Létrehozták az IMF alternatíváját

Polszerkesztő2, szo, 10/18/2014 - 00:14

A bank a BRICS országokban és az általuk képviselt fejlődő régiókban finanszíroz majd fejlesztési projekteket. BRICS országok jelenleg a világ lakosságának mintegy 40%-át tömörítik, valamint a globális gazdasági termelés 25%-át állítják elő.

A BRICS fejlesztési bank egy új alternatívát jelenít meg a nyugatról vezérelt Világbankkal és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben. A Világbank és az IMF nyugati dominanciájára jellemző, hogy a világ jelenleg második legerősebb gazdaságával bíró Kína kevesebb szavazattal rendelkezik, mint a Benelux államok.

Az új pénzintézet célja elsősorban közös tartalékképzés a fejlődő országok gazdaságának élénkítésére. Kína és Brazília már megállapodott, hogy nemzetközi tranzakcióik több mint felét a dollárt mellőzve hajtják végre.

 

A BRICS országok az embargóval sújtott Irán segítségére siettek. Nemrég épp India jelentette be, hogy olyan valutában fizet Iránnak az olajért, amilyenben kéri. Jelenleg India az összes Iránból származó olaj 45%-át rúpiában, 55%-át dollárban fizette. A nyugati szankciókkal sújtott Moszkvát is a BRICS államok maximális támogatásukról biztosították.

 

Evo Morales, bolíviai elnök szerint a BRICS bankja "elsősorban egy új gazdasági eszköz lesz mindazok számára, akiket eddig kizsákmányoltak. Nekem úgy tűnik, hogy végre lehetőségünk lesz elszakadni a gyarmatosítóktól, hogy ne hizlaljuk tovább őket. A neoliberalizmus teljesen tönkretette és kifosztotta Bolíviát, a gyarmatosítók máshoz se értenek, csak a vesztegetéshez, fenyegetéshez és az ásványkincsek elrablásához."

 

Milyen érdekes összefüggések, hol is halhattunk már ilyent, hogy a neoliberalizmus kifosztott egy országot először rendszerváltásnak álcázva magát, majd kapitalizmusnak?

 

Forrás: Hídfő.net, Wikipédia

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap