Liszt Ferenc Napok

Szerkesztő A, v, 10/22/2017 - 00:16

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Liszt Ferenc, a XIX. század muzsikus-óriása szuggesztív zongoravirtuózként vált ismertté. Személyes megjelenéséért, hangversenyeiért éveken át a legjelentősebb európai városok versengtek, „Lisztománia” kísérte mindenhová. A romantikus művészet tökéletes megtestesítője volt: ördögien játszott a zongorán, fanatikus zeneműveket komponált.

 

Szenvedélyes ember lévén, merített a költészetből, festészetből, múltja és jelene zenéjéből, valamint a legújabb technológiai eljárásokból, hogy a billentyű romantikus és tökéletes mesterévé váljon. Liszt sokkal több volt, mint varázslatos zongoravirtuóz, hihetetlenül termékeny zeneszerző, egyben kísérletező, a zene új útjait maghatározó alkotó, szenvedélyes zeneterjesztő, nagy műveltségű elme, literátor, karmester, kritikus, iskolateremtő pedagógus, önzetlen mecénás, adakozó közéleti személyiség.

 

Liszt Ferenc 1811. október 22-én született a ma Ausztriához tartozó magyar kisvárosban, Doborjánban. Már gyermekkorában kiütközött rendkívüli zenei tehetsége. Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg hivatalnoka mindett megtett fia tehetségének kibontakoztatására. A kilenc éves fiúcska Pozsonyban és Sopronban zongorázott közönség előtt, majd Bécsben folytatta tanulmányait. Tizenegy éves korában tartott bécsi koncertjére még Beethoven is felfigyelt.   

 

Édesapja Párizsba vitte Ferencet, ahol Lajos Fülöp palotájában is sikert aratott. Tizenhárom évesen már az angol és a svájci közönség is lábai előtthevert. Angliában, a windsori kastélyban játszott, egyre erősödő ismertsége hozzájárult varázsához. Újabb koncertturnék következtek Londonban és Franciaországban. Apja halála után (1827) Párizsba költözött és tanítással is foglalkozott. Hamarosan belefáradt a nagyvilági életmódba, és a csendes kisváros, Weimar zeneigazgatója lett. Számos kiemelkedő művet komponált itt, több zeneszerzőt vett pártfogásába, hozzájárult az európai romantikus és klasszicista zene legfontosabb alkotásainak továbbításához.

 

A magyar zene elterjesztésében is jelentős lépéseket tett. Húsz évalatt tizenkilenc rapszódiát írt. A Koronázási mise, a Funerailles, a Hungária című szimfonikus költemény és több Magyar induló megalkotásával bizonyította hazafiságát. Tehetségét több mint 50 esztendőn keresztül állította a magyarság szolgálatába. Alapítványt tett a pesti Nemzeti Zenede létesítésére, jelentős szerepe volt a Zeneakadémia megalapításában is. Az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat, s az árvízkárosultak javára hangversenyeket rendezett.

 

A pesti árvíz alkalmával 1838-ban Massarthoz intézett levelére, amelyben így kiált fel: „Ez Magyarország, az a pompás, termékeny föld, amely annyi jeles fiat szült! Ez az én hazám! És én is . . . ehhez az ősi, erős fajhoz tartozom, én is fia vagyok ennek az őserőtől duzzadó, zabolátlan nemzetnek, amely biztosan még jobb sorsra van kiszemelve!”

 

Liszt hitvallásnak tekinthető, hogy bár élete során sokat élt Franciaorszábgan és Németországban, mindvégig kitartott magyar útlevele mellett. Legszívesebben franciául beszélt, ezen a nyelven írt és gondolkozott, ám szavával és tetteivel mindig a magyar nemzetet, a magyar kultúrát szolgálta.

Barátjának, báró Augusz Antalnak 1873-ban Weimarból írt leveléből idézve: „Meg kell nekem engedni, hogy – nem tekintve a magyar nyelvben való sajnálatos járatlanságomat – születésemtől a síromig, szívemben és lelkemben magyar maradjak és ennek folytán a magyar zene kultúráját komolyan ápolni kívánjam.”

 

A hosszú távú tervekben gondolkodó pedagógus Liszt 1875-ben Budapesten, saját lakását átengedve az oktatásnak, alapító-elnöke lett a ma nevét viselő Királyi Zeneakadémiának. Ekkor mint elnök, hosszabb időt töltött Magyarországon, s törnek elő belőle az utolsó magyar rapszódiák, ekkor adja bele magyar lelkét a Magyar történelmi arcképekbe. Magyarságának legkifejezőbb eszköze a muzsikája. Liszt muzsikájával örökítette meg korának magyar szellemi életét, „zenéje hangokba sűrített magyarság”.

 

Bár Liszt az egyetemes zenei kultúrának adott művei révén mindenkié, lelkületében mindig is magyar. Amikor a világjáró romantika korszakában Vörösmarty és társai átfűtik a magyarság öntudatát, Liszt is azok közé a lelkes magyarok közé tartozott, akik előtt nem annyira a nemzet valósága, mint inkább annak romantikus eszménye lebegett.

 

A trianoni békediktátum Liszt szülőfaluját Ausztriához csatolta. Ezt követelően erősödtek fel a zeneszerzőt németnek nevező hangok, elsősorban arra alapozva, hogy a művész édesanyja osztrák volt. Ezek azonban alaptalan próbálkozások, Liszt mindig fennen hangoztatta magyarságát akkor is, amikor az nem vált előnyére.

 

A rendkívűli termékeny zeneszerző, korának legjobb, virtuóz zenei előadója és kiváló karmestere 1886. július 31-én, a németországi Bayreuthban hajtotta örök álomra fejét.

 

Élete során, egy híján 1000 művet szerzett, ami valójában még ennél is több, hiszen jó néhányszor művek sorozatai szerepelnek egy jegyzékszám alatt. Munkásságának kétharmadát zenei transzmisszió teszi ki, eredeti műveinek száma 350, melyekből többet át is dolgozott. Zenedarabjai ritmus-gazdagok, és a dallamok is rendkívül szépek.

Liszt Ferenc tehetségével, munkásságával örök értékeket teremtett az egyetemes és a magyar zenei kultúrában. Neve fogalommá vált, művei nap mint nap felhangzanak szerte a világon, dicsősséget szerezve Nemzetünknek és Hazánknak.  

 

 

Felber Zsolt

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap