Kosztka, avagy a diák Csontváry

Fedák Anita, cs, 07/05/2018 - 00:06

A fiú lélegzetét visszafojtva nézte a magát illegető kis lényt a margaréta szirmai között. Szárnyainak fehér alapszínén némi sárga árnyalat közt fekete csíkok villantak elő. A pillangó hátsó szárnyának szegélyében félhold alakú fekete foltok bukkantak ki, amint a lepke ide-oda mozgatta őket. Tivadar lassan közelített a pille felé. Ha meglátja rajta a vörös udvarú fekete szemfoltot, akkor biztos, hogy a kardfarkú ül most ezen a virágon. Míg a szender egy pillanatra megállt a szárnycsapkodással, a kamasz gyorsan elkapta a két szárnyát és már dobta is be a magával hozott üvegbe, hogy zsákmányával rohanjon a rétről egészen a házig. Már majdnem elért a hátsó udvar sarkáig, amikor eszébe jutott: ma lógott az óráról és nem jó szemmel néznék a tanító urak, ha hirtelen megjelenne.

Tivadar, a tizennégy éves kamasz a tanároknál lakott Ungváron. Nem szerette az iskolát. Szívesebben csatangolt a város környéki lankákon, erdőkben és figyelte a madarakat, a lepkéket és a kedvenceit: a bogarakat. Most is jobbnak látta ha visszamegy a rétre és kószál ebédig. A zsákmányát, az üvegbe kuksoló pillét gyorsan bedugta az egyik bokor alá és amilyen gyorsan futott a rétről, olyan gyorsan nekiiramodott vissza a zöldbe.

- Az ilyen fiatalembereknek délelőtt nem az iskolában kellene ülnie és magába szívnia a sok tudományt? - szólalt meg valaki a háta mögött.

Bálint apó volt, az iskola pedellusa. Tivadar nem értette meg pontosan az öreg minden szavát. Kisszebenben, ahol született és iskoláit kezdte, és ahonnan átköltöztek Szerednyére egyik nagynénjéhez, jobbára szlovákul beszéltek. Itt Ungváron is a kereskedelmi gimnázium azon osztályába íratták, ahol a tótok nyelvén tanulhatott. De az Ung-parti város egy multikulturális helynek bizonyult, a ruszin nyelv, a szlovák és a magyar egyfajta sajátos nyelvezetet alkotott, amiben egymás szavait keverték. Nos, Tivadar még ezt nem igen sajátította el, ezért kicsit bandzsítva is nézett a jó öreg Bálint bátyóra, hogy tulajdonképpen most szidalmazza az öreg vagy valami mulatságos dologgal próbálja elviccelni, hogy lógáson kapta az iskolából.

- Jól van, na fiam, látom a természetrajz órát tartod éppen élőben, mert láttam ám amikor elkaptad az a szegény kis jószágot arról a virágról és a befőttes üvegbe rejtetted. Na gyere, fürödjünk egyet az Ungba, most még jó meleg a víz. A fürdés szót már ismerte Tivadar, hiszen ha a tanároknak szóról szóra felmondta a leckét, mehetett labdázni vagy fürödni az Ungba. Ez ugyan nem igen gyakran fordult meg vele, mert tanulni azt nagyon nem szeretett, de egy jó fröcskölős fürdés érdekében még a latin ragozásból is megtanult néhány leckét. Hasonló hatással volt rá a korcsolyázás. Ungváron tanulta meg ezt a téli szórakozást és talán a sebesen siklás, vagy a száguldás mámorító érzése, de ha felcsillant a remény, hogy egy jó házi feladatért vagy feleletért lemehet az Ungra korcsolyázni, ott görnyedt a könyv felett, csak mehessen. Egyébiránt nem érdekelte komolyabban semmi. Még a rajzolást is csak immel-ámmal művelte... Más szórakozás a fiúknak az iskolában nem is igen volt. Kivéve talán a titkos pipatóriumot, ami ha kiderült, bizony komoly büntetéssel is járt.

Fürdés után az öreg Bálinttal hazafelé baktatva azon törte a fejét, hogy mivel vágja ki magát a tanítói előtt. merthogy számon kérik a mai napi csavargását abban biztos volt. Az öregtől lassan lemaradva az Ung egyik bozótos részébe vetette magát. Egy kis csóka ült az egyik farönkön. Tivadar lopakodva közelítette meg és rádobta sapkáját. A szegény jószág vergődve próbált szabadulni, de a fiú kemény ujjai már a szárnyára fonódtak és nem volt menekvés.

- Megint nem voltál iskolában, apádnak írok és majd jól megbüntet - fogadta Balogh tanár úr az ingébe valamit igencsak rejtegető kamaszt. - Na mutasd a mai zsákmányodat. Nini, egy csóka. A bagoly után most ezt akarod megszelídíteni Kosztka?

Ez utóbbi nevét Tivadar nem igen szerette. A szlovák eredetű vezetékneve magyarul csontot, vagyis inkább csontocskát jelentett, és ezért a magyar diáktársai nem egyszer gúnyolták.

- Ne mondja nekem azt, hogy Kosztka. Más nevem lesz majd úgy is ha megnövök. A fiú szavai szlovákul hangzottak, és szinte pattogtak az indulattól, annyira érezhető volt, hogy nem kedveli ha így szólítják.

- Jól van, jól van, nem kell mindjárt felöklelned érte, mint egy harcias bikaborjú, te kölök. De a mai lógásod akkor is megírom az apádnak. Kosztot és kvártélyt kapsz nálam, azt ígértem apádnak oda figyelek, hogy tanulj. Na de nézzük meg inkább mi a helyzet a hernyóiddal.

Tivadarnak az utóbbi szavakra kisimult az arca. A csókák és baglyok idomítása, meg a pillangók és bogarak preparálása mellett a selyemhernyók volt a másik nagy szenvedélye.

Este ágyába bújva nehezen tudott elaludni. Valami erősen foglalkoztatta. Mikor Bálint bátyóval az Ung habjait szelték felfigyelt egy fára. Magányosan állt az Ung parton, vihar tépázta ágaival. Egyik ága csonkán, letörve nyúlt a parti sétány felé, mintha segítséget kérne az arra sétálóktól. Lombjain szinte érződött a fájdalom, hogy megtépázta valamikor egy erős szélroham, és most mivel csonka és a természet erőinek kiszolgáltatott, magányra ítéltetett. Tivadar magára húzta a takarót és próbált aludni. Álmában egy festő-állvány előtt állt és azt a magányos fát vitte fel a vászonra, amely ott állt Tripoli felett a hegyen, 1800 méterrel a tenger szintje fölött. Álmában öreg volt már, és nagyon szomorú...

Az ungvári gimnazista, aki Vincent van Gogh-al egy évben született megálmodta a képet, élete fő művét, hogy később ezt az álmát valamikor megfesse. Utolsó önarcképeként.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap