Különös vendéglátás

Duray Miklós, cs, 01/02/2014 - 00:12

 

 

 

 

Nekivágtam a patonyi réteknek. Fördősék jól feltarisznyáztak szalonnával, és mivel igencsak megdicsértem a finom molnárkalácsot, egy halomnyit sütött útravalóul Fördős Berci felesége. A molnárné időközben ugyanis nekibátorodott, és már nem félt tőlem, lévén barátságos hangulat az ura és köztem. A vízimolnárral folytatott beszélgetés rádöbbentett, hogy mások is figyelmesen és aggódva követik a világ folyását.
Persze nemcsak öröm, hanem bánat is megtöltötte szívemet, mégpedig a vízimolnár esete miatt. Igen váltakozó hangulatban róttam hát az utat Förgepatony irányába, mígnem alkonyattal megérkeztem a faluszéli házakhoz.
Éppen kora tavasz volt. A földeket már vetés alá kellett volna készíteni, de sehol sem láttam ennek jelét. Mintha ugarnak szánták volna a határt. Pedig nem volt ez parlagos talaj, könnyedén omló sötétbarna rögök mállottak a talpam alatt. Aztán itt-ott szekerek jelentek meg. Gondoltam, trágyát hordanak megkésve. De amikor közelebb értem, láttam, hogy homok és kavics szóródik a földre, amint a férfiak sietve rángatják a deszkabélést a szekéroldalakból. Sok ilyen apró kupac púposodott már a falu körül. Nem tudtam mire vélni ezt a tevékenységet, mely ellenkezett addigi ismereteimmel, bár a paraszti munkához csak hallásból értettem. Majd megtudom, hogy miben mesterkednek, ha bent leszek a faluban — gondoltam. De bizony aznap már nem maradt időm a kérdezősködésre. Szállásról kellett gondoskodnom, és mivel jövevény voltam, sandán néztek rám itt is. Aztán az egyik jóember, akit Gálffy Mátyásnak szólítottak, rám szólt nagy hetykén, midőn meglátott a szomszédja cifrított vaskerítése előtt.

— Hallja-e kend, ne egyezkedjen azzal a Lelkes Lórival. Nem tudja, hogy milyen zsugori lelkű? Jöjjön inkább errébb. Ha házat akar venni, kerítünk, sokan árusítják ám itt a fundusukat, de ha csak meghálni szeretne, ímhol az enyém.

Tisztes kúria volt a felkínált lak, faredőnyös ablakokkal, mifelénk nem ez dívik. Biztosan idegenből hozták ide ezt az ízlést. Már el is indultam volna, örvendezve a hívásnak, de ekkor Lelkes Lóriban is feltámadt a kereskedői vagy a vendéglátói hajlam, de lehet, hogy csak a kivagyok-mi vagyokiság, mert ő is kezdett egyre hívogatni.

— Hát már ne sértsen meg. Jöjjön hozzánk, van nálunk elég hely. Ne haragudjék azért, hogy nem hívtam be azonnal. Először látni akartam a fizimiskáját.

— És már tárta is ki előttem a kaput. Erre Gálffy Mátyás is kilépett a háza elé, és hevesen mutogatva tessékelt befelé, de úgy, hogy hátat fordított Lelkes Lórinak, és ezzel elvágta előttem a szomszéd kapuja felé vezető utat. Persze Lelkesnek sem kellett több, hirtelen körbefutotta Gálffyt, és a vállamnál fogva tolni kezdett a saját háza felé.
Ezt pedig már Gálffy Mátyás sem nézhette tétlenül, hát nekibuzdulva kezdett lökdösni a portája irányába. Mind ez ideig kissé hüledezve, de élveztem a vendégszeretet vagy a kereskedői szellem eme megnyilvánulását, ám attól tartva, hogy a nagy felbuzdulásban leszakítják rólam egyetlen ruhám, kikanyarodtam közülük, és igyekeztem minél messzebb kerülni a vetélkedő szomszédoktól. Mikor már vagy tíz házzal odább jártam, még akkor is civakodtak. Igen furcsa hely ez, tűnődtem, de egyelőre ennél több tanulságot nem vontam le az iménti jelenetből. Amint ballagtam tovább a házsorok között, csengettyűszót hallottam a hátam mögül. Megfordultam hirtelen. Hát egy fekete ruhás alak billegett mögöttem, nehézkesen egyensúlyozva kerékpárján. Amikor mellém ért, erős rumszag csapott az orromba.
Rögtön megértettem ingatagsága okát.

— Jé, kend idegen? — szólt rám meglepődve. — Szállást keres, igaz-e?

— Eltalálta, jóember — válaszoltam, de az előbbi esemény hatása miatt nem igazán
lelkesen.

— Jöjjön hozzánk, nálunk ehet és meg is hálhat. Van szálláshelyünk elég — szinte kérlelt. — Jó borocskát is kóstolgathatunk majd — mondta a további iszogatás lehetőségére gondolva.

Először szabadkoztam, de végül kötélnek álltam, mert olyan őszintén hívott, hogy még a részegségét leszámítva is jószívű embernek sejtettem.

— Itt lakom nem messze, a templommal szemben — mutatott előre.

Meresztgettem a szemem, de bizony tornyot nem láttam sehol. Aztán gyerekek futottak el mellettünk, éktelen ordítással.

— Ozó! Ozó! — kiáltozták csúfolódva, és nyelvüket öltögették új vendéglátómra, aki az imént Csomor Józsiként mutatkozott be.

— Mihaszna kölykei! — rázta az öklét feléjük, majd futva akarta utolérni őket, de csakhamar letett szándékáról, mert az árok felé húzta a lába.

— Semmirekellők! — dohogott, és restelkedve pislogott felém. — Örökké így csúfolnak a nyavalyások.

— És mi okból? — érdeklődtem, hogy ne legyen sértő a hallgatásom.

— Megvan az oka ennek is, mint mindennek... A múlt évben elbontottuk a templom tornyát, mert igen roskadozott. De torony híján nincs hol harangozni. Érthető, nemde? ... A harangozó pedig én vagyok. De teljesen véletlenül, mert az apám is az volt, és ez nálunk örökletes foglalkozás.

— Aztán micsoda harangozó kend, ha nincs tornya? — évődtem vele.

— Hát éppen ez az! Elég szégyen ez nekem, és még ezek is incselkednek, ni!

— Ozó, ozó, harang nélküli harangozó! — kiáltoztak a kis csirkefogók, majd továbbvágtattak. Ismét megrázta az öklét az elporzó lurkók felé, de közben nevetett is egyet rekedt hangon, mintha beletörődött volna, hogy csúfolódókra és kicsúfoltakra oszlik a világ.

— Megérkeztünk! — állt meg imbolyogva egy takaros, szőlőlugasos ház előtt. — Lépjen be hozzánk, ne szabódjék!
Bent tisztaság fogadott és rend. Az asszony a konyhában foglalatoskodott. Körülötte egy csinos lány segédkezett, egy szép szál fiú pedig a pitvarban fúrt-faragott valamit. Megnyugvás szállt a lelkemre, és egyből szertefoszlott a két civakodó szomszéd emléke.

— Hé, anyjuk, vacsorát! — kiáltotta Csomor Józsi vidám hangon, midőn beléptünk. Messzi földről érkezett vendéget hoztam. Dodó fiam, te pedig sújts szaporán a nagyobbik nyúl nyakára, és egy-kettő, kapd le a bőrét.

A parancsszavaknak lett foganatjuk, mert rövidesen rotyogott az étel a fazékban, majd asztalhoz ültünk. Jóízű volt a paprikás nyúl, a bor is jólesett utána, és a harangozó lánya, Zsuzsi könnyű keze által vetett ágyban szagos és rövid lett az éjszaka. Félálomban még hallottam, hogy vizet készítenek a mosdótálba reggeli mosakodáshoz. Mintha otthon lettem volna.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap