A magyar történettudomány és régészet nagyjai - Hóman Bálint

Bakay Kornél, sze, 03/06/2013 - 00:09

 

 

 

 

 

Bakay Kornél előadása a Magyarok Házában 2006. november 20-án

 

Megidézzük valódi nagyjainkat, emlékezni kívánunk érdemdús elődeinkre. Nem egyszerűen életpályákat kívánok tehát bemutatni, hanem magyar  értelmiségi sorsokat. Elsősorban olyanokét, akik elvetemült emberfarkasok gyalázatossága miatt nem élhettek teljes életet, mert életerejük, szellemi fölényük csúcspontján vagy előtte, megfosztották őket az életüktől, akár kivégzéssel, akár kitaszított- sággal és mellőzöttséggel, amely éppen úgy felőrli az egészséget, mint a halálra kínzás.

Nem múltak el a gonosz idők ! Az emberformájú ragadozók köztünk élnek ma is. A szadista, brutálisan kegyetlen lények hol fegyőri, hol ávós, hol rendőri egyen-ruhát viselnek, de a parancsokat nem ők adták és adják ki a magyar emberek s kivált a magyar fényes elmék kiírtására, megritkítására. Sőt ! Napjainkban újra láthatjuk, tapasztalhatjuk, hogy ellenünk, az országrontó vezetők, készek és képesek idegen verőlegényeket is bevetni, hiszen október 23-án szerb és izraeli kommandósok is vidáman ütlegelték a magyarokat napi négyszázezer forint gázsiért, olyan vezetők irányításával, mint Lapid Lajos, aki az izraeli miniszterelnökhelyettes: Tom Lapid testvére !

Hóman Bálint dicsőséges és tragikus életpályája azonban nemcsak erről a máig élő rettenetes erőszakról szól minékünk.

Elsősorban arról szól, hogy egy tudós, egy történész, hivatása megszállottjaként, vállalhat-e közéleti, politikai szerepet, s ha vállal, elítélhető-e ezért ?  S ha elítélhető a nemzeti-konzervatív jobboldalon, ugyanúgy elítélendő-e ez a baloldaliak és a szélsőséges liberálisok esetében ?

Manapság a baloldaliak és a szélsőséges balliberálisok számára egészen természetes, hogy tudósként is politikai szerepet vállalnak. A MTA egykori elnökei közül elég itt Glatz Ferencre és Kosáry Domokosra utalni. Ez utóbbi személy most 2006. október 23-án a Felvonulási téren felállított Vaskefe emlékműnél nem átallotta kijelenteni, hogy a mai hatalombirtoklók-bitrolók igenis jogosan ünneplik az 1956-os forradalmat és szabadságharcot ! Glatz Ferenc pedig hosszú évtizedeken át büszkén hangoztatta  marxista mivoltát és kommunista eszmerendszerét, mindenfajta következmény nélkül. Sőt! Úgy tüntette fel magát, mint Hóman Bálint nagy tisztelőjét.

Hóman Bálintot azonban, akinek a cipővasáig sem értek fel az imént idézettek, 1946-ban életfogytiglani börtönre ítélték, megalázták, címeitől megfosztották, majd halálra kínozták úgy, hogy a bűnösök és a tettesek soha semmiféle büntetést nem kaptak. Ugyanakkor egykori barátja és munkatársa, Szekfű Gyula, aki  hosszú évtizedeken át azonosult vele, 1945 után nemcsak elárulta és cserben hagyta egykori barátját és  hatalmas jótevőjét, de  teljes mértékben köpönyeget fordított és a kommunizmus, a Szovjetunió, Lenin és Sztálin lelkes magasztalójaként állt be a bolsevikok közé, barátságot kötve Rákosi Mátyással.  S eközben olyan történelmi műveket írt, amelyek telis-tele voltak hazug megállapításokkal és hamis következtetésekkel. Pedig Szekfű Gyula komoly és jeles történész volt 1945-ig, aki 1940-ben - Hóman Bálintnak köszönhetően -  megkapta a Corvin-koszorút is, egyidőben Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal. Pálfordulása annál kevésbé érthető (vagy éppen ezért érthető ?), mivel 1945 előtti műveiben, kivált a "Három nemzedék és ami utána következik" címűben, kemény és igaz képet mutat be  az újkori Magyarország romlásának egyik alapvető okáról: az aszimilálódni nem akaró és nem tudó galíciai zsidó tömegek által létrehozott un. budapesti zsidó kultúráról, amely mára - szinte észrevétlenül - az egész ország, az összmagyarság "nemzeti kutúrájává" lett kikiáltva s hazug módon ránk kényszerítve, teljesen megrontva a magyar szellemiséget.

Hóman Bálint életpályája tehát arról is szól továbbá: hűnek kell-e maradnunk eszméinkhez, szabad-e hazug történelmi képet felrajzolnunk ? S ha tévúton jártunk, van-e erőnk ezt felismerni, bevallani és javítani ? Szekfűnek nem volt, Hómannak volt !

 

Hóman Bálint neve úgy szerepel az 1945 utáni életrajzi lexikonkban, hogy "a legreakciósabb, legsovinisztább, antiszemita kultúrpolitikus, aki a fasizmus hazai térhódítását készítette elő és elvadult németbarát volt." Volt, aki "fasiszta kultúrhóhérnek" nevezte. Kell-e mondanom, hogy ezen megbélyegző jellemzésnek csak  egyetlen szava volt igaz, hogy ti. kultúrpolitikus volt. Ám az igazság a történettudományban jószerével 1789 óta halott. Mindíg a győztesek, a hatalom birtokosai szabják meg a história éppen esedékes változatát. A szellemi zsarnokság döntő hatalomra jutott 1945 után, s minden jel arra mutat, hogy ez mindmáig megmaradt. A világot jól meghatározható hatalmi erők tartják sötétségben és akár terrorral is megfojtják a szabad gondolkodást. A XXI. századra odáig süllyedtünk, hogy neves történészek kerültek börtönbe un. holokauszt-tagadás miatt !

Hóman Bálint 1885. decenber 29-én született Budapesten. Édesapja: Hóman Ottó, a kolozsvári egyetem klasszika-filológia tanára (1843 - 1903), édesanyja Darányi Borbála, testvérei: az 1914-ben hősi halált halt Ottó, Hóman Borbála és Irén. Maga a Hóman család bevándorolt bajor telepes familia, eredetileg Hochman néven. A Darányi-családból Darányi Ignác (1849 - 1927) két ízben földművelésügyi miniszter volt (1895-1903 és 1906-1910), Darányi Kálmán pedig 1935-1938 között ült ugyanebben a székben, majd Gömbös Gyula halála után miniszterelnök lett (1936 - 1938).

Hóman a középiskoláit az egykori Barcsay (később Madách) gimnáziumban végezte, ahol olyan tanárok tanították, mint Angyal Dávid jeles történettudós, a máig is megjelenő Történelmi Szemle alapítója.

1903-ban díjtalan gyakornok lett a budapesti Egyetemi Könyvtárban s egyidőben végezte egyetemi tanulmányait történelem-latin szakon. Tanára volt: Marczali Henrik, Fejérpataky László, Békefi Remig, Kuzsinszky Bálint. 1907-ben államvizsgázott s 1908-ban doktorált az Árpád-kori városfejlődés témakörből. (Magyar városok az Árpádok korában.)

28 évesen vette nőül Dáni Borbálát, akitől, öt év várakozás után, két korán elhalt kislány után, egyetlen fiúgyermekük született 1919-ben: Bálint József, az édesapa szemefénye, akihöz a szörnyű váci börtönben is verset írt 1947-ben:

Öt évig csak a szívünkben éltél,

mikor egyre Téged vártunk,

a Kisfiú volt reménységünk,

álmunk, ábrándunk és vágyunk.

 

Mikor pedig eljött az óra,

s a Kisfiú megérkezett,

mindent feledve csókolgattuk

a két parányi kis kezet.

 

Hány esztendő telt el azóta,

a Kisfiúból férfi lett,

és nekünk mennyi boldogságot

hozott és igaz örömet.

 

Különleges tehetség volt Hóman Bálint. Huszonéves korában is ontotta magából a történeti tanulmányokat: Szent László történelmi jelentősége. 1910., Az első állami egyenes adó. 1912., A veszprémvölgyi 1109.évi alapítólevél hitelessége. 1912. Így 31 éves korában már olyan maradandó művet alkotott, mint a Magyar péntörténet (Budapest, 1916), amely mindmáig numizmatikai alapmű Európában. Természetes és érthető, hogy a rákövetkező  évben egyetemi magántanárrá habilitálták. 1918-ban már a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

1919-ben, egykori egyetemi társával, az 1883-ban született Szekfű Gyulával együtt, a proletárdiktatúra valódi arcát nem mindjárt ismerte fel. Ebben nyilván közrejátszott kedves tanáruknak, a zsidó származású Marczali Henriknek 19-es szerepvállalása is, aki egyetértett Szekfű tanácsköztársasági egyetemi tanári kinevezésével. Szekfű Gyula ugyanis késznek mutatkozott egy történelmi materializmusról szóló könyvet megírni !

1920 után alapvetően megváltozott mind Szekfű, mind Hóman sorsa. Hóman Bálint, a mellőzött Marczali Henrik utóda lett 1922-ben az egyetemen, de 1924-ben elérte, hogy Szekfű Gyulát is  kinevezzék az 1526 utáni magyar történelmi tanszék élére. Mindketten 1925-ben kapták meg a rendes tanári kinevezésüket a kormányzótól. Hóman Bálint 1931-ig tanított az egyetemen s többek között tanítványa volt az a Váczy Péter is (Deér József, Mályusz Elemér, Kniezsa István mellett), aki 1945. júliusában - Ortutay Gyulával és Moór Gyulával együtt - indítványozta mesterének, tanárának és jótevőjének kizárását az akadémikusok közül: "Tekintetes Akadémia ! Tisztelettel javasoljuk, hogy az Akadémia zárja ki tagjai közül Hóman Bálintot." Életünk során sokszor megtapasztaljuk, hogy sokan nem képesek elviselni, hogy jótéteményekért hálásak legyenek.

De ne szaladjunk ennyire előre az időben. 1922 után Hóman Bálint csillaga még magasan fénylett, sőt szikrázóan ragyogott. Ő lett az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, majd az Országos Magyar Gyüjteményegyetem is a kezébe került 1932-től. Ez a szerv egyesítette a magyar közgyüjteményeket: a múzeumokat, levéltárakat és a könyvtárakat. Jó rendszer volt, sokkal hatékonyabb, mint a jelenleg is fennálló, tulajdonképpen kommunista centralizációs rendszer, amelyet a hatvanas években hoztak létre s egészen érthetetlenül, máig megtartottak. A közel félévszázada meglévő un. országos és megyei múzeumi hálózat régen elavult és provincializálódott.

Hóman Bálint 1922 és 1945 között kétségtelenül a magyar tudományos élet vezéralakja volt, mint vezető történész szinte minden területen befolyással bírt. Alapvetően befolyásolta a hazai történelemszemléletet és a magyar kultúr- politikát. Kétségtelenül szellemtörténész volt, a lélektelen adathajhászást nem becsülte, élete minden szakaszában a nemzeti érzés hatotta át s töretlen optimizmussal kereste  nemzeti történetünkben a tiszta igazságot.

1942. decemberében az 1920-ban alapított Kőrösi Csoma Társaság ünnepi közgyűlésén ezt így fogalmazta meg: "Az igazi tudós az igazságba, mint a legnagyobb emberi értékbe s ez igazság tudományos megközelíthetőségébe vetett hittel,  minden elfogultság és előítélet, minden melléktekintet és irányzatosság nélkül vizsgálódik és mérlegel, tárgyilagosan és érdektelenül keresi az igazságot. A tudomány ebben az értelemben egyetemes, nemzetfeletti, művelői egy nagy tudományos munkaközösség tagjai, eredményei hasznosításának sem szabnak korlátot a népeket és nemzeteket egymástól elválasztó határok. De a tudománynak ez a jellege koránt sem jelenti a nemzeti élettől való függetlenségét, mert az egyetemes tudomány különálló nemzeti tudományok összessége."

1942-ben jelent meg Hóman Bálint, Magyar sors - magyar hivatás c. kötete, Múlt és jövő alcímmel, Tasnádi Nagy András előszavával. Ebben olvasható: "A nemzetek szabadságának hamis jelszavával hadbainduló ellenségek szétdarabolták országunkat, elrabolták véreinket, kifosztották népünket. A nyomukban járó lázadók serege megcsúfolta vallásos hitünket, nemzeti érzésünket, magyar erkölcsünket. Meggyalázták múltunkat és rombadöntötték állami szervezetünket. Szétzüllesztették hadseregünk érintetlenül maradt részeit és szétbontották a társadalmunkat. Gyermekeink és a széles néprétegek lelkét megfertőztették. A munkást gazdájával, a tisztviselőt elöljárójával, a katonát tisztjével, a hívőt papjával, a gyermeket a szüleivel állították szembe. Mezőgazdasáéégunkat és iprunkat pusztulásba sodorták. Az utakat és vasutakat tönkretették. Kereskedelmi kapcsolatainkat elszakították. Pénzünk hitelét aláásták. Értékeinket elfecsérelték. Nemzetünk tekintélyét lerombolták. Barátainkat megsértették. Ellenségeinket nem tuidták kiengesztelni. Az eszményeitől megfosztott, érzéseiben megcsúfolt, értékeiből kifosztott, méltóságában megalázott nemzet lelkén idegen szellemiség lett úrrá, életformái idegenekké váltak. Jólelkű kidegenek könyöradományaira szorult népünkből már-már az önbecsülés érzése is kiveszett..."

Hóman Bálint hittel vallotta: "A szellemi és erkölcsi tényezőket tartom elsődleges történetirányító tényezőknek. A történelmi materializmus egész eszmemenetét teljesen elhibázottnak tartom...A szellemtörténet a lelkiségben, az összes politikai, társadalmi, gazdasági és művelődési mozgalmakat, változásokat szükségszerűen megelőző és irányító szellemi áramlatokban ismerte fel /a mozgató rugókat/.

Ezért az ő igazi jelentősége nem elsősorban a történeti megállapításainak érvényességében keresendő, jóllehet ott is hatalmasat és sok tekintetben maradandót alkotott, hanem annak felismerésében, hogy a magyarság csak önerejére támaszkodva  tud naggyá lenni, csak összes erőinek az egyesítésével tud megmaradni. Ennek előfeltétele pedig a nemzetnevelés, a nemzetismeret tantárgyai: az irodalom, a történelem és a művészet oktatása révén. A nemzeti tárgyak érdekében a világtörténetnek háttérbe kell vonulnia s a magyar történelmet kell sokkal részletesebben tanítani. (Mi Hómant követtük, amikor új történelem tankönyveket kezdtünk el írni !) Ezért lépett közéleti pályára 1932-ben, jóllehet a politikai karrier sohasem bódította el. 1932-tól, kisebb megszakítással, 1942-ig kultuszminiszter volt s ezen évtized alatt három egyetemet, sok közép- és szakiskolát, nyolcezer népiskolai tantermet hozott létre, kiegészítve az iskolai hálózatot kultúrházakkal, kórházakkal, gyermekgondozó intézményekkel. Ő vezette be a nyolcosztályos népiskolát, ő tiltotta meg az iskolai testi fenyítést.

S Eötvös József, Wlasics Gyula, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint utódaként manapság magyarbálintokat, hillereket láthatunk a miniszteri székben. Micsoda lecsúszás, micsoda értékvesztés !

Hóman Bálint valóban a magyar nemzet szolgája volt, s amint Teleki Pál, ő is sokszor hangoztatta: egyetemi tanárként is tanítónak érezzük magunkat, mi több: néptanítónak. Nemzetnevelő néptanítónak.

Igen, ma sem reménykedhetünk másban, minthogy kultúrmunkával készítsük elő a politikai felszabadulás útját ! A mai nemzedékek zöme, a hatvan esztendőn át folyó butítás és nemzettelenítés következtében elveszítette a nemzettudatát. Ez persze nem pótolható egyik napról a másikra, hiszen nemcsak az oktatást, de a tudományt is elnemzetietlenítették, kivált a magyarul beszélni megtanult idegen szívű csoportok, akik a kozmopolita irányzatot mindenek felettinek tekintik.

Hóman Bálint így fogalmazott: "Minden magyar tudósnak módot és alkalmat kell adni, hogy a magyar tudósok társadalmában, tehetségének és képességének megfelelő érvényesüléshez jusson. El kell zárkóznunk azonban minden nemzetellenes elemtől, bármily tudományos mezbe öltözve jelentkezzék is. A magyar tudós társadalomnak ki kell írtania köréből a nemzettelen és nemzetellenes irányzatokat !  Ugyanakkor el kell zárkóznunk a legragyogóbb nemzeti színben pompázó tudománytalan dilettánsoktól is, mert a dilettantizmus megölője a tudomány tekintélyének."

Hóman Bálint,  mint magyar történettudós közel három évtizeden át írta szakmunkáit, amelyek közül a legnagyobb hatású és a legismertebb az un. Hóman-Szekfű-féle Magyar történet hét, illetve öt kötetben (1928 - 1932), amely hét kiadást ért meg 1928 és 1943 között. Ez a hatalmas munka, amelyet 1990-ben kiadtak reprintben és CD-n is megjelent, számos vonatkozásban túlhaladottá vált, kivált a finnugor származás-elmélet elsődlegessége okán, de más korszakok megítélése is változott, mégis alapmű maradt. Kivált azért is tanulságos, mert lehetőséget teremt két nagy hatású történettudós emberi és szakmai arculatának összevetésére. Az 1883-ban Székesfehérvárott született Szekfű Gyula és a két évvel fiatalabb (Szfvár orsz.képviselője) Hóman Bálint életpályájának  egybevetésére.

Szekfű Gyula kezdetben visszahúzódóbb s amíg Hóman már 1916-ban egyetemi tanár 1918-ban akadémiai levelező tag, ő ezt akkor visszautasítja. Az 1913-ban megjelent Rákóczi száműzetése c. műve oly nagy felháborodást váltott ki, hogy sok helyen nyilvánosan elégették a könyvét. Nem sokkal lett népszerűbb az 1917-es Magyar állam életrajza c. munkája sem, majd amikor 1919-ben a véres proletárdiktatúra vezetőinek egyetemi tanári kinevezési szándékát sem utasítja el, a vörös bélyeg rajta marad egy ideig, nem is akarják igazolni. Hóman azonban igaz barátként kimenti ebből a helyzetből és kiáll mellette ! (Majd meglátjuk, mit tesz Szekfű Hómanért 1946-ban !) Nem tudja megérteni Szekfűt, hiszen a vörös diktatúra képtelenségek tömegét követi el, például a jeles tudóst, Fejérpataky Lászlót leváltja a MNM főigazgatói tisztéről és egy Kentzler Hugó nevű zsidó segédmúzeológust nevezi ki a helyére, vagy Kohn-Kun Béla tervbe veszi a Szent Korona eladását !

Szekfű Gyula 1920 után vált és kiváló elemzésekkel mutatja be Magyarország sorsfordulóit és súlyos problémáit, mint a nagybirtok-rendszer nyűge és a magyar szellemi élet és kultúra megmételyezése a liberálizmus térhódítása következtében. Felismeri, hogy a rousseau-i bonté naturelle (az emberek természettől jók) nem igaz. A liberálizmus papundekli-palota, hangzatos emberi jogokkal, a műveletlen tömegek jogainak túlhangsúlyozásával, a dologtalan és könnyű élet szivárványos felkínálásával, ugyanakkor a kötelességek mellőzésével és a haza iránti közönyösség dicsőítésével. A Három nemzedék c. könyvében (amely reprintben is megjelent, tessék elolvasni, nagyon tanulságos!) világosan kimondja, hogy Magyarország romlása és szerepvesztése, ide értve Trianont is, elsősorban a XIX. és a XX. században beözönlött galíciai zsidó tömegek hatalmi-gazdasági túlsúlyának lett a következménye. Magyarországon 1840-ben a 12,8 millió lakosból 240 000 zsidó, magyar közel 5 millió, ebből nemes ember 544 ezer, 1871-ben már 541 ezer a számuk, 1900-ban 851 ezer, 1914-ben pedig több, mint egy millió a zsidók lélekszáma. Ez példátlan Európában, hiszen, amíg Németországban minden 120 polgárra jutott egy zsidó lakos, addig Magyar- országon minden 10 lakósból egy zsidó volt. S ezek az újonnan betelepültek nem akartak asszimilálódni, sőt 1867, de 1920 után is, minden magyar törekvés ellenére, továbbra is nyitva tartották a határokat. Hiába emelte fel a szavát Kölcsey Ferenc, mondván: amely országban a zsidók megszaporodnak, az a vagyoni végromlás szélére kerül, hiába jajdult fel Vörösmarty Mihály, országunk ennyi henye és idegen szellemű népet saját megromlása nélkül be nem fogadhat, hiába óvta a nemzetet Széchenyi István: ha a liberális emancipációt végrehajtjuk egy zagyvalék nép leszünk ! Végrehajtottuk az emancipációt: az 1867: XVII. törvény által. Ez a gyökértelen és beolvadni nem kívánó népesség - folytatja Szekfű - nemcsak a magánszektort vette birtokba, nemcsak a kapitalizmus szervezését sajátította ki, de a központi műveltség előállítását is magának követelte. Így jött létre az un. budapesti zsidó-magyar kultúra, amely állami monopóliumként egyeduralomra tört az egész ország területén és lassan urrá lett a magyar lelkeken. Nemzeti kultúrává léptettük elő azt, ami sohasem volt a miénk. Silány, bulvár-szemlélet révén hódították meg az alacsony szintű tömegeket, és megszereztek maguknak csaknem minden kulcspozíciót, kivált a sajtó és rádió vonatkozásban. De azon öntörvényük alapján, hogy az utódoknak szellemi foglalkozásuaknak kell lenniük, lassan a kezükbe került a szellemi foglalkozások csaknem teljes skálája: orvos, ügyvéd, bíró, újságíró, színész, tanár, lap- és könyvkiadó. Az így létrejött nem-magyar intelligencia kezdettől a magyar nemzet ellensége volt és maradt. 1867 óta elaltatták a magyar nemzetet s az agyát nagyobbrészt kiírtották. A nem magyar elemek hatalmi túlsúlyát tehát meg kell szüntetni. Eddig Szekfű Gyula elemzése a több kiadást megért könyvében, amelyet a mostani ítészek "vitatott és sajnos nem a pozitívumokért olvasott műnek" degradáltak.

De mind a marxisták, mind a belőlük átvedlett mai un. haladó értelmiségiek megbocsájtottak Szekfű Gyulának, mivel 1945 után köpönyeget fordított, s átállt a kommunisták oldalára, elvállalván 1946. januárjától 1948. októberéig a moszkvai nagyköveti tisztséget, 1953-ban országgyűlési képviselőséget, 1954-ben az Elnöki Tanács-béli tagságot. Készséggel írt dicsőítő műveket Leninről, Sztálinról, a nagy és csodálatos Szovjetunióról, barátkozott Rákosival. Hazug és silány írásművei egy meghasonlott, szellemileg lerongyolódott, súlyos alkoholista emberré tették, aki mindenki által elhagyatva halt meg 1955-ben.

Természetesen nagy jótevőjét, Hóman Bálintot megtagadta, akinek egyetemi tanszékét, akadémiai tagságát, a Corvin-koszorú kitüntetést köszönhette s aki zsidó feleségét megóvta a náciktól. Népbírósági tárgyalásán nem jelent meg és azt hazudta, 1932 óta semmiféle kapcsolata nem volt vele.

Hóman Bálint, Szekfűhöz hasonlóan, nagyon jól látta, hogy a tisztán szakszerűséget és anyagiakat szem előtt tartó, liberális és materialista nemzetközi zsidó műveltség aláássa és felőrli az erkölcsöt és a szellemi erőket, mert erős faji öntudatuk miatt sohasem olvadnak be a nemzet testébe. Készséggel mennek férjhez  magyarokhoz, de zsidó ember magyar nőt nem vesz el, mert őrzik genetikai tisztasáukat, és ezáltal is őrzik hatalmi pozícióikat. A Tóra parancsa: egy korcs se kerüljön Jahve közösségébe! A fajvédelmet tehát nem a nemzetiszocialisták találták ki.

Mindezért Hóman, bár mélyen elítélte a sárga csillag viselését, a zsidótörvényekkel szemben nyiltan nem lépett fel, megszavazta azokat, mint kisebbségvédelmi intézkedéseket, mert a faji megbélyegzést mindíg elítélte. 1944-ben, a MNM-ban Trencsényi Waldapfel Eszter ruhájáról saját kezűleg szakítja le a sárga csillagot, zsidó tanítványainak mentességet szerez. Mindez azonban nem szolgál mentségére, mert vérbírái minden áron bűnbakká kívánják tenni, mint a mélyen nemzeti érzelmű, magyar elit értelmiség kimagasló képviselőjét, akivel elrettentő példát kell statuálni. A sötétlelkű Andics Erzsébet ezt "megüzente" Hómannak.

Hóman Bálint barátja volt Gömbös Gyulának, Darányi Kálmánnak, Karafiáth Jenőnek, Teleki Pálnak, tagja volt a Magyar Élet Pártjának. Tisztán látta, hogy Magyarország a német és a szovjet nagyhatalom között önlábán nem tud megállni, ezért a kisebb rossz: a német III. Birodalom felé fordult. Nem akarta, hogy a barbár bolsevizmus legyűrje Magyarországot, ezért 1941-ben ő is megszavazta a Szovjetunióval való hadiállapot kihirdetését a kassai bombázás és a rahói vonat meggépuskázása miatt, ahol 35 halott lett. De ezen a minisztertanácsi ülésen 18-an vettek részt, s amint ezt Harmath Kálmán bebizonyította, mindannyian aláírták a dokumentumot, ám csak két embert büntettek meg: Bárdossy Lászlót és Hóman Bálintot. Igaz az is, hogy Hóman 1944-ben a hungarista nyilas kormányzat idején részt vett a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének munkájában, de vétke nem volt. Megvádolták azzal is, hogy Edmund Vesenmayerrel volt szoros kapcsolata 1944. nyarán. Többször találkozott vele, de a felajánlott miniszteri tárcát határozottan elutasította és újra tiltakozott írásban is Magyarország német megszállása ellen.

1945. márciusában ő is nyugatra menekül. Megmentett értékeit, iratait igyekszik biztonságos helyekre juttatni s amint Harmath Kálmán anyaggyüjtése igazolja a 16 tételes letéti jegyzékben felsorolt anyagok zöme eltűnt. Még a pannonhalmi főapátságba juttatok ládák is.

1945. július 2-án Martin Himler, a nagy nácivadász parancsára az osztrák csendőrök letartóztatják Bad Aussee-ben. Amint Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc sem, Hóman sem ment át a francia zónába, ahonnan nem adták volna ki őket Péter Gábor ÁVO-s pribékjeinek. 1945. november 19-én szállították haza bilincsbe verve a mintegy száz fős csoportot s ezzel megkezdődött Hóman Bálint iszonyú kálváriája.

Szellemi megalázása már korábban megindult, amikor 1945. május végén egykori tudós társai, és barátnak hitt tanítványai (!) kizáratják a MTA tagjai sorából. 146-an jutottak még erre a sorsra akkor, többek között  Orsós Ferenc és Bakay Lajos orvosok.

Kirakatperét Gálfalvy István bíró és Katona Jenő ügyész vezették le. Az 1945. november 27-én felvett tanúvallomásában Ákos Miklós rendőrszázados előtt igyekezett minden fontos kérdésről számot adni, de hiábavaló volt törekvése, mert bűnösségét előre megállapították. Először halálra akarták ítélni, mint Bárdossy miniszterelnököt, végül életfogytigra ítélték. Megjárta a Markó utcát, a Kozma utcát, majd Vácra került. Szinte mindenütt megalázták, megkínozták, szadista aljas ösztönű senkik s élvezték, hogy az egykori nagy embert üthetik, verhetik, gúnyolhatják, piszkolhatják. 1951-ben, június 2-án, miután a váci ávos pribékek a 130 kilóról 70 kilóra lefogyott, cukor - és szívbeteg embert - orvosságok nélkül - sokadszor békaügetésre kényszerítették az emeletre vezető lépcsőkön, majd fogkefével felsúroltatták vele a wc-t és a celláját, összerogyott és börtönágyán kiszenvedett. Halálhírét nem közölték. A váci rabtemetőbe földelték el, a temető területét később felszántották. Utolsó kívánsága volt, hogy szeretett feleségének, Dáni Borbálának (aki Kanadában 1981-ben húnyt el) egy hajfürtjét tegyék a koporsójába. De koporsója sem volt s a feleség meg nem is értesült a haláláról.

2001-ben a váci, akkor még Híradó utcai rabtemetőben elkapart 260  egyén kihantolását határozták el, lényegében folytatva az 1960-as években elkezdett munkát, amikor szociáldemokrata rabokat exhumáltak (Harmath Kálmán adatai). Hosszas keresés és a legkorszerűbb DNS vizsgálatok révén végül is sikerült megtalálni Hóman Bálint földi maradványait (Susa Éva irányította a munkálatokat), majd 2001. október 13-án végre sor kerülhetett Tasson, a Darányi sírkertben Hóman Bálint tisztességes eltemetésére.

Még ugyanebben az évben, fiának, if. dr. Hóman Bálintnak a kérelmére (aki 2006.október elején került feleségével, Lénával együtt a tassi sírkertbe) az 1994-ben kezdeményezett perújítását, előbb a Fővárosi Bíróság, majd a Legfelső Bíróság is 2002-ben elutasította s ezzel Hóman Bálint rehabilitációját is elutasította !

A temetési gyászbeszédet mondó Glatz Ferenc, aki a sírkertben úgy tüntette fel, mint aki óhajtja a nagy magyar tudós rehabilitálását, másfél hónappal később a Füst Milán Szellemi Páholy ülésén, abban a Goldmann-teremben, ahol Hóman Bálint engedélyezte 1939-ben a zsidó színház működését, a "Ki a zsidó Magyarországon ? " c. téma taglalásakor kertelés nélkül kijelentette: "A  háborús bűnök alól nincsen felmentés. Így Hómannal kapcsolatban is haszontalan minden olyan törekvés, amely a felmentésére irányul. Ő is részt vett azon a minisztertanácsi ülésen, amelyen Magyarország hadbalépéséről döntöttek."  (Népszabadság 2001. november 26. 11. oldal)

A MTA akkori elnöke ne tudta volna, hogy még 16-an írták alá a döntést, akiknek semmi bajuk nem lett ?

1999. augusztus 20-án Vác városa Hóman Bálintot díszpolgárává fogadta és a rabtemető kis utcáját, a régebbi Híradó utcát Hóman utcára keresztelte át. Hóman Bálint azonban még 2006-ban is félelmetes mumus és elvették tőle ezt a parányi megbecsülést is, mert 2006. márciusában az MSZP-s önkormányzati képviselők a  Hóman utcát Kodály utcára változtatták (Váci Napló 2006.március 3.).

De ne csüggedjünk ! Az aradi vértanúkat sem rehabilitálták soha. Hóman Bálint termetes alakja fényesen ragyog a percemberkék engedélye nélkül is, úgy is mint történettudód és úgy még inkább, mint igaz magyar hazafi.

Végezetül vegyük számba több, mint harminc önálló kötete és sok tucat tanulmánya máig érvényes eredményét.

Numizmatikai és gazdaságtörténeti művei elévülhetetlenek, történeti megállapításai közül jónéhányon átlépett az idő, de a hun hagyomány  hitelesítése alapigazság.

Utolsó műve, az 1943-45 között írt Ősemberek, ősmagyarok c. pedig azért különlegesen fontos, mert egyrészt - bár megtartotta a finn és magyar nyelvvel rokonságot tartó népcsoportok magyar őstörténeti szerepét - elsőként fordult szembe önmaga korábbi nézeteivel s tagadta meg az un. obi-ugorok szerepét, másrészt csodálatos intuícióval bizonygatja, hogy a magyar nép őseurópai nép, amely  évtízezredek óta élt a Kárpát-medencében s innen vándorolt el, majd tért vissza. Éppen félévszázad múlva indultak meg azok a genetikai kutatások, amelyek valóságos tudományos problémává változtatták ezt a tételt.

Tudnunk kell: nem élünk hiába, ha céljaink nagyok és nemesek, ha tisztességünk és magyarságunk mindenkor elsődleges érték marad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap