A magyarok módszeres megosztása

Balogh Bertalan, p, 06/24/2011 - 08:50

 

 

 

"Azt írtam egyszer, hogy lám, a reformáció is csak félig sikerült nálunk, pedig..."

Ez a tipikus és indokolt felsóhajtás is jogos, de mindennek van egy másik oldala is. Itt sem csupán sikerülésről, vagy  nemsikerülésről van szó, hanem arról a fajta hatalmi sakkjátszmáról is, ami már vagy ezer éve folyik, méghozzá olyan magas fokon és annyira a fejünk felett és tudomásunk nélkül, hogy fogalmunk sincs a tényleges játszó felekről és a húzások igazi céljáról, a kulisszák mögötti dolgok aspektusairól.

Most, hogy kissé öregedő fejjel nemcsak gyanakvóbb vagyok, mint ami sok embernek kényelmére lenne, hanem itt-ott át is látok egynémely szitán, azt kell hinnem, hogy alapos és jól felfogott oka volt a katolikus egyháznak egy engedményre, arra ugyanis, hogy a szavazati többséget, tehát a dominációt megtartva, megengedte a reformáció bizonyos fokú térhódítását.

A dolgok nem okvetlenül olyan szimplák a nagy játszmák magas régióiban, mint a fekete-fehér, mint az ellenség és barát, vagy mint a katolikus-protestáns ellentét sugallná. Uralomról, világuralmi törekvésről van itt szó, a világ átrendezéséről, befolyásról, érdekterületről, és esetleg egy szimpla bosszúról is. Hiszékeny keresztény szívvel élve alig értjük, miről van szó, ugyanis jámborságunkban hittársainkat is jó kereszténynek véljük, és fel sem tudjuk tételezni, hogy mások egyáltalán nem annak tartanak bennünket. Pedig elég csak Olaszországig menni. Az olasz egyszerűen egyetlen jó oldalunkról sem tud, sőt nem is akar tudni. Sőt, cigánynak, vadnak, primitívnek "tud" bennünket nemcsak a talján, hanem minden latin-féle nép. A legszebb amit szomszédainktól hallhatunk magunkról, az az, hogy kaptunk egy kis kultúrát a Monarchia alatt az osztrákoktól. Bizonyos dél-amerikai és közép-amerikai országba sokáig be sem engedtek magyart, vagy csak igen magas óvadék letétele után engedték be, mert a magyar a cigányok cigánya, a szemetek szemete, a sátánok sátánja...

Hírhedtségünk alighanem Atillával kezdődött, aki az olaszok szerint megkúszatta a pápát laposkúszásban. Akár így volt ez, akár nem, a katolikus egyház nem felejtett és a világ összes szószékéről azóta is és állandóan ennek megfelelően beszélnek rólunk. Ma is ebben a felfogásban könyvelnek el bennünket, akár megkeresztelkedtünk egy évezreddel ezelőtt, akár nem, akár küldtük Vatikánnak az egyházi adót és a kincseket évszázadokon keresztül, akár nem, a magyarban sohasem az igazi keresztényt látta a Vatikán, hanem egy megkeresztelkedett, de "rossz vérű" népet, amelyet biztos ami biztos, legjobb kordában tartani, lefegyverezni, megosztani, és átprogramozással eszmeileg szétrombolni, vagyis lehetetlenné tenni.

Az az egyház, amely a fél "kultúr"-világot befolyása alá tudta vonni, a magyart is meg tudta volna tartani a maga teljességében a katolikus egyház szárnyai alatt, és mégis, egyszer csak "teret hódított" köztünk a protestantizmus is.

Nem csodálatos?

Akkor is teret hódított, ha a reformáció mozgalma nálunk egyáltalán nem volt valami roppant ellenállhatatlan folyamat.

A ravasz játékos ugyanis tudta, hogy jobb a megbízhatatlan magyarok esetében a szavazati többség megtartásával egy eszmei megosztás, mint azzal az eshetőséggel számolni, hogy egy ilyen megbízhatatlan ország, méghozzá Európa mértani középpontjában esetleg teljesen és egységesen szakadárrá válik. Az angliai eset, vagyis az anglikán nemzeti vallás létrejötte és a katolikus egyház kiebrudalása igen fájó defekt volt Vatikán számára csakúgy, mint más nemzeti vallás létrejötte. És nem lett volna szép, ha ismét teret veszít a Vatikán. A kontrollált protestánsosodás látszott legjobb megoldásnak, mert az eszmeileg osztotta meg a népet, és egy eszmeileg megosztott nép az életben soha többé nem képes egységesen fellépni semmivel szemben. A katolikus hegemóniával szemben sem.

Ravasz húzások jellemzik a jó játékost. És ez valóban, elég ravasz húzás volt.

De a többi is, mint például Trianon, a területi széttrancsírozás is az egyházat szolgálta a maga módján, amennyiben nemcsak bosszút állt az Atillás magyarokon, hanem jó néhány millió magyart egyenesen a nem katolikus szférába kanyarított át, és ezzel nemcsak kisebbítette a sátáni cigány magyarok országát, hanem automatikusan katolikus hídfőket is teremtett magának a Vatikán azokban az országokban, ahol hídfői se nagyon voltak.

Csúnya játszmák a nemzetek feje fölött folyó játszmák. Minden képviselve van azokban, csak a nemzetek érdeke nem.

Túlságosan leleplező a katolikus és más egyházak magatartása az úgynevezett rózsadombi tizenhármak paktumával kapcsolatosan is. Jelen volt, amint olvastam, a paktum megfogalmazásánál és szentesítésénél nemcsak a szovjet és az amerikai, valamint az izraeli kémszolgálat képviselője, (nem tudom, mit kerestek ott), hanem ott bólogatott a katolikus, a protestáns és az izraelita egyház képviselete is, akikről szintén nem tudom, mit kerestek ott. Csak a magyar nép igazi képviselete nem volt jelen. És azt szentesítették amit egy önállóan döntő nép az életben nem szentesített volna. Egyebek között a hadsereg további gyöngítését, a világ legigazságtalanabb határainak vitathatatlanságát, a területrablók és a paraziták kötelező talpnyalását, és egyáltalán azt, hogy kuss a magyarnak. Ismét titokban, és ismét fejünk felett tehát az szentesítődött, amin Vatikán, és más érdekszférák már nagyon régóta dolgoznak.

És nincs egységes fellépés ellene. Ez ellen sincs!

Ezt a lelki magatartást: a megosztottságot és a megmajmolhatóságot érték el a nagy játékosok az elmúlt évszázadok alatt.

Biztosan nagyon furcsa nép vagyunk, hogy ennyire nem bízzák már ránk saját belügyeinket sem.

Mintha kiskorúak volnánk. Vagy valóban veszélyesek. Vagy idióták. 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap