Lélektöredékek... 11.

Maczkó Edit, p, 05/11/2012 - 00:04

 

 

 

Egyre hosszabbak lettek a napok. Gyűltek a gondok, miközben nőttek a gyerekek. Apámon nem látszott, de lelkileg bizonyosan megviselte, hogy tehetetlenül ül az ágyon egész nap.  Rita és Ferike, mindketten iskolába jártak már. Mivel jószerével az Édesapám nyugdíjából és a férjem fizetéséből éltünk, a gondozás mellett munkát vállaltam más munkakönyvével. Akkor, még ilyet is lehetett csinálni. Most ő boldog nyugdíjas. A mai törvények szerint én meg tán meg sem érem, hogy az legyek. Hogy saját jogú nyugdíjas legyek. A közeli faluban nyílt számomra munkalehetőség. Bűvös kockát kellett összerakni. Darabokban kaptuk meg és kész terméket kellett kiadni a kezünkből. Nappal a családot láttam el. Mostam, főztem, gondoskodtam és mindenkinek megpróbáltam adni magamból a szeretetemből. Este, mikor mindenki aludt, a konyhaasztalt a lámpa alá húztam, hogy lássak is valamit, és ott dolgoztam míg el nem szédültem, míg ki nem merültem. Újra és újra ismétlődtek a napok, nem változtak az események. Csupán annyiban, hogy volt, mikor éjszaka éppen egy kis mellényt, vagy egy  pulóvert kellett megkötnöm, hogy változatos legyen a gyerekek öltözködése. Szerettem gyönyörködni bennük, ha valami újat készítettem. Szerettem látni az arcukon, ha örülnek, ha tetszik nekik. Bátyám szegény még mindig kereste a boldogulását, de nem sikerült soha magához kaparintani. Voltak jó napjaik, voltak gondtalan órái. Ez, mint a tiszavirág, odalett néhány pillanat alatt. Ő is tehetett róla. Az élettársától született egy közös gyermekük, de nem gondoskodtak róla, örökbe adták. Már ezt a terhet nem tudtam vállalni, mert még huszonnyolc sem voltam, magam is éretlen és tapasztalatlan, csak tettem a dolgom, mint aki tudja mit akar, mint aki tudatosan teszi amit kell. Pedig csak a pillanatnyi helyzet alakított minden percemet.

Anyám után a faluban a következő halott a nagyapám volt. Az anyai nagyapám, akit imádtam Rettenetesen sajnáltam, de nem betegedtem bele az elvesztésébe, hiszen nyolcvanon túl volt már. Isten szép időt adott neki.  Mivel Édesanyám már meghalt, mi örököltünk a bátyámmal a nagyapámtól. Maradandót akartam venni. Ma is meg van az irha mellény, bár már a fél oldalamra nem jó, de őrzöm az emlékét a nagyapámnak. Őrzöm az életét, a kuporgatását, a spórolását, a szeretetét.

Fél év leforgása alatt két halott a családban, nem volt könnyű lelkileg elviselni, de talpon maradtam. Fekete ruhában jártam, nem vettem le magamról. Majd mikor a gyász éve eltelt, akkor is feketét vettem, ha mégis csak jutott kevéske pénzünkből. A megszokás hatalma uralt. Édesapámnak háromezer háromszáz forint volt a nyugdíja. Háromszáz forintot hagyott magánál, a többit ide adta. Azt kellett beosztanom, meg a férjem keresetét. Egyszer váratlan kérdést tett fel nekem. - Misi dolgozik? -kérdezte. Már hogyne dolgozna, ma kap fizetést hazudtam neki szemrebbenés nélkül. Arra kért, ha megkapja a fizetést és ideadja, akkor mutassam meg. Átszaladtam a szomszédba, kértem háromezer forintot. Megmutattam az Apámnak, majd visszavitte a pénzt. Magammal toltam ki, mert azt gondolta, így van miből gazdálkodnom. Volt a fenét volt. Nem akartam a veszekedést, nem akartam a családi konfliktust. Hozzá kell tennem, bátyám minden második hónapban otthon lakott. Ha kitette a szűrét az élettársa a pénztelenség és a kocsmázás miatt. Egyikük sem volt erős akaratú, egyikük sem volt felelős személyiség. Ha volt pénz, ha volt munka, akkor meg voltak. Ha nem, akkor bizony az én nyakamba szakadt a gond. Anyám után, neki is joga volt otthon lakni, nem mondhattam, hogy ne jöjjön haza. Nem is mertem . Valamilyen szinten féltem tőle, bár tettlegesen soha nem bántott. Talán, még szóval sem. én viszont, és erre mai napig szomorúan emlékszem, egyszer nagyon megbántottam. Már épp a vasárnapi ebédhez készülődtünk. Egész délelőtt nem volt otthon. Mindenki végezte a dolgát. A gyerekek tanultak, a férjem a kertet szépítette, gyomtalanította. Szegény Apám meg borotválkozott. Déli harangszóra készen volt az ebéd. Megebédeltünk, majd elmosogattam és kicsit lepihentem, lepihentünk, Tv néztünk. A bátyám hazaállított, de már jócskán volt benne ital. Nem kérdezett semmit, csak nekiment a lábosnak, amiben pörkölt volt és belemártott egy szelet kenyeret. - Majd abból egyél, amit a te pénzedből főzök - mondtam meggondolatlanul. A bátyám visszadobta a kenyeret a pörkölt tetejére és könnyes szemmel szitkozódni kezdett, el is ment otthonról. Sokáig nem jött vissza. Megint az élettársával volt, kicsit meghúzta magát. Azt gondoltam kiszakad a szívem. Én is sírtam. Soha nem felejtem el, hogy megbántottam. Nagyon fáj ez nekem a mai napig. Volt igazságtartalma a beszólásomnak de akkor sem kellett volna. Már nem tudom nem megtörténté tenni. Sajnálom! Volt elég gondom, hónapokig és a mai napig ön marcangolom érte magamat.

1984 augusztusa volt. Meghalt egy nagyon kedves iskolatársam. A gyerekeink is majd egyidősek voltak Sokszor vittük őket együtt orvoshoz, ha a betegség éppen hétvégére köszöntött ránk. Kocsit fogadtunk és közösen kifizettük. Bobó sajnos rákos beteg volt. Két kicsi gyereket hagyott itt. Kezelték a debreceni klinikán, de eredménytelenül. Éppen Klára napján volt a temetése. Az egész falu gyászolta. A férjemmel  mi is készülődtünk, hogy elkísérjük utolsó útjára. Megebédeltünk, beöltöztünk gyász ruhába és leültünk Apámhoz, hogy egy kicsit kártyázzunk vele, mert nehezen telt az idő. Akkor közelebbről megnéztem az arcát, rettenetes dolgot láttam. Azt láttam, hogy fátyolosak a szemei, hogy színtelen a bőre és, hogy sokat fogyott. Minden nap együtt voltunk és most kellett meglátnom. Fel sem tűnt, hogy napok óta nem eszik galuskát, hogy csak tejet kér. Nemigen hatotta meg, bárkinek szólt a lélekharang, de a Bobó halála nagyon megérintette. A temetésen jól kisírtam magamat, alig tudtam helyre jönni. Sirattam az Édesanyámat, sirattam Bobót, sirattam már mindent. Sírni kellett, így kicsit megkönnyebbültem. Eszembe nem jutott, hogy esetleg nálunk is bekopog újra a halál, hogy megint elveszítek valakit. Meg sem fordult a fejemben, hogy a következő vasárnap talán nekem kell megint temetni.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap