Leányrablás Kerlésnél

Horváth Lajos, v, 11/27/2011 - 02:03

 

 

 

 

 

 Legendák Szent László királyról

 

  Újramondja Horváth Lajos

 

 

Leányrablás Kerlésnél

 

Történt, hogy a Moldvában lakó besenyők népe a borgói szoroson keresztül tavasszal áttörte a gyepű sorompókat, leverte a gyepű őröket, akik Magyarország határát őrizték és Erdélyen át rabolva és pusztítva a Meszes kapun keresztül berontott  Biharba, hogy ott is zsákmányra tegyen szert. A besenyő sereget Gyula besenyő vezér Osul nevű főembere vezette.

                A pogány besenyők Bihar városáig kegyetlenül végigprédáltak mindent. Azután seregük megfordult északra és a gazdag Nyírségben véghetetlen sokaságú férfit és asszonyt, leányt összefogdosva terelték őket kelet felé a lábasjószágok, bikák, ökrök, tehenek, tinók, bivalyok, lovak, szamarak, tevék stb. nagy csordáival, méneseivel, nyájaival, kondáival együtt. Akadálytalanul átkeltek a Lápos patakon, a Szamos folyón, hogy országukba visszahúzódjanak.

                Eközben Salamon király, Géza és László herceggel együtt összegyűjtötték hadinépüket és nagy sietve elindultak a Meszes kapun át Erdélybe, hogy a rabló besenyők elébe kerüljenek, mielőtt azok átkelnek a Kárpátok szorosain A magyar csapatok Doboka városa közelében egy hétig várakoztak a zsákmány nagy tömegének következtében nehézkesen és elbizakodottan vonuló besenyőkre.

                A kémek közül az egyik, aki a legszemfülesebb volt, az Újvárból való Fancsika nevezetű, csütörtökön végre megjelentette a királynak a pogányok közeledtét. Pénteken tehát kora hajnalban fölserkenve a magyarok mindnyájan az oltáriszentség magukhoz vételével erősítették a lelküket, úgy vonultak a pogányok elejbe.

                Amikor Osul értesült a magyarok közeledtéről, nevetve és félvállról vette, mert gőgös volt és igen sokat tartott maga felől. A besenyő ifjakat, a sihedereket küldte a magyarok ellen, hogy azok csak úgy játszva vívjanak meg velük. Kimondván, hogy a magyarok ellen az is elég lesz.

                A felvonuló besenyő fiatalok azonban rettentő nagynak találták a magyar sereget a látványából következtetve és ezt megjelentették Osulnak. Erre már óvatosabb lett a besenyő vezér és seregével együtt megszállott egy hegyen, gondolva, hogy ott biztonságban lesz, mert a hegyen nagyon nehéz volt a feljárás. Ezt a helyet a vidék népe Kerlésnek hívta, majd később Cserhalomnak is nevezték.

                A magyar sereg körülfolyta a hegy lábát, a csapatok mind egyforma patyolatfehér zászlókat hordoztak. A pogányok a hegy tetején tömörültek, a bátrabbak közülük leereszkedtek a hegy derekáig, hogy nyilaikat kilőjék a magyarokra. Mint a záporeső úgy hullottak ezek a nyilak a mieinkre és úgy is kopogtak a pajzsaikon, a vértjeiken.

                Némely jeles magyar vitézek azután rárontottak ezekre a besenyő ijászokra, hogy visszaűzzék őket a hegyre. Menekült is közülük, már aki tudott, íjaikkal verték lovaik farát, úgy ösztökélték azokat a meredek hegyoldalban.

                Ekkor Salamon királyt elragadta bátorsága, heves természete és nem tekintve a hegy meredekségét, hajszolta vitézeit rohamra a pogány nyilak sűrű záporverésében. Géza és öccse László azonban mindig óvatosabb természetű volt, ezért menedékesebb részén a hegynek hatoltak felfelé csapataikkal. László a támadás kezdetén már négy besenyő vitézt terített le csatabárdjával, de az ötödik nyíllal megsebesítette. A magyarok tehát a halálba szorították a besenyőket, szomjúhozó éles kardjaikat a pogányok vérével megrészegítették. Úgy hasogatták a frissen beretvált, csombókos pogány fejeket, akár az éretlen tököket.

                László herceg megpillantott eközben egy besenyő vitézt, aki szép magyar leányt hurcolt a lován. És bár László sebesült volt, mégis azonnal űzőbe vette Szög nevű kedves paripáján. Sikerült is lándzsa hossznyira megközelíteni a vágtában, mégsem ment vele semmire sem, mert így együtt nyargalva már se nem csökkent, se nem nőtt a távolság közöttük. László herceg lova már nem iramodott gyorsabban, a besenyőé meg nem lassult le, így mintegy kartávolságra volt a herceg lándzsahegye a pogány vitéz hátától.

                László herceg átlátva, hogy ilyen formán még nyargalászhatnak fölöslegesen egy darabig, odakiáltott a szép leánynak: Szép húgom! Fogd meg a besenyőt övénél és vesd magad a földre. A hajadon meg is cselekedte nyomban. És amikor László herceg a földön fekvő ellenséget át akarta döfni, a leány könyörgött, hogy iménti elrablóját inkább eresztené szabadon.

                A herceg azonban ezt a botor asszonyi kívánságot nem teljesíthette. Sokáig harcolt a besenyő vitézzel, nem bírhatván egymással, úgy birkóztak. Végül a leány sietett László segítségére, bárddal elcsapta a pogány horgasínát, azután a herceg hajánál megragadta és lenyakazta.

                László herceg sebesülten és nagyon fáradtan egy közeli fához vezette Szög paripáját, megkötötte és leült a pázsitra, melléült a leány, lefektette és ölébe vette a fejét. A haját simogatta, így pihentette. A mintegy életfánál álldogáló ló, s a leány ölébe fáradt fejét hajtó hős képi együttese a messzi ősidőkbe és Belső-Ázsia hőskultuszának jeleneteire emlékeztet minket.

                Nagy volt az örvendezés Magyarországon falu és városszerte a király és a hercegek diadalma miatt. Zengtek az egyházak falai a szent énekektől és hő imádságoktól, melyekkel magasztalták az Istent, aki ilyen nagy győzelmet adott a magyaroknak a pogányok felett.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap