Koronázások keresztény szertartás szerint

Bakay Kornél, p, 10/26/2012 - 00:04

Bakay Kornél előadása a Magyarok Házában

2009. december 27-én

Iskolázott ember számára nyilvánvaló, hogy Jézus születése, mai ismereteink szerint 2016 évvel ezelőtti idő előtt is voltak királyok, s az sem kevésbé kérdéses, hogy a kereszténység államvallássá tétele, azaz 16 évszázaddal ezelőtt is voltak koronázások. Vizsgálódásunk tárgya most először is az, hogy a korona, a koronázás mióta kötődik a keresztény egyházakhoz, másodjára pedig az, hogy a magyar Szent Korona különleges és magában álló erejét a keresztény egyház adta, adja-e ? Tehát azáltal Sacra Corona-é, hogy a keresztény egyház készíttette, a pápa küldte-é s a szentek mellett valóban nem lehettek a koronán világi személyek ?

Két évvel ezelőtt ugyanebben az időben és ugyanitt azt igyekeztem bebizonyítani, hogy az uralkodók fejét a legrégibb időkben is felékesítették, ám eredetileg a fej feldíszítése koszorúval történt, amely készülhetett növényi levelekből (borostyán, babér) vagy arany levelekből. Dia dé ma: azt jelenti átköt, körülvesz, bekerít: görögül sztépho, ebből sztéphano koszorúz, sztéphanosz megkoszorúzott, később személynévvé vált. Igy szerepel az Apostolok Cselekedeteiben (6.5) és így hívatkozik reá Pál apostol is a Korinthosziaknak írt első levelében (1.16.). A latin corona ugyanazt jelenti, mint a görög sztépho. Ebben az értelemben használja a Vulgata is Ezékiel próféta szavait: Babilon királya vedd le a fejedről a pántot, /vagyis/ tedd le a koronádat ! (21.31.) Ugyanígy szerepel a Makkabeusok első könyvében is: Démétriosz királynak elküldtük a koszorút, a koronát és a pálmát (13.36.). Erre utal a Jelenések Könyvében a sárkány hét fején lévő korona (12.4.), valamint Krisztus királysága és tövis koronája is.

Nem használtak mai értelemben vett fémkoronát (tehát pártázatos /Zinnenkrone/ vagy zárt, fedeles koronát) sem az egyiptomiak, sem az asszírok, sem a szkíták, sem a korai hunok, sem a görögök, sem  a rómaiak, sem a türkök, sem az avarok, sem a magyarok a X. század előtt. Septimius Severus császárnak, Aurelianusnak vagy Diocletianusnak is ilyen diadémája volt. Mind az írott források, mind a régészeti anyag csakis diadémokat ismer. A diadéma arany vagy ezüst pánton drágakövek, amelyek fejszalagként lefogják a hajat és kérülveszik a koponyát, egyben varázserővel védelmet nyujtanak számára (vis magica). Mai szaknyelven nyitot pántkoronának nevezik a diadémokat, amelyekből – feltételezik – kifejlődtek a zárt, fedeles vagy boltozatos koronák. Ám ezt a hipotézist nehéz hiteles adatokkal alátámasztani.

Hát akkor kiktől származik az igazi fémkorona (corona ex metallo) ? Határozottan kijelenthető, hogy a pompa kedvelő perzsák készítették az első igazi fémkoronákat, mégpedig 2500 évvel ezelőtti időtől kezdődően. A zárt vagy fedeles koronák legkorábbi előfordulása pedig a Kr.sz. előtti IV. század, ám kezdetben az arany fejéknek nem volt különösebb jelentősége. Pártás koronát viselt már Dáreiosz is, unokája: Xerxész fia II. Artaxerxész királlyá avatásán azonban, amint ezt szépen leírta Plutarkhosz, Párhuzamos életrajzok c. görög nyelvű munkájában, Paszargadaiban, a Hadisetnnő templomában a perzsa papok, a mágusok végezték a szertartást. Artaxerxésznek belépése után le kellett vetnie a ruháit és magára öltenie Kürosz szent ruháit, majd szárított fügét kellett ennie, összezúzott pisztácia-kérget kellett rágcsálnia és meg kellett innia egy serleg aludttejet. A királyi avatást végző főemberek fehér ruhát viseltek, Artaxerxész pedig bíborköntöst (klamisz) és bíbor sarut (csizmát) hordott, amelyek 12 000 talentom értékű ékszerekkel voltak megrakva, fején tiarát, azaz  kidarisz-t viselt, amely valójában egy csúcsban végződő arany fejdísz volt, nem pedig korona. Menander Protektor turbánnak mondta, amit Khoszróesz perzsa király is viselt. A királlyá választás és avatás szertartásában tehát a koronázás csak, mint az exkluzív megjelenés fokozása jelent meg. A zárt koronák létrejöttében azonban nemcsak a keleti világ pompára, csillogásra törekvése nyilvánult meg, hanem elsősorban a Fény, a Nap tündöklésének megjelenítése is, s annak látványos kifejezése, hogy az uralkodó, a királyok királya közvetlenül a teremtő Istentől kapta a hatalmát, tehát ő az Ég Fia. Ezt jól érzékelteti Q. Curtius Rufus, A makedon Nagy Sándor története III. 3. 8-22. leírása.   (idézet)

A Perzsiát meghódító szkíta eredetű párthusok (Kr.sz. előtti III. századtól) tették igazán ismertté a fedeles, zárt koronákat, amelyeket a választott királynak tehetették a fejére. Hüródész párthus király koronázásáról azt jegyezte fel Plutarkhosz, hogy a legelőkelőbb hadvezér, Szuréna tehette a koronát a király fejére, tehát egy világi főember ! De a párthus fejdíszek több változatát ismerjük.

Mindebből megállapíthatjuk, hogy a koronák divatjának kialakulásában, a megcsontosodott európai dogmákkal ellentétben, Bizáncnak, a keleti Rómának (magukat ugyanis Romaion-nak nevezték, nem bizánciaknak!) csakis közvetítő szerepe volt.

Bizáncban a Kr.sz. utáni V. századtól kezdve volt a Szertartások Könyve, amelynek előírásai és szabályai lényegében érvényben maradtak a XV. századig. Ebből számunkra most az a legfontosabb, hogy a császárt választották (gyakran a katonák közfelkiáltással a központi gyakorlótéren, a Hebdomonon, vö. Rákos mezeje!), a császári insigniumok közül a legfontosabb az arany nyaklánc, a (torques) volt és a pajzsra emelés ! Ez számunkra nagyon fontos körülmény. A nyakperecet általában egy segédtiszt nyujtotta át a császárnak, aki azt a fejére tette. A pajzsra emelés a koronázás előtt történt meg, a patriárka palotájának erkélyén: a pajzsot a világi főemberek tartották, de ott volt az egyházfő pátriárka is. Ezután került a császár fejére a diadém, amelyet az V. század után a patriárka helyezett oda. (457-ben Leó már a Hagia Szophiában rendeztette a ceremóniát, de templomi koronázásra először 602-ben került sor s csak 641-től lett állandó helye a koronázásának a Hagia Szophia).

A korai időben tehát Bizáncban sem volt komoly szerepe az egyháznak. Lényegében csak kiegészítés volt, kegyes aktus. Csak később alakult ki az a szokás, hogy a konstantinápolyi pátriárkának kellett végeznie a koronázást, majd még később a felkenést.

Mi tette a koronázást egyházi ceremóniává ? Nyilvánvalóan a felkenés. A zsidó Ószövetségben a királyokat sorsolással választották és mindig felkenték: Sámuel  Saulnak a fejére öntötte az olajat és fölkente (Sámuel 1.könyve 10.1.) Sámuel fölkente Dávidot s ettől eltöltötte az Úr lelke. (16. 1-12.) Dávidot felkenték Juda királyává (Sámuel 2. könyve 2.4.). Az európai uralkodói házaknál azonban a Kr.sz. utáni VIII. századig krizmával való felkenés nem volt ! Igazolni azonban csak a XII. századtól tudjuk. S nem volt egyházi eskü sem. Bizáncban a császár homlokára rajzolt keresztet a pátriárka az olajjal s ezzel egyrészt eltörölte addigi bűneit, másrészt Krisztustól kapott hatalmát jelezte. Így a baszileusz egyben főpap is lett, papi ruhába öltözött (mandüa), jobb kezéből letette a lándzsát s keresztet vett a kezébe, baljában tartotta a jogart. A szentmise keretében történő koronázás közben tehát a császár papként viselkedett, áldozott és imádkozott.

Ismét egy fontos következtetéshez érkeztünk. Mégpedig ahhoz, hogy mind Keleten, mind Bizáncban választották az uralkodót s a királyválasztás ceremóniája beleszövődött a koronázási szertartásba. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, igen nagy szerepe volt az öröklésnek is. István király után például Pétert, majd Abát is választották s Vászolynak azért kellett meghalnia, mert a választással nem értett egyet (non consensit!).

A koronázási szertartás a Magyar Királyságban kétségtelenül keresztény volt. Ezt igazolja a koronázási szertartáskönyv is. Ez tagadhatatlan tény. Ezt bizonyítják az írott források, ezt bizonyítja maga a Szent Korona is, amelyen azonban ószövetségi személyek nincsenek. A király három napig böjtöl. A koronázás mindig templomban történt, mind Székesfehérvárott, mind Pozsonyban, mind Budán. A templomban egy kisebb és egy nagyobb trónt állítottak fel. A koronázási jelvényeket egy párnára helyezve a sekrestyébe vitték, a palástot az oltár melletti asztalra helyezték. A lovon ülő királyt a menet élén kivont karddal a főlovászmester vezette, őt követte a nádor a koronával, majd a püspök a koronázási kereszttel. A templom főkapujában várta a királyt az esztergomi érsek, oldalán az egri és a kalocsai érsekkel, illetve a zágrábi és az erdélyi püspökkel. A király mögött haladtak a zászlós urak tíz zászlóval, a főpohárnok a koronázási karddal (a szent kard, Isten ajándéka, amellyel megsemmisíted az ellenséget ! Makkabeusok 2. könyve 15.15.), az országbíró vagy a bán az országalmával, a főpohárnok a palásttal és a királyi sarukkal.

A király a főoltár elé megy és leteszi az egyházi esküt. Felsorolják a király kötelességeit. A sekrestyében felkészül a felkenésre, amelyet az oltár előtt végeznek el, megkenve a jobb vállát, a jobb alkarját és a mellkasát. Az olaj letörlése után ráadják a palástot és a sarukat. Ebben hallgatja a szentmisét. Az Úrfelmutatás előtt felövezik a karddal, amelyet a király kihúz a hüvelyéből és három vágást tesz a templomban. Előlép a nádor és kérdi: Akarjátok-e N.N.-t magyar királynak koronáztassék ? (acclamatio) A tömeg: Akarjuk ! kiáltása után a nádor és az esztergomi érsek a király fejére teszi a Szent Koronát, majd kezébe adják a jogart és az országalmát. A király a trónra ül s felhanzik a Te Deum.

Az áldozást követően, a szentmise végeztével a király gyalog átmegy a Sz. Péter templomba, ahol aranysarkantyús vitézeket avat fel.

Innentől kezdve a magyar királyok koronázása eltér minden nyugati és bizánci ritustól. Miben ? Abban, hogy az egyházi szertartás világira vált. A király díszes bandériumok élén, amelyet a Lehel-kürttel ékes jászkun főkapitány vezet, felmegy egy emelvényre gyalog (a Szentháromság téren volt egyszer 1916-ban), leteszi a jogart és az országalmát, baljába fogja az eskükeresztet, jobbját esküre emelve, elmondja az esztergomi hercegprímás előolvasása után a világi esküt, amely lényegében eskü az alkotmányra. Ilyen nyugaton sehol sincs ! Ezt tette már II. Endre király is. Ez a hitlevél, amelyet 1622 óta diploma inangurale-nak neveznek. A zászlók földre hajlítva tisztelegnek a királyi eskütétel alatt, a kivont kardok lebocsájtva. Az eskü után a király teljes díszben felvágtat a Királydombra, majd négy kardvágást tesz a négy égtáj felé, jelezvén, hogy esküjéhez híven megoltalmazza a Hazát mindenki ellenében.

Mit jelent ez ? Azt, hogy Magyarországon, a Magyar Királyságban  a királyi hatalom nem magánhatalom, hanem közhatalom. A hatalom nem eleve az uralkodóé, nem az uralkodó önkénye szabja meg az államhatalmat, hanem a hatalmat csak átruházzák reá, mégpedig a Szent Koronával történt megkoronázás által. Vagyis a koronázás nálunk nem egyházi ceremónia, hanem politikai esemény ! A király és a nemzet közötti közhatalom megtestesítője a beavató Szent Korona. S ez a körülmény egészen egyedülálló a világon ! Ezen esett súlyos csorba 1687-ben, majd a Pragmatica sanctioval 1723-ban.

A magyar  királyt ezért koronázza az esztergomi érsek és a nádor (vagy később a miniszterelnök, 1867-ben, 1916-ban) együtt s ezért nem egyházi kegytárgy a Szent Korona. Sőt ! Talán ezért  van a koronán hátul három világi alak is, jóllehet a Dukász-lemez biztosan nem volt rajta eredetileg a koronán. De rajta lehetett más valaki, aki mint hatalom-alapító nagy Ős a legitimació fontos része lehetett. Legalább is egy ideig.

Tisztán keresztényi módon még 1527 után sem tudtak koronázni, nem lehetett megváltoztatni az 1000-1527 között lefolyt  36 király 43 koronázási szertartá- sának ősi rendjét és tartalmát. 1916 illetve 1945 után azonban megkísérelték. A végzetes fordulat bekövetkezett. 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap