Magyar Jób-sors

Döbrentei Kornél, cs, 05/10/2018 - 00:07

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                      A hetvenéves Gyurkovics Tibornak

 

Szikáran is sok vagy, noha kevés,

akár fohászhoz az ábrahámi kés,

az Eljövetel hónapja a tiéd: Advent,

de semmi sem úgy jött el,

minden csupasz bitófakampó-kérdôjel,

egész megérkezésed elôtti léted ráment,

fölsírásoddal üzentél ómenes áment:

csak az lesz a tied, amit a jövô rádkent,

ha van vakmerôség, hát ez:

felnôtté lélegezted magad s belégebedsz,

valahol azt akarták, hogy elkésd,

nem az önleleplezést, de átlátni a teremtést,

kifosztottságtól gazdagodva, bölcsként

hordván az Úr helyét: heves mélységû bombatölcsért,

de már elôtte, ki nem sarjadzott fogsorod belevásott

elviselni ôsbûnnel megszentelt foganásod,

 nem bánván, ezerszer megbánod,

makacsul makulátlan várakozásod,

önmagadra is akár,

hogy leszel majd ronthatatlan országos végvár,

silány juss,

gyatra ahhoz, hogy megfuss,

már csak azért sem,

mert a bátorság nem botorság, hiedelem,

sorsod nem kérted, nem mérted,

tartózkodó kérelem a vérted,

cövekként, mint vártán, jelenésre várván, eljön

a csoda, hogy beteljesüljön

s nem állít többé keresztet,

itt minden igaz poéta-alkony muszáj-kezdet,

kötelezô virradat,

 

hogy hamvassá újra megszüld magad,

nem Herkules, nem Anteusz,

az ôsfeltámadás, ha zátonyon is hajózni tudsz,

tenger nélkül ezt gyakorlod sorsul,

préda lényedre vadász éned támad orvul,

bal vagy jobb lator, az is egyre megy,

megtartó eszme nélkül üres hús, és vér elegy,

egyazon gyarló engedelem,

a lélek itt akollangy lengedelem –

 

Elsikkasztották és széthordták

nemzôn habzó ifjúságod herélt halmazú hordák,

megôröltek volna, nem tudván elôre,

biomassza vagy liturgikus kenyér lesz belôle,

s Te, a folytonos attak-ûzte, lerogyhatatlan

iramlasz feszes inakkal gímszarvas alakban,

mint ki legenda-abrakon örök életet él,

bár életfonala veszélyes, akár lángrágta kanócú molotovkoktél,

európai úr és klosár,

feje büszkén fent, és feje helye lent fûrészporos kosár,

s ha védtelen önfeledtségû arcán végigráng a kín,

varázskendôvel készen elôbukkan a szemérmes Harlekin,

kinek e siralomvölgyi reményfutamban

ripacskodva is hatalma van,

hogy aztán hét évtized igájában is huszonévesedve,

a szerelemmel is szerelembe esve,

hitben tisztán és merészen,

túl és elôtte annyi vészen,

önkelletôn és önutálón,

megvádoltan és vádlón,

temérdek ép erôvel,

asszonyt ajzó vérrel, hazát álmodó velôvel

kiállj, mert bekerítettek, hogy mindig perben és haragban,

dúlj, fúlj, agyaras árvaságtól önsebzô magyar vadkan,

 

özönölnek elôtted a hamis gyöngyök,

mögötted csahos vadászok, kóstolna az ínyük,

bár ezek már hitvány cenkek, nem is Zrínyik,

zászlórúd helyett köcsögfák, trikolórt mímelô fakó rongyok –

 

És nem gyámolított senki,

elvárván mégis, ne csak magadat mentsd ki

a mélybôl, boldogulj, ha tudsz,

talán beérkezel, ha megfutsz,

de rád nem fröcskölt semmi szenny,

ki ha kell, hattyúval és lanttal üzen,

s ha már elfogy a muníció, a szó, a kô,

és nincsen, amivel víhat,

elragadja Ámortól az íjat,

s a szívtapasztalt nyíllal visszalô,

mert csakazértse tér ki,

attól, és azért férfi a férfi,

s úgy gyermek, hogy olykor a vén Isten öregapja,

akire elegánsan ráhagyja,

mondván: Uram, élettortámat kedvedre szeld át

s rád bízom, mikor fújod el a gyertyát.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap