Kormányellenes tüntetésen visszhangozták a nagykövetség közleményét

Polszerkesztő2, cs, 06/22/2017 - 01:30

A hétvége folyamán – alacsony részvétel mellett – újabb tüntetést tartott Budapesten több külföldről finanszírozott mozgalom. A beszédekben elhangzottak látszólag nagyon hasonlítanak az amerikai nagykövetség közleményében írtakra.

 

Egy budapesti, a résztvevők alacsony száma miatt kevés sajtóérdeklődést kapott tüntetésen meglepő, ám annál erőszakosabb kijelentések hangzottak el a liberális aktivisták beszédeiben – derült ki a pestisracok.hu beszámolójából. A lap szerint, mivel a liberálisok nem tudták elnyerni a választók szimpátiáját, már nyíltan beszélnek arról, hogy erőszakos úton kell megragadni a hatalmat. A tüntetés szervezői azt mondták:

 

„egy önkényeskedő, antidemokratikus hatalom ellen kevéssé hatásosak a demokráciában bevett ellenállási formák.”

 

A Tanítanék, a Tettek Ideje, a Diákparlament, a Diákszolidaritás Akció és a Szabad Oktatás nevű mozgalmak által szervezett tüntetés mondanivalója már nyíltan hordozta azt az üzenetet, miszerint a kormányt nem-demokratikus úton kell eltávolítani. A külföldről finanszírozott szervezetek a civiltörvény módosításának visszavonását, emellett a Soros-egyetem privilégiumainak helyreállítását követelték. Arra az esetre, ha ezek a követelések nem teljesülnek, nem-demokratikus kormányváltási kísérletet helyeztek kilátásba.

 

Ez a kijelentés látszólag nagyon hasonlít az amerikai nagykövetség által nemrég kiadott közlemény tartalmára, mely szerint a kormányellenes mozgalmak kevésbé demokratikus módszerekhez fognak nyúlni, ha az országgyűlés nem vonja vissza a civiltörvényt.

 

Június 14-én az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége egy közleményt adott ki, mely szerint a külföldi támogatásban részesülő civil szervezetek háttérbe szorítása „elrettentő hatással lesz a magyarok azon képességére, hogy aggodalmaikat demokratikus úton hozzák a kormány tudomására.”

 

A Népszava információi szerint a tüntetésen megközelítőleg 300 fő vett részt.

 

 

 

Forrás:hidfo.ru

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap