A legősibb jelről

Bilecz Ferenc, p, 06/13/2014 - 00:03

A 21. század számítógépes modern világában, ha megkérik az embert, hogy adjon valamire egyértelmű választ – például népszavazáskor – akkor azt mondják, hogy „tegyél két egymást metsző vonalat a kijelölt helyre”. Magyarul írjál egy ikszet (X), vagy keresztet (+) a négyzetbe.

            A Bibliában a kereszt, oltalmazó jel melyet, a bűnt elutasító emberek hordoznak magától Istentől kapott jelként: „Járd be az egész várost, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, melyeket benne művelnek. (...) Utána járjátok be a várost és pusztítsatok (...) Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok.” (Ez 9,4-6). A keresztelési rituálé során is kereszttel, azaz Isten pecsétjével, jelölik Isten szolgáinak homlokát. Hogy a keresztények a krisztogram előtt is használták, arról a 2. sz. végéről való Aberkiosz-feliratok is beszélnek. Ezekben a keresztről, mint „ragyogó pecsétről”, amelyet egy egész nép hordoz – esik szó. Ez a kereszt azonban egyenlőszárú kereszt volt. A hosszúszárú (latin) keresztet majd csak a lobogótól megfosztott labarum keresztrúdjának jelképeként, vagy Jézus keresztfájának szimbólumaként kezdik alkalmazni az 5-6. századtól.

            Nagy Konstantin (I. Constantinus - Gaius Flavius Valerius Aurelius Constantinus; i.sz. 272-337) pénzein jelenik meg először az egyenlőszárú kereszt. Ezt a jelet a numizmatikusok előszeretettel csak a pénzverde megkülönböztető jelének szokták tekinteni, mondván, hogy akkor még csak a Chi-Rho (Krisztus-monogram) volt a kereszténység jelképe. A Jelek a Kárpátok körül című könyvemben részletesen cáfolom ezt az állítást. Az alábbi érmékre tekintve belátható, hogy a császár jóváhagyása nélkül a kereszt szimbólum – az adott korban -- csak egyszerű verdei műhelyjelként nem lett volna alkalmazható. Párhuzamosan Nagy Konstantin több pénzén a Krisztus-monogram fontos szerepet kap.

            Nagy Konstantin ezüst medálján, (kb. 23 mm átmérő) a sisakon látható Khi-Rho jel az első keresztény szimbólum az érméken – tartják a szakértők. (Ticinum, 315). A bal vállánál lévő eszköz, pedig igen hasonlít egy kopt kereszthez, de lehet, hogy egy zászló nélküli labarum rúd. (Bár ez nem valószínű, mert a hátoldali képen mindenütt van zászló a rúdon.)

Ha megnézzük az 500 évvel később készült Theophilos solidusát. láthatjuk, hogy a bal váll feletti kereszt (jogar) ugyan olyan pozícióban van, mint elődjénél, Nagy Konstantinnál. A Bizáncot megjárt III. Béla (1172 – 1196) királyunknak, pedig jó mintául szolgálhatott a magyar pénzveréshez a kettőskereszt ilyen talapzatos ábrázolása, ami majd megjelenik a magyar címerben is. Bizáncban a győzelem jele a kettős kereszt volt. (Véleményem szerint ez a latin keresztre – a labarum vázára -- ültetett görög kereszt.) Az ősegyháznak kezdettől fogva meggyőződése volt, hogy Jézus kereszthalála győzelem volt a démonok fölött is: a kereszt ennek lett győzelmi jele s erejének közvetítője. Ennek kifejezője lehet a székely-magyar rovásírás gy jele, amit gyakran egy az Isten” jel részeként azonosítanak: G . Ennél azonban sokkal korábban alkalmazták ezt a mitikus jelet. Az írott forrásokban már jóval Konstantin előtt szerepelt a kereszt, mint jelkép. Például a kumráni közösség jele is a tau volt. Állítólag a Priscilla-katakombában benemerenti (nagyérdemű) feliratos sírlapokon is látható. (3. század). Valószínű azonban, hogy a fából készült, plasztikus kereszt (crucifixus) is ismert volt, mert a 2. sz-ból származó Acta Petri (Martyrium Petri) már polemizál az anyagi, a „látható” kereszt használatával.” – olvashatjuk a Magyar Katolikus Lexikonban. A Felső-Egyiptomban talált 5-6. századból való homokkő Petros sírsztéléje arra enged következtetni, hogy a különböző keresztény szimbólumokat sokáig együtt használták. A felirat alatt hajó látható a sztélén, melynek vitorlája Krisztus-monogram formáját ölti, tehát a görög „khi” és „rho” betűket adja ki. A hajó őse az a hajó, amelyen az egyiptomi vallás szerint a halott a túlvilági folyón utazott, másrészt a hajó fontos jelképe a korai kereszténységnek általában. A felirat fölötti regiszterben három ankh-kereszt látható: a pogány egyiptomi ankh-hieroglifa, ill. szimbólum keresztény átértelmezésének lehetünk itt tanúi. (A sír sztélé a Kairó, Kopt Múzeum gyűjteményében található.)

            A két egymást metsző vonal (a csillag egyszerűsödött formája) a kozmikus rend, az égiek (istenség) ősi jele a történelem előtti időkben, bajelhárító, vallásos-mágikus tartalommal bírt. Mit rejthet magában ez az egyszerű ábrázolás? A pontot ábrázolni a kereszt szárainak találkozásával lehet. A legegyszerűbb jelölés, pld. az állatokon, vagy éppen a kivágásra ítélt fákon is alkalmazzák. A semita ábécé utolsó betűje, a tau (mint tau-kereszt) iratokat hitelesítő aláírásként is szerepelt. Az írásbeliség kialakulásával a személy nevét, s ezzel magát a személyt, helyettesítő írásjel lett. Az írástudatlanok meg egyszerűen csak egy X, vagy + jelet tettek aláírásképpen. (Krisztus korában, az 1. századi szarkofágok felirataiból látszik, hogy hivatalosan is kétféle módon írták). De ez az ellentétek (+ - ) egységének is képe: szárainak találkozási pontja a végesre, a befejezettre, szárainak iránya a végtelenre utal. Nézzük meg a magyar rovásírás szempontjából milyen értelemmel lehetne felruházni ezt a jelet? Azonnal feltűnik, hogy a rovás ábécé jelei általában megfelelnek a jelölt hanghoz tartozó fogalom képének. Vegyük észre, hogy X jelben két V jel van, amelyek egymásnak tükörképei. Ez az előbb említett ellentétek egysége, mint ahogyan a keleti jin-jang jele is ugyan ezt jelenti. A V nem más magyarul, mint a „világ”, a mindenség, a felfelé való törekvés, a „fény”, a „tűz” , az „erő” az „élet” jele. Ez a v jel felső, belső része: V. Fent és bent helyezkedik el. A fordított V, pedig az „es” jel a rovásírásunkban: s. A lefelé mozgás, az „eső” jel. De ez a „sár”, „szár”, a száraz, az elhalt, a kopasz, a sárga, az elmúlás, a sötétség, a sír jele is. Szokták sarok jelnek is értelmezni, ami teljesen helyénvaló, hiszen a sarok nem más, mint a szárak találkozása! A kettő együtt, pedig a világmindenséget, az isteni „Bél”-t az „Aty”-t adja. A körön belüli x pedig nem más, mint a Fény jele f az F betű. Kívül a nap, a világmindenség és a közepén az isten, együtt a Fény. („Világnak világa”). Ez a jel, amikor a kör közepén egy pont van, a székely rovásírásban valóban a napot, mindenek forrását, a lyukat jelenti. (A latin lumen, fény, (nap)világ, de ugyanakkor lyuk jelentésű is). A magyar világjelben ez is megtalálható. Hagyományaink szerint mi a fény fiai vagyunk. A B>V váltás eléggé közismert. A Bél=Bil=Vil összefüggést a nyelvészek régóta ismerik. Nem véletlen, hogy a görögből fabrikált cirill ábécé B jele V hangnak felel meg. A dentolabiális és a bilabiális több nyelvben is egymásba olvad, keveredik. (pld. Valentin/Bálint). Rovásírásunkban ez így néz ki: b (B), v (V), és a x (Aty). Ligatúrában (betű összevonásban) ez az Úr jelét adja: u. Másképpen: U(X)=v + s, azaz az Úr(Bél) együtt a Világosság és a Sötétség. Mindezt egyesíti a rovásírásunkban benn lévő magyar jin-jang jel.

            Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesebben a „bél” szó jelentését. Korábban már leírtam, hogy hányféle értelemmel bír ez a szó. (Lásd a Fény és fehér című írásomat.) Most csak a Bél=Úr és a Bél=Bjel=jel értelemmel és ezek kapcsolatával foglalkozzunk. A Bél, mint úr jelentésű szó az ókori Bél/Baál istenre vezethető vissza. Ez jeles, jelentős, jellemes, kimagasló, magaslati, fenséges, fénylő, ragyogó, tüzes, napos, heves, magas, felfelé irányuló fogalmakat takar. A Bél, mint jel a bélyeg, a belső szavak értelmét fejezi ki. Ilyen értelemben az átlagtól eltérő, kiemelkedő, fénylő, hangzó, figyelmeztető, ütő-verő, író-rovó, védő utasítás. (Lásd például a béljóslást, mint az isteni akarat megfejtését, kinyilatkoztatását). Tehát, ilyen értelemben maga a szó, az ige. (Rhéma). A magyar nyelv önmagában hordozza az alapvető filozófiai tételeket. Úr=Bél=Jel. A fentiek szerint ez nem más, mint Úr=Ige „In principio erat Verbum… et verbum caro factus est.” – (Kezdetben vala az Ige… és az Ige testté lett.) – mondja a Biblia. A mitológiában gyakran keverednek az istenek nevei az uralkodókéval, a királyokéval. Például Bél előfordul, mint isten, és mint Babilon királya is. Míg a minden oldalról nyitott, a végtelenbe mutató szárak a b jelben a korlátlanságot, a halhatatlanságot jelképezik, addig az úr – bár hatalma fölfelé és lefelé is végtelen – a születéssel és a halállal be van korlátozva, ezért az U jele jobbról is, meg balról is zárt. u . A fenti levezetést vonatkoztatni lehet az ugor nyelvben meghonosodó Ar (Jar) szóra is. Ennek értelme Járo/Járiló isten, ami tüzes, heves, forró, világló, ragyogó, áramló, áradat, megújuló, tavasz és nyár fogalmaknak a jelölésére használták az északi magyar törzsek (merják, mescserek). A közös eredet az ősi Ar-pad névvel, szinte nyilvánvaló. Ugyanakkor megvan a másik két értelmezés is, ami az ár eszköznél a hegyes, csúcsos jelleget emeli ki, míg az ár, mint az érték mértéke, egy jele, jellemzője a dolgoknak. Mondhatnám szabír és onugor változata a nyelvi logikának. „De miként a «betü» és «ír» szavak, meg a belső-ázsiai írásjegyek mutatják: a székely, irás eredetét a Jeniszei és Orkhon vidékén Belső-Ázsiában kell keresni.” – írja a Pallas Nagylexikona. A „bél” szó tulajdonnevekben és a belső értelemben maradt fenn a mai magyar nyelvben, míg az „ár” csak a szerszám, az érték, és áradat vonatkozásában. De most térjünk vissza a szó írott formájára (logosz). Nézzük meg, hogy a „bél” szónak milyen képzett formái lehetségesek a magyar nyelvben. Kicsinyítő, becéző képzővel: Béla, Belus, Bélecske, Bilu, Bila. Helynév képzővel: Belád, Béld, Billéd, Beled. Tulajdonság jelző: Bélai, Béli, Béles, Beles, Bilas. Birtokos jelző: Bélé, Béláé, Béláéié, Billéi, Bélié. Többes számban: Bélák, Bélek, Bilek, Bilok. Ha figyelembe vesszük a b>v, b>p váltásokat, valamint a é=i=je=ie és a c=k=g hasonulásokat akkor belátható, hogy a magyar nyelv szabályaival logikusan értelmezni lehet azokat a földrajzi helyneveket és a családnevek jó részét, amit más nyelvből csak a „fehér” fordítás kín-keserves erőltetésével lehet úgy-ahogy megmagyarázni, legtöbbször tévesen. A fenti ismeretek birtokában folytathatjuk a „bél” rovásírásos X jelének tanulmányozását.

            Talán nem véletlen, hogy a római számok (és a rovás számaink) közül a tízes jele az X. A számmisztikában a tízes szám Istent jelöli. Két római ötös (V) – a csúcsaival szemben állítva -- pedig kiadja a tízet, azaz: X! A matematikában a többszöri összeadás (+) nem más, mint a szorzás (x). A rovásírás történetét leíró Nemere István még azt mondja, hogy nem lehet tudni miért X lett a 10-es szám jele. Talán, azért mert amikor a két kezet egymás mellé tesszük és így „tízet” mutatunk, a két hüvelykujjat keresztbe tesszük – ez formázza az X-et.[1] Elképzelhető ez a variáció is. Az 5-ös szám V jelére azonban nem tud magyarázatot adni. Pedig ez egyszerű: előbb volt meg a tízes szám jele az X, és ennek fele a V! (Magyar gondolkodás: az egylábú ember az „féllábú”! A páros szerveink összetartoznak. Ezért ha az egyiket elveszítjük, akkor félszeműek, félkezűek leszünk. Ezt, az indoeurópai gondolkodásúak nem érthetik, mint azt sem, hogy az X-nek miért fele a V). Érdekes és figyelemre méltó magyarázatot adnak A teremtés abc-je[2] című írásban a „ty” betűre: „Nagy X betű, a felső és alsó részén két függőleges vonalkával, amik nem érnek össze az X középpontjával. Középen van a jelen, felül a jövő, alul a múlt (mint egy homokóra). A rendszer alul-felül nyitott, tehát végtelen. Érdekes párhuzam, hogy ez a rendszer szüli a világtojást, mint valami tyúk. A magyar nyelvben egyetlen szavunk kezdődik ty-vel, a tyúk (madár, szárnyas, repülő lény). Ez a betű az időforrás oldalmetszetét formázza, így a ly betűnek logikai párja.”. Megjegyzés: Itt az ly jelölése álló mandorla (mandula) alakú jel, benne kis x-szel. Ez csaknem azonos az F betű jelével, ami egy körön belüli x. f. Bél Mátyás székely rovás ábécéjének ly jele egy kör közepében egy ponttal. Utal az egyetlen ly kezdetű szavunkra a lyuk-ra, a forrásra. Minden korban Napszimbólum volt, s ma is az a csillagászatban. A Nap valóban forrás, a fény, a meleg, az élet forrása. Az eLy betű ugyanakkor helyet is jelenthet, a kezdő H betűt nem volt kötelező kiírni (h)ely). Ezért a hasonlóság a Föld, a forrás, a fény (F) jelével, a körön belüli X-el. (A kör nap jel, és X az isten). „A körbe írt kereszt a teljesség, ill. az isteni és emberi, élet és halál találkozásának, ill. az élet győzelmének szimbóluma.” – tartja a Katolikus Lexikon. Varga Géza szerint a tatárlakai korongon protosumir képírású fogalomjegyek láthatók. Az összehasonlító táblázatában az O jel hangzása: ŠÁR, jelentése: teljesség. Ilyen értelemben a mindenséget, a világot is jelenti. Rovásírásunkban nincs ilyen önálló jel, csak X-el, vagy ponttal együtt, ami a föld, a fény, a forrás (lyuk) jele. Az O és az X összetartozása egyúttal a ŠÁR és a BÉL szavak rokonértelműségét is kifejezi. Jelentésük: úr, király. Lásd például Nergal-šar-uṣur (i.e. 560-556) babiloni király nevében. (Az „F” és „Ly” betűk Bél féle rovásjelei számomra Bél Mátyás zsenialitását és nem „balgaságát” igazolják. Nemere István – Sebestyént idézve -- óva int bennünket a „történelmi mélységekbe nyúló” magyarázatoktól.[3] Példának hozza fel a „barguzini csontváz” esetét, amely túl azon, hogy komoly szakértők karrierjét törte ketté, a 20. század legszégyenteljesebb politikai és kulturális magyar botránya volt, és maradt a mai napig).

A kereszt legismertebb alapformái a következők: a görög kereszt (egyenlőszárú), a latin kereszt (függőleges szára hosszabb és a vízszintes szár annak felső harmadában metszi azt), az Antonius-kereszt (T-alakú), a villás kereszt (Y formájú), az András-kereszt (X alakú), a kettős kereszt (két vízszintes szár metszi a hosszabb függőlegest), a bizánci vagy orosz kereszt (három vízszintes szár metszi a hosszabb függőlegest, de az alsó ferdén), a hármas vagy pápai kereszt (három vízszintes szár metszi a hosszabb függőlegest, a felső a legrövidebb, míg az alsó a leghosszabb) és az egyiptomi (vagy kopt vagy Ankh kereszt, T-forma tetején kör vagy álló ellipszis, melyet a koptok átvéve keresztény jelként – olykor Krisztus-monogrammal összeillesztve – használtak), a kelta kereszt (végeredményben egy latin kereszttel osztott kör).

 

[1] Nemere István: A rovásírás története. ANNO kiadó. 128.o

[2] http://esemenyhorizont.uw.hu/2005/ter-abc.html

[3] Nemere István: A rovásírás története. ANNO Kiadó. 160. o.

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap