Lélektöredékek... 1.

Maczkó Edit, szo, 04/07/2012 - 00:01

 

 

 

 

1954. január 6.-án, Vízkereszt napján  láttam meg a napvilágot.  Tél volt, fehéren vakított a hó. Édesanyám, már kora reggeltől vajúdott. Abban az időben, még bába segített a szülés levezetésében. Nem volt saját otthonunk, nem tudom hanyadik árendában laktunk, de egy négyszer négyes szobában húzta meg magát a család. Akkor már volt egy bátyám, akiről a későbbiekben bővebben szólok majd. Édesapám nagy lázban égett. Kislány volt az álma, kislányt szeretett volna, Anyámmal szöges ellentétben. Születésem előtt Édesanyám nagy beteg volt. Fél tüdejét plasztikázták. Hosszú ideig kórházba került, úgy, hogy itt hagyott egy pár hónapos gyereket az apai nagymamánál gondozásra. Mire Édesanyám meggyógyul, vagy legalábbis hazajöhetett a kórházból, István testvérem legyengült állapotban vegetált, rövid időn belül meghalt. Miskolcon temették el. Egyszer jártam a sírjánál, még kicsi gyerek koromban. Egy szomorú fűz ölelő ágai alatt volt egy kis sírhant, ott nyugodott aprócska teste. Ez a tragédia volt az, ami miatt a szüleim még egy gyermeket vállaltak. Természetesen, vagy nem természetesen, de az Anyám kisfiú születését várta. Hát itt aztán Isten akarata érvényesült az én keserűségemre. Este fél nyolc tájban megszülettem, de kislánynak születtem. Nem tudom mit érezhetett az Anyám, csak hallomásból tudom, hogy Apám egyetlen gyöngyszeme lettem.

 

Születésem napját, még ma is gyakran emlegeti unokanővérem Klári. Már bátyám öt, ő pedig négy éves lehetett, mikor nekem Anyám életet adott. Tél volt, éppen Vízkereszt napja. A katolikusok nagy ünnepe. Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit. Szentelt vízzel szentelik meg a házakat. Nálunk is járt aznap a pap. Keresztanyám szókimondó asszony volt és sürgette a papot"menjen innen tisztelendő úr, ne húzza az időt, mert Piros mindjárt szülni fog"...Nem volt az olyan hamar,  este fél nyolc tájban. Említettem már az unokanővéremet Klárit és a bátyámat Misit. Na őket reggel, vagy a délelőtti órákba kiküldték szánkózni, meg hógolyózni, aminek ők meg is örültek, de egy életre meg is emlegették. Ilyen hosszú kimenőjük sem volt még soha, és persze ez volt  addigi  életük  legnagyobb hócsatája. Mondták a házban lévő felnőttek, csak menjenek és nézzék a gólyát. Szegény kölykök, estig lesték a januári hóban a gólyát, de az csak nem akart a kéményre szállni. Az csak vígan füstölt , okádta a hamuszínű füstöt,... ennyit láttak és közben már meg is éheztek, de nagyon. Arra már nem emlékszik senki, hogy mit ettek napközben, vagy ettek-e egyáltalán, csak arra, hogy végre megszülettem,  és bemehettek a jó meleg szobába, ahol aznap én voltam az úr, ahol aznap mindenki nekem örült. Ám igazán csak Apám  volt boldog. Persze, hogy szerető, gondoskodó öleléssel átölelt az Édesanyám és babusgatott maradék erejével, de lelke mélyén ott lappangott perzselt a vágya. Egy kisfiú fog felsírni a hosszú vajúdás után.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap