Kultúrából a Civilizációba 1/4

Jankovics Marcell, p, 03/01/2019 - 00:08

 

 

 

 

 

 

 

A teljesség felé, ahelyett, ami most van: jobb félteke helyett bal félteke.

Informatikai forradalom példája. A kínai írás >< számítógép, mobil

Művészetek: festészet >< fotó, hangszeres zene >< számítógép (zene><zaj), elektronika, színház><film, különösen ma  (technika győzelme az alkotó szellem fölött) Szocreál>< absztrakt (CIA).

Buchanan dilemmája: közösség (emberiség, jövő) >< egyén (jelen). > A Mátyás-mesét az emberről, aki maga elé is hajít pénzt.

Buchanan: A Nyugat halála. 77-től. 87. o.-t idézni! A fehér kultúra hanyatlásának példája, hogy a  Civilizáció pusztítását mi gyorsíthatja föl: a náci, majd kommunista és egyéb XX. századi diktatúrák, a baloldaliság, liberalizmus (eretnek marxisták: Frankfurti Iskola)> pc, „kulturális forradalom”, a bevallott hagyomány- és keresztényellenesség + a följövő harmadik világ (szaporulat, bevándorlás, más vallás). Kultúrájuk ereje: az összetartozást jelentő vallásosság, szaporulat (fiatalság), disszimiláció. Ellentéte a nyugati emberé: vallástalan, ezért individuális, kevés gyermek, elöregedett, magáévá tesz (asszimilál) minden hülyeséget.

 

 

    Az ezredforduló táján, mintegy a kerek évszám jelképes erejét demonstrálva, megszaporodtak azok az írások, melyek a Nagy Paradigmaváltással (a hagyományos világrend fölbomlásával, ha úgy tetszik, világvégével, kulturális stratégiák megfogalmazásával foglalkoztak. 1999-ben jelent meg Jan Assman szemnyitogató könyve, A kulturális emlékezet. A Magyar Művelődési Intézet folyóirata különszámot szentelt a témának (Szín – Közösségi művelődés, 2007. június).

   Jómagam 1998-ban, még NKA elnökké való kinevezésem előtt, fejeztem be egy hosszabb lélegzetű írást e tárgyban A kultúra genetikája címmel, mely a Civilizációt állítja szembe a Kultúrával. (Mély a múltnak kútja… - Gondolatok a kultúráról, Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998.) Eltekintve az NKA-elnöki szereppel óhatatlanul együtt járó ’kultúrpolitizálástól’, amelynek elméleti alapvetése az első ciklusom (1998-2002) idején adott interjúkban, s az NKA évkönyveiben lelhető föl, két stratégiát magam is írtam, továbbá sok rövidebb lélegzetű Kultúra témájú írás is megjelent tőlem az elmúlt években. Címlistájuk és közülük egy-kettő nyílt honlapomon található.

    Ezeknek az írásoknak a gyújtópontjában a hagyományos Kultúra értelmezése mellett a sorsáért érzett aggodalom is kitapintható. Orosz István, akadémikustársam egyik írásában kulturális gyarmatosításról beszél[1] Egy másikban a Kultúrát a hajó tőkesúlyához hasonlítva írja:

„A kormány ide-oda tekereg, néha eltörik, olykor ellopják, de a hajó valahogy mégsem borul föl. A kiel teszi: egyszerűbben úgy mondják: a kultúra, a nemzet tőkesúlya. A kultúrát olykor ballasztnak hiszik, vagyis fölöslegesnek. Voltaképpen érthető, hiszen nem is látszik, jóval a felszín alatt van, sőt épp ez a lényege, hogy a kiel révén a hajó súlypontja is a víz alá kerüljön.”[2]

    Andrásfalvy Bertalan a 2013-as nagy árvíz kapcsán Együtt élni a vízzel címmel ír a hagyományos vízkultúra jelentőségéről (azokról a vissza nem térő időkről, amikor a művelődés a gazdaságtól – értsd, földműveléstől még elválaszthatatlan, azaz szó szerint „szerves” volt.[3] Hogy a politikai erőtér egy másik sarkáról idézzek: Tamás Gáspár Miklós, negatív jövőképéhez a következőket sorolja a (nem csak magyar) jelenkori világ bajaiként, az ökológiai tragédiát, a példátlan egyenlőtlenséget és a magaskultúra haláltusáját.[4]

    Ami engem illet, az évek során rá kellett ébrednem arra, hogy a Kultúra és a Civilizáció ellentéte[5] nem egyszerű ellentét, és nem is békés egymás mellett élés, sem nem összedolgozás. Változatlanul igaz Spengler állítása: a Kultúra akkor kezd hanyatlani, amikor Civilizációba megy át. Ma ennek az átváltozásnak drámai, már-már katasztrofális szakaszához érkeztünk. A Civilizáció kezdi fölfalni, elemészteni, na jó, használjunk barátságosabb szót: beolvasztani a Kultúrát. Ezért is keverik sokan össze a két fogalmat. Írnom kell erről, mert azt érzékelem összes érzékszervemmel, hogy azok, akik ebbe az átmenetbe beleszülettek, vagy nem veszik észre, vagy nem izgatják őket, mintha könnyedén lemondanának arról, amit az én nemzedékem még haldoklásában is a magáénak tekintett.

     A pénzügyi rengés, amely megrázta a nyugati világot, csupán egy valóságos világvége, korszakváltás egyik tünete. Nagyobb veszély a globális fölmelegedés, ami egyelőre csak a szakembereket aggasztja igazán, jóllehet egész világunkat át fogja rendezni. Végét járja az a Kultúra, amelyre a fehér ember annyira büszke, és ez a vég Civilizációnkat is, mely szintén halódó Kultúránk fajzata, a létében fenyegeti. A Válság, más szóval változás, váltás szintén megérdemli a nagy kezdőbetűt, hiszen igazi paradigmaváltással esik egybe. Olyan méretű változásnak vagyunk okai és alanyai, amilyenre nincs példa a Történelemben.

     Kultúra és Civilizáció segítség az élet nehézségeivel szemben, mégis azt tapasztaljuk, mintha fölborult volna az egyensúly kettejük között, és a Kultúra egyre több sajátossága vész el. E jelenséget, anélkül, hogy értenék mélyebb összefüggéseit, egyesek pozitívnak tekintik, én azonban neveltetésemből és életkoromból következően veszteségnek érzem. A Kultúra átváltozása kihat a művészetekre, keményebben fogalmazva: tetten érhető a művészetek válságában.

    Az alábbi szembeállításban fölsoroltak a hozzájuk fűzött értelmezésekkel a két fogalom közti tartalmi különbségeket próbálják érzékeltetni, amelyekből kiolvashatók a jelenkori tendenciák, a bekövetkező változások, jó esetben hangsúlyeltolódások. Szembeállításaim sarkosak, inkább a Kultúra és Civilizáció tömegre gyakorolt hatására értendők. A kulturális elitre egyelőre nem annyira. (Viszont az elit és a tömeg sem állt még ilyen távol egymástól.) Ilyen vegytiszta formában nincs sem Kultúra, sem Civilizáció (szerencsére). Sőt, a Kultúrának vannak civilizációs megnyilvánulásai (> otthonteremtés), és viszont. (> A közbeszédben „ a mindennapok Kultúrájába” sorolt jelenségek, amilyen a viselkedési Kultúra: civilizált viselkedés). A valóságban még ma is sok köztes árnyalat enyhíti az ellentmondást.

 

Kultúra                                                      Civilizáció

 

agrár, népi, vidéki, falusi                                  városi, polgári, urbánus

   A Kultúra hagyományosan népi, falusi, mezővárosi természetű, hiszen gazdaságilag a mezőgazdasághoz, paraszti életformához kötött. (> Lat. colo 3, colui, cultus, földet művel, lakik, gondolkodik, gondot visel, ellát, díszít, nemesít, kiművel, ünnepet ül, tisztel, szentként imád.) Az emberiség túlnyomó hányada az ipari forradalomig Magyarországon a második téeszcsésítési hullámig, agrártársadalomban élt – az úr éppen úgy, mint a paraszt. Az a vidék, amely a hagyományos Kultúra alapjául szolgált, ma már szinte sehol sem természetes formájában létezik. A Civilizáció városi találmány. (> Lat. civitas, polgárság, község, város, állam.)  

örökletes, genetikus (állati múltból)                 kitalált

   Abból kiindulva, hogy ember és állat között sokkal kevésbé éles a határvonal, mint korábban hittük, állítom, hogy a Kultúra állati örökségünk. Kulturálisnak nevezhető jegyei vannak az állati kommunikációnak, együttműködésnek, álcázásnak, bevésődésnek, játéknak, otthonépítésnek, utánzásnak, utódnevelésnek, rituális viselkedésnek. Különösen szép példákkal szolgálnak a madarak. (>  Ének, duett, nászruha, násztánc, dürgés, fészek-, lugasépítés.)[6] Macskaáldozat. Az állati Kultúra jórészt örökletes, kisebb mértékben a nevelésnek is köszönhető. Az emberi fajra ’írva’ a kulturális, esztétikai igény (pl. a szépre, énekre, mesélésre, táncra) szintén egyetemlegesnek és örökletesnek tűnik. A hagyomány jelentésébe ez is beleértendő.

  

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap