Magyar geotermia

Matekovics Jáno..., v, 03/24/2019 - 00:02

 

 

 

 

 

Én leások a földbe. Mélyen. Olyan mélyre, ahol nem találnak rám. Fűtés megoldva, melegít majd a Föld gyomra. Geotermia.

 

Rám senki se mondja, hogy idegen földet taposok. Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek. El akarnak törölni a föld színéről. Hát a föld alá költözöm.

 

Zászlóba burkolva. Védem. Nehogy összepiszkolódjék. Itt a föld alatt. Szabadon.

 

Kell egy hely, ahol elmondhatom: itthon vagyok. A saját anyanyelvemen. A saját személyes szférámban. Ne hagyd, hogy a belső hangod, mely jelen sorokat is diktálja, idegen nyelven szóljon hozzád.

 

A határ? A határ a lelkemben van. Mint egy idegen tárgy a húsban. Rohadtul nagy, elfertőzött seb. Vehetünk róla tudomást vagy sem, de nem gyógyul. Mert igazából nem akarjuk. Lehet különböző okokat keresni, kifogásokat tudunk gyártani, ebben nagy mesterek vagyunk.

 

Emlékszem, nálunk a faluban nagy vihar volt. El is indult a szénásszekér, követett egy stabil pontot: a Napot. Ameddig el nem tűnt az is. A kocsis hirtelen egy világító feliratra lett figyelmes a sűrű sötétben: "kocsma". Így, magyarul. Nosza, leállítja a szekeret az épület mellett, bemegy és kér egy deci rumot. Kiszolgálják, előkotorja a lejeit a zsebéből, mire közlik, hogy az itt nem érvényes. Tudta nélkül átment a zöldhatáron.

Jártam én is Magyarországon. Szegeden. Meg is vert a magyar eső. Soha nem voltam boldogabb. Eláztam, de nem a kocsmában.

- Hé, te! - szólított meg a határrendészet éber tagja, mint egy útonállót. - Van-e pénzed? Mit kaparászod a lejeidet? Euró kell! Sok. Vagy mars, ahonnan jöttél! Honnan a falukából szalajsztottak, te makogó hazátlan?! Nézd inkább országunk szépségeit! Voltál te Moldvában? Na, ugye, hogy nem? Ha nincs pénzed, tűnj el! Kezdhettem a hivatalba járást.

- Hé, te, mit akarsz - szólt két harapás közt az ügyintéző, miközben eltette a bűzölgő hagymát és szalonnát a hivatali asztalról.

- Elnézést, én csak...

- Ejnye, mit makogsz, nem tudod, hogy itt teljesen kitöltött formanyomtatvánnyal kell jönni? Hát hol élsz te?

- Kedves gyerekek! Helyesen írjátok le a nagy vezér nevét, figyeljetek oda, mert az életetekkel játszódtok. Ti is és a szüleitek is. Gondoskodunk róla, hogy elvigyék őket biztonságos helyre, ti pedig mehettek az árvaházba. Ott van aztán nagy élet! Mi csak tudjuk.

És most kimegyünk a mezőre egy kis hazafias munkára. Na nem burgonyát szedni, hogy aztán minden ellophassátok, hanem kimentek szépen nyulat kergetni a város melletti csemetésbe, mert úgy látszik, nagyon elszaporodtak, mert ők sem használhatnak fogamzásgátlót, mert az ugye tiltott szocialista hazánkban.

- Hé, te, gyere ide! – intett magához egy elvtárs egy olyan napon, mikor tényleg krumplit szedni mentünk. – Te leszel a kapitány, ez a két legény pedig a legénységed. És megcsodáljátok a szocializmus nagy vívmányát. A gép felszedi a krumplit, kirázza a földet közüle, majd a szétválasztott földet visszapergeti. Na hova? Úgy van, vissza a földre! És itt jöttök ti a képbe, szépen veszitek a szemetes vedreiteket, amit otthonról kellett hoznotok és felszeditek ismét a krumplit a kis kacsótokba, majd ide ürítitek a földre egy csomóba. Értve vagyok? Lehet hazafias dalokat énekelni közben. Visszasírjátok ti még ezt!

 

Szőke lány jön felém, aki különben mindig tetszett, de sohasem mertem megszólítani, ilyen lányok nem állnak szóba egy kis bicebócával, mint én. De mégsem álmodom, megszólít:

- Szia. Kölcsönadnád a zoknidat?

- Hogy mi?

- Igen, a zoknidat. Nyakig sáros vagyok. Nem vetted észre? Így mégse mehetek a városba haza. Nem elég, hogy a szemetes vedrünket is cipelnem kell? Neked dupla zoknid van. Igyekezz!

 

Ez volt az utolsó hazafias krumpli szedés.

 

Aztán ismét a határ mellett vakációztam nagymamámnál. Jöttek sorban az események Temesváron és Bukarestben. Megnyílt a légifolyosó felettünk és immár szabad országban találtuk magunkat. Később lettek még apró bajok. Apámat terroristának nézték, pedig csak a múlt rendszert gyűlölte. Meghurcolták, mert szóvá tette, hogy nem voltak Kolozsváron magyar feliratok. Aztán jött a „kolozsvári bíró”, aki meggyalázta saját nemzetét, mert a szemetes kukákra festette a nemzeti zászló három színét. A magyar emberek szívesen fohászkodtak akkor Istenhez a Szent Mihály templomban. Eredménnyel. De aztán kerültek helyébe mások, aljas kis provokátorok. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, hálásak lehetnénk nekik. Időnként felráznak, és ki kell lépnünk a komfortzónánkból.

 

Én leások a földbe. Mélyen. Olyan mélyre, ahol nem találnak rám. Fűtés megoldva, melegít majd a Föld gyomra. Geotermia.

Rám senki se mondja, hogy idegen földet taposok. Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek. El akarnak törölni a föld színéről. Hát a föld alá költözöm.

 

Zászlóba burkolva. Védem. Nehogy összepiszkolódjék. Itt, a föld alatt. Szabadon.

 

Kell egy hely, ahol elmondhatom: itthon vagyok. A saját anyanyelvemen. A saját személyes szférámban. Ne hagyd, hogy a belső hangod, mely jelen sorokat is diktálja, idegen nyelven szóljon hozzád.

 

Soha.

 

 

Matekovics János Zoltán

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap