Kusztos Tibor: Új magyar utak lélektől lélekig

Szerkesztő C, sze, 07/24/2013 - 00:07

 

 

 

(VII. Kárpát-medencei Keresztkötődések Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata)

 

1

    Sokféle értelemben beszélhetünk az útról, amelyen élete folyamán előre igyekszik az egyén, vagy történelme során a nemzet. Fontos a helyes irány megválasztása, hogy sikeresen haladhasson mindkettő az ígéreteiben azonos közeli és távoli cél felé. Az iskola és az egyház segítségével a családban kell felkészülnie az egyénnek arra, hogy termékenyen be tudja tölteni szerepét a társadalomban, oly módon, hogy fizikai, lelki-szellemi adottságai szerint megfelelő síkon közelíthesse meg a kitűzött egyéni és közösségi célokat. Ehhez pedig elengedhetetlen a harmonikus élet. Nem csak a család és a társadalom, az egyén és a nemzet között, hanem ezeknek előfeltételeként a test és a lélek, az anyagi és a transzcendens esetében is. Azaz a testi és lelki ember egyensúlyba hozatala. Csak így kapcsolódhatnak egészségesen egymáshoz egy nemzeten belül az egymástól eltérő anyagi, szellemi alappal rendelkező, államhatárokkal szétszabdalt, földrajzilag is szétszórtságban élő kisebb vagy nagyobb magyar identitású közösségek.
    Az EU felé, vagy EU-n belüli politikai, gazdasági útkeresést az anyagi világ törvényei határozzák meg. Ezek kizárólagossága az államhatalmat gyakorlókat kirekesztővé teheti – teszi is gyakran –  egy nemzettest különböző tagjaival szemben. A szellemi-lelki út azonban transzcendens eredetű és kapcsolódású, amely a különböző művészeteken keresztül, a keresztyén gyökerű európai kultúrába szervesen betagozódó egységes, de sokszínű magyar kultúrában, a vallásos életben, az 1568-as Tordai Országgyűlés óta, a vallás szabad gyakorlásában Európa számára is példát mutató életvitel oldhatja fel a szorongásokat, szüntetheti meg a Trianon-szindrómát. Nevezetesen azt a félelmet, hogy mi: ”kicsik vagyunk, kevesen vagyunk, szegények vagyunk”. A valóságban egészen másként áll a helyzet, csak a megfelelő nézőpontból kell vizsgálnunk a dolgokat. Kultúránkban gazdagok vagyunk. Elég ha csak még meglévő műemlékeinkben, néptáncainkban, népdalainkban, népviseletünkben, nyelvi változatosságainkban gyönyörködünk tágabb országunkban, a Kárpát-medencében. A szürkeállomány teljesítőképességében, vagy akár a sport területén is, ha minden magát magyarnak valló eredményét összeadjuk, nagyhatalom vagyunk. Tehát egy évvel ezelőtt a magyar nemzetnek az a része, amely az Európai Unió tagjává vált, a felsorolt javaknak szintén tulajdonosa, csak rá kell döbbenteni saját gazdagságára, építő hatalmára. Ennek megértésére azonban csak a lelki ember képes. Az önmagától eltávolodott, boldogságát idegen utakon kereső embert vissza kell vezetni a lelki terekre, a magával, Istennel, és embertársával, atyjafiával való megbékélés biztos útjára. Ennek megvalósításához pedig nagy eltökéltségre, sok szeretetre, nagyon sok apró munkára van szükség.

2.

    Most vizsgájuk meg röviden, mi is a lélek, hogyan találjuk meg a hozzávezető utat?
    Görög eredetű szó, kettős jelentésű, de kölcsönös értelmű. Egyik a pneuma, amely a Biblia felfogása szerint Istentől származik és Istenhez tér vissza, Isten képe, az élet lelke, mert az életet foglalja magába. Ezt fogalmazza meg a teológia, amikor istenképűségről beszél. Ez a lélek tehát az Istennel való rokonságot jelenti! Azt az öntudatot, amely csak az ember sajátja. Ennek egy magasabb, közösségi szintje kell legyen a nemzeti öntudat. A másik görög kifejezés a psyché, amely klasszikus görög értelmezésben az élet székhelyét jelenti. Azt az életet, amelyet Jézus újszövetségi értelemben odaadott sokakért. (Mt.20,28). Ehhez a megváltó cselekedethez hasonlítható a forradalmárok hazáért, nemzetért hozott gyakori véráldozata is, amely, mondhatnánk, táplálja az előbb említett nemzeti öntudatot, erősíti a nemzethez tartozó egyén helyes irányba ható önbizalmát. Ezt a lelkiséget betegítette meg az anyagi világhoz való egyoldalú kapcsolódás, amire már Ady Endre is utal, amikor azt mondja: “Beteg a világ, nagy beteg”.
    Az alábbiakban röviden, főleg Kalotaszegre koncentrálva, próbálom megvizsgálni az erdélyi magyarság társadalmi közérzetét formáló tényezőket.
    A kalotaszegi magyarság társadalmi közérzetét elsősorban a folyamatos létszámbeli apadás határozza meg. A kevés keresztelő szűkös örömével sem tudja ellensúlyozni a gyakori temetések okozta lemondásra hajlamosító, kisebbségi érzést kialakító lelki hatást a többségi nemzettel szemben. Mindezt fokozza a szenzációt hajhászó, elrettentő híreket közvetítő, gyakran békés magyar közösségek megosztását célzó, irányított médiák hatása. Ezeknek közösségbomlasztó ténykedéseit nem képes ellensúlyozni az egyházi és kulturális kiadványok üzenete. Az RMDSZ inkább a nagypolitika hullámzásaiban próbál evezni, érdekvédelmi szerepe többnyire névleges. Vezető elitje mind jobban igényli a feltétel nélküli behódolást a kisebb-nagyobb közösségek részéről, akikkel szemben a lejáratás, az erkölcsi megsemmisítés eszközeinek igénybevételétől sem riad vissza, ha azok a hivatalosan elvárt megnyilatkozások helyett a realitásban gyökerező saját véleményüket fogalmazzák meg. Egyfelől az egészséges hagyományokkal szembefeszülő – bár a hagyományokra hivatkozó – világpolgárt utánzó ellentmondásos erők, másfelől a Romániában uralkodó gazdasági és kisebbségpolitikai manőverek befolyásolják negatív irányban e táj lakóinak társadalmi közérzetét. Az értelmiség a lámpás szerepét csak akkor tudja betölteni, ha maga is világosan lát, és százszázalékosan felvállalja, hivatali teendői elvégzésén túl, hivatásából fakadó kötelezettségeit. Ezekért ugyan nem várhat anyagi juttatást még akkor sem, ha nagyon sok időt és energiaráfordítást igényel ez az, úgymond, önként vállalt munka. Mivel a szellemi-kulturális élet szervezésében mutatkozó ellentmondások arra a tényre vezethetők vissza, hogy sokszor, ezen a területen nem felkészült, sőt gyakran hozzá nem értő önjelöltek próbálják képviselni a kulturális értékeket, (akik legtöbbször a pályázatok útján ünneplésszervezésre, bizonyos pénzösszegek elnyerését célozzák meg) anomáliák mutatkoznak a hagyomány szerepének értelmezésében is. A világ szeretné az egyház szerepét a materiális megvalósítások síkjára terelni. Így a hívek legtöbb esetben nem lelki gondjaik, hanem anyagi ügyeik megoldását várják a lelkipásztortól. Felhalmozódnak a belső feszültségek, felborul a test és a lélek egyensúlya, fokozódik az egész társadalom idegessége. Végveszélybe kerül az utolsó abszolút közösség, a család is. Az a reális életközösség, amelynek egységes és közös életműködése van. Amelyen belül az ember természetesen és természettől fogva, felcserélhetetlenül az egészhez tartozik, hisz a család valódi közösség, az összetartozó elemek harmonikus egysége. Tagjai nem emelhetők ki, nem helyettesíthetők, mert az azon belül élő ember egyszeri és egyetlen, nem csupán funkció, amely egyik helyről a másikra rakható, akármikor fel– és lecserélhető eleme egy össze nem tartozó, egymáshoz kényszerített kollektív mechanizmusnak. Erről értekezik Hamvas Béla is az Értekezés a közigazgatásról című esszéjében.
    Az elmúlt évszázad során, különösen a Trianoni diktátumot követően, nagyon sok erdélyi kezdeményezés született az otthonmaradást biztosító anyagi és szellemi feltételek létrehozására. Úgy gondolom, nem érdektelen, ha néhány mondat erejéig megpróbálom felvázolni Kós Károly életművének messze mutató példáját, otthonteremtő, közösséget építő erőfeszítéseit. Felismerte azt a valóságot, hogy Erdélyben a különböző nyelvet beszélő népek történelmi helyzetüknél fogva egymásra vannak utalva. Ezt az egymásrautaltságot úgy próbálta felfogni, hogy ne egymás ellen, hanem egymást segítve használják fel azokat a bennük feszülő energiákat, amelyekkel nem országrombolókká, hanem országépítőkké válhatnak. Ehhez azonban nem a kultúrák és hagyományok összemosására, hanem különbözőségük megőrzésére biztat. Elképzeléseit ma nyugodtan autonómia-törekvéseknek is tekinthetnénk. Sajnos ezek nem valósulhattak meg a Trianon utáni román “nemzethomogenizáló” politizálás miatt, amely minden gazdasági intézkedését is ennek a célnak rendelte alá. Másod-harmadrendű állampolgárokká degradálta a magyarokat, kiszorítva a szakembereket vezető pozícióikból. Talán ez egyik fő oka Románia jelenlegi feszültségekkel terhelt társadalmi-gazdasági állapotának. Kós Károly nemcsak a tervezések, hanem a mindenkori újrakezdések, megvalósítások embere volt. Személyes életpéldával bizonyította vezérelvét: minden körülmények között dolgozni kell!
    Nyilván más időket élünk, de hasonló gondokkal küszködünk. Az Erdélyben élő etnikumok létszámbeli aránya lényegesen megváltozott, különösen 1990 óta, de nekünk mégis meg kell találnunk azt a pontot, ahonnan elindulhatunk a jövő felé. Mindenek előtt el kell végeznünk a magunk revízióját. A realitások figyelembevételével újra kell gondolnunk a lehetőségeket. A múlt tapasztalatait újraértékelve, a jelenlegi keretek között kell jövőnk stratégiáját kidolgoznunk. Ellenkező esetben az egyéni érdekeket mindenáron érvényesítő taktikázásoknak válunk áldozataivá. A Bethlen Gábor-i idők példáját felelevenítve, nem lenne érdektelen visszahívni azokat a külföldön magas képesítést nyert, még fiatal értelmiségieket – természetesen képességeiknek és felkészültségüknek megfelelő állást biztosítva –, akik már nyelvi ismeretekkel és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeznek.
    Nagy szerep hárul az egyénekre, de különösképpen a szűkös pénzügyi keretek közé szorított önkormányzatokra, hiszen az egészséges helyi kezdeményezések kigondolásához nem kell pénz, de a kivitelezéshez is csak akkor lehet támogatást remélni, ha azok beleilleszkednek egy átfogó európai regionális programba. Kalotaszeg természeti adottságai jó alapot biztosítanak az idegenforgalom fellendítéséhez. A többnyire legelős dombvidék az állattenyésztésnek kedvez. Ha a fajállatállomány felerősödik, a hús- és tej- feldolgozás jövedelmező kereseti lehetőséget kínál. A környező erdők biztosítják a fafeldolgozáshoz szükséges nyersanyagot, új munkahelyek létrehozását a bútorgyárak beindításával, a befektetőknek pedig hosszú távon nem kevés hasznot. Amiben pedig a státusztörvény és a határon kívüli magyaroknak juttatott pénzbeli támogatás jelentősen segíthetne, az a háziipar támogatása, amely a varrottasok elkészítésénél, fafaragászatban, bútorfestésben az igényes, alapanyagában, mintakincsében, kidolgozásában eredetiséghez ragaszkodó árutermelést szorgalmazná. Mindezeket egybevetve érdemes lenne létrehozni egy akár nemzetközi konferenciák szervezésére alkalmas központot Bánffyhunyadon, ahol a háziipar legsikeresebb tárgyaiból lehetne állandó kiállítást rendezni, berendezési tárgyakként bemutatva mai felhasználhatóságukat. Adottak a környék természeti és néprajzi látványosságai. Bánffyhunyad, Kalotaszeg egyetlen városa ugyanolyan távolságra van Budapesttől, mint Sepsiszentgyörgytől, tehát a híd szerepét tölthetné be az anyaország és a tömbmagyarság lakta Székelyföld között. A felvázolt lehetőségek kihasználásával, észszerű tervek megvalósításával úgy lehetne fejleszteni, hogy néhány évtized múlva ne csak a gazdag kalotaszegi irodalom beszéljen egy volt sajátos és ősi magyar népi kultúráról, hanem a jó megélhetési lehetőségek szülőföldön tartó ereje biztosítson békés és nyugodt jövőt az itt élők, s majd az ide visszaköltözők számára.
    Most az öntudatában megzavarodott magyarság lelki téren még hazát vesztetten bolyong Trianon óta. Betegségét ismerjük, amely újabb és újabb rohamokkal próbálja gyengíteni a végtagjait veszített testet. Van egy másik fajta lélek is: a félelem, a szolgaság, a tévelygés lelke. De tudjuk, hogy nekünk nem ez adatott. A lélek betegségének gyógyítására pedig van gyógyszer: a szeretet, amelynek hatnia kell Szent István, Hunyadi Mátyás, Bethlen Gábor, Kőrösi Csoma Sándor, Németh László, Illyés Gyula és mindannyiunk országában, az egész Kárpát-medencében, hogy gyógyítani tudjuk, mint kultúraközvetítők a velünk élő népeket is.
    Egyszóval új magyar utakat kell építenünk lélektől lélekig. Késedelem nélkül hozzá kell látnunk a munkához, mert a 2004. decemberi népszavazás újabb nemzeti öntudatzavart okozott. A turizmus területén dolgozók híradásai szerint 25%-kal csökkent az Erdélybe látogató magyarországi jelentkezők száma, a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az idei csíksomlyói búcsú után, ahol egymással találkozhattak az emberek és meggyőződhettek arról, hogy csak rosszindulatú propaganda híreszteli a székelyek haragját, újból emelkedni látszik az Erdélybe látogatni kívánkozók száma.
    Az értelem lelke szerinti megújulásra van szükség, hogy ledőljenek az ember és ember közé épített falak, hogy valóban jelképesekké váljanak a még gondolkodásmódunkban is egymástól elválasztó határok, hogy az új magyar utak valóban elvezessenek lélektől lélekig.

* Kusztos Tibor bánffyhunyadi református lelkész, a magyar kultúra lovagja díj kitüntetettje.

Forrás: Polísz, 2006. 86. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap