A magyarok honfoglalása, így is történhetett

Bilecz Ferenc, sze, 06/08/2016 - 00:12

A Volga-Káma és az Ural-hegység déli területei között élő magyar törzsek a 9. század elején – Anonymus szerint, 819-ben – kapcsolatba lépnek a Don alsó folyásánál letelepült magyarokkal: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta.”

A 8. század közepén – a 9. század elején az ujgurok által elűzött oguzok az Irtis felső folyásának vidékén élő besenyőket a Volga és az Ural folyók közti területre tolták. Erről VII. Konstantín azt írja: „Tudni való, hogy a besenyők szállása először a Jejik (Ural) folyónál volt, s határosak voltak a mazarokkal és az úgynevezett úzokkal.” (DAI 37.) A bolgárok és a besenyők közé szorult magyar törzseknek szűk lett a tér. Anonymus így írja le: „Ezért akkor a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.” Itt volt az idő, hogy egyesüljenek a déli rokonaikkal!

Valószínűleg a hét vezér már az Urál menti és az etelközi magyarokból került ki. (Lásd alább.) A Kazár Birodalomban szövetségesként élő magyarok többször összetűzésbe kerültek a kazár kagán központi seregeivel, ezért a kagán a magyarok ellen felépítette Sarkel erődjeit a Don mentén. A magyaroknak ez a csoportja a Don nyugati oldalára került, az Azovi tenger északi részére. Vezetőjük valószínűleg Levédi volt, akivel a bizánciak is diplomáciai kapcsolatban voltak. Ezt a tereületet nevezték el Etelköznek, amelynek az északi határa Kijevig is elért. (Olyan ország, hogy „Levédia” nem létezett!). A magyarok e területre költözése Konstantin műve alapján 950-hez képest „régen” volt. Különböző forrásokra alapozva feltehető, hogy a hódítás 830 körül történt. (Wikipédia: Levedi fejedelem). Róna-Tas András (1931–) történészprofesszor szerint a magyar törzseket a kazárok telepítették az Etelközbe: egyrészt a kaganátus nyugati határainak őrizetére, másrészt pedig a „megbízhatatlan” bolgárok ellenőrzésére. (Wikipédia).

A Volga-Uráli területről történő kiköltözésről idézem Anonymust: „Az Úr megtestesülésének nyolcszáznyolcvannegyedik esztendejében, amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé. Közöttük kijött Álmos vezér, a Mágóg király nemzetségéből való Ügyek fia, jó emlékezetű férfiú, uruk és tanácsadójuk nekik; kijött pedig a feleségével meg a fiával, Árpáddal, valamint a nagybátyjának, Hüleknek két fiával: Szovárddal és Kadocsával, továbbá az ugyanarról a vidékről való szövetséges népeknek megszámlálhatatlanul nagy sokaságával. Sok-sok nap pedig puszta tájakon vonultak; az Etel folyót pogány módon tömlőn ülve úsztatták át, és sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak mindaddig, amíg Oroszországba nem értek azon a részen, melyet Szuszdalnak hívnak. Ifjaik majdnem mindennap vadászaton voltak; ezért aztán attól az időtől fogva mind¬mostanáig a magyarok jobb vadászok is, mint a többi nemzetek. És Álmos vezér meg övéi mind ekképpen vonulva léptek Oroszország földjére azon a részen, amelyet Szuszdalnak hívnak. A Képes Krónikában (Geréb László fordítása) ezt olvashatjuk: „Áthaladtak a besenyők, a fehér kunok országán, Szuzdálián és a Kiev nevű városon, majd átkeltek a havasokon”. Kézai Simon mester Magyar Krónikájában ez így szerepel: „átkelének a besenyők, a fejér kúnok országain és Kió városán” (Szabó Károly fordítása).

A fentiekhez néhány magyarázatot, értelmezést fűznék:

A déli magyarok kaukázus környéki létének egyik bizonyítéka lehet a kaukázusi (Martan Csu) tarsolylemez is. Különböző elképzeléseket állítottak fel a „tarsolyosok” arra vonatkozóan, hogy hogyan kerülhettek ezek a felszerelések Cseremisz földre, a Kaukázus, Kijev környékére, vagy Skandináviába. Vannak, akik azt gondolják, hogy kereskedelmi forgalomban kerültek e vidékekre, vagy magyar származású zsoldosok sírjaiból láttak napvilágot, de lehet, hogy vándor magyar ötvösök termékei. Én az Ockham borotvája elv szerint, úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb változat az igaz, tehát a vonuló, vagy éppen ott időző magyarok hagyatékai ezek a tárgyak. A kivonulás pedig a 884-es évszámnál valószínűleg korábban történhetett. (A Képes Krónikában 677., Kézainál 872. a magyarok Szkítiából történő kijövetelének, illetve a honfoglalás dátuma.) A magyarok valószínűleg a 9. század elején hagyhatták el az Urál környékét – mint ahogyan E. A. Khalikova állította, már 1975-ben. (Szemben Fodor István régész, történész véleményével, aki ezt a dátumot a 7. és 8. század határára tette.) A hét fejedelmi személy szövetségének színhelye már Etelköz lehetett. A Volgán való átkelés valószínűleg olyan magaslatban történhetett, ahol a magyarok már erdős területre értek. Erre vonatkozik Anonymus leírása miszerint: „sehol városba vagy emberi lakóhelyhez vezető utat nem találtak. Közben nem ették ember munkájának a gyümölcsét, amint rendesen szokták, hanem hússal, hallal táplálkoztak”. Az erdős sztyeppét nekik sűrgősen el kellett, hagyni, mert a téli legeltetés létfontosságú volt. Az állataik ugyanis teljes ridegtartásban voltak. Télen-nyáron legeltettek. Az állatok kb. 40 centiméteres hó alól is képesek kikaparni a táplálékot. Az un. tyebenyovka (тебенёвка) őseink lovai számára létfontos volt. Az erre alkalmas téli legelők az erdős sztyeppén ritkák. Ezért feltételezhető, hogy a délre vándorlás egy éven belül történt. Ellenséges területen nem vonulhattak, csak ott, ahol baráti (feltételezhetően a nyelvüket beszélő) népek éltek. Feltételezésem szerint, Kijev irányában, Szuzdálián (ami nem egy város, hanem terület volt) át ez az út a merják és a mescserek területén át vezetett. (Kunok ekkor még ezen a területen nem voltak). Besenyők lehettek mordvai részeken. VII. (Bíborban született) Konstantinnál szerepel egy külsők adta népnév: Μορδια ami egy besenyő thema (katonai és közigazgatási területegység) jelölésére szolgált. Mordvát Rjazanytól (amit Erza-Mordva fővárosának tartanak) ekkor sűrű erdő választotta el, amiben a mescserjákok éltek. Ha a magyar nyomokra utaló tarsolylemezek egyik lelőhelyét – a Mariföldön fekvő Veszelovót -- légvonalban összekötjük Szuzdállal, akkor ez a vonal valahol Nyizsnyij-Novgorod felett metszi a Volgát. Tehát itt történhetett az átkelés! A fentieknek megfelelően, elméletem szerint Álmos népe a nyolcszázas évek közepén, nem a történészek által bejelölt „Levédián” keresztűl jutott el Etelközbe, hanem Anonymus leírása szerint attól egy jóval északabbra fekvő útvonalon kersztűl, és viszonylag rövid időn belül. Az itt élő merjákról csak annyit említek, hogy közvetítő kereskedelmet folytattak a vikingek és a kazárok között. (Talán nem véletlen, hogy magyaros mintázatú tarsolylemezeket találtak a Kijev melleti rusz druzsina, és egyes skandináv viking temetőkben is!). A halomsírok feltárása során arab dirhemeket is találtak a régészek. Valószínűleg Batu kán hadjárata során pusztultak el a merják telepei, a magyarok nyomaival együtt. Juliánusz második útjáról szóló jelentésben szerepel, hogy a tatárok elfoglaltak egy Merovia nevű országot is. (Talán a meri nép országát?). Hogy a Magyarországba vezető Volga-Urál útvonal a 9-13. században a helybeliek előtt ismert volt, azt bizonyítja Juliánusz barát története, akinek ezt a „rövidebb” utat éppen a „megtalált” magyarok mutatatták meg! Továbbá a Volgamenti Bulgáriából Magyarországra betelepülők is ezt az útvonalat használhatták. „Pest megyében a Mende község melletti Bille, és az Izsák község melletti Bocsa-puszta neve a két volgai-bolgár vezér nevét őrizték meg. De ezeken kívül még a Fejér és Szabolcs megyei Bolgár(di) vagy Polgár(di) helynevek is egykori letelepedésük emlékét őrzik” – írja ED Ferenci, a Muszlim főszerkesztője. Hogy ezen az útvonalon a régészek szerint csak 10. századból származó magyar leleteket azonosítottak, ez arra utal, hogy a tatárok megjelenéséig bőven maradtak még magyarok az Urál két oldalán. Annak ellenére, hogy a kutatások már 150 éve folynak, a merják nyelvét nem tudták teljesen beazonosítani. A merják belső neve, a „meri” hasonlít a „mari” (cseremisz) népnévre. Álmos származási helyére talán abból is következtethetünk, hogy hol maradt nyoma a nevének. II. Béla magyar király apjának, Álmos hercegnek a nevét talán sokan ismerik. Azt kevesebben tudják, hogy a 10. században élt arab utazó, Ibn Fadlán idejében (922-ben), a Volgai Bolgárországban éppen egy Álmos nevű személy uralkodott. Almis ibn Selkej a volgai bolgárok uralkodója, elteberje (baltavár) volt a 10. század elején. Ibn Fadlán szerint Álmos a „szakalibák királya” volt. (Ibn Fadlan, an Arab traveller, referred to Almış as "the king of Saqaliba". Ang. Wikipédia). Almis valószínűleg ugyanaz a név, mint a magyar Álmos fejedelemé, a név maga gyakori volt a sztyeppén. (RónaTas Honfoglaló 187. o.). Ha „Levédia” területén a régészek nem bukkantak a magyarok nyomára, akkor helynévkutatók előnyben vannak, mert az általam jelölt út „magyargyanús” helynevekben is bővelkedik. (Lásd az esszéimben!). A múlt században itt már ismertek voltak olyan régészeti leletek, amelyek páhuzamot mutattak a magyar honfoglaláskori és az azt követő időszak emlékanyagával. (9-10. század. Csernyigov, Gnyozdovo, Ljubecs, Sesztovici). Érdekes összecsengés lehet a 2011-ben az Ujelgi kurgánban, valamint a korábban Szterlitamak (Стерлитамакск N 53.63333 E 55.95000. Ufától D-re.) lovas sírjaiban talált fegyverek és edények, valamint a veszelevoi, kijevi tarsolylemezek között! Az összefüggést még ma is keresik a régész-történészek. Az orosz krónikákban (PVL) említett Magyar Domb végül is egy magyar telep volt Kijev mellett, amelyet a magyarok hoztak létre a volgai elvándorlásuk idején. „Местность также известна как Угорское урочище – известно, что здесь на некоторое время останавливались венгры во время своей миграции с Поволжья.” Anonymus szerint a magyarok 884 körül ütköztek meg a ruszokkal Kijevtől északra, ami azt bizonyítja, hogy Álmos népe (és nem Levédié) volt a támadó. Természetesen az események korábban történhettek pár évvel.

Az Etelközben egyesült magyar törzsek történeténél elfogadom Róna-Tas András hipotézisét, amelyet a Wikipédia így foglal össze: „A történet szerint a kazárok kagánja elhívta magához Levedit, hogy feleségül adja hozzá a lányát, és megtegye őt a magyarok fejedelmévé. Levedi azonban elutasította ezt, mondván, van erre alkalmasabb személy, akár Álmos, akár a fia, Árpád. A kagán megörült a beszédnek, és végül is Árpádot választotta. Ez teljesen életszerűtlen viselkedés lett volna Leveditől, de nyilván az Árpád-ház későbbi hagyományának meg kellett magyaráznia, hogyan került a kezébe a hatalom. Ehhez felhatalmazás kellett, ami akkoriban a kazárokat jelentette, akiknek kagánja a nyugati türk Istemi családjából származott, aki a sztyeppei szakralitással rendelkező Asina-klán tagja volt. Talán Levedi is a klán tagja volt, ehhez kapcsolódik a magyar szakrális kettős királyság intézménye, amiről a honfoglalás előtt arab források megemlékeznek, de amiről a honfoglalás idején és után a bizánci források már nem tudnak. Valószínűleg Levedi dinasztiájának letételével tűnt el ez a szakralitás, amit egy új dinasztia csak nehezen tud felépíteni”. A fentiektől annyiban térnék el, hogy a hatalom először az északról jött Álmos kezébe került. Ez a vérszerződés története, amelyről Anonymus így ír: „Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s megitta, esküjét ezzel szentesítette”. A szerződést a hagyomány szerint hét vezér: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, a hét törzs – Tarján, Jenő, Kér, Keszi, Nyék, Megyer és Kürtgyarmat vezére kötötte Etelközben.

Az orosz őskrónika (PVL, azaz a Lavrenytij-évkönyv) így támasztja alá az elméletemet: A krónika a szlávok és a magyarok 7. századi történelmének konkrét kronológiáját csak a 852-es (6360) évtől indítja, és 1117 (6625)-ig (Ipatyij-évkönyv) tárgyalja. Ekkor a történelmi háttér előzménye az alábbi volt: Kuvrat a Fekete-tengertől és a Meotisztól északra és észak-keletre eső területen 630 körül hozta létre az onogur-bolgár birodalmat. Halála után (665?) ez a bolgár állam a kazárok támadásai miatt (668-ban) felbomlott. Fiatalabb fia Aszparuh, 20 000—30 000 harcossal átkelt a Dunán, és egy Ongulnak nevezett területen telepedett le. (Elméletem szerint, útközben szláv nyelvű, valószínűleg duleb nőket szedtek fel. Ez döntő szerepet fog játszani a bolgárok szlávnyelvűvé válásában!) Konstantinápolyt ekkor az arab I. Marván kalifa ostromolta. (674–678). A bolgárok után jöttek a fehér magyarok, elűzték a Volhíniai-hátság (Pripjaty és Nyugati-Bug közti terület) lakóit, akik valószínűleg a dulebek voltak. (Когда же славянский народ, как мы говорили, жил на Дунае, пришли от скифов, то есть от хазар, так называемые болгары, и сели по Дунаю, и были поселенцами на земле славян. Затем пришли белые угры и заселили землю славянскую, прогнав волохов, и овладели землей славянской. Угры эти появились при цесаре Ираклии, они и воевали с Хосровом, персидским царем). Véleményem szerint ezek a fehér magyarok a kazár birodalom déli részéről feltelepített Levédi magyarjainak elődei voltak, akik Kuvrat bolgárjai helyére költöztek. (Kuvrát fiai Batbaján és Kotrag, a maradék bolgárokkal, esetleg a magyarok egy részével együtt, a Don és az Urál közötti területre vonult, 668-ban. Így jött létre a Volgai Bolgár-, és Magyarország!).

A krónika szól az avarokról is, akik ugyanebben az időben szintén legyőzték a szlávokat, és bizánc ellen is vonultak. Majd megemlíti a fekete magyarokat, akik Kijev mellett vonultak, de ez már Oleg idejében volt! (В те времена существовали и обры, воевали они против царя Ираклия и чуть было его не захватили. Эти обры воевали и против славян и притесняли дулебов — также славян…. После обров пришли печенеги, а затем прошли черные угры мимо Киева, но было это после — уже при Олеге). Itt lényeges megemlíteni, hogy a fekete magyarok a besenyők után jöttek. Továbbá azt, hogy nem mentek be Kijevbe (mert ott már Oleg uralkodott, aki megtagadta az adófizetést a magyaroknak, így dolgavégezetlenül tértek vissza az új hazájukba). Ezek a fekete magyarok valószínűleg az Álmoshoz csatlakozott „kun” törzsek harcosai lehettek, mert a krónikás megemlíti, hogy úgy jártak, mint most a palócok! (В год 898. Шли угры мимо Киева горою, которая прозывается теперь Угорской, пришли к Днепру и стали вежами: ходили они так же, как теперь половцы). A szláv krónikából – talán nem véletlenűl -- kimaradt az, amikor az egyesült magyar csapatok, Álmos vezetésével elfoglalták Kijevet. A történelemnek ezt a fejezetét Anonymus krónikájából ismerjük.

A kijevi csata, Anonymus szerint.

A csata leírása a krónikából részletesen ismert. Itt, én csak a következtetéseimet ismertetem. Vernádszkij kronológiája szerint Álmos 840 körül Kijev katonai vezetője lesz. Tehát a csatának korábban kellett lezajlani, mint ahogyan Anonymus feltételezi. (887 körül). Érdekes, hogy Anonymus nem nevezi meg a kijeviek vezérét, de felsorolja a hét „kun” vezér nevét! „A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött”.

Mindkét (PVL és Anonymus) krónikában teljesen elfogadhatatlannak tűnik a „kun” népnév említése. A kunok Európában csak a 11. század elején tűnnek fel. Tehát a krónikaírók idejében már ismertek voltak. Az világosan látszik, hogy ezek nem lehettek kunok, inkább a magyarokhoz később csatlakozott kangar-besenyők voltak. (Ez, és a szkíta nyelvű rokonság, alapozhatta meg a későbbi nagy besenyő betelepítéseket Magyarországra!). A másik következtetés az, hogy ha Kijevben ekkor a PVL szerinti varég Aszkold és Dir uralkodott volna, akkor a „kun” besenyők segítségül hívására nem kerülhetett volna sor. Az arab források arról számolnak be, hogy Kijev környékén akkortájt szakalib népek éltek, akiket leggyakrabban a volgai bolgárokkal és a kunokkal azonosítottak. (С сакалиба арабы ассоциировали чаще всего волжских булгар и куманов. Forrás: orosz Wikipédia).

Az alfahir.hu honlapon (2012. 03. 6) megjelen Obrusánszky Borbálának egy írása A szakalibák életmódja címmel. Ebből idézek: „A muszlim szerzők egyértelműen állítják, hogy a szakalibok több törzsből álltak és nagy területen szóródtak szét. Maszudi úgy értesült, hogy észak népei fölött uralkodtak és különböző fajtáik vannak. Egy időben Magak című király egyesítette őket, melyben talán a Magóg egyik elferdített változatára lelhetünk… A muszlimok még arról is tudomást szereztek, hogy a szakalibok saját nyelvükön beszélnek. Most a jön a számunkra legfontosabb adat! A forrás ugyanis felsorolja, hogy kik is beszélnek szkíta nyelvet! A trskinok (taraskin?), az ungalajinok (mi, magyarok) és a baganakiják, azaz a besenyők, valamint a kazárok. Ebbe a felsorolásban helyet kaptak a ruszok, akik szövetségesi kapcsolatot ápoltak az északi népekkel. Hozzájuk kapcsolják még a harwat, vagyis a horvát és a murawa (morva) nevet is, akik a Balkánon telepedtek meg”.

A győzelem után Álmos egyezséget köt a kijevi vezetőkkel, és kivonul Kijevből. De valószínűleg hátrahagy (megbíz) egy ispánt a Kijev feletti hatalma biztosítására. A választása a varég (de szkíta származású) vezérre Aszkoldra esett. (Konsztantinosz császár sem tartja a ruszokat vikingnek: „Ezeket mi szkítáknak vagy hunoknak nevezzük. Igaz, hogy ők Ruszoknak nevezik magukat.” Elképzelhető, hogy a magyar „Aszkold Úr” címmel a szláv krónikások nem tudtak mit kezdeni, így lett két uralkodója -- Aszkold és Dir – Kijevnek! A kettőség több kérdést is generál. Miért csak egyikük keresztelkedik meg? Oleg mindkettőjüket egyszerre öli meg, mégis külön temetik őket: Aszkoldot a tett szinhelyére, Dirt a Szt. Irén templomba. stb. Több orosz történész is kétségbe vonja a kettős uralkodást: „Эта легенда имеет некоторые различия с научными данными. Например, известно, что князь Дир был предшественником Аскольда и умер задолго до него.” – állítva, hogy Dir, Aszkold elődje volt, és korábban meghalt). De a lényeget abban látom, hogy a krónikások Oleg bejutását Kijevbe azzal indokolják, hogy Oleg az ugorok (magyarok) követének adta ki magát, eloszlatva a két vezér gyanúját. Ez is alátámasztja Kijev függőségét a magyaroktól.

Bíborbanszületett Konstantin császártól tudjuk, hogy Árpád még Álmos életében a magyar törzsszövetség vezetője lett. 948 körül, Bulcsú vezér vezetésével magyar küldöttség járt nála, akik elmondták neki, hogy Árpád fejedelemmé választása 55 évvel korábban történt. Ez pedig 893 körüli választást jelenthetett. Két évvel később a magyarok bevonultak a Kárpát-medencébe!

U. i. A muszlim források nem írnak semmit a besenyőkkel való ellenségeskedésről, holott állítólag a keleti szomszédok akkortájt zavartak be minket a Kárpát-medencébe, ehelyett magyar-besenyő szövetségről van tudomásuk. (O.B. fentebb említett írása)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap