A magyar nyelv és a magyar nép történeti szerepe Európában

Bakay Kornél, sze, 05/02/2018 - 00:05

Bakay Kornél előadása a MVSz Magyarok Házában

2004.november 17-én

 

Sorsfordító helyzet előtt állunk ma, 18 nappal a kiírt népszavazás előtt. Ezért, ma rendhagyó tartalmú és formájú előadást tartok. Jól tudom, hogy akik itt vannak, azokat nem kell sem meggyőzni, sem rábeszélni arra, hogy mit tegyenek a magyarságért, de - amint a hívőknek az istentiszteleti szertartásokban – nekünk is igenis szükségünk van ünnepi külsőségekre is, hogy az eltökéltségünket megfelelő formában  mutathassuk meg. Ezért vettem fel a Bocskai ruhámat s ezért gyujtom meg a Remény lángját a nemzeti színű szalaggal átkötött mécsesben.

Szeretném hinni, hogy a következő, december 8.-i előadásomon a Remény lángja nem a gyász gyertyafényévé zsugorodik majd.

Hatalmas a tét. Hat keserves évtized után léphetünk ismét a történelem mérlegére, szorongással teli reménykedéssel, hogy megmérettetetünk,de nem találtatunk könnyűnek !

Egy nagymultú ország és nép Európa kellős közepén, a Kárpát-medencében, a 45-47 északi szélességi fok között, amelynek területe Horvátország nélkül 280 ezer  km², Horvátországgal és Dalmáciával együtt 325 ezer km² volt s amelyet őseink teljesen birtokukba vettek. Az 1100 évvel ezelőtti kb. egy millió főnyi népesség a XV. századra 4 millióra szaporodott s a túlnyomó többségében magyar anyanyelvű, magyar fajtájú, magyar öntudatú lakosság a magyar államot, a magyar királyságot Európa jelentős és erős hatalmává tette.

1526 után Magyarország elvesztette korábbi hétszáz esztendős hatalmi státusát, a magyar népesség jelentős része felőrlődött, majd a XVIII. századtól megkezdődött a magyar etnikum tudatos felszámolása, megtervezett kiszorítása a Kárpát-medencéből. II. József korában (1780), aki magyar királyként megtiltotta a magyar történelem tanítását az iskolákban ! – a 8,5 millió lakosnak már csak 40 %-a volt magyar. 1830-ban a 13 millió lélekszámból csak 5 millió a magyar. A történelmi Magyarország utolsó hiteles népszámlálásakor (1910-ben) a 21 milliós Magyarországban 10 millióan vallották magyarnak magukat.

Európa és a világ urai az első világháború után elérkezettnek látták az időt régi tervük valóra váltására. Már 1918/19-ben megindul a magyar holokauszt, majd 1920. június 4-én hivatalosan is kimondják a végzetes ítéletet: a magyar királyság felszámolását. Az ország feldarabolása, kivégzése után hét millió magyarul beszélő ember maradt a csonka-ország új határain belül.

Az 1920 utáni magyar országvezetés, az adott lehetőségek keretei között, mindent megtett azért, hogy  Magyarország visszakapja azt, ami az övé volt. A trianoni keresztek mementói a közelgő cselekvés jelképei lettek. A német nemzetiszocialista III. Birodalom segítsége volt az egyetlen lehetőség az ország-egyesítésre. Nem sikerült megtartanunk a teljesen legitim bécsi döntésekkel visszaadott területeket.

A legkeletibb háromszéki Sósmezőtől a nyugati határ 800 km, Árva várától a déli krassó-szörényi Duna-partig 590 km a távolság.

Vigyük a lelkünket végig az igazi Magyarország ősi térségein, kezdve Kászon-völgyével, haladva Gyergyó felé, s kérdezzük magunktól és hozzátartozóinktól: hogy megtagadjuk-e a moldvai csángókat, megtagadjuk-e a gyimesi csángókat, el akarjuk-e némítani a csíki ősi magyar keresztény templomok harangjait (Csíkkarcfalva), el akarjuk-e veszíteni Csíksomlyót, élhetünk-e tisztességben és becsületben tovább  Szentegyháza, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy nélkül ? Feladjuk-e Kós Károly hagyatékát, a sepsisz.györgyi fatornyos múzeumot, Petőfi Segesvárát, meg tudunk-e válni a gyergyói magyaroktól, Szovátától, a Szent Anna tótól ? Le tudunk-e mondani Désről, a Bethlenek szárhegyi kastélyáról, László Gyula  professor úr szülőfalujáról, Kőhalomról ? Feladjuk-e véglegesen Marosvásárhelyt és a Maros völgyét ?

Nem égeti-e  majd a lelkünket magos Déva várának hiánya, Hunyadi Jánosék gyulafehérvári sírjainak, Orbán Balázs nyughelyének, Tamási Áron farkaslakai síremlékének elvesztése ? Lesz-e még erőnk szégyen nélkül a tükörbe nézni, ha nem kell nekünk  a kincses Kolozsvár megtöretett és megfogyatkozott  magyar lakossága, Mátyás király  szülőháza, Fadrusz János csodálatos szobra, a Farkas utcai református templom, a kolozsvár-dobokai ezredéves történelmi emlékek sora, amely édestestvére a Szent István  és Szent László-kori Somogyvárnak ?

Mivé foszlik a lelkünkben a mezőségi Szék csodálatos viseleti, nyelvjárási, zenei emléke, Szatmárnémeti őrbástya szerepe ?

Rommá akarjuk-e teteni a Délvidék magyar alkotásait, az ősi (aracsi) templomokat, a még ma is színmagyar Magyarkanizsát ?

Könnyedén odavetjük-e a magyargyülőlettől elvakult szlovák nacionalizmus torzító és meghamisító dühöngéseinek Kassát, a Szent Erzsébet székesegyházat és a vezérlő fejedelem, Rákóci Ferenc sírját, tudomásul vesszük-e a Szapolyaiak szepescsütörtöki templomának magyartalanítását ?  Balassi Bálint Zólyomát, Thököly Imre Késmárkját, a legendás bányavárost: Selmecbányát, a romantikus Árva várát már régen elvesztettük, mert magyarok ezen a vidéken már alig élnek, de azért a magyar múlt részei maradnak a murányi Vénus Széchy Mária várának romjaival, a Thurzók nagybicsei kastélyával, a bártfai Szent egyed templommal és a koronázó Pozsony városával egyetemben. Még megtelnek a csallóközi templomok magyar hívekkel (Csallóközcsütörtök), még hallik imitt-amott magyar szó a nyugati várvidéken, de a magyar őslakosság  egyre fogy, egyre szegényedik. A madéfalvi siculicidium hungarocidiummá bővült s már a kegyeleti szent helyeinket, erdőbe rejtett kopjafáinkat, sírkeresztjeinket, sírköveinket is  naponta meggyalázzák. A magyar szót, a magyar hitet, a magyar múltat végérvényesen ki akarják írtani.

 

Nincs a világon még egy nép, amelynek szellemi vezetői, jeles gondolkodói, tisztességes politikusai annyit töprengtek, rágódtak volna népük kilétén és jövendőjén, mint a magyar. Mi a magyar ? Ki a magyar ?  Bűnösök vagyunk-e sorsunk alakulásában ? Önostorozással javulhatunk-e ? Megmaradjunk-e Kelet népének avagy olvadjunk fel az indoeurópai és sémi népek tengerében ?

Régi nép vagyunk-e avagy szedett-vedett, kóborló  vándor-nomádok leszármazottai ? Ősi-e a nyelvünk és eredeti-e ? Mi volt az igazi ősi  nevünk: szkíta, hún, türk, hungár, ugor, moger-magyar ?  Lehetséges, hogy a tundrán élő paleoszibirid és lapponoid vogul-osztyák manys-er szavakból alakult a magyar s mi magunkat „férfi-férfinek”  hívtuk volna ? Lehetséges, hogy a hungarus nem a hunus-ból, hanem az onogur szóból eredt volna ? El kell hinnünk, hogy a Hungária ránk akasztott külső elnevezés ? El kell hinnünk, hogy a magyar nyelv alig 1500 esztendős s úgy szakadt ki az un. finnugor nyelvközösségből ? El kell hinnünk, hogy mondjuk hatezer évvel ezelőtt eleink néhány száz (5-700) szóval tudtak csak beszélni ? Lehetséges, hogy minden nyelvi értékünk átvétel irániból, törökből, szlávból, germánból ? Lehetséges, hogy a többszázezres magyar szókincs 12,4 %-a szláv eredetű ? Lehetséges, hogy a Kárpát-medencei magyar helynevek, törzsi nevek, személynevek javarésze késői eredetű s nincs súlya az itteni etnikumot illetően ? Lehetséges, hogy nemzeti krónikáink használhatatlan, kitalált és így értéktelen mesék gyüjteményei ? Lehetséges volna, hogy egy hajdan erős és nagy lélekszámú nép ezredéveken át ne tudta volna, hogy kicsoda és kik a rokonai, testvérei ? Lehetséges, hogy az az igazi magyar tudós, aki abban leli örömét, hogy gyalázza és lekicsinyeli őseink históriáját, aki élvezettel fejtegeti, hogy a magyaroknak nem lehet ősi nemzettudata, nem lehet ősi saját kultúrája, sőt nyelvünk is csak lassan alakult ki ?

Nem, mindez  n e m   lehetséges ! A magyar nyelv egy magában álló, eredeti és független ősnyelv, amely több ezer évvel ezelőtt alakult ki, abban az időben, amikor a török (türk) nyelvek is születőben voltak. Így a nagymértékű török hatás kölcsönhatásként jellemezhető. Nyelvészeinkben általában nincs nyelvtudat s így fel sem merül bennük, hogy a nyelvi hatások eredője számos esetben a magyar nyelv felől indult ki s így kellene ezeket értelmezni is. A legszebb és legősibb magyar szó a székelyek, a csallóköziek, a bácskaiak és a palócok ajkáról hangzik el. Az pedig valóságos csoda, hogy még ma is így beszél zömük, jóllehet a jelenlegi Csonka-Magyarországon már nem tudunk magyarul beszélni. Nescimus Hungarice loqui ! – intette a népet Révai Miklós évszázadokkal ezelőtt. Mindez nem csoda persze. Gondoljunk arra, hogy a Kárpát-hazában élő magyarság gyermekeit  1844-ig a hazai iskolákban sehol sem taníthatták magyar nyelven ! De igazából a magyar nyelvű oktatás csak 1867 után kezdett elterjedni, de úgy, hogy 1900 és 1910 közötti felmérések szerint a tanítók és tanárok jelentős része nevetségesen és primitíven tudott magyarul ! Korábban, a Habsburg-ház, különösen a szirén szavú Mária Terézia, nagy gonddal vigyázott arra, hogy Magyarországon a  latin maradjon a hivatalos nyelv, amely akkoriban már sehol sem dívott Európában !

A magyar nyelv a legnagyobb  kincsünk, a legerősebb összetartó erőnk, amelyet manapság különösen nagy veszély fenyeget. Mégpedig az idegen nyelvek értelmetlen majmolása és esztelen előtérbe tolása révén. Az alig létező magyar középosztály sajnos, ebben is, élen jár. Az amerikai angol szleng és a német-jiddis stílus pusztítja a magyar nyelvet, már-már meg is ássa a sírját. Persze ez is a cél ! A globalizáció útján lehet járni, de magyar ember számára ezen az úton célhoz érni nem lehet !

Az eredeti, tiszta magyar nyelvet minden  áron meg kell őriznünk és a Kárpát-medence közlekedő nyelvévé kell tennünk. Megvan erre az esélyünk, ha tetterős akarat is társul hozzá. Az új nemzeti történelem-tankönyvek mellé új magyar nyelv és irodalom tankönyveket is kell írnunk gyermekeink számára. És fel kell támasztani a hatalmas kincset érő magyar népzene és népdal-kultúránkat, mert a zenei anyanyelv elválaszthatatlan a beszélt anyanyelvtől. Túl azon, hogy ez a népdal-kincs nem a pórnép, hanem ősatyáink szellemi elitjének teremtménye volt.

Megfogyatkozva, elidegenedve saját múltunktól, veretes nyelvünktől, élünk itt a Kárpát-medencében még szűk 13 vagy 14 milliónyian. Mivégre vagyunk itt ? Mi a jövőnk, mi a szerepünk ezen a 10 millió  km²-es európai földrészen ?

Meggyőződésem és hitem szerint legelőször is megmaradnunk kell azon a földön, amelyen apáink annyi vére folyt, s amelyen minden szent helyet ezredév csatol hozzánk. Minden eszközt meg kell ragadnunk annak érdekében, hogy az idegen kultúrákkal  szembe forduljunk, azokat tudatosan elutasítsuk, ha úgy tetszik Európával is szembe kell fordulnunk, mert ha ezt nem tesszük meg, magyarságunkat biztosan elveszítjük. Az agyondícsért összeolvadás valójában összemosódás, amely egyáltalán nem érték és nem erény, hanem csak arra szolgál, hogy felolvadjunk a globalizációs óriás-tégelyben. Kultúránk igazi értékeit a tudatos megkülönböztetés hangsúlyozása révén menthetjük meg oly módon, hogy  keleti örökségünket minden áron megőrizzük és megóvjuk. Ennek módja a magyar hagyományok szakralizálása, a vallási elkülönülés vállalása, a nemzeti külsőségek bátor és tudatos vállalása (népviselet, magyaros ruhák, nemzeti jelképek). Minden erőt össze kell fogni annak érdekében, hogy a világon egészen magában álló Szent Korona-eszme szellemiségében az ősi magyar jogfolytonosság (amint ezt Zétényi Zsolt és Kocsis István hosszú ideje hangoztatja) helyreálljon. S ezzel együtt a valódi értékrend is megteremtődjék. A bolsevik ideológia és a kommunista diktatúra ugyanis, teljesen egyedülállóan és példátlan galádsággal, meggyalázta a magántulajdon szentségét, az emberi társadalom legfőbb talpkövét.

Nemcsak a testnek,de a léleknek is táplálékra van szüksége, amely nélkül mindkettő elsorvad és elhal. A testi sorvadást mindenki érzékeli, a lelkit sajnos nem. A mai emberek zöme pedig lelki táplálék nélkül  él, azaz  vegetál. S annyira az idegen szívű és magyarellenes médium-terror hatása alá került  legtöbbjük, hogy észre sem veszik, hogy a létezésük már régen nem élet, mert sem célja, sem értelme nincs.

A család összatartozása, a gyermekek szeretete az egyetemesből az egyedi felé csúszott, pedig vészes fogyatkozásunk a nemzet halálát fogja jelenteni. A világ nem szeretett és ma sem szeret bennünket. Kiirtásunk és felszámolásunk terve ősrégi terv. A magyar föld viszont nagyon rokonszenves az idegenek számára.

Aki szereti a hazáját, aki szereti a nemzetét, aki szereti a családját, aki szereti a gyermekét, aki ragaszkodik ősei sírjához, aki nem képes magyar anyanyelvét  idegenre cserélni, az jól látja, hogy nem jól van, ahogyan most van s igenis történnie kell  valaminek, hogy ne legyen még rosszabbul !

A magyarság kezdetektől a  híd és kapu szerepét töltötte be Nyugat és  Kelet között, ez a küldetése és a feladata ma is. S legyünk tudatában, e feladatunkban éppen olyan kiválasztott nép vagyunk, mint a zsidóság – a maga hite szerint. De hídra csak akkor van szüksége Európának, ha van másik oldal. Rá erőltetetett idegen életformában egyetlen nép sem képes megmaradni, akkor sem, ha a világon köztudott, hogy Magyarország a fényes elmék hazája.

Nem adhatjuk fel a Kárpát-medencét, nem hagyhatjuk cserben a mai határokon kívülre lökött magyar testvéreinket. A keresztek tövében ki kell bontanunk a nemzeti egység zászlaját, ha azt akarjuk, hogy gyermekeink, unokáink, déd és ükunokáink s azok sokadik leszármazottja is Magyarországon élve magyarul beszéljen, gondolkodjon és érezzen. Mert  nem maradhat a végtelenségig minden úgy, ahogyan most van. „A Kárpát-medence földrajzi helyzete és történelmi múltja biztosíthatja Magyarország feltámadását egy maga által választott formában, de az ezer éves határokon belül ! Egy nép, ha bele is törődik a szenvedésekbe és a nélkülözésekbe, a megaláztatás mindig elviselhetetlen lesz számára. A magyar nép tudatában van sajátos kultúrája értékeinek, földrajzi helyzetének, amely lehetővé teszi számára, hogy méltó helyet töltsön be Európában.” S most itt az alkalom, december 5-én, hogy cselekedjünk. A közös szent akarat megsegít bennünket, ha annyira hiszünk benne, mint a csíksomlyói 300 ezrek a magyarok Nagyasszonyában, a somlyói Madonnában.

Tudom jól, sokan vannak, akik a magamfajta nemzet-ébresztgetőket, a legszívesebben megsemmísítenék, de én ezeknek a haza és nemzetárulóknak Tompa László költői szavaival felelek: 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap