ellentmondásaiban jól tükrözi a sorozat egészének jellegzetességeit, erényeit és fogyaté­kosságait. Nincs igazán tisztázva, hogy az “élet-kép”, az életpálya rajza mennyiben és miképpen foglalja magában az életművet, pontosabban az egyes műveket. Az utóbbiak pusztán életrajzi tényelemként való kezelése olyan furcsaságot eredményez, hogy Buda Attila jóval nagyobb teret szentel a Szabó Lőrinc és Babits Mihály kapcsolatáról terjesztett hazug és ostoba pletyka cáfolatának, mint a “főhős” lírikus egyes versköteteinek. E kötetek közül többet a főszövegben meg sem említ. Meggyőzőbb az alkotó, mint az “életkétségek” költőjének portréja, mely szerencsésen eredeti kifejezés nemcsak a költői én és a társadalom (“Te meg a világ”) drámai ellentétét, szembenállását fejezi ki, hanem a magánember kettősségeit is, így sajátos “kétnejűségben” való megosztottságát a feleség és a szerető között is. Ahogy haladunk előre az olvasásban, az évek krónikájában, mintha a munka színvonala egyre emelkedne: különösen jól sikerült Szabó Lőrinc politikai színezetet kapott szerepléseinek és ezek második világháború utáni következményeinek elfogulatlan, tárgyilagos bemutatása. Csalódást okoz viszont a kötetvégi irodalomjegyzék, amelyben kizárólag 1990 után napvilágot látott szövegkiadások és szakirodalmi tételek találhatók: amit korábban publikáltak, az mind rossz talán? Annyira, hogy nem is kell ismerni?

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap