A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja
Az áldozatok mi vagyunk!
Február 25-én a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk. 1947-ben a szovjet hatóságok a nemzetközi jog sárba tiprásával e napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, országgyűlési képviselőt. A kommunistákkal szembeni kiállásáról ismert magyar politikust négy évre a szibériai Gulagban tartották fogva, majd további négy évet egy moszkvai börtönben raboskodott.
Megközelítően is lehetetlen felbecsülni a világ kommunista diktatúrái áldozatainak számát. Tízmilliókról van szó. Több ország lakosságát kitennék, akiket magukból kivetkőzött vörös fanatikusok pénz és/vagy hatalomvágyukban meggyilkoltak, megkínoztak, börtönbe vetettek, testileg-lelkileg megnyomorítottak.
Az emberiség elleni bűnöket, a népirtásokat, a gyilkosságokat, a kínzásokat és egyéb kegyetlenségeket végrehajtó kommunista szervezeteket mai szóhasználattal terroristáknak nevezhetjük. Hatalmuk könyörtelen gépezete volt a KGB, az ÁVO, a Stasi és társaik, illetve ezek elődei és utódai.
Hazánk először 1919-ben, az un. Magyar Tanácsköztársaság megalakulásával kapott ízelítőt a vérszomjas kommunista tobzódásból. A hatalomra került, emberi mivoltából kivetkőzött csőcselék évszázadokra meghatározta a kommunizmusról alkotott hazai véleményt.
Példának okáért így hangzott Szamuely Tibor népbiztos parancsa:
"A Forradalmi Kormányzótanács (…) megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és a fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítására rendelkezésemre áll minden eszköz, és én élni is fogok ezekkel az eszközökkel, ha ennek szükségessége merülne fel. (…) A proletariátus osztály ellenségeihez, a burzsoáziához nem fordulok semmiféle kéréssel, csak azt szeretném, ha ezeket a szavakat vésné emlékezetébe: aki a proletariátus hatalma ellen emeli fel a kezét, aki nyílt vagy rejtett úton ellenforradalmat szít vagy elősegít, illetve elhallgat, aki a Forradalmi Kormányzótanács és a Hadsereg Főparancsnokság minden rendelkezését végre nem hajtja, az a saját halálos ítéletét írja alá. Az ítélet végrehajtása a mi feladatunk.
Szolnok, 1919. április 23., Szamuely Tibor
a keleti hadsereg rögtönítélő törvényszék elnöke."
Szamuely az ítélet végrehajtását valóban saját feladatának tekintette. Amikor tehette, jó példát mutatott, s a tarkólövéseket személyesen hajtotta végre. Ám csak a kivégzéseket nem tartotta elegendőnek, a félelem fenntartására terror-különítményeket hozott létre. Ezek között legrettegettebbek a Lenin-fiúk voltak. A Kalocsa környéki parasztfelkelés leverése után a felkelőket nyilvánosan felakasztották, belelőttek a kivégzést néző tömegbe, majd az akasztottak holttestét elrettentésül nyilvánosan végighurcolták a városon.
Szamuely nem hagyott kétséget a kommunista főkolomposok civilizációs szintje és ördögi szándéka felől. Győri beszédében így fogalmazott:
|
"A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!"
A néhány hónapig tartó vörös terror egészen a II. világháború végéig nem tért vissza. A háborút követő Rákosi-Gerő- Farkas diktatúrában Péter Gábor pribékjei ezreket tüntettek el nyomtalanul, megkínoztak és/vagy, bebörtönöztek. Sokakat télen sátrakba kitelepítettek a Hortobágyra, csak hogy a kommunista elit elorozhassa otthonaikat, javaikat.
Az 1956-os forradalom bukását újabb vörös terror követte. A kommunista hatalom karhatalmista terroristái, az un. "pufajkások" fegyvertelen tömegekbe lőttek, nőket, gyermekeket mészároltak le. A megtorlás újabb formájaként megjelentek a koncepciós perek. Kommunista vérbírók kínzással kicsikart vallomások alapján hozták a pártvezetők által elvárt ítéleteket. Sokakat halálra, vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek. A vörös diktatúra ismét rettegésben tartotta a lakosságot.
A kommunista diktatúrákról szólva legalább néhány mondatban meg kell emlékeznünk azok külföldi áldozatairól. |
A történelem tömeggyilkosai közül egyik sem tudta túlszárnyalni a Szovjetunió generalisszimuszát, Sztálint. A véres kezű diktátor csak saját országában több ember haláláért felelős, mint a II. világháború összes elhunyt áldozata. Az Ukrajnában mesterségesen előidézett éhínségben 10 millió ukrán halt meg kínok kínjával.
A II. Világháború után Sztálin parancsára a leigázott országokból százezreket, köztük magyar polgári lakosokat, nőket és gyermekeket hurcoltatott szibériai haláltáborokba. Csupán azért, hogy a győztes Szovjetunió megelőzze szövetségeseit a „hadifogoly” statisztikában. Az elhurcoltaknak csak töredéke élte túl az embertelen körülményeket.
Kambodzsában a Vörös Khmerek sok ezer kivégzett áldozatuk koponyáiból és csontjaiból „kiállítást” rendeztek.
Sajnos, még ma, a XXI, században is akadnak országok, ahol a kommunista diktatúra szinte naponta öl. Kínában és Észak-Koreában koncepciós perek és kivégzések sora biztosítja a vörös diktátorok uralmát.
De mi a helyzet ma, Magyarországon? 2006-ban, az ’56-os forradalom évfordulóján a kommunista hatalom végrehajtói szemeket lőttek ki, csontokat törtek, ártatlan embereket kínoztak.
A bűnösök közöttünk (mit közöttünk, fölöttünk) vannak! A parlamentben döntnek a kommunista bűnösök büntetlenségéről, kiemelt nyugdíjuk folyósításáról. Rajtuk múlik, hogy büntetlenül élhetnek közöttünk az ’56-os kivégzések vezénylői, a vérbírók és besúgók, a 2006-os szemkilövők és kollaboránsaik.
A kommunizmus áldozataira emlékezve – sajnos – jelen időben is kell szólnunk, mert az áldozatok között mi is ott vagyunk! Ám a történelem eseményeit nem lehet elhazudni, meg nem történtté tenni. Az igazság mindig kiderül!
Magyar Irodalmi Lap
Hozzászólás ehhez
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
