A Magyar Labdarúgás Napja

Szerkesztő A, szo, 11/25/2017 - 00:14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar labdarúgás emléknapja csodacsapatunknak 1953-as londoni győzelmének köszönhető. Az év november 25-én a Wembley stadionban a magyar labdarúgó válogatott kiváló játékkal fektette két vállra az angol oroszlánt. 6:3-ra győztes csapatunk sporttörténelmet is írt, a hazai pályán 1872-től veretlen szigetországiakat múlta felül. A Magyar Labdarúgó Szövetség e napot emelte a jeles eseményeink közé.

 

Labdarúgásunk első emlékeit már az 1870-es évek végére datálhatjuk. Eleinte gimnáziumok, egyetemek hallgatói űzték ezt a labdajátékot, majd fokozatosan elterjedt a nagyobb városokban is. Legeredményesebb és legnépszerűbb klubcsapatunk, a Ferencváros 1899-ben alakult meg. A következő század első évében játsszák az első bajnoki összecsapást, rá egy évre az első hivatalos válogatott mérkőzésre is sor kerül Ausztria ellen. Első győzelmünket a következő ütközeten a csehek ellen szerezzük. A futball tanítómestereivel, Angliával először 1908-ban Budapesten találkozunk. A leckét megkaptuk, 7:0-ra veszítettünk.

 

Ezután a magyar labdarúgás is fejlődő pályára állt. Sorban alakultak a futballklubok, stadionok épültek, és az eredmények is szaporodtak. 1938-ban már világbajnoki döntőt vívhattunk az olaszok ellen, de sajnos alulmaradtunk. A legnagyobb sikereket az ötvenes években értük el. 1952-ben a Helsinki olimpián válogattunk aranyérmes lett, két év múlva a svájci világbajnokságon ismét ezüstérmesek lettünk, bár a legjobb csapat itt már mi voltunk. Azóta egy EB bronzérem (1964), kettő olimpiai elsőség (1964, 1968), egy ezüst (1972), és egy bronz (1960) jutott. Az 1986-os VB részvételünk óta először sikerült kijutni nagyobb világversenyre, a 2016-os EB-re. Klubcsapatainknak is csak kisebb fellángolásai vannak. Korábban voltak, de vannak ma is – azonban jóval kisebb számban - világhírű magyar játékosok, akikre példaként nézhetünk fel. A nagyvilág is sokszor megismerhette Puskás (84 gól), Kocsis (68 gól) és Schlosser (59 gól) válogatottbeli gólörömét.

 

Az 1953-as londoni mérkőzést már az előző évi olimpián lekötötte a csapat, igaz Rákosi Mátyás és a pártvezetés nem akart hozzá járulni az utazáshoz, féltve a kudarctól szocialista országunk csapatát az imperializmus fellegvárában. A kiutazás előtt Sebes Gusztáv szövetségi kapitány Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: "Mi lesz a taktika, Sebes?" Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: "Ez olyan, mint egy háború!"

 

Ilyen előzmények után vágtunk neki a ködös Albionnak, ahol százötezer hazai néző várta a hazaiak fölényes győzelmét. Az angolok elbizakodottságát növelte az is, hogy előzőleg a svédekkel is csak döntetlent játszottunk, és a helyi sajtó, ami 2-3 gólos győzelmet vizionált. Nem így lett! Egyszerűen lefociztuk a briteket a pályáról. Az eredmény rájuk nézve még hízelgő is. Klasszisaink (Bozsik, Kocsis, Hidegkuti, Grosics) és a szellemi vezér Puskás vezetésével az Aranycsapat által tökélyre vitt, eddig még mások által nem ismert 4-2-4-es rendszerrel szenzációs győzelmet arattunk. Puskás visszahúzós csel utáni gólja azóta is labdarúgásunk egyik magasztos pillanata. Nemzeti válogatottunk hősi helytállásáról könyvek, filmek készültek, de ugyanakkor a pártállam propaganda gépezetének is megfelelő anyagot szolgáltatott. A következő évben a visszavágón megfejeltük a londoni eredményt, ezúttal 7:1 arányban diadalmaskodtunk.

 

Győzelmi sorozatunk négy évig tartott, sajnos pont az említett berni VB döntő vetett véget neki. (Közben hivatalos válogatott mérkőzéssé tették az 1952-ben lejátszott Moszkva-válogatott elleni meccseket, melyek egyikén 2:1-re kikaptunk a túlzottan keménykedő szovjetektől.)

 

Olimpiai sikerünk óta nevezik válogatottunkat Aranycsapatnak. Álljon itt példaként a londoni győztesek névsora: Grosics Gyula - Buzánszky Jenő - Lóránt Gyula - Lantos Mihály - Bozsik József - Zakariás József - Budai II László - Kocsis Sándor - Hidegkuti Nándor - Puskás Ferenc - Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv.

 

Barcs Sándor, akkori MLSZ elnök így vélekedett az Aranycsapat titkáról: „Hosszú időbe telt, amíg rájöttem, hogy mi a titok. Egyszerű! Két dolgot csinált az a magyar aranycsapat, amit eladdig senki. Ezért is szaladgáltak például szegény angolok úgy, mint pók a falon. Soha nem egymásnak... a legritkább esetben adták egymásnak a labdát, mindig az üres térbe..., és valaki már tudta, hogy oda kell indulnia. Ez az egyik. A másik pedig: korábban nagyon erősen kötöttek voltak a posztok. A balszélső a baloldalon, a jobbszélső a jobb oldalon..." 

 

De azok a játékosok állandóan csereberélték a helyüket…” Ezen felül azért mindnyájan olimpiai bajnokok is voltak, sőt Grosics 4-szeres aranylabdára jelölt, Kocsis Sándor VB gólkirály, Puskás Európa legjobb góllövője volt a és világválogatottat is megjárta. De a többiek is mind-mind kiváló labdarúgók, a világ meghatározó játékosai voltak.

 

Az ilyen szép győzelmek, rendkívüli sikerek adhatnak erőt a mai fiatalságnak, ezek erősíthetik bennük a hazához való elkötelezettséget, a nemzeti érzést is. A mai sportolóknak is példa lehet Buzánszky Jenő, kinek szavaival élve: „…érdemes lemondani sok mindenről, s élni az isten adta tehetséggel! Fontos, hogy az élsport, az élsportoló nem önmagáért van, hanem a nemzetért is, egy egész országnak szerezhet örömet, megbecsülést. Ezt kellene a maiak fejébe belegyalulni!”

 

 

Felber Zsolt

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap