Kopaszon, most meg őszülő fejjel

Balogh Bertalan, p, 04/08/2011 - 00:31

 

 

 

 

 

   Amolyanöregurasdologez tőlem, hogy valahányszor, (úgy 3-4 évenként) Pest-Budára látogatok a napfényes (és hurrikános) Floridából, okvetlenűl megnézem barátomatis, a vagány főszerkesztőt, aki még az én írásaimat is közli olykor. Emlékszem, egy ilyen több évvel ezelőtti látogatásomkor történt, hogy eligazodást és megvilágosodást kaptam az utcán egy nagy nemzeti kérdéssel kapcsolatban, mégpedig egy asszonytól. Meg kell említsem hogy akkor a barátom szerkesztősége még a mainál is sötétebb helyen székelt a „nyócker“ néven is ismert földrészen.  Ballagtam a Népszínház utca vége felé, égtek szivemben kis rőzse dalok, amikor egy mondat megütötte a fülemet Előttem ment egy elég jól öltözött, és majdnem csábosan kerekedő fenekű, jó növésű asszony, a kislányával. A kérdést nem hallottam, csak a választ. Azt mondta, hogy „Ugyan kislányom, cigányból nem lesz magyar, magyarból nem lesz cigány, és kész“.

   Nem hogy felkaptam a fejem erre a mondatra, hanem valósággal lenyűgözött a mondat rövidsége és természetes, bölcs egyszerűsége.

A sok mellébeszélő (Isten és ember számára teljesen fölösleges) politológus handabandázására gondoltam, arra a macska-a-forró-kását kerülgetős csűrés-csavarásos semmmitszólásra, ami meg-megjelenik fórumokon, újságokban, vitaesteken, és ami forró kásás csűrés-csavarás végül az örökké visszatérő nagy nullát eredményezi, és további forró kásás, politikailag korrekt semmitszólást helyez kilátásba, természetesen a további összes  nagy nullákkal… Ez az asszony meg…

   Igen, a dolgok egyszerűek. Pont olyan egyszerűek, mint ahogy az asszony mondta.  Az aztán, hogy mit kezdünk ezzel az egyszerű ténnyel, már más káposzta. Rajtunk és rajtuk múlik, bölcsességünkön, nem pedig politikailag korrekt politológusok okoskodásain.

   Előttem nemtek, csak akkor pillanthattam meg arcukat itt-ott, amikor egymás felé fordultak egy szóra. Fehérek voltak. Valószínüleg nem „félvérek“, hanem talán már „negyedvérek se“. És ez ugyancsak elindit egy sor kis gondolatot:  Miért mondja ez az asszony lényegében azt, hogy akárhogyan is, mi megmaradunk akik vagyunk, és ők is megmaradnak akik? Meglehet, hogy a kislány éppen arról beszélt, hogy ugye anyú, mi jóformán úgy nézünk ki, mint  a magyarok.

Ha így volt, akkor meg a másik kis gondolat vetődik föl? Miért ragaszkodik valaki a magafajtájúsághoz akkor is, amikor már majdnem…

   Persze, írtam én régen egy tanulmányt a nemzettudatról, az önismretről, a hazafiságról, és hasonlókról, amiben van egy kitétel, miszerint a nemzettudat, a nemzeti hovatartozás tudata az utólsó ami meg képes halni az emberben. Magyarán, a cigányban a cigány, a magyarban a magyar. Hogy csak ezt a két fajta embert nézzük, ámbár ragozhatnánk ezt még egy darabig…

   Lehet, hogy tényleg így is van.

   Ugyanakkor ifjúságom idejére is gondoltam már párszor, nem is az első csókra, hanem olyan dolgokra is, hogy volt egyszer egy 56-os forradalom, én meg éppen kopasz kiskatona voltam akkor, ami ugyebár arányaiban súlyosabb eset az első csóknál. Úgy is mondhatnám, hogy együtt voltam kopasz kiskatona cígány srácokkal. Egészen sötétbőrüekkel is és egészen világos bőrüekkel is. És a két esztendó alatt egyetlen egyszer sem hallottam, vagy érzékeltem a legkisebb megkülönböztetést sem magunk között. Mindnyájan egyformán voltunk kopasz, babgulyásevő kiskatonák. Ha volt különbség, az a belevalóság tekintetében volt. Kitört a forradalom, a Károlyi laktanyában lapitottunk, Rétságról egy azt hiszem egész páncélos ezred tankjai csörömpöltek be az udvarra.  Ráadásul, egy ezred egyetemista is a laktanyánkban töltötte a néhány hetes továbbképzését. Nagy volt és forradalmi a lelkesedés, bár legalább akkora volt a bizonytalanság is, a tétovaság, és a fejetlenség, mígnem a dolgok egészen világossá váltak november negyedikén.  Már napokkal körábban körül vették a ruszkik a laktanáyt a tankjaikkal, és november negyedike  hajnalán elkezdtek bennünket ágyúzni. Mint a hülye. A főkapu őrszobáját egyből szétlőtték, aztán a többi épület került sorra. valószínüleg íjesztés gyanánt, amit azóta is köszönök szépen a meghalt kiskatonák nevében. Ijesztés volt ez, előzetes meggyőzés arra, hogy legjobb, ha nem ellenállunk, hanem lerakjuk szépen a fegyvert. Nekem a hősiességből csak arra futotta, hogy két láda puskagolyót vittem az egyetemistákat szállásoló épület bejáratához, tudván, hogy csak puskájuk van, golyójuk egy szál sem,  és lehet hogy szükség lesz rá, meg még arra futotta, hogy a vidéki tankos fiúk az udvarban, azaz az alakulótéren beinditották a tankjaikat, és ki akartak törni a laktanyudvarba zsúfolt sorokból, csak éppen nem tudták, merre a legjobb. Én szóltam a legszélsőnek, előre mentem, hogy kövessen a hátsó kapu felé. Követték a többiek is.

Egyebekben két dologra emlékszem. Az egyik az, hogy az ágyutűzzel tartott órák során egyetlen tisztet sem láttam. A másik meg az, hogy közülünk több srác kilógott a laktanyából, és amint hallottam később, harcoltak a városban, mint az oroszlán. Érdekes módon, többségük cigány fiú volt.

   Azóta méla fejcsóválással olvasom a híreket ilyen meg olyan bűnözésról, segíjkékről,…meg az utcán a körülbelül katonakorban lévő fiúkat is látom, a füstösebb arcúakat, akik őgyelegnek, kéregetnek, és nem is látszanak csóró soványnak stb stb. Meg arra gondolok, hogy míg ma kábelok lopódnak el, a kiskertekből az uborka, a tyúk, meg minden, ami pénzzé tehető és megehető,  meg a szított ellenségeskedés… Nem volt ez mindíg így. Különösen éppen ötvenhatban nem. A szétlőtt házak szétlőtt kirakataira emlékszem, és arra, hogy valahogyan senkinek de senkinek a világon esze ágában sem volt akkor, hogy bármit ellopjon. Mert nem ilyesmiről volt szó. A hazáról, a nagy ellenségről, a  bosszuról, a barbár ruszkikról és magunkról, magyarokról…

   Valami természetes és jó együttélés volt kialakulóban az én fiatalságom idején.  Ki cseszte el az egészet? És miért? És ennyire!

Jó kis kérdés ez!..

   Gondoltam, meg is írom ezt a kis cikket öreg barátomnak, hátha leközli…

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap