Legyen világosság! 2/2

Jankovics Marcell, cs, 03/08/2018 - 00:02

 

 

 

 

Folytatás... 

 

Az evangélisták összekötik a megtestesült világosságot a tűzzel. Az ő Krisztusuk Szentlélekkel és tűzzel keresztel (Mt 3,11; Mk 1,8; Jn 1,33), Raj Tamás szavával élve a keresztség tüzével köt szövetséget Isten és ember között. „Az ő szemei olyanok, mint a tűzláng” (Jel 19,12). Szentlélek és tűz egy és ugyanaz (ApCsel 2,1–4). Itt visszautalnék a héber lángbetűkre. A Szentlélek szél (lat. aura) és „kettős tüzes nyelvek” (héb. awr) formájában száll az apostolokra pünkösdkor, a zsidók Sávúót ünnepén. A zsidó és keresztény ünnep tartalma e tekintetben megfelel egymásnak. E napon kapja a zsidó nép, s rajta keresztül a világ a Törvényt, melyet villámkéz írt lángbetűkkel a táblákra. A keresztény Pünkösd az egyház megalapításának az emléknapja. A lángnyelvek nyelveket adnak az Ige hirdetőinek, hogy szétvihessék a világban az új törvényt.

Tanulva Raj Tamástól, nézzünk körül a görög logosz (λόγος) nyelvi környezetében.

Lókhosz (λόχος )=szülés; a belőle képzett lokheűó (λοχεύω)=szül, világra hoz, nemz;  lűkhnon (λύχνον)=lámpa, fáklya, világítóeszköz; lükhnaiosz (λυχναι̃ος)=sötétben világító kő, karbunkulus, rubin. Netán parázs? A  parázsból, e vörös kőből, lobban fel a tűz, a világosság.[13] Lükhnísz (λυχνίς)=tűzpiros virágú növény; lükhnokaütéó (λυχνοκαυτέω)=világít, gyújt, éget; lükhnóbiosz (λυχνόβιος)=éjt nappallá tévő; lükégenész (λυκηγενή)=fény-szülte; lükaügész (λυκαυγές)=szürkület. Mi előzi meg a nappali világosságot? Hajnali szürkület. Lükoktónosz (λυκοκτόνος)=farkasölő, átv. értelemben a szürkületoszlató Apollón napisten állandó jelzője. Vö. latin lux=fény, germán Loki (Loge) tűzisten, hindu Loka=világ, fény.

Kérdés: a teremtés hangja (a szó) és látványa (fény) egyidejű vagy sem? A fény gyorsabban terjed, mint a hang. Elohim hangja megelőzi a világosságot, de a b’résitben már ott a fény csírája, ahogy a fentiek szerint a logoszban is. Zsidó magyarázat szerint a kőtáblák, vagyis a Tóra átadásakor a hegy lábánál álló sokaság nemcsak hangokat hall, hanem fényjeleket is lát, és ezek maguk a héber ábécé lángbetűi.

A világosság szellemi értelemben a megvilágosodást vagy/és a rációt jelenti. A logoszon keresztül a logikát, logikus gondolkodást, amelynek az írásban. betűben és számban ölt testet. Fizikai értelemben a világosság első számú forrása a Nap (második a Hold). Az írás keletkezéséről szóló elméletek egy része az első írásjegyeket a geometrikus napjelekből: spirálból, koncentrikus és pontos körökből vezeti le. Indiában a szunja-múrti (nulla formájú) egyike a Nap legkorábbi jeleinek. Úgy vélik, a matematikai zéró fogalmának a felfedezéséhez ez a jel vezetett. A nullát az arabok ponttal jelölik, mi körrel; hindu neve, szunja azt jelenti: üres. Az egyiptomi hieroglif, azaz szent írásban a kör az ég és Ré jele. Az egyiptomi Atum napisten nevének minden és semmi a jelentése. Kínai tudósok szerint a neolitikus kerámiák napábrái (Kr. e. 4300–2500) szolgáltak az első kínai írás alapjául.

Észak-európai hagyomány szerint is a Napnak (Ódin bölcs, ép szemének) köszönhetjük az írást. Az isten felakasztotta magát a világfára, és 9 nap, 9 éjjel függött a kötélen azért, hogy a fa oldalába rótt szent rúnókat megtanulja. Az írás feltalálását az egyiptomiak Thotnak, a görögök Hermésznek tulajdonítják, de mindkettő a Naptól tanulhatta, hisz világosságukat (a szellemit is) tőle kapták. Hermész, a Nap sugárövezetében keringő Merkúr megszemélyesítője csupán a napisten sebesen író keze volt, a fej maga Nap, hiszen az írás a bölcsesség tanújele, és a mindentudó ő volt, nem a kísérője.

Szám szerint

A héber ábécének 22 lángbetűje van, melyek sugaras utak formájában hálózzák be a kabala életfáját, a Nappal megkoronázott Szefiroth-diagramot. Mózes Istene magán viseli az ősi sémi nap-hold és viharisten (Jupiter planétaisten) tulajdonságait.[14]

A dogonok szerint a Napnak 22 sugara van, és a szem íriszéhez hasonlítják. E 22 sugarat a Nap szavainak is nevezik. A napsugár, szem, kéz, írás (a betűk és a számok) összetartozó fogalmakként jelennek meg a dogon mitológiában. A dogon mitológia meglepő rokonságot mutat az óegyiptomival, ez utóbbin keresztül pedig a zsidó misztikával. Óegyiptomi képzet szerint a Nap az Ég-Hórusz jó, a Hold a rossz szeme. A monoteista Aton-kultusz kör, gömb (!) alakú napistenének sugarai kezekben végződnek. Az egyiptomiak meglehetős pontossággal határozták meg a Ludolf-féle szám, a p értékét. Mivel a tizedes törteket nem ismerték, a 22/7-tel fejezték ki, melyben a számláló a kör kerületét, a nevező a sugarát jelenti. Egy olyan körnek, amelynek a kerületét kiadó zsinóron 22 egyenlő távolságra lévő csomó van, annak a sugarán 7 csomó lesz. A p, amely minden kör- és gömbszámításban kulcsszerepet tölt be, két „szent” szám hányadosa, hát nem érdekes? Az is figyelemreméltó, hogy nemcsak a nevezetes 7-es szám, hanem a 22, valamint annak a fele, a 11, a valóságban kétféleképpen is kapcsolódik a kör alakú, valójában gömb formájú Naphoz. A Ludolf-féle számon (22/7) kívül a napév és a holdév közötti eltérésben, ami kereken 11 nap, és a 22 éves napfoltciklus 2 x 11 éves periódusában.

Minderről a régieknek tudomása lett volna?

Gorsiumban előkerült egy dombormű, amely római kori kocsit ábrázol szokatlan módon két 11 küllős kerékkel. (Ennyi sugara van egy birtokomban lévő mexikói „naptükörnek” is.) Közönséges kerekeknek mindig páros számú küllője van. Páratlan számú küllővel kereket készíteni nemcsak babrásabb – még rajzban, domborművet faragva is, nemhogy a valóságban -, de statikailag  is megbízhatatlanabb. A 11 kerékküllőre csak jelképes magyarázatot találnék, ha az ábrázolás hétköznapi jellege nem mondana neki ellent. Napszekérhez illene ugyanis, amire számtalan példa akad.

A napfolttevékenységet illetően ciklusról beszélünk. A foltok száma századokra, évezredekre visszamenően majdnem szabályosan ismétlődő ingadozásokat mutat. Ha a Nap „arcát kiveri a ragya”, napfoltmaximumról, ha letűnnek a hegek, napfoltminimumról beszélünk. A napfoltszám 11,1–11,3 év alatt éri el a maximumot. Két ciklus időtartama, mely alatt az eredeti mágneses irányultság helyreáll, ennek kétszerese: 22,2–22,6 esztendő. A kereken 11 (22) éves ciklus különös figyelmet érdemel – és nemcsak számmisztikai okokból –, mivel a Napban, napfelszínen lezajló többi jelenség (kitörés, alakváltozása, forgási sebesség megváltozása) ugyanilyen ritmusban ismétlődik, Ezért ma már nem napfolt-, hanem naptevékenységi ciklusról beszélünk.

A Nap foltjai szabad szemmel is láthatók, e jelenséget már az ókorban rendszeresen megfigyelték. Erről nemcsak csillagászati följegyzések tanúskodnak. A jelenség oka jelentősen befolyásolja a földi éghajlatot, időjárást, ezért mindenütt a Nap mitológiájának szerves része lett. 1610-ben az akkor fölfedezett távcsővel már a jelenség tudományos nyomon követése is megkezdődhetett, megbizonyosodhattak arról, amit addig csak a mítoszok sejttetnek, hogy a Nap is forog a tengelye körül. Azt pedig, hogy a napfoltszám normális naptevékenység esetén kereken 11 éves ciklus szerint ingadozik, 1843-ban fedezte föl (újra) egy német amatőr csillagász több évtizedes megfigyelés alapján. Lehetséges volna, hogy a 22-es szám hiedelmi jelentősége, a 11 sugarú napábrázolások nagy száma és a napfolttevékenység „számai” között csupán véletlen az egybeesés?

A múlt században két csillagász, a svájci Wolf és az angol Carrington hívta föl a figyelmet arra, hogy a normális napfoltciklus és a Jupiter keringési ideje (11,87 év) közelítőleg egyezik, s feltételezték, hogy a Jupiter gravitációs ereje, az általa keltett árapály-jelenség idézi elő a napfoltokat. A kínai naptár 12 éves, egyben 12x2 órás ciklusa a 12 éves Jupiter-évre épül, összefüggésben a napév 12 hónapjával. A mitológiák Nap királyfijából, mihelyt trónra lép, sokhelyütt Jupiter király lesz. A gyermek és ifjú Zeuszt mítoszai napistennek mutatják, de mint a felső ég királya a Jupiter bolygóval azonosul. Ugyanez áll a babiloni Mardukra, és mint fentebb jeleztem, Jahveh is hol napistenként, hol Jupiterként viselkedik. Szinte szégyellem leírni, hogy Jupitert a rómaiak Jovénak szólították.

Tárgyunk szempontjából figyelmet érdemel John Matthews leírása a VII. századi szászánida perzsa uralkodó, II. Hoszrou vállalkozásáról. Hoszrou volt az, aki Jeruzsálemből elrabolta a Szent Kereszt ereklyéjét, Perzsiába vitte, és ott, a mai Tahtaszoleimán hegységben egy szentélyt építtetett neki, amit Tahtataqdisznak, az Árkádok trónusának nevezett el. A XX. század közepén a svéd Lars Ivar Ringbom a kiásott templomszentélyt a Grál-kastély modelljeként azonosította. A köralakú szentély 22 bolthajtásból áll, s Matthews egy szászánida bronztálat, amelyet egy 22 bolthajtásból álló építmény stilizált rajzolata díszít, mint a Tahtataqdisz ábrázolását adja közre.[15] A 22-es szám alkalmazása a Kereszt manicheista szentélyében egyáltalán nem meglepő. Ha van a keresztény tanításnak igazán (nap)fényes aspektusa, akkor a manicheizmus az.

Figyelmet érdemelnek a különböző naptárak 11 napos betoldásai, amelyek a hold- és napjárás egyeztetését szolgálták. A babiloni újév-ünnep, amelynek Marduk mint napgyermekisten volt a főszereplője, 11 napig tartott, épp annyi ideig, ahány nap a holdév és a napév közti különbség. A puebló indiáno tudták, hogy a téli napfordulókor „az egyre délebbre nyugvó és kelő Nap kelés- és nyugvópontjának vissza kell fordulnia, és a szojál-szertartást, amit Kjamuja (december) havában, a «szent, de veszélyes holdban» rendeznek, úgy tervezték, hogy szavatolja a keléspont visszatértét északra. A szojál […] főeseményét, a téli napfordulót a napnyugták megfigyelése határozza meg a […] szemmel tartott látóhatáron.A Medve-klán őseinek háza tetején álló, Első Sziklafennsík Nap Főnök tisztán látja a látóhatár hegyláncait és a Nap haladását egy szurdok felé […], ami a San Francisco-hegység peremén rajzolódik ki messze délnyugaton. Ha a Nap itt nyugszik le, akkor a téli napforduló 11 és fél nap múlva esedékes.”[16]

A mi liturgikus naptárunkban is föllelhető a nap- és a holdév közti 10–11 napos időkülönbség évenkénti kiigazításának egyszervolt szándéka. A szökőnapok beiktatására a fordulatünnepeket megelőzően kerülhetett sor, mint Babilonban tavaszújévkor, vagy azok félidejében, az évszakkezdő ünnepek alkalmával. Az előbbire emlékeztet a Karácsonyi tizenketted, az utóbbira, hogy Áldozócsütörtököt 10 nap választja el Pünkösdtől, és 11 Pünkösd másnapjától, vagy hogy a november 1-jei Mindenszenteket ugyancsak 10 nap választja el Márton napjától, mely még az újkor hajnalán is „kisfarsang”, azaz a bő őszi időszak és Karácsony böjtje közti fontos határnap volt. A hónapok 21–22. napja mint a csillagászati hónapváltás napjai érdemesek a figyelmünkre.  A Jelenések könyve 22 részből áll.[17]

Bosnyák Sándor írja, hogy „a székelyek napsugaras kiskapuik tizenkét vagy tizenegy sugarában (‘Júdás elhagyta Krisztus urunkat, ezért csak tizenegy sugara van a Napnak’) Jézust látják”, pontosabban szólva, az Őt körülvevő apostolokat, „A tizenegy vagy tizenkét sugarú Nap országszerte ismert, Szentgálon pl. egy juhász borotvatokjának felső részén látható.”[18]

Felhívnám a figyelmet az írek 22 betűs faábécéjére, melyben a fák (betűk) a napév holdhónapjainak és naptári fordulópontjainak felelnek meg,[19] valamint Gyöngyöspata 22 gyümölcsű világ(ító) Jessze fája oltárára, melynek más tekintetben is kirívó a naptári szimbolikája.[20]

Korábban rendszereztem azokat a sportokat és játékokat, melyek a napkultuszra vezethetők vissza.[21] Itt csak a labdarúgásra hivatkozom, amelyet 22-en játsszanak, mégpedig labdával, mely, mint a legtöbb labdajátékban, eredetileg a napot jelképezte, a kapuk pedig a két napfordulói „kaput”, valamint két kártyajátékra, a tarokkra és a huszonegyre. A tarokknak 22 számozott lapja van a skízzel együtt. A huszonegy nevű kártyajátékban az veszít, akinél a lapok együttes értéke 21-nél nagyobb, akár egy ponttal is. Kivéve, ha két 11-11 pontot érő ásza van. Ez esetben ő az abszolút nyerő. Tegyük hozzá, mind a zsidó, mind a keresztény családok körében régen a kocka és a kártya előírásos Hánukká- illetve Karácsonyesti (téli napfordulói) játék volt.

Nappal, Holddal, csillagokkal „labdázó” istenábrázolásokat mindenhonnét ismerünk. Altáji sámándobok „gazdaszellemét” (a főistent) úgy festik a dobra, amint épp az ég „labdáival” zsonglőrködik. Hasonló gondolattársítást vált ki a teremtés némely naiv keresztény ábrázolása. Különösen e moldvai csángó Karácsonyi kánta hallatán:

„Feltekinték magos mennybe,

S nyitva látom mennyország ajtóját,

Azon belül egy bölcsőcske,

Abban van a világ Úr Jézusa,

 

Ott ringézi asszonyunk, Szűz Mária.

Jobb kezibe’ arany alma,

Bal kezibe’ arany vessző.

Fel-felhajtja, megzúdítja,

Leültibe’ kikapkodja.”

                     Domokos Pál Péter gyűjtése

 

Bár mind a judaista, mind a keresztény teológia keres a Ter 1 Nap előtti világosságára elfogadható magyarázatot,[22]az egyszerű halandó számára a világosság a Nap fényét jelenti. Ezért lesz a  Messiás „az Igazság napja” Malakiás próféta szemében (Mal 4, 2); ezért vannak telis tele az evangéliumok Jézus Krisztus alakját körülvevő napos–holdas szimbolikával; ezért azonosítja Istent a népi jámborság a Nappal[23] és a középkori ember a Jel Napba öltözött asszonyát (Jel 12, 1skk) a Jézussal várandós Máriával; ezért van az, hogy a jámbor hívő Karácsonykor nem a történeti Jézus születésnapjára emlékezik. Az ő számára minden Karácsony Úrjövet. 

A téli napkapu (lat. ianua) szent őre, János evangélista tudta, mit beszél. Ezt mondatja a nyári napkapu szentjével, Keresztelő Jánossal Krisztusról: „Annak növekednie kell, nékem pedig alászállanom.” (Jn 3,30.) Karácsonytól Szent Ivánig nő a fény, Szent Ivántól Karácsonyig fogy. Tényleg Jézus hozza magával a világosságot. Mit árt a lélek és a szellem igazságának, ha a fizikai valóság is ugyanazt hirdeti?

 

2010. Karácsony

 

 

 

 

 

[1] A görög, latin nyelvben is volt hajdan a betűknek számértéke. Idekívánkozik a következő történet. Néhány éve Harkányfürdőn a helyi református lelkésznő meghívására tartottam előadást jelképekről főleg idősebb, templomjáró asszonyokból álló közönség előtt. Szó esett úgynevezett szent számokról, bár nem keresztény összefüggésben. Előadás után egy idősebb hölgy odajött hozzám, és zavart mosollyal kérdezte, hogy az egyház nem tekinti-e babonának a számszimbolikát. Meglepett a kérdés, mert tudtam, hogy keresztény, főleg nyilván keresztyén ’gyülekezet’ előtt beszélek. Visszakérdeztem: Nem Szentháromságban hiszünk? Nem négy a sarkalatos és három a teológiai erények száma? Isten nem hét nap alatt teremtette a világot a Biblia szerint? Nem tizenketten voltak-e az apostolok? Nem a tizenharmadiknak kellett meghalnia pénteken? A Jelenések könyve nem tobzódik-e a számokban?

[2] A héber írás az ókorban még nem használt magánhangzókat jelölő diakritikus jeleket, pontokat és vonalakat. Ez zavaró a modern embernek, mert igényli az egyértelműséget, ám nagy teret enged a szöveg mélyebb összefüggéseit keresőknek. A szimbólumok sokértelműek, és a régiek épp a többértelműségnek tulajdonítottak nagyobb jelentőséget.

[3] Isten megjelenésének legszebb ószövetségi leírása Ezékielnél olvasható (Ez 1).

[4] A ma ismert héber kvadrátírás a Kr. e. VI–IV. század során alakult ki. A lángos jelleg a vágott hegyű tollnak köszönhető, mellyel papiruszra írtak, de ez a betűtípus jóval későbbi. A Kr. e. I. sz.-ban még tollal írva sem lángolnak a betűk.

 

[5] A tűz a legtöbb teremtésmítoszban kiemelt szerephez jut. Úgy látszik, a teremtés lényegére az embert a tűzcsiholás vezette rá.  Prométheusz lelopja az égből a tüzet. Ez a mítosz is legalább kétértelmű. Az ember eltanulja a tűzcsinálást az égiektől (a tüzet okozó égi villámok tanítják meg rá), illetőleg az isteni tudást elorozva megvilágosodik, tudatra tesz szert.

A modern (asztro)fizika által Big Bang-nek, ősrobbanásnak nevezett Kezdet is nagy fényességgel járt. A kozmikus megvilágosodás a csillagok kigyúlásával kezdődött. Az emberi civilizáció a tartós két lábra állással kezdődik. Az ember fölemelte a fejét, a csillagokba nézett, látott és birtokba vette az időt.

[6] A teljes Zohár csak angolul van meg nekem.

[7] Más teremtéstörténetekben is fontos szerepe van az isteni hangnak.  E mögött önmagunkra ismerés húzódik meg: az értelmes beszéd varázsszó az értelmetlen állati makogáshoz, rikácsoláshoz, ordításhoz képest. A nevetés is isteni (<emberi) képesség. Egy Kr. e. III. sz.-ból való egyiptomi papirusz a világ keletkezését a teremtő Ptah „homéroszi kacajának” tulajdonítja.

[8] Tudom, tudom, a sémi és indoeurópai nyelvek közötti szóegyeztetés délibábozás. De mit tegyek, ha több példa is van a megfelelésre,  a szókincsben éppúgy, mint a görög és a bibliai elbeszélések között. A héber erec (ץרא) talajt, országot, földgolyót jelent, csakúgy, mint a vele rokonhangzású görög era, a német Erde és az angol earth. A görög napisten, Héliosz mítosza Illés (Elija) próféta történetével, az aranygyapjas kosé Ábrahám áldozatával, Órión születése az Ábrahámot meglátogató három angyaléval, Philémón és Baukisz meséje Lótéval mutat közeli rokonságot.

[9] Az idézet Károli Gáspár átdolgozott fordításából való.

[10] Ahogy János bevezető szavait, úgy a szócikket is rövidítve idézem.

[11] Ami János elképzelését illetheti az Ige megtestesüléséről, hadd hivatkozzam az itt említett késői zsidó irodalomra. Jánost is tekinthetem késői zsidó írónak. Szimbolizmusa ezt tanúsítja. 

[12] Istent az Ószövetségben gyakran „a seregek Urának” nevezi (Ézs 6,3; Ám 5,27; Zak 7,12skk), és a seregeken hol az égitesteket, hol az angyalok karát értik. Énokh apokrif könyve és a gnósztikus iratok az angyalokat planéták, csillagok és csillagászati fogalmak megszemélyesítőinek tekintették; például Mikháel főangyal a Szaturnuszt, Rafael főangyal a Marsot, Gábriel főangyal a Napot, Lucifer pedig a Vénuszt. Ezt a hagyományt még a barokk kori keresztény vallásosság is őrzi. A Makula nélkül való Tükör szerint „mindenik angyal a maga csillagát az ő Ura, Istene eleibe vivén, néki tisztelet tett véle.”

 

[13] Isten (angyala) tüzes parázzsal, eleven szénnel, tűzkezével illeti a próféta ajkát, hogy világosan beszéljen, és igazat szóljon (Ézs 6,7; Jer 1,9; Dán 10,16).

[14] Jankovics Marcell: A Nap könyve. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996. 266–279. o.

[15] John Matthews: The Grail –Quest for the Eternal. Thames & Hudson 1981: 23–25, 82, 96.

[16] Krupp, Edwin C., dr.: Echoes of the Ancient Skies – The Astronomy of Lost Civilizations. Harper & Row, New York, 1983. 192. o.

 

[17] János evangéliumának 7-es és 12-es szimbolikája eléggé szembetűnő, ezért közismert. L. Bibliai lexikon 791. o.

[18] Bosnyák Sándor: Meddig élt a „Napisten”? in: Művészet, 1974. 9. sz. 47. o.

[19] Graves, Robert: The White Goddess. Farrar, Straus and Giroux, New York, 1966

 

 

[20] Jankovics Marcell: „Jessze szent gyökere vált erős fává” – Amiről a gyöngyöspatai Jessze fája-oltár regél. Napút-füzetek 33. Napkút Kiadó 2009.

[21] A Nap könyve. Csokonai Kiadó 1996. 161–164. o.

[22] „A régi kérdésre, hogy honnan volt világosság a nap létrejötte előtt, a kozmikus ködök elméletével lehet felelni. Halley, a nagy csillagász írja: «Ezek a ködök teljesen megcáfolják azt az ellenvetést, melyet a mózesi teremtés-leírás ellen emeltek, t. i. hogy nem létezhetett világosság a nap nélkül.». Mózes öt könyve és a Haftárák. Budapest 1984. I. 4–5. o. A kozmikus ködök keletkezése a teremtés napjaiban mérve nem előzik meg a Napét. A teremtéstörténet jelképes értelmű, a tudományos igyekezetű magyarázat csak gyengíti a hitelét. A tudós magyarázók arra sem adnak választ, hogy az égitestek teremtését hogyan előzheti meg a Föld, a víz és a növényzet teremtése. A teremtés sorrendjére persze van magyarázat, de az nem a világ keletkezésével való összehasonlításban keresendő, hanem a hét napjai és a 7 szabad szemmel látható planéta(isten) közti babiloni eredetű kapcsolatában. L. Graves – Patai: Héber mítoszok. Gondolat 1969. 16–17. o.

[23] A Nap könyve. 288–324. o.

 

 

 

  Magyar Irodalmi Lap

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap