Lukácsi Éva: A nemzethalál víziója és a feltámadás prófétai sürgetése

Szerkesztő A, sze, 05/13/2015 - 00:06

 

 

 

 

 

A szellem legnagyobb alkotásai azok a művek, amelyek teremtő erőt és erkölcsi nagyságot hordoznak, és maradandó hatásokat adnak az emberiségnek. Az ilyen művek halhatatlanok a zenében, az irodalomban és a művészetekben. A jellem nemesedéséhez és az emberi élet minőségének jobbulásához vezetnek, ezért, hasonlóan az isteni kijelentéshez transzcendentálisak. Ezeket az alkotásokat más szóval klasszisnak is nevezzük. Wass Albert műve az ókori és középkori misztériumjátékokra emlékeztet, amelyekben az istenek és a halandók együttes fellépése teremt tragédiát vagy éppen komédiát. Az antik mítoszokban, éppúgy mint az újkori misztériumokban, a természetfeletti világ szellemisége és az ember találkozása legtöbbször katarzist idéz elő és erkölcsi megtisztuláshoz vezet. Wass Albert kórusművét verses misztériumnak nevezi a korabeli krónika.1 Az író szokatlan és rendhagyó irodalmi műfajt választ. Csak ezzel tudja kifejezni azt a mondanivalót, amelynek felfogása és megértése az emberi értelmen és a realitásokon túlmutat. Helyesen ismeri fel a kórusmű elemzője, Balázs Ildikó, hogy a mű erősen kódolt szövegű jajkiáltás a Trianon utáni Erdélyért. Ez a jajszó a harangszó minden értelmetlen, gazdasági érdekből elkövetett vérontás ellen is szól. Ez adja a mű egyetemességét és aktualitását. A szellemvilág hangjai elsiratják életük legsúlyosabb tragédiáit. A színhely félelmet keltő és felderíthetetlen. Nem emberlakta vidék, nem hasonlít sem a havasok ég-közeli természeti idilljéhez, sem az emberi közösségekhez a hegyek lábainál vagy a völgyben. Ez a helyszín, a temető nem kézzelfogható és nem feltérképezhető hely. Inkább holdbeli állapot, hasonlít a purgatóriumi lebegéshez. Ez a feszült várakozás stádiuma, ami köztes a letűnt világ és az eljövendő világ között. Természeti jelenségek és természetfeletti erők teszik félelmessé a színhelyet. A világ ősi elemei kaotikus féktelenségben éreztetik jelenlétüket, jelenségeikkel próbálnak testet ölteni. Még ha nem is teljes az inkarnációjuk, de fizikai jelenlétük és mozgásterük érzékelhető. A szélzúgás, égdörgés, harangszó, suhogás, sóhajok, villámlás: a látható világ materiális megtestesítői. A szereplők ezzel szemben test nélküli hangok, a szellemvilág képviselői. Valaha mindannyian az érzéki világhoz tartoztak, de a jelenben megszűnt minden folytonosság a lezárult, valóságos élettel. Emberek voltak, de a múltjuk egy történelmi esemény után helyrehozhatatlanul lezárult. A jelen esetleges, álomszerű akárcsak narkotikus vízió. A jövőhöz nem kapcsolódhatnak, mert az a hatáskörükön kívül esik. Legfeljebb a mártíromság jogán van beleszólásuk a jövőbe. Van mondanivalójuk, mert a túlélők számára a jövő számára elrettentő példájuk hathat, és a jövőt megváltoztathatja. Enélkül bizonytalan és rejtélyes, hogy lesz-e jövő és változás. A szereplők valamennyien nélkülözik az inkarnációt, mert most már a szellemvilághoz tartoznak. Valami mégis megmaradt a valóságos emberi mivoltukból. Gondolataikat és érzéseiket ki tudják fejezni. A hangjukkal megtestesíthetik a szenvedélyeket, a fájdalmat, a csalódásokat és a vágyakat. Nincs főhős, a színen váltakozva, egyenrangúként szólalnak meg a menny isteni képviselőitől kezdve az emberi hangokon át a pokol követének, a halálnak a szószólójáig. Allegorikus beszéddel és metaforákkal közlik mondanivalójukat. Tiszta evangéliumi szózatot zengenek az angyalok, akik éteri magasságban maradnak, s onnan látják az élet összefüggéseit. Megkülönböztetett hangon zúgnak a templomok harangjai, bár kongásuk üres erre válaszként élet-győzelemről zengnek a hegyek, mert az Isten ott lakik. Az angyali üzenet tisztaságához csak a gyermek csengő hangja ér fel harmonikus összhangban. Az emberhang néhol metafizikus, transzcendens dallamokat hordoz, de többnyire realista és antropológiai színezetű az emberi szó. Ez az a hiteles hang, mely a lélek mélyéről tör fel és csillapíthatatlan fájdalmat fejez ki. A szkeptikus és agnosztikus embertípus szózata vitatkozik az idealista és altruista hangokkal. A teljes kiábrándultságban és tehetetlenségben a nihilizmus, sőt az ateizmus hangfoszlányai is megszólalnak. Minden embertípus és minden nemzedék képviselve van. A szereplők egy újfajta közösséget alkotnak, annak ellenére, hogy bizonyos hierarchikus társadalmi tagozódásból jöttek. Vannak közös tapasztalataik: a szenvedések és a szenvedélyek. Vannak ellentétes elképzeléseik és álmaik arról az életről, ami lehetett volna, s ami lehetne, de nincs. Már nem cserélhetik vissza életüket és sorsukat a világi létmóddal. Valaki tévedett, mert ezek az emberek kifosztva, becsapva, megrabolva érzik magukat, és megsemmisítve a világukat. Nincs mód változtatásra vagy igazságszolgáltatásra. A legtöbb az, hogy az élet minőségének megjobbítására fejezik ki erős vágyukat. A be nem teljesült óhajok olyan súlyos tragédiát sejtetnek, amit a félbe maradt megváltáshoz és az elkárhozáshoz lehethasonlítani. Az örök halál víziójának félelmes apokalipszisében csak egy kis reménysugár világít. Egyedül a gyermek számára tűnik közelinek és valóságosnak a megváltás és a megoldás. A gyermek látja az élet elveszített tárgyait és szereplőit, melyek az édesanyja magyarázata után, sőt annak ellenére is, elérhető közelségben vannak. A többiek számára homályos a remény, hogy lesz-e még jövő és igazságos elrendeződés. A dráma cselekménye úgy bontakozik ki, hogy a sokféle hang párbeszédéből egy furcsa kórus áll össze. A kórusműben a csoportok és egyének monológja és párbeszéde váltakozva szólal meg, ami növeli a drámai feszültséget. Nincs harmónia, legfeljebb a refrénszerű ismétlődések alkotnak gondolati egységeket. Az ellentétes töltésű szózatok hangjai szétfeszítik a kórus szabályos kereteit. Az emlékezők megidézik saját múltjukat, mint boldogtalanságuk okát. Véleményüket szenvedélyes kitörések formájában kiáltják világgá. Tagadásukat és ellenkezésüket érvekkel támasztják alá. Gazdag érzelmi skála kíséri balsorsuk megjelenítését. Alig van valami örömteli emlék, ami pozitiv érzelmeket csalna elő a múlt felidézésében. Túlsúlyban van a panasz, a gyász, a jajszó. Az ítélet apokaliptikus képe rajzolódik ki a bűn és bűnhődés világában. A deizmus népies fatalista hittel párosul: mit tud Isten ezekről a földi szenvedésekről, kis pontok vagyunk mi ahhoz, hogy ő tegyen értünk valamit. A dráma csúcspontja ezért csupán a végkifejlet előtti feszült várakozásig jut el. A kérdés nyitott marad: lesz-e végső igazságszolgáltatás, beteljesedés, feloldódás és mindent helyreállító végkifejlet ebben az eszkatologikus várakozásban? A vezérszólam sötét tónusú hangáradatával szemben az angyalok egy tiszta akarat, igazságos rend és tökéletes Isteni gondviselés hangjait zengik. Az asszony és a gyermek csatlakoznak a harmonia celesta motívumaihoz. Milyen klasszikusan kép lehetne a madonna és a gyermek! Csakhogy itt a Stabat Mater található a gyermekkel! A gyermek látomása a mennyei jelenet szinte ennyi a világosság. A dráma végén az angyalok karába a sok béke -óhajtás és támadjatok fel messiások , hegyek díszruhába -- a megváltás prófétai orákulumába szövi az író a saját legmélyebb vágyait. Ha te látod (én már megvakultam), akkor igazán ott vannak az égen zárószavak eszkatologikus reménységgé és hitvallássá kristályosodnak: lesz még feltámadás. Így, az isteni vigasz csendessége őrzi ezt a reménytelen, félelmetes színhelyet, a holtak és szellemek világát, a temetőt. Mintha ide kellene idézni Ezékiel látomását a könyve 37. fejezetében, ahol a csontok, a csatamező utáni tetemek megelevenedéséről, újjáéledéséről szól a prófécia. Wass Albert istenkeresése egyben emberkeresés, nemzetkeresés, történelemkeresés és jövőkeresés. Egyedüli segítség Istentől várható. A temető feltámad, megindul ezzel a lázítással figyelmezteti az író az élőket. Ha a holtaknak ennyire fáj a nemzet feldarabolása és értelmetlen elpusztítása, hadd legyen ez a fájdalom az élők fájdalma is. Hadd legyen a feltámadás az élők reménysége is. Mi, az élők ezzel tartozunk nemzetünk hőseinek, akár élnek, akár meghaltak.

Lábjegyzet:

1. A premiert díszes plakát hirdette Marosvásárhelyen, 1933-ban, melyen verses misztérium -ként szerepel a kórusmű. In: Balázs Ildikó, A temető megindul: Kórusmű 1932/34, kézirat. 2.o

Wass Albert: A temető megindul, Kráter Műhely Egyesület, Pomáz, 2003

Forrás: Polísz, 2005. 75. szám

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap