Közös dolgaink

Kalász István, szo, 09/16/2017 - 00:08

 

Péntek volt, a nő vezetett át a zsúfolt városon az autóval, majd bekanyarodott az áruházhoz, megállt a kocsival a parkolóban. A férfi menjen be, kell elem a távirányítókba, hozzon vizet is, mondta a nő, az olasz fajtából hozzon, és siessen, öt óra után otthon kell lenniük. Jön a nő anyja. A vizet mindig hátra teszik, az áruház legvégére, a kenyér, a kétszersült után, a fene egye meg őket, gondolta a férfi, Maslownak hála, a marketingesek gondolnak a vásárlói lélekre, és ekkor látta meg a két nőt. A ruhaosztályon, a padlón feküdtek, ütötték egymást. A szőke könyökkel a barnahajú arcába ütött, pontosan az orrát találta, a barna felnyögött, vér spriccelt a padlóra. A férfi megállt, valamit tenni kell, gondolta, nem szabad, hogy két ember üsse egymást, vér folyjon. Biztonsági őrök közeledtek a bejárat felől.

 

Az egyik nőnek szakadt a blúza, a másik mögött táska feküdt nyitva, mobil, fésű, krémes tubus dőlt ki, rohadj meg, üvöltötte a szőke… Shopping zene duruzsolt a magasból, a két nő fölött kövér férfi állt, bámult, röhögött, a próbafülkéből férfi lépett ki, megállt, ő is bámult. Fiatal fiú táncolva kerülte meg a nőket, egy idősebb nő visszafordult a kocsival, a távolban valaki kiáltott, a két nő a földön csak tépte egymást, a barna feltérdelt, a szőke arcába karmolt. Örök futottak, az egyiknél adóvevő volt, abba kiabált, a szőke nő, a barnahajú a szőke arcába ütött, a kövér alak felröhögött.

Az összeszorított ököl a barnahajú nő szeme felé közelített, a férfi elkapta a szőke nő csuklóját, nem szabad, kiabálta, rekedten szólt a hangja, egész nap nem beszélt, hagyja abba, nem szabad. Ekkor értek oda az őrök, az egyik megragadta a férfi vállát, elrántotta. A férfi hanyatt esett, erőtlennek, esendőnek érezte magát, az őr a barnahajú nő nyakát kapta el, a nő öklendezős hangot adott, a keze esendően, kérlelve a magasba emelkedett, de a biztonsági ember nem engedte el. A szőke nő felállt, a haját, ruháját igazítgatta, azt mondta, őt megtámadták, hátulról ütötték üveggel, ne nyúljanak hozzá, vigye innen a kezét, kiabálta, majd meglökte az őrt, a barna nő orrából folyt a vér, az őr egyre szorította a nyakát, a férfi ekkor hátulról megrúgta az őrt, ELÉG VOLT! Üvöltötte ezúttal a férfi.

A folyosó végén, az irodában, két rendőr állt. Uram, maga szét akarta választani a verekedőket? A férfi azt mondta, nem bírja az erőszakot. A két rendőr mosolygott, nem fölényesen, inkább meghatottan, hogy van még ilyen. Ismeri a hölgyeket, kérdezte az idősebbik rendőr. A férfi azt felelte nem, de a szőkét már indok nélkül földre lökték, húzták, vonszolták, a másik őr a barnahajú nő nyakát szorította durván, a nő a kezével hadonászott. Könyörgött a kezével, értik? Hogy lehet biztonsági ember az ilyen, nézte a férfi az asztalt. Az egyik rendőr írt, a másik telefonált, hol vannak a nők, kérdezte a férfi. Kint a járőrautóban, vigyorgott a biztonsági őr a fal mellől, az, aki a barnahajút fojtogatta, viszik innen őket a francba. De még te is megkeserülöd, hogy megrúgtál! Intett a férfi felé.

A férfi átvágott a pénztáraknál, a kígyózó sorok között, ment át a kivilágított csarnokon, kilépett a szabadba. Minden békés volt, balra emberek szálltak ki egy szerbiai rendszámú kisbuszból, nevettek, jobbra az átalakított lakókocsiból zene harsogott, a férfi a parkoló hátsó szektorába ment. Ott állt a szürke kocsija, az öreg kombi, benne ült a felesége a volánnál, képes magazint olvasott szigorú arccal, a szélvédőn fénylett a felhős, esti ég. Hol voltál, kérdezte a nő, amikor a férfi kinyitotta az ajtót, sokáig voltál bent, öt óra is elmúlt, sietnünk kell. A férfi nézte a feleségét, két nő összeverekedett az áruházban, ő közbeavatkozott, mondta végül. Minek, nézett a nő a férjére, nem tartozik rád, az áruházban vásárolni kell, nem igazságot osztani. A férfi el akart válni, de nem tudta, hogyan mondja meg a nőnek, hogy vége. Nem volt más nő, nem volt más ágy, nem volt semmi és senki, csak az, hogy a felesége vitatkozott, faggatózott, veszekedett, és a férfi naponta érezte, hogy remeg keze a dühtől, hogy meg tudná ütni, igen, erre gondolt a férfi, hogy most megütné feleségét ezért mondatért, de ha ütne, akkor ő sem volna jobb, gondolta. Szégyen fogta el; hirtelen megcsókolta a feleségét, a nő meglepődött, mi van, kérdezte rekedten, ekkor dübbent a kocsi tetején valami. Erősen, tompán.

A nő anyja mondta egyszer, puding vagy, így bele a férfi arcába, eltűrsz mindent a lányomtól. Ez jutott a férfi eszébe, és az, hogy anyósa már ott ül a házuk előtt parkoló kocsijában, várja őket, dohányzik, ő is képes újságot olvas, lapoz, halkan szitkozódik. A férfi lassan, gyöngéden felemelte a kezét, meg akarta simítani a felesége dühös arcát. Hogy jóvá tegye saját gyűlöletét. Az őr ekkor ütött ököllel a kocsi tetejére. A biztonsági ember, akit a férfi megrúgott hátulról. Na, uram, mondta az ember, azt hiszi, csak úgy rugdoshat? A férfi keze megállt a felesége arca előtt, néhány centi választotta el, hogy megérintse, megsimogassa a felesége arcát. Hónapok óta először. Azt hiszi, hogy ezt annyiban hagyom? He? Üvöltött az őr odakint. A férfi leengedte a kezét, a nő csodálkozó arcot vágott, mit akar ez az ember, nézett ki az őrre. Az őr másodszor is a kocsi tetejére ütött, na, uram, kiabált, maga megrúgott, és azt mondta, fojtogattam azt a nőt! Ezt mondtad a rendőröknek? Szállj ki, rohadék! A férfi felesége sziszegett, mibe keveredtél?

Aztán az őr lassan visszament. Nem nézett hátra, csak ment-ment az áruház bejárata felé, közben beszélt folyamatosan az adóvevőbe. A férfi elismételte a feleségének, két nő verekedett az áruházban, ütötték egymást, jöttek a biztonsági őrök, ez az őr fojtogatta a barna nőt, igen, a nő nem kapott levegőt, szabályosan kínozta a nőt, ő azt hitte, megfullad, a szeme forgott, szadista lehet, igen, ő megrúgta ezt az őrt. Nem ütötte, rúgta, hogy engedje el azt a nőt. Az a nő rosszul volt, nem tudott felállni a fojtogatás után. A felesége azt kérdezte, minek kell beavatkoznia? Nem a te ügyed, hagyni kell a dolgokat! Ez az áruház dolga, erre vannak az embereik, semmi közöd hozzá! A felesége kiszállt a kocsiból, ha ez az őr kárt okozott a kocsitetőben, bemegy az áruházba, megkeresi azt a szemétládát. A férfi hallgatott. Ő tényleg gyenge, gondolta, nem irányítja a dolgokat, hagyja, hogy fusson ez az egész bele a bajba, mert ha a felesége bemegy, kiabálni fog, és ki tudja, mi történik?

Egy idegen nő miatt igen, a saját autónk miatt nem állsz oda? Mi van veled? A felesége kérdésében benne volt a sok veszekedés, kiabálás. A férfi piálásai. A kocsi teteje behorpadt, két helyen feltűnően. Látod, kérdezte a nő komoran, szétverte a tetőt! Öreg kocsi ez, hagyjuk, mondta a férfi, nem tudjuk bizonyítani, hogy most horpadt be. A felesége legyintett, ő nem hagyja magát, még csak az kéne. El akarok válni, mondta ki a férfi, a nő nevetett, én el akarok válni, ismételte meg a férfi komoran. A nő elkomolyodott, nyáron válj el tőlem, ősszel sok a munkám, persze te a hivatalban elvagy, van időd. A férfi nézte a feleségét, nem tudta eldönteni, hogy tudja-e, ő komolyan gondolja, amit mondott. Alkonyodott, bekapcsolták az áruház fényeit, az ég elsötétedett, el a-ka-rok válni, mondta újra a férfi halkan.

A férfi futott a felesége után, a nő sírt, nagyon sírt, a férfi futás közben is hallotta a zokogását, a nő görnyedten szaladt a parkoló autók, az emberek között a kivilágított áruház felé, a férfi megbotlott, elesett, várj, kiabálta, a görnyedt nő beszaladt a fénybe. Szaladt át a csarnokon. Most lett vége, gondolta a férfi, és miért szalad utána, hát nem ezt akarta, és sírás nélkül nincs szakítás, most sír, majd abbahagyja, kiheveri. Semmi értelme ennek az egésznek, megállt, várt, a szíve dübörgött. Nincs hozzá közöm, gondolta és nézte a parkoló autókat a hatalmas téren.

Aztán mégis bement az áruházba. Vásárlók, bevásárlókocsik. Zene, ember, duruzsolás. Reklámszöveg, táblák, telefonbolt, lányok, fiúk, büfé, takarítónők vonultak. Semmi kiabálás, semmi üvöltés, semmi ropogás. A férfi állt, várt, nézett, nézelődött, várt tovább, a zene zümmögött, a távolban, a lépcsőnél őrök jöttek lefelé. A férfi visszament a sötétbe, ki a kocsihoz. A japán kombi ott állt a helyén, a felesége sehol. Végre kimondta, nem akar tovább együtt maradni, válni akar, és most hazamegy, gondolta a férfi, az anyósát kidobja a házból, megvacsorázik a rettenetes csöndben egyedül, a beszéd csak rontana a helyzeten, ide jutottak. A felesége mindig azt mondta, legyen mindkettőjüknél slusszkulcs, igen, most beülhetne az autóba, indulhatna, elmehetne, mehetne akár a tengerig is, mosolygott, a horpadt tető legyen a felesége dolga, az igazság keresése legyen az ő dolga, hiszen a felesége üvöltötte, ne avatkozzon be, hát akkor most hagyja az őröket, hagyja az egészet, ő mindent kimondott, összetört, tiszta lett minden.

Mégis gyalog ment végig a felüljáróig, átment a vasúti síneken, aztán a külvárosba ért, a keskeny utcákba családi házakkal, ugató kutyákkal. A férfi nem gondolt semmire, csak ment, végül megérkezett, a kertes ház sötét volt, az anyósa elunhatta magát, elment, a férfi leült a konyhában, minden a helyére került, elmondta, hogy nem akar többé, gondolta, és bort töltött. Megjött a felesége, leült, nézte, ahogyan a férfi ivott, a nő szeme követte a poharat, le-föl-le-föl, töltés, de nem szólt rá, némán ment a hálószobába.
A férfi a nő mellé feküdt, és a nő ekkor a férfi hasára tette a kezét, az ablakon túl kiabálás hallatszott, péntek volt, későre járt, a távolból zene szólt, részegek mentek az utcán, valaki szitkozódott, valaki nevetett, a sarkon túl volt egy bár, ott ittak, táncoltak, billiárdoztak sokan, ők szótlanul aludtak el.

Két nappal később az áruházban álltak, a férfi mutatta, itt történt, itt ütötték egymást, itt volt véres a padló, a barnahajút a polc mellett fojtotta az őr, érted? A szőke nőt a másik biztonsági őr a földre lökte, húzta a padlón, az a vékony csík a szőke nő cipőjéről való. Nézték a padlót. A szürke csíkkal. Érted már, kérdezte halkan a férfi, hogy nem tudtam kimaradni? Nem tudtam csak nézni? Álltak a sok-sok ruha, hűtőszekrény, konzerv, csokoládé, sampon, mosópor, reklám és ember között, a férfi teste elfordulva a nőtől, a karja összefonva. Zene áradt a magasból, ringató zene, mint egy altatódal, a nő puhán nekidőlt a férjének, az ütemre ringatni kezdte a testét, jön a húsvét, a megbékélés ideje, kell neked egy tavaszi kabát, nézett a férjére, és a férfi azt felelte, úgy érzi, az áruházban mindenki őket nézi, majd az arcára tette a kezét. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap