Legyen világosság! 1/2

Jankovics Marcell, sze, 03/07/2018 - 00:20

 

 

 

 

                                                                                                                  

Ennek az írásnak az alapja egy bennem régen fölmerült gondolat Isten első teremtő szava és János evangélista Igéje közti összefüggésről, annak kapcsán, amit korábban írtam a 22-es szám jelentőségéről a szoláris fényszimbolikában, és amit a néhai Raj Tamás fejtegetett egy „konferencián” a Szentírás első szaváról. Néhány évvel ezelőtt Molnár Iván, dunaföldvári evangélikus lelkész Raj Tamással és Grandpierre Attilával együtt meghívott, hogy templomában tartsunk előadást egymásra rímelő témákban. Az előadások címére nem emlékszem már, de valamiféleképpen a fény, fényszimbolika kötött össze bennünket. Raj Tamás volt az első eladó, én a második, Attila a harmadik. Ő mint ezoterikus csillagász csak lazán kapcsolódott hozzánk, én azonban, hallgatva Raj Tamás előadását, mely judaista vallási jelképek és a bibliai héber nyelv közti szoros kapocsról szólt, sutba dobtam tervezett mondanivalómat, és ott folytattam, ahol a rabbi abbahagyta. Az ő mondandójára építkeztem, mivel a Logoszra vonatkozó elképzelésemet nemhogy alátámasztotta, inkább megelőlegezte, ahogy az Ószövetség is megelő(lege)zi az Újszövetséget.

Tézisem a következő: János evangéliumának bevezető szavai: „Kezdetben vala az Íge” (Jn 1,1) közvetlenül utal a Teremtés könyvében olvasható első isteni megszólalásra: „Legyen világosság!” (Ter 1,3.) Hogy világos legyen: az „Ige” nem más, mint Isten e két szava.

Kiindulópontom: a Biblia-kutatásnak szerves része az a módszer, amellyel a zsidó rabbik, tudós kabbalisták évezredek óta hagyományosan, szófejtésekkel és a betűk számértékeivel adnak mélyebb értelmet nemcsak homályos szavaknak, szövegeknek, hanem a többnyire tiszta szentírási beszédnek is, továbbá, hogy a keresztény jelképiségnek a fényszimbolika és a számosság, ha kisebb mértékben is, de szintén fontos része.[1] Hozzáteszem: attól még, hogy a nyelvtudomány felől nézve két hasonló szó között nincs rokoni kapcsolat, nem tagadható, hogy évszázadokon keresztül a népi etimológiás, vagyis vélt nyelvi összefüggéseknek óriási szerepe volt a szövegértelmezésben.

Betű szerint

A hivatkozott „konferencián” az ragadta meg a figyelmemet, ahogy Raj Tamás a Szentírás első szavát (Ter 1, 1.) elemezte. Az első szó, „Kezdetben” héberül Berésith. B’résit szefárd ejtés szerint. (Raj a szefárd ejtést használta.) Héber betűkkel, de diakritikus jelek nélkül írva תישארב.[2]

Raj Tamás a b’résit szót br+és+it tagokra bontotta, mondván, a tűz jelentésű és (שא) szócska összekötő szerepet tölt be a szövetséget jelentő brit (תירב) szóba ékelődve. A br (רב) jelentése ékezetektől, pontozástól függően lehet pozitív (kiválasztott, tiszta), és lehet negatív (kettéhasad, reped). Az it (תי>תא) jelentése –val, -vel, mellett. A br+it, b’rit (brisz) értelemszerűen az Isten és a kiválasztott nép szövetségét jelenti, melyet, ahogy ő magyarázta, a jó tűz összeforraszt, a rossz szétrepeszt. A „tűzszövetség” több mindent eszembe juttat. Mózes Istene (יהוה) tűzben, füstben jelenik meg, lángnyelven beszél.[3] A ma használatos betűk feltalálását követő felfogás szerint lángbetűkkel vési a kőtáblákba parancsolatait.[4] Először a világosságot teremti meg, s a világosság tűzből való, lett légyen az égi vagy földi tűz. Raj Tamás magyarázata szerint a b’résit rejtett értelméből már következik Isten megszólalása: „És mondta Isten: Legyen világosság! Vajomer Elohim jehi awr, רוא יהי סיהלא רמאו.” (Ter 1, 3.)[5]

Nézzük, mit mond e témában a spanyol kabbala ragyogó könyve, a Zohár (רהז). Már e név is beszédes. Jelentése: fény, csillogás, többes számban napsugarak. A berésith a Zohár angol átírásában[6] BaRASiTh formában szerepel. A szót a Zohár is feltördeli, csak másképpen. A bara (ארב) jelentése hat (szn.), a sith (תיש) jelentése teremtett, teremteni. A BaRASiTh eszerint azt jelenti: hatot teremtett. Azaz, a teremtés hat napon át zajlott, Isten a hetedik napon megpihent. Hogy mi köze ennek a világossághoz? Hát az, hogy a teremtés alaphangját az isteni szózat adja meg.[7]

Megemlítem, hogy a jehi (יהי=legyen) Mózes Istenének a nevét idézi mind hangzásában, mind jelentésében (הוהי=Jahveh, melyet úgy fordítanak: Vagyok, aki vagyok, ritkábban Leszek, aki leszek), s hogy az awr (רוא=világosság) szónak van latin megfelelője. Aura=fuvallat, légáramlat, fény, csillogás lég, levegő, ég, felső világ, napvilág stb. Az aura az aurum=arany nőnemű alakja, s az aranyat minden nép a Nap fémének tekintette.[8]

Lássuk, hogyan kezdődik János eredetileg görög nyelven írt evangéliuma:

„Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. 2. Ez kezdetben az Istennél vala. 3. Minden ő általa lett és nála nélkűl semmi sem lett, a mi lett. 4. Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága; 5. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. […] 9. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. […] 14. És az Íge testté lett és lakozik mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.”[9](Jn 1,1–14)

Mit ír az „Ígéről” a Magyar Katolikus Lexikon?[10]

«logosz (gör. ‘beszéd, szó, értelmes fogalom’): szó, ige. – 1. A filozófiai gondolkodásban Platónnál ‘megalapozott igazságot tartalmazó kijelentés’. Arisztotelésznél ‘kimondott szó’, ‘gondolat’, ‘gondolkodási képesség’, ‘fogalom’, de hozzá kell érteni a beszélőt, amit beszél és akihez beszél. A sztoikusoknál isteni erő, amelynek a mindenség a létet, az értelmességet és a törvényszerűséget köszöni. – 2. A Szentírásban Isten igéje, az evangélium. János evangéliumának előszavában (Jn 1,1–14) a ~=Jézus Krisztus, és János 1. levele, mely az „élet igéjé”-ről szól (1,1). – A Jn 1,1–14 a következőket állítja a Logoszról: isteni személy, léte örök, Istennél volt és istenségében azonos az Atyával, õ a Fiú; a teremtésben minden általa lett; ô az élet és a világosság hordozója az emberek számára; megtestesült és emberré lett, hogy a maga isteni életében részesítse az embereket. A ~ név a későbbiekben nem vonatkozik Krisztusra. A szó ker. használatának eredetéről vita van. A megtestesülés említése miatt nem lehet gnosztikus eredetű. Könnyű megérteni, hogy az ősegyh. Isten Szavának tekintette Jézust magát is, aki Isten szavát és akaratát mint a végső idők kinyilatkoztatását és az üdvösség föltételét hirdette. Jézus szavainak éppen Jn-ban különös súlya van (4,41; 5,24; 8,31; 10,35; 12,48; 14,23; 15,3; 17,14). Ez azonban még nem magyarázza meg a ~ nevet. Gondolnunk kell a Zsid kezdő szavaira is, ahol a végső kinyilatkoztatás a Fiú által jön, aki által az Atya a világot teremtette, s aki az ő lényegének képmása, a mindenség örököse, s így fölötte áll minden teremtménynek. Hasonló gondolatokat vet föl a Kol 1,15–20 is. A Jel 19,13 is beszél az Isten Szaváról, aki megjelenik, hogy véglegesen győzzön. Ez a kép visszamegy a Bölcs 18,15-höz és Dán 7,14-hez. Így a Jn 1: közölt ~-kép nem idegen az ap. Egyh. teol-jától. – A magyarázók keresik a vallástört. hátteret is. Valami hasonlót lehet találni a bölcsességi irod-ban. Az isteni bölcsességnek megvan a szerepe a teremtésben és az üdvösség rendjében (Jób 28,12–28; Bár 3,27; Péld 3,19; Bölcs 7,12; Sir 1,1–10). A bölcsesség a választott népben lakást vesz (Sir 24,8–10). A késői zsidó irod. olykor az Isten szavát (memra) is megszemélyesítette.[11] János terminológiájának azonban a legnagyobb hasonlósága az alexandriai Philóval van, bár a tartalmi különbözőség feltűnő. Philó ui. átveszi a gör. fil. ~-fogalmát, és arra használja föl, hogy áthidalja vele az űrt Isten és a világ között. A ~t úgy tekinti, mint a teremtés közvetítőjét, de az nála nem isteni személy, és hiányzik a megtestesülés gondolata is. A gnosztikusok is beszélnek egy ~ról, mint az üdvösség közvetítőjéről, de a megtestesülés gondolata tőlük is idegen, és annak hatásaira sem gondolnak. – 3. Dogmatörténeti téren az 1–3. sz. atyáinak tanítása az első kísérlet arra, hogy a teremtés és az üdvrend kijelentéseit rendszerezzék. Elmélkedésük háttere a gör. fil., elsősorban a sztoicizmus és az újplatonizmus, akiknél a ~-spekuláció a valóság megértésének eszköze volt. A ~ a mindenség értelmes princípiuma, azért tőle függ a világ léte, megismerhetősége, fiz. és erkölcsi törvényszerűsége. A hasonlóság megvan az ember szellemi ténykedésében is: először megfogalmazza a szót, azután kimondja. Az ap. atyák közül elsőnek Antiochiai Szt Ignác alkalmazza Krisztusra a ~ nevet (Levél a magnésziabeliekhez 8,2), s arra gondol, hogy benne Isten egész szava, egész kinyilatkozása megjelent, éppen szentháromsági eredete miatt. Az apologéták (Jusztinosz, Athenagorasz, Theophilosz) számára a ~ a valóság kristályosodási pontja: ő mint az Atya teljes Szava, maga is Isten, a teremtményekkel szemben az Atya oldalán van, ő az egyszülött Fiú. A ~ név is szellemi eredetét mutatja. Az Atya mindig értelmes (logikus), azért a ~ mindig nála van. Azt azonban még nem tisztázták, hogy az örök nemzés, a fiúság, a teremtés, a küldetés, az emberré levés hogyan viszonylanak egymáshoz. A teol. stabilitást a niceai zsin. hozta: a ~ egylényegű az Atyával. Benne az Atya öröktől fogva önmagát mondja ki, azért mindenben egy vele. Mint az Atya Szava és Képmása testesült meg és lett az emberek világossága.»

Ezt vallom én is, de egyszerűbben, rövidre zárva a Ter 1,3 és Jn 1,1 közötti távolságot.  Megismétlem: szerintem az alatt, amit János Igének nevez, Isten első két szava értendő: Legyen világosság! ’Legyen’ jelzi a megtestesülést, a ’világosság’ magát Krisztust, a megtestesült Istent. Az újszövetségi szerzők, különösen János, gyakran hivatkoznak Jézusra mint a megtestesült világosságra, Ő maga mondja: „Én vagyok a világ világossága.” (Jn 8,12; 9,5..) Abban sem lennék biztos, hogy János szövegének nincs gnosztikus olvasata. Igaz, hogy a gnosztikusok tagadták Krisztus emberi megtestesülését, de a fény is a megtestesülés egyik (fizikai) formája, és a gnosztikusok fénylényként imádták Őt. János evangéliumának gnosztikus jellegét Herbert Haag Bibliai lexikonja sem tagadja: „Azt […], hogy a gnózisnak nagy szerepe volt abban a környezetben, amelyben az ev. keletkezett, a Kumránban és Nag Hammadiban előkerült leletek is tanúsítják.” (788. o.) Az Ó- és Újszövetségben a csillagászati tartalommal elegy fényszimbolika közvetve jelen van.[12]

 

Folytatjuk...

 

 

 

  Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap