Magyaróra

Fedák Anita, v, 02/05/2017 - 00:15

Hópelyhektől csillogó fekete kabátját az előszobai fogasra akasztotta. Legszívesebben a napi fáradalmakat és megélt pillanatokat is otthagyta volna a kabátzsebekben, de azokat vonszolnia kellett magával. Egy pillanatra megállt a kezének mozdulata a táskája után nyúlva. Vigye magával a magyardolgozatokat a konyhába vagy majd vacsora után üljön neki a 32 füzetnek a dolgozószoba lámpafényénél. Végül magával bevitte az irkacsomagot a nappaliba, lerakta a fotelbe és gyorsan hozzálátott, hogy összeüssön valami harapnivalót.

Éhes volt. A magával vitt tízórait nem volt ideje megenni. Folyosói ügyeletre volt beosztva, amikor két gézengúz egymásnak ugrott. Míg bekísérte őket az igazgatói szobába, míg elmondta a történteket, lassan becsengettek és órára kellett sietnie. A másik szünetben még kérték a tanítványai, hogy befejezzék a magyar témazáró dolgozatot és már felhangzott a csengő a következő órára, mikor gyorsan összekapkodta a füzeteket. A napi 7-8 óra teljesen kimerítette, de mindig azzal hárította el a rátörő fáradságot, hogy van olyan tanítványa aki napi két órát utazik, hogy beérjen az első órára, és sokkal korábban kell kelnie, mint neki. Igaz délután a diák már hazamegy, míg a tanár akkor kezdi a napi adminisztrációs teendőit.

Míg ezek a gondolatok végigperegtek a fejében, el is készült a rántotta, Felhajtotta hozzá a zöld teáját, és besietett a nappaliba.

Átvitte a csomagot a dolgozószobába. Azt a feladatot kapták a tizedikes diákok, hogy írjanak a Határon túli irodalom téma körből és Tamási Áron Ábeljéről. Mikor ehhez a részhez ért a Tanmenetben, először meglepetten látta, hogy egy óra van adva erre a témára.

Mikor tüzetesen átnézte a tankönyvet, a hozzá ajánlott szöveggyűjteményt és Tamási Áron mellett Sütő András, Kányádi Sándort olvasta, kicsit elszomorodott. Bár egy vajdasági író, Tolnai Ottó neve is szerepelt az ajánlott pályaképek ismertetésében, de valamilyen hiányérzetféle szorongó érzés fogta el. Hát persze, hogy nem tudnak szinte semmit a mai Magyarországon élők jelentős hányadában a határon túli magyarokról. Ha már az iskolában is egy(!) órát szánnak magyarórán a tanításra. Megkérdezte tanítványait mit tanultak történelemből Trianonról, de csak vállhúzogatás volt a válasz. A legtöbb tanár szinte átsiklik ezen a témán, ha van is rá órakeret, azt biztosan egy másik témára használja fel, amit fontosabbnak gondol...

Nos, ő is hasonlóan tett, a magyarórára behozott egy még otthonról, Kárpátaljáról elhozott térképet, amelyen a régi nagy Magyarország volt. Mielőtt a határon túli irodalomról beszélt volna elmondta, hol, mikor és miért szakították el a magyar nemzetrészeket az országtól. Az első óra kicsit történelemórásra sikerült, de figyelte a gyerekeket.

Elhatározta, hogy addig beszél, amíg látja az érdeklődést a szemükben. Az osztályban nagy csend volt, harminckét szempár figyelte minden mozdulatát. És beszélt Vereckéről, Munkácsról és Husztról. A következő órán az irodalomra terelte a szót, azokról a magyar írókról beszélt akik Erdélyben vagy a Felvidéken születtek, akik elmentek a trianoni határok felállítása után is az elszakított nemzetrészekre. Hogy Kosztolányi például Szabadkán született, ami jelenleg a Vajdaságban van, hogy Krúdy többször járt Ungváron, ami Kárpátalja megyeszékhelye. És csak a harmadik órán jutott el Tamási Áronhoz, Sütő Andráshoz és Kányádihoz.

Mosolyogva nyúlt az első füzet után és ismét emlékek törtek fel az emlékezetében. Eszébe jutott Bori néni, akinek a kárpátaljai magyar gyerekek köszönhették azt, hogy megismerték Arany, Ady, Petőfi vagy József Attila költészetét. Mielőtt Magyarországra került, zsurnalisztaként dolgozott egy magyar napilapnál. A magyar iskolák tankönyvkiadásáról készült cikksorozatot írni. Idős barátnője, Szalai Bori néni, a gyermekírónő évtizedekig dolgozott a Kárpáti Kiadó tankönyves osztályán. Évtizedeken át a keze alól kerültek ki a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolákban használt ábécés könyvek, anyanyelvi olvasókönyvek és magyar nyelvtankönyvek. Gondolta felhívja és rákérdez, az átkos szovjet rendszer alatt is olyan sok gond volt a magyar tankönyvekkel?

És egy délutáni teázás közben mesélte el Bori néni, hogy egyszer Moszkvában, amikor személyesen utazott fel az oktatási hivatalba jóváhagyatni a magyar iskolák tankönyveit, a következő eset történt. A magyar olvasókönyvben a megengedett százalékú magyar íróktól jóval több vers és próza került be. Izgult is, hogy a "cenzor" ezeket kihúzza majd. De mielőtt még az oktatási szakember jól belelapozott a kéziratba, valamiért kihívták a szobából. és Bori néni gyorsan az íróasztalhoz lépve továbblapozott tíz valahány oldallal az kéziratban, majd hidegvérrel visszaült a székére és várta a következményeket. A visszatérő ellőnörző biztos semmit sem vett észre, hümmögött, lapozgatott tovább, a rend kedvéért ki is húzott a tankönyvből pár verset, majd aláírva, hogy mehet nyomtatásba, visszaadva az olvasókönyv kéziratot már nyúlt is a történelemkönyvhöz...

Jót nevettek akkor délután ezen a szösszeneten, talán végig sem gondolva, hogy mekkora következménye lett volna, ha mindez kiderül.

A füzet, amelybe belelapozott egy Erdélyből áttelepült kislány dolgozata volt. Szépen, választékosan írta le amit az órán hallott. "Eszes, mert gyorsan forog a esze és általában mindenre talál megoldást. Furfangos, mert tréfát csinál szinte mindenből. Talpraesett, mert minden helyzetben megáll a lábán. Kötelességtudó, mert szó nélkül elvégzi a rábízott faladatokat. Becsületes, mert nem csal a pénzügyekben" írta a kislány, és ki, ha nem ő ismerte talán a legjobban a székelyeket, hiszen ott élt köztük, míg szüleivel át nem települt.

A másik füzetben egy kamaszfiú saját magához hasonlította Tamási Áron hősét. A legmeghatóbb az a mondata volt, hogy sajnos nemcsak Ábelnek volt olyan kemény sorsa, ez ma is előfordulhat.  És itt néhány példát is megemlített.

Az egyik kislány azt írta a dolgozatában, hogy becsületesnek lenni a mai világban sajnos már nem divat. Ha nem is olyan formában, mint az Ábel hősei, de szinte minden téren küzdeni kell a fennmaradásért. Határon innen és túl, írta a munkája végére. "Miért mondjuk azt, hogy határon túliak, amikor ők is olyan magyarok, mint mi?"

- írta a munkája végére.

Olvasta, olvasta... és észre sem vette, hogy éjfél is elmúlt. Melegség járta át a szívét, még is csak jól sikerültek azok a magyarórák, hiszen a diákok lám csak, milyen fogékonyak az átadott ismeretekre. Gyorsan végzett az utolsó füzettel és nagyon fáradtan, de kellemes érzéssel fúrta a fejét a párnájába.

Holnap Adyról tart órát. és persze megemlíti azt is, hogy nem csak Párizsban járt, de Kolozsváron és Kárpátalján...is.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap