A magyarság Vergiliusa

Fehér József, v, 10/22/2017 - 00:24

Már öregek a szülei, amikor tizedik gyermekként 1817-ben megszületik Nagyszalontán Arany János. Az élet furcsa fintora, hogy a tízből csak ketten (Juliska, a legidősebb, és János, a legfiatalabb testvér) maradnak életben.Vézna fiúcska, aggódnak is érte; amikor tizenegy évesen váltólázban megbetegszik, attól félnek, hogy őt is „magához veszi a teremtő”. Alighogy felépül a betegségből, Aranyék háza hirtelen leég, az istállót kénytelenek kialakítani lakóépületté. A szüleinek nem marad pénze az iskolai könyvek megvásárlására.

Szerencsére segítségükre siet a sors, mert a szép hangú fiút meghívják egy temetésre énekelni, fizetségként annyi pénzt kap, amin megveheti a tankönyveiet. Már akkoriban a római nagy költők verseivel ismerkedik, és arról beszélnek az iskolában, hogy szebb verseket ír, mint a hivatalos költők. Híre megy a tehetségének, és többen megkérik, hogy névnapra, születésnapra faragjon neki alkalmi rigmusokat.

Tizenöt évesen segédtanítói állásért folyamodik, és el is nyeri. Ettől kezdve már az iskolában lakik, és még évi 20 pengő forintot, öt köböl búzát és sorkosztot is kap fizetségként. Így mentesíteni tudja a szüleit az iskoláztatás költségei alól. Minden vágya az, hogy a debreceni református kollégium diákja legyen, ahová fel is veszik. Szegény tanuló lévén, nem kell tandíjat fizetnie, ami jó dolog. Hamar kiábrándul a kollégiumból és annak légköréből: hiszen csupa olyan tantárgyat kell tanulnia, amit nem szeret, és hiányzik az a szabad szellemiség, ami Csokonai Vitéz Mihály idejében oly’ annyira jellemző volt az iskolára. Segítségére siet ez alkalommal is a sors: tanítót keresnek Kisújszállásra. Gyorsan kérvényt nyújt be, az anyagi helyzetére tekintettel már mehet is tanítani. Az első félévben nyolvankilenc, a másodikban ötvenkilenc gyereket oktat, mindenki nagy megelégedésére. A város tanácsa és főbírája elismerő bizonyítványt állít ki róla, mely e szavakkal zárul: „akik szolgálatjával élni kívánnak, ajánlani bátorkodunk”.

Visszatérve a kollégiumba, csak nem találja a helyét; a művészetek felé kacsingat, azok közül is elsősorban a színészet vonza. Abbahagyja a tanulást, és beáll színésznek egy vándortársulathoz. Kis idő múlva kénytelen rádöbbenni, hogy ez sem az ő világa, és ott hagyva a társulatot, haza gyalogol Nagyszalontára. Addigra édesapja megvakul, édesanyja pedig haldoklik. Édesanyja ravatalánál megfogadja, hogy ezentúl édesapja gyámolítója lesz, a költészettel, tudománnyal, színészettel nem kacérkodik többet.

Küzdelemes időszak következik a számára, mert nehezen talál munkát. A postamester ajánlására korrektori állást kap az iskolában. Később egy görög kereskedő család, Rozványék házitanítója lesz, végül, hosszas levelezgetésre másodjegyzői álláshoz jut. Birtokperekkel foglalkozik, földet mér, térképet rajzol. Minden ügyben igyekszik igazságosan dönteni. Úgy tartják róla: „Amit Arany János ítél, azt az Isten is helybenhagyja.” Közben verseket írogat; az első kötetét, aminek „Koszorúcska őszi virágokbul” címet adta és leendő feleségének, Ercsey Júliának ajándékozza.

1840 novemberében feleségül veszi Júliát, 1841 augusztusában megszületik a kislányuk, Juliska, pár évre rá pedig a kisfiuk, László. Szilágyi István személyében új rektort kap az iskola, akinek hatására az irodalom felé fordul. A hazai közállapotok bírálatára megszületik első nagyobb verses műve „Az elveszett alkotmány” című vígeposz, mellyel megnyeri a Kisfaludy Társaság pályadíját. A következő pályázatra, „mellynek hőse valamelly, a nép ajkain élő történelmi személy”; 1846. október 23-ra megírja legszebb népi eposzunkat, a Toldit, mellyel egy csapásra híres lesz. Pesti lapjába verseket kér tőle Vahot Imre, örökéletű alkotásnak nevezi Tompa Mihály az elbeszélő költeményt. 1847. február 10-én Petőfitől verses levelet kap, mely így kezdődik: „TOLDI írójához elküldöm lelkemet/Meleg kézfogásra, forró ölelésre!…/Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,/S nagy az én szívemnek ő gyönyörűsége.//

A legnagyobb elismerést számára Petőfi barátsága jelenti, ezért ő is is verssel válaszol vissza. Verses levelének utolsó szakaszában így fogalmaz: ”Most, mintha üstökös csapna szűk lakomba/ Éget és világít lelkemben leveled:/Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa/Míly igen szeretlek Téged s őt is veled.// Elmélyül a barátságuk, azután meg különösen, hogy Petőfi tíz napon át náluk vendégeskedik, Nagyszalontán. A Toldi után megírja a Rózsa és Ibolya című tündérmeséjét, melyet a Pesti Divatlap azonnal leközöl, növelve vele a költő népszerűségét.

Arany Jánost erőteljesen foglalkoztatják a magyarságra jellemző „vonások”: az át nem gondolt tettek, az indulatosan elkövetett bűnök és az önsorsrontás következményei. Ezekkel kapcsolatos gondolatait a Toldi estéje című elbeszélő költeményébe foglalja és fejti ki nagy líraisággal.

1848. március 15-én Pesten kirobban a nemzeti forradalom, Petőfi azonnal Arany Jánosra gondol, és fölhívja irodalmi lapot szerkeszteni. „Te Jankó, az lenne ám még az élet, ha feljönnél! Gyere föl, az Isten áldjon meg!”Arany végül csak elvállalja a Nép Barátja című újság szerkeztését, de Nagyszalontán marad, a napi munkát Pesten Vas Gereben végzi. Az ország közben a népképviseleti országgyűlési választásokra készül. Akárcsak Petőfi, Arany is indul a képviselőségért, de mindketten alulmaradnak a választásokon. A választási kudarc ellenére a szalontai költő továbbra is lelkesen népszerűsíti a forradalmat és a hazaszeretetet. Nemzetőr lesz, két hétig védi társaival Arad városát. „Él-e még az Isten?”című versében a gúnyt felváltja a felháborodás és az elszántság: „Harcra hát, magyar nép! Isten a vezéred:/Diadalmat szerez a te hulló véred/ Minden ellenségen.”//

Nagyszalontán a város lakossága megtagadja az adófizetést, emiatt Arany sem kapja meg a jegyzői bérét, ezért felutazik Pestre, hogy Vas Gerebentől felvegye leközölt verseinek a díját. Windischgraetz támadása miatt azonban kiürítik a fővárost, a kormány Debrecenbe menekül, így a költő dolga végezetlenül kénytelen hazatérni. Petőfi ekkor Debrecenbe hívja, állást kap a belügyminisztériumban, a fizetség ugyan kevés, de mégis elvállalja. S amikor visszafoglalják Budát, a kormánnyal együtt ő is Pestre költözik. Lapszerkesztést vállal, hogy lakást bérelhessen a családjának, akit közben kilakoltattak a jegyzői lakásból, és emiatt a szomszéd faluba kellett költözniük.

1849 nyarán Szegedre menekül a kormány, és alighogy kivonulnak Szalontáról a magyar csapatok, másnapra már a kozákok masíroznak az utcákon. Lakás hiányában albérletbe kényszerülnek Aranyék. Heteken át ruhában alszik a költő, arra várva, hogy érte jön az őrjárat. Egyik ismerőse munkát ajánl neki; írnoki állást  Kenyeres szolgabíró mellett. A családjára tekintettel végül elvállalja, így sikerül a drága albérletből egy rozzant, nádfödeles parasztházba költözniük. Lelkiismeret-furdalás gyötri, amiért a családját nehéz helyzetbe sodorta azzal, hogy költői útra lépett és munkát vállalt a forradalomban. Ha megmaradt volna jegyzőnek, nyugalmas életük lehetne. Nagyon aggasztja az a tudat, hogy költőbarátainak egy része emigrációba kényszerült, másik részét büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe vagy Kunfstein várába börtönözték. 1851. május 13-án végre megszabadul a gyűlölt írnoki állásától, nevelő lesz a Tisza családnál, szerencsére ősszel a nagykőrösi gimnáziumba hívják tanítani.

Nincs annyi pénze, hogy Nagykőrösre utazzon, ezért szekeret küldenek érte, és háromnapos utazás után megérkezik az alföldi városba, hogy ismét új életet kezdjen. Tanári fizetségként évi 550 pengőt kap, amiből szegényes körülmények között tudnak élni. Elkeseríti Tompa Mihály költőbarátja bebörtönzése – A gólyához című verse miatt.

Újabb gondok nehezednek rá: 1853-ban meghal a nővére, leszakad a házuk padlása, a felesége pedig súlyos beteg lesz. Mégis megpróbálkozik az írással, de csupa komor hangvételű művek kerülnek ki a tolla alól. Ekkor születnek a balladái: az Ágnes asszony, a Katalin, A hamis tanú, a Zách Klára, a Szondi két apródja, és végül a A walesi bárdok.

Ez utóbbit 1857-ben Ferenc József látogatására írja. „…levágva népünk ezrei,/Halomba, mint kereszt,/ Hogy sírva tallóz, aki él:/Király, te tetted ezt!”/ Annyira, de annyira hiányzik neki az értő, bíráló, bíztató és együttérző közönség. Fojtogató számára a nagykőrösi némaság.

1860-ban végre feléje fordul a figyelem: a Heckenast Kiadó megbízza egy irodalmi lap szerkesztésével, a Kisfaludy Társaság megválasztja igazgatójává. Végre elkerülhet Nagykőrösről! Lapja, a Szépirodalmi Figyelő, majd később: a Koszorú, az ország legrangosabb irodalmi folyóiratává válik. Szervező munkájának eredményeként megújul a Kisfaludy Társaság. Megszületik a „Toldi szerelme” című műve is. Közben megválasztják az ujjáéledő Tudományos Akadémia főtitkárává. Szép lakáshoz és tisztességes fizetéshez jut a család. Nagy tragédia éri őket, 1865. decemberében meghal a lányuk, Juliska. Arany János képtelen írni, dolgozni, levelében így fogalmaz: „ Nekem a munkára nyugalom, gondtalan élet kellene, bú nélküli élet: szubjektív bajaimból nem sokat tudok én csinálni.”

A könnigraetzi vesztes csata után a habsburgok végre megértik, hogy ki kell egyezniük Magyarországgal. Arany János minden ellenszenve ellenére kénytelen részt venni Ferenc József koronázási ünnepségén, és elfogadni a Szent István Érdemrendet, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe az új kormányt  a király előtt. Az érdemrendet azonban soha nem viseli.

Magukhoz veszik rokonok közt hányódó unokájukat, Széll Piroskát, velük él az akadémián. 1868 nyarán Tompa Mihály, a régi kedves barát is eltávozik az élők sorából. Ettől kezdve nagyon magányosnak érzi magát. 1876-ban lemond a főtitkári pozíciójáról. Szívesebben üldögél a Margit-sziget árnyas fái alatt, verseit írogatva a Gyulai Páltól kapott kapcsos könyvébe. E könyvecske rejti idős korának legszebb verseit „Őszikék” címen: mint a Hídavatást, a Tetemre hívást, a Vörös Rébéket, és a Tamburás öreg úr címűt, hogy néhányat említsek.

Arany Jánost már az egész ország tiszteli és szereti. Beöthy Zsolt titkár a Tudományos Akadémia 1880. évi közgyűlésén e szavakat mondja róla: „ Mintegy az őszülő Virgil támad föl előttünk, ki dicsősége székében csendes falujáról ábrándozik, s mikor váratlanul az arénába lép, egész Róma feláll és meghajlik előtte.” 

A halál azonban nem ilyen tisztelettudó, és mindenkiért eljön. Arany 1882. október 10-én egy séta alkalmával a szeles időben nagyon megfázik, és 22-én örökre elmegy e földi világból – gazdag irodalmi életművet hagyva az utókorra. Temetéséig gyászkeretben jelennek meg az újságok. A temetésén részt vesz az akadémia teljes vezetősége, a kormány minden tagja, és az a  több tízezernyi ember, aki szerette, tisztelte. 

 

 

Forrás: Szunyogh Szabolcs: Arany János – Garbonciás Könyvkiadó, Budapest, 1988.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap