László Gyula igaza, avagy álavar nyelvemlékeink

Czakó Gábor, szo, 03/23/2019 - 00:15

 

 

 

 

Az utóbbi években – hála Istennek és László Gyula tanítványának a haláláig roppant tevékeny Vékony Gábornak meg társainak – jelentősen megszaporodtak koraközépkori nyelvemlékeink. Igaz, hogy a két legnagyobb vad, a Nagyszentmiklósi kincs fölirata és a Róna Tas András által minapában bemutatott minden eddiginél terjedelmesebbnek látszó „ukrajnai rovás” még nincs megfejtve, de számos előbújt emlékünk igen. Az eredmény megrendítő.

A tudomány eddigi állása szerint hajdani őseink, az ún. szabir magyarok éltek a finnugor népek szomszédságában, s jártak kereskedni – egyebek mellett az ő tájaikra is: nyilván állhattak nyelvi „kölcsönhatásban” velük. Hanem az újabb leletek már ún. avar koriak. Ez az időszak mifelénk Attila birodalmának bukásától a mi honfoglalásunkig terjed. Nagyjából. Tehát a tudósok ösztönösen nem hozzánk, hanem az avarokhoz kapcsolták az ásatag tárgyakat. Ámde! Ó, ez a fránya, furmányos ámde! Kiderült, hogy az avar leletek – írottak és írottasok, azaz ornamentálisok – biz’magyarul olvashatók, sőt, érthetők! Holott az avarok az ó- és őskorban nem a finnugorokhoz közeli Dél-Urál térségben éltek, hanem tőlük iszonyú távol, az Altájnál. Ott, ahol madár sem jár, még kevésbé finnugor nyelvtanár. Sok történész és nyelvész ezért eleve „török” skatulyába tette őket. Tehette, amíg csak „néma” tárgyak kerültek elő, köztük azok a bizonyos – László Gyula kutatásai nyomán elhíresült – „griffes-indás” ötvösmunkák, melyek egy tárgyilagosabb tudományos közegben önmagukban eldöntötték volna a vitát.

*

Nagy szavunk előfordul a Tihanyi alapítólevélben (1055) nogu alakban, de olvasható a legalább másfél évszázaddal korábbi(!), ha nem korosabb Nagymácsédi Kereszten. Nagymácséd községben, honfoglaláskori temető föltárása alkalmával egy ottani polgár adta a régésznek, de részletek nem ismeretesek. A tárgy kitűnő megtartása arra utal, hogy léte során nemigen került föld alá… Jelenleg a Szlovák Nemzeti Múzeum tulajdona, csak fényképek, és az euró ottani bevezetéséig érvényes 10 koronás érme mutatta külsejét. Odaát a Nagymorva birodalom hagyatékának tekintik, ám a kereszt fölső részén magyar rovásírás látható.

 

          

 

A mássalhangzókat magánhangzókkal kiegészítve a NaD iNRi, mai írásmóddal a Nagy INRI szöveget kapjuk balról-jobbra olvasva.

A feszületen az INRI latin rövidítés – Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum: ’Názáreti Jézus a zsidók királya’ – föltüntetése máig általános, ám az kevésbé, hogy a mű alkotója a latin betűszót magyarosan, rovásbetűkkel, és a rovásban szokásos hangugratásos módon, a rövid magánhangzókat – mind az! – kihagyva adta vissza! Vagyis mintegy bekebelezte a magyar nyelvszokásba! Ráadásul – a rovó udvariasan – a két rövidke betűcsoport fölött vízszintes vonalkákkal mutatja, hogy mely betűk olvasandók egybe. A nagy itt nem nogu, mint a Tihanyi Alapítólevélben, hanem nad. Hogy ejtődött-e a szó végén magánhangzó, az a leletből nem dönthető el.

*

Eddigi leghosszabb avar kori nyelvemlékünk az 1983-ban lelt Szarvasi Tűtartó fölirata. A régészek szerint 700-790 közt rótták birka lábszárcsontra. Ez választ ad a finnugor nyelvekben kötelező véghangzó ügyére is. A szöveg 24 szavából, a háromszor ismétlődik, rajta kívül egy, a ne végződik magánhangzóra. Semmi jele nincs annak, hogy bármelyik továbbinál lemaradt volna egy záró magánhangzó.

 

A rontás-űző átok szöveg vége jellegzetes keresztény ima-sóhaj: én Istenem!

Döbbenetes! Ilyesmi más vallásokban nincs.

Ily bizalmasan csakis Istent szerető ember imádkozik, aki Urát teljes szívéből, lelkéből, elméjéből igyekszik szeretni. A világtörténelem egyetlen vallása a kereszténység, amely a szeretetre épül: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn 3,16)” Tehát a tűtartó föliratának készítője nem lehetett többistenhitű római, germán vagy szláv maradék. Muszlim sem, mert Allahot nem szokás „én Istenem”-nek szólítgatni, ráadásul az iszlám hívei rendszerint arab betűkkel írnak!

A dunántúli „késő-avarok” közt folyó térítő munkát a salzburgi érsek ún. vándor-püspökei irányítottak. Háromnak a neve fönnmaradt: Theoderik, Ottó, Osbaldus. Ezt a Nagymácsédi Keresztről szóló tanulmányomban már említtettem. Ugyan nincs adat rá, de ki sem zárható, hogy a korabeli magyarok és avarok találkoztak az Evangéliummal nesztoriánus és más hittérítők révén. Ők nemcsak az Urálig, meg az Altájig, az állítólagos avar őshazáig, de a mai Mongóliáig, sőt, a Csendes Óceánig is eljutottak.

*

Eddig ismert legöregebb nyelvemlékünk a Környei íjmerevítőre karcolt magyar mondat (VI-VII. sz.) szintén ún. avar kori: „te íjat löveld nyíllal ellen.”  

te személyes névmás, fgr.;

íj-a-t fn., fgr.;

t tárgyrag;

nyíllal fn. + val rag hasonulással, fgr;

ellen határozószó. Régiségére mutat, hogy a magyarban oly ősi ellentét egységet őrzi. Olvassuk a CzF.-t: „Mennyiben az ellen névutó a vel ragnak és mellett névutónak ellentétes viszonytársa (velem harcol, ellenem harcol, mellettem szól, ellenem szól), gyöke el a távolodást jelentő el-vel azonosnak látszik. Másrészt, mint szem elé jövetelre, szembeszállásra, szemköztiségre vonatkozó, az elé szóból elemezhető s eredetileg határozó gyanánt tekintendő: el-len (…), melyet csak később időben kezdettek mellék- és főnév gyanánt is használni.”

*

Nézzük a szarvasi tűtartó neveit:

Istenem + m birtokos rag; a Halotti Beszéd isemucut – ’ösünket’ szavával való kapcsolata kérdéses;

isz – íz, ’betegségokozó gonosz szellem’, fgr;

ő – személyes névmás, fgr;

tű – varróeszköz, főnév, az elavult fgr. tövik-tövisből;

Üngür – gonosz lélek neve valamely török nyelvből;

vas – fém, főnév, fgr.

E két rövid nyelvemlék mély bepillantást enged nyelvünk természetébe, midőn szinte iskolás módon bemutatja szavaink gyök+toldalék(ok) szerkezetét, ugyanakkor nyelvünk szellemét is elénk tárja.

Tanulságos, hogy a nevek zöme finnugor, de utánuk nincs finnugor véghangzó. Vajon miért hiányzik? A rovás magánhangzó-takarékossága miatt? Vagy a középkorban nem mondtuk a nyíl szót nyilu-nak, az íjat ijunak. Bizony, a szarvasi tűtartó neveinek „finnugor véghangzói” is hiányoznak: az íz, csak egy függőleges vonal, az sz, az Isten, a vas, csak annyi, amennyit a rovás szabályai szerint ki kell írni belőlük.

*

Hivatalos nyelvtudományunk álláspontja szerint mi vettük át finnugor szomszédaink beszédét, miközben ők egyetlen szót sem tanultak tőlünk. Ennélfogva eredeti nyelvünkből mukk sem maradt fönn. Talán némák voltunk? És ha így volna, akkor milyen nyelvet használtak az avarok, amikor magyarul, némi túlzással, mai magyarul verseltek, átkoztak és imádkoztak?

*

Legalább ennyire izgalmas, hogy kiktől hallottak finnugor szót az Altáj-vidéki avarok, hiszen az ő otthonukat a tőlük északra és nyugatra eső lapp-ugor-szamojéd tájtól minden irányban több ezer kilométer őserdő, nyáron mocsár, télen jégvilág választja el?

A Környei Nyelvemelék 6 eleme közül 5 a TESz szerint fgr. A Szarvasi 21 elem közül 13 fgr-ugor, egy török, a többi ismeretelen. Bizonyára akadtak ide-oda kóválygó kalandosok, de a nyelvcseréhez szükséges folyamatos és tömeges kapcsolatot nehéz elképzelni. Ugyanakkor ugor szomszédaink részéről erőteljes kulturális és gazdasági nyomást sem tételezhetünk föl, hiszen ők kőkori életmódjukat szinte a legutóbbi időkig őrizték!

Tartsunk ki a józan ész mellett! A Környe és Szarvas környéki emlékek nyelve, meg a mi mai beszédünk az eltelt közel másfélezer év ellenére szinte alig különbözik! A hanti és manysi családok száma meg az egymást alig értő nyelvjárásaik száma – sajnos – hovatovább kiegyenlítődik.

*

Három zárókérdés. Miért ne történhetett volna úgy, hogy tőlünk vették nyelvük jellegét, szavaik meghatározó részét a lappoktól a szamojédokig a finnugorok? Mi pedig azért maradtunk a Kárpátok alatt azok, akik voltunk, mert az itt előttünk hont foglalt, és minket befogadó avarok szintén magyarok valának? Mégpedig alighanem mindennemű finnugor kapcsolat nélkül.

Itt a vége Hunfalvy Pali bácsi meséjének és itt hajtunk fejet László  Gyula bölcsessége előtt.

 

 

Magyar Irodalmi Lap   

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap