Madách Imre Emléknap

Szerkesztő A, cs, 10/05/2017 - 00:08

 

 

 

 

 

 

Madách Imre keresztútja… (a „hazaáruló” címtől a Tragédiáig)

 

Azt hiszem, kevés olyan szerencsétlen sorsú író van a magyar történelemben, mint Madách Imre, mégis, őt a legnagyobbjaink között tiszteljük. Nincs magyar, aki ne tudná idézni Az ember tragédiáját, de vajon mit tudunk az emberről, aki képes volt ezt az egyetemes, mégis minden ízében magyar művet megalkotni?

A többség annyit tud róla, hogy a XIX. században élt – és alig többet.

Talán a botránykrónikát író irodalomtörténészek jóvoltából még beugrik szerencsétlen házassága, de szenvedéseinek krónikáját, melyből kikristályosodott a magyar dráma legszebb gyémántja nem ismerik.

Ma erről szeretnék írni.

Magyar sors volt az övé, nem volt harcos vagy szent, csak tette a kötelességét és alkotott. Életében egyetlen egyszer ünnepelték nyilvánosan: 1862-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választotta, s bevezetésekor tapsvihar köszöntötte. Egyetlen egy alkalom élete során, amikor közvetlenül megtapasztalta azt a szeretetet, ami élteti az írót… Mintha sorsunkba lenne kódolva, hogy ne ismerjük fel, ne ünnepeljük nagyjainkat, csak mintegy véletlenül…

11 éves volt, amikor elveszítette édesapját. Tudjuk, az emberek Istenképüket elsősorban az apjukról mintázzák, s talán ez az Istenkép köszön vissza a Tragédiában: Isten megteremti a világot, de küzdelmeiben magára hagyja az embert, egyetlen társa, aki törődik vele Lucifer. Az ember élete céltalan, maga az élet a cél, amit élni kell, amit tovább kell adni.

1843: Húsz éves, mikor szerelme meghalt, ebben az évben írta meg Férfi és nő c. drámáját a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára – és nem nyert.

1846: közfelkiáltással főbiztosnak választják – és ebben az évben hal meg újszülött fia is.

Szívbetegsége miatt nem tud tevékenyen részt venni a szabadságharcban, bár beáll nemzetőrnek.

1849 januárjában a császári csapatok megszállják Balassagyarmatot és a tisztikarnak, így Madáchnak is, fel kell esküdnie I. Ferenc Józsefre. Talán ezt az esküt idézi fel Lucifer a római színben:
 

Erős alapra esküszöl:
Álistent tévén, álisten helyébe.
De mondd, hogy értsük mégis azt az esküt…

Az utókor talán megérti Madách esküjét, hiszen ekkor még a trónfosztás előtt volt az ország, még a forradalom sem tagadta meg a Habsburg-házat. Madách, mint a közigazgatás tagja felelős volt, hogy biztosítani tudja a rábízottak sorsát, azonban a kor nem volt belátó: miután a magyar erők visszafoglalták a várost, Madách hazaárulónak minősült. „Hazaáruló”, ízlelgessük ezt a szót és gondoljunk Madáchra és a sok millió magyarra, akit ennek minősítettek történelmünk folyamán.

Vajon nem ezt a törést akarta-e feldolgozni az athéni színben, mikor Ádámot a demagógok árulással vádolják meg?

De a megpróbáltatásoknak nincs vége: öccse, aki futárként működött Kossuth mellett, tüdőgyulladásban hal meg. 1849 augusztusában nővérét és annak családját a román felkelők brutális kegyetlenséggel gyilkolják le.

Forradalom és felkelés: az ember legnemesebb és legförtelmesebb tulajdonságai jönnek elő ebben a forgatagban… Évának két arca van a párizsi színben: a tiszta arisztokrata és a a vérszomjas köznő, mintha ő személyesítené meg az ereje tudatára ébredt nép két arcát.
 

Azt nem bírhattam, védte glóriája,
 Ettől pokolnak gőze undorít el

1852-ben szabadságharcosok rejtegetésének vádjával börtönbe zárták, kis híján egy évre, ekkor írta meg a Tragédia első változatát, igaz, ekkor még Lucifer címmel.

Szabadulása után elvált hűtlen feleségétől és hazaköltözött anyjához, s vele is élt haláláig.

Érdemes ennek tükrében elemezni Éva alakját a Tragédiában. A paradicsomi színben még egyenrangú társa Ádámnak, az egyiptomi színben hűséges és nyitott szívű, a római színben megtisztul, Bizáncban szűzies – de Prágában már hiú és felszínes. Ádám (Kepler) így elmélkedik:

Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön (…)
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkűlem boldogabb lehetnél

Londonban pedig pénzéhes, a férfitól anyagi biztonságot akaró lénnyé válik a nő. A megoldás? Madách humorára jellemzően két lehetőséget is felvet: a nő vagy tárggyá válik, mint az eszkimó felesége, vagy kiteljesedik az anyaságban s ezzel a férfi életének is értelmet ad.

Madách élete továbbra sem sikeres. A Mária királynő c. drámájával indult a Tomory-pályázaton – mondanunk sem kell, hogy sikertelenül. De közben elkészült a Tragédia második változatával is.

1861-ben, Balassagyarmaton egyhangúlag országgyűlési képviselőnek választották, készül, hogy az országgyűlésben elmondhassa nagy beszédét a nemzetiségek ügyében – de az országgyűlést berekesztették, így ez a beszéd is elmondatlan maradt… De a nagy mű elkészült és barátja Szontágh Pál biztatására elküldte Arany Jánosnak.

 

A közvéleményre jellemző, hogy szereti az egyszerűsített képeket. Általában az a kép él az emberekben, hogy Arany az első oldal után megérezte a Tragédia zsenialitását, aznap éjjel végigolvasta és másnap reggel gratuláló levelet írt Madáchnak. Szép történet, kár, hogy nem igaz…

Arany vallásosságától, világlátásától idegen volt Madách Isten-ábrázolása, az egészet csak egy gyenge Faust-utánzatnak érezte. Mégis, Arany emberi nagyságát és lelkiismeretességét mutatja, hogy hónapokkal később újra elővette és végigolvasta a darabot és segített Madáchnak végső formába öntenie. A filológiai-grafológiai vizsgálatok szerint 5718 (!) javítást végzett rajta.

És Madách ekkor ízlelte meg először a siker ízét: 1862-ben a Kisfaludy Társaság tagjává választotta, 1863-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett… És nem sokkal később, 1864-ben eljött érte a Halál Angyala.

 

Élt 41 évet.

Talán keserűnek tűnik ez a megemlékezés, s azt várja az olvasó, hogy azzal a közhellyel összegezzem Madách életútját, hogy igen, mi magyarok sohasem tudtuk megbecsülni a tehetségeinket…

Mégis, én mással zárnám ezt az írást.

Nehéz élete volt Madáchnak? Igen.

Amibe csak belevágott, semmi sem sikerült? Kicsit elnagyolt „igen” erre is a válaszom.
 

A magyar történelemben sokmillió embernek volt ugyanilyen sikertelen és keserű az élete, mint Madáchnak, mégis, kevesen voltak képesek arra, mint ő: az egyéni életútjában megélt fájdalmas képes volt egyetemessé formálni, s tanítója lenni nem csak a magyarságnak, hanem az egész világnak is.

Madách zsenialitását nehéz követni, az isteni adomány, de ezt a tartást, hogy a minket ért fájdalmak ne terméketlenné keserítsenek, hanem alkotásra késztessenek, érdemes megtanulnunk.

 

"Ember küzdj, és bízva bízzál!"   Ez Madách életútjának legfontosabb tanulsága. 

 

 

Rozványi Dávid

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap