Kutyaság

Matekovics Jáno..., szo, 09/23/2017 - 00:12

 

 

 

 

 

 

 

Besütött a nap a rácsokon, de már a fejét sem emelte fel. Minek? Ez is olyan nap, mint a többi. Éktelen ugatás, mert nem tudni, ki közelít a ketrechez. Mert bizalom, az már nincs. Elfogyott.  Kölyökkorában sokat futkározott a mezőn, és el se tudta képzelni, hogy drótkerítés van közte és az ég között. A valóság rácshoz kötött.  Senki sem teheti azt, amit szeretne. A valóság ketrecfüggő. Mindennek határa van. Itt beosztják a létezést is. 

Belökték az ennivalót. 

Már megszokta, hogy a túlélés érdekében zabálnia kell. Az őrök nem is néznek a szemébe, személytelen robotok. De ők az emberek. 

Körülnézett ketrecében. 

Ürülék és vizelet szaga terjengett, ebben az egyszer egy méteres fabódéban, sehol egy puha vacok, ahol elbújhatna a világ és önmaga elől. Ő csak egy szám, neve sincs már, és élete sem. 

Rácsatolták a láncot. 

Mindennap ugyanaz az udvar, ugyanazok a lépések, ugyanazok az arcok. Senkihez nem szólt, csak ballagott lehajtott fejjel, mint az imamalomban. 

Nem tudta, hogyan került ide. 

Elkóborolt messze az otthonától, nem akart egy embert sem látni. Két hétig élt hajléktalanul az utcán. Aztán érte jött a nagy sárga autó, betuszkolták abba. Tárgyalás nem volt, egyszerűen kinyitották a ketrece ajtaját. Már a napok is éveknek tűnnek. 

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. 

A szokásos reggeli ugatás is tovább tartott egy paraszthajszállal, mint korábban. Csattant a retesz a ketrecén. Érte jöttek. Ösztönösen felpattant. Tudta, ma végre vége lesz mindennek. Mély, barna mandulaszemével, még egyszer, még egyszer utoljára körülnézett. Szótlanul követte őreit. Jöjjön, aminek jönnie kell. 

ÖRÖKBEFOGADTÁK. 

(2O16.O2.15.) 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap