A magyar honfoglalásról

Bilecz Ferenc, h, 10/26/2015 - 00:19

Ez a kérdés csaknem mindig jelen van, amikor a magyarok szóba jönnek egy-egy kötetlen beszélgetés során. Hol nyíltan, hol a háttérben, a szituációtól függően. Mi magyarok, pedig évszázadok óta együtt élünk származásunk alapkérdésével. Van válasz, talán több is, mint kellene! Sokan nem tulajdonítanak jelentőséget sem a kérdésnek, sem a válasznak. Őket nem józanította ki Trianon, valójában a nemzeti himnuszunk szavait sem értik igazán. Hazájuk a Nagyvilág, életük célja a siker és a jólét.

Egy magyar embernek nem kell történésznek, régésznek, vagy nyelvésznek lenni ahhoz, hogy erről a témáról állást foglaljon. Ehhez alanyi joga van! Saját, és családjának története része a magyar történelemnek, és azt úgy ítéli meg, ahogyan származásánál és saját sorsának alakulásánál fogva megélte. Én, magyarnak tartom azt, aki magát is magyarnak tartja, és akként is viselkedik. Legyen ő akár néger, akár Nobel díjas író. Az, hogy ki és milyen formába nyilatkozik erről, az a tehetségétől, a képzettségétől és sokszor a hiúságától (vagy vérmérsékletétől), esetleg az anyagi, erkölcsi érdekeitől függ. Hogy azután a véleményét mennyire fogadják el, abban a józanésznek kellene a főszerepet játszani, de itt már inkább az érdek, illetve a „divat” diktál.

Amikor ezt a témát boncolgatjuk, nem árt, ha szem előtt tartunk néhány alapfogalmat a fajról, a népről, a rasszról, a nyelvről és a kultúrákról. Egy emberi faj létezik: a homo sapiens sapiens. Kialakulása, megjelenése a Földön – érdekes, vitatott téma, de ez – a magyarság kérdésében, hogy úgy mondjam, nem oszt, nem szoroz, azaz nem kell ab ovo firtatni, hogy honnan jöttünk. A különböző embertípusokat rasszokba sorolják. Ez egy szubjektív osztályozás. Az európai rendszerben négy nagyrassz van: az europoid, a mongoloid, a negroid és az ausztraloid. Az amerikai rendszer kilenc nagyrasszt különböztet meg. Antropológiai szempontok alapján a nagyrasszokat – évszázadokkal korábban -- rasszokra osztották a tudósok. Már a csoportosítás kezdetén látható volt, hogy ez a -- külsődleges jegyek alapján történő osztályozás – nem elegendő ahhoz, hogy a népek kialakulását meg lehessen magyarázni. Szükség volt (az antropológia mellett) a genetika, a régészet és a nyelvészet bekapcsolására is. De mit takar a „nép”, vagy szinonim értelemben a nemzetiség és a nemzet fogalma? Az országhatárok, de a használt nyelv sem elegendő ahhoz, hogy ezt egyértelműen meghatározhassuk. Lexikális értelemben elfogadhatnánk, hogy a nép: „tágabb értelemben az emberiségnek származás, faj, nyelv, erkölcs s műveltség szerint összetartozó része”. (Kislexikon. Itt a faj szó alatt a rasszt kell érteni). Ha O. Spengler úgy találta, hogy „Ami gót, longobárd vagy vandál elemként a dél-európai országokba beáramlott, az eleinte kétségtelenül önálló rassz volt, de mindez már a reneszánsz idején teljesen feloldódott a provence-i, kasztíliai és toscanai föld meggyökeresedett rasszjegyeiben”, (Oswald Spengler: A nyugat alkonya. Második kötet. Világtörténetiperspektívák. Népek, rasszok, nyelvek. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1994. 63. o.) akkor mi is elmondhatjuk ugyan ezt a Kárpát-medencére, illetve annak „honfoglalóira” vonatkoztatva. De ha ehhez még hozzávesszük az alábbi állítását is, hogy: „A rassznak gyökerei vannak. A rassz és a táj egybetartozik. Ahol egy növény gyökeret ereszt, ott is pusztul el. Van értelme, hogy egy rassz hazája után érdeklődjünk, de tudnunk kell, hogy ahol a haza van, ott marad a rassz is a test és a lélek minden lényeges vonásával együtt. Ha ott nincs, máshol sem található már meg. A rassz nem vándorol. Az emberek vándorolnak; egymást követő nemzedékeik mindig más tájon születnek; a táj titkos hatalmat szerez a bennük lévő növényszerű felett, és végül a rasszkifejeződés alapvetően megváltozik: a régi elhal, és új támad helyette”. (U. o.), akkor megállapíthatjuk, hogy „magyar rassz” a Kárpát-medencén kívül nem létezhet. Természetes, hogy a rasszhoz tartozik nyelv és kultúra is. Viszont egy nyelvet beszélhet több rassz is, és egy kultúrához több nyelvet beszélő rasszok is tartozhatnak. Spengler úgy fejezi ezt ki, hogy míg a rassz nem vándorol, „a nyelvek vándorolnak, mivel nemzetségről nemzetségre hagyományozódnak, és a nemzetségek viszik magukkal őket. Mindenekelőtt változnak”.

A Kárpát-medencébe betelepült, és tovább nem költözött törzsek utódai a mai magyarok ősei lettek. Antropológiai szempontból a keveredés a helyben lakók és az újonnan érkezettek között kimutatható, de a későbbiek során a koponya-változatoknál figyelembe kell venni a környezet hatását is. Folytatva Spengler gondolatmenetét, arra a következtetésre juthatunk, hogy mára egy „magyar rassz” jellegzetességeit viselő nép alakult ki itt, a Kárpátok környékén. Ezt írja -- a fentebb is idézett – művében: „Baxter kimutatta, hogy a bármilyen származású fehérek, az indiánok és a négerek azonos átlagos testmagassággal és növekedési idővel rendelkeznek – éspedig mindez annyira gyorsan alakul ki, hogy a fiatalon bevándorolt írek (akiknek igen hosszú a növekedési idejük) már önmagukon tapasztalhatják a táj hatalmát. Boas kimutatta, hogy a hosszúkás fejformájú szicíliai és a kerekded fejformájú német zsidók már Amerikában született gyermekeinek ugyanolyan fejformájuk van. És mindenütt ez a helyzet, ami fokozott óvatosságra int a történelmi vándorlások megítélését illetően, amelyeknél csak néhány vándortörzsnek a nevét és néhány nyelvtöredéket ismerünk...”.

László Gyula szerint 895-ben, Árpáddal érkezők kevesebben voltak, mint az itt élők. A nyelvészek pedig úgy tartják, hogy egy adott régión belül a kisebbség nyelve felszívódik a többség nyelvébe, illetve a gyakorlatban használhatóbb nyelv fog uralkodóvá válni. Ezen a nyomon kezdtem el én is a kutatásomat, hiszen ha ez így van, akkor helyneveinknek az avar kornak nevezett időszak nyelvi lenyomatait meg kellett (legalább részeiben) őrizni. Az pedig, hogy a kelta-római helynevek fennmaradtak, a közel négyszáz éves jazig-avar uralom alatt keletkezett nevek pedig feledésbe merültek (miközben nyelvük jórészt fennmaradt) – óriási ellentmondásnak látszott. Nem László Gyula volt az első, aki Árpád bejövetelét a magyarok visszatéréseként értékelte. Már a latin nyelvű krónikáinkban (Képes, Thuróczy) a secundus ingressus, és az „in pannoniam redeuntium” kifejezések jelentek meg az avarok, illetve a magyarok bejövetelének leírásakor. Marjalaki Kiss Lajos, már 1928-ban ezt írta: „Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt itt élt es magyarul beszélt”, máshol: „Megjegyzendő, hogy ha a magyar nyelvű köznép csak Árpáddal jött volna hazánkba, akkor nem volnának magyar dűlőnevek legkorábbi okleveleinkben. Már pedig vannak szép számmal. Szent István oklevelei közül az 1000. évi görög nyelvű veszprémvölgyi, az 1001. évi pannonhalmi, 1002. évi veszprémi (Hurhida stb. adományozás), 1009. évi pécsi és 1015. évi pécsváradi latin nyelvű oklevelekben szép számú magyar helynév van”. (Marjalaki Kiss Lajos : Történeti Tanulmányok).

Eredetmondáink antropológiai megerősítésének számíthat például Csaba királyfi (Ernák) legendájának összevetése Fóthi Erzsébet antropológus eredményeivel, aki „eddig 400 ’honfoglaló’ és korai bolgár koponyát hasonlított össze és megállapította, hogy a kettő antropológiailag nagyon közel áll egymáshoz. Ez újfent igazolja a korai történeti hagyomány igazát, miszerint Csaba királyfi egyik ága a magyar királyokat adta, másikból pedig a bolgárok származtak”. (Obrusánszky Borbála). De Fóthi Erzsébet koponyavizsgálatairól a Magyar Nemzet Magazin mellékletéből (2013. júli. 6.) is tájékozódhat az olvasó. Az egész oldalas cikk címe: Magas koponya (Velkei Tamás riportja). Itt Fóthi is írja, hogy: „az avarok és a magyarok is találtak jelentős létszámú autochon (őshonos) lakosságot a Kárpát-medencében, ami azért fontos, mert le kell szögezni: ők is a mi őseink”. „Tehát a magyar őstörténetben komoly európai, vagyis helyben lakó szálakat találunk”. (Ellentétben azzal az állítással, hogy a frank és a bolgár győzelmek után pusztasággá vált a volt avar birodalom területe. „Korábban eltűntek a hunok, most pedig az avarok – egy problémával kevesebb – ez érezhető ki a mai történelemírók műveiből. A szlávok meg rákontráznak, hogy: "изникли, как обры" – idézet az Elmúlt idők krónikájából). Árpád „honfoglalóinak” vezető rétegét három típusba sorolja: egy alacsony koponyájú uráli, egy pamiro-fergánai és egy turáni típusúra. Ezek mind europid, de Európán kívüli eredetűek. A kapcsolatot a kora és késő avar beérkezőkkel lehetségesnek tartja. Véleménye szerint „nem volt külön griffes-indás nép, mert azok embertanilag azonosak a kora avar kor öveseivel”. De mi a helyzet a nyelvvel? A honfoglalás valójában „egy nyelv honfoglalása” volt. (Ezt nem én találtam ki, hanem Nemeskürty István. Lásd: Nemeskürty István: Mi magyarok. Akadémia Kiadó Bp. 1993. 11. o.). Egy ősi nyelv eredetének megfejtésére pedig a megtalált jelek, a megfejtett szövegtöredékek, a krónikák visszaemlékezései és nem utolsó sorban a máig fennmaradt nevek alapján következtethetünk. Így a tatárlakai korongoktól a termékeny félhold és az eurázsiai sztyeppe magyarul értelmezhető hely-, isten-, és uralkodóneveiig fennmaradt emlékeket együtt – a magyar nyelv ismeretének birtokában – kell vizsgálni, szerény véleményem szerint.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap